Halálos közúti baleset


Phili # 2009.10.25. 12:02

Az alábbi esetre kérném meglátásaikat, javaslataikat:

A vád szerint halálos kimenetelű közúti balesetet okoztam.
Egy stoptáblával védett kereszteződésbe hajtottam be, és egy szabályosan közlekedő gépkocsi hajtott belénk. Az anyósűlésem mögött ülő utas olyan sérüléseket szenvedett el, hogy két nap múlva meghalt.
A bíróság első fokon 1 év letöltendő fogházra, és 2 év jogosítvány bevonásra ítélt. Enyhítésért fellebbezünk, az ügyész nem kért súlyosbítást.

Ezek a tények voltak. Ami még hozzá tartozik:

  • Sem én, sem az anyósűlésen ülő másik utas nem emlékszünk a történtekre. Nekem kb. háromnegyed órás, neki két napos a kieső idő. Így még csak védekezni sem tudok, el kell (?) fogadjam azt, amit a másik fél mond. (A vád az általuk elmondottakra, illetve a helyszínelés eredményeire alapozódik.)
  • Korábban semmiféle közlekedési szabálysértés miatt nem folyt ellenem eljárás (sőt, semmilyen ügyem nem volt a hatóságokkal). 5 éve a munkám része a közlekedés, rengeteget utaztam, óvatos sofőr voltam.
  • A baleset munkabalesetnek minősült, merthogy munkaidőben, céges kocsival történt, munkából hazafelé. (Erről a tárgyaláson nem volt szó.)
  • A munkatársam temetésén ott voltam, a családjával felvettem a kapcsolatot, sőt 1-2 havonta azóta is beszélünk telefonon.
  • Anyagiak: a cég a munkatársunkat saját halottjának tekintette, a temetés költségeit állta, illetve a munkabaleset miatt a gyerekeknek havi ellátást, illetve egy egyszeri összeget ítélt meg (a tárgyaláson erről sem volt szó). Jómagam eddig egy, a munkatársak által megnyitott számlára fizettem egy egyszeri nagyobb összeget. Szeretnék még további összeget is átutalni, csak arra várok, hogy mi lesz az eljárás vége, mennyi pénzem marad, illetve, ha valóban le kell töltenem a büntetést, akkor a családomnak is élnie kell valamiből.

Szeretném kérni meglátásaikat: mit tehetnék még, hogy felfüggesztett büntetést kapjak?