Jelentsem fel?


hunprogrammer # 2010.05.13. 10:04

Kedves Jogászok!

Programozóként dolgozom és egy szintén programozó munkatárammal alapítottunk egy betéti társaságot kb. 5 éve, hogy főmunkaidő mellet egyedi megbízásokat tudjunk vállalni.

2007– ben felkeresett minket egy munkatársunk, hogy van egy ügyfele, akinek ő rendszeresen maszekol, viszont az ügyfelének jelenleg olyan kérése van, amit ő nem tud teljesíteni, ezért minket ajánlott és összehozott minket. Az ügyfél egy nagy több 10 milliós projektről vizionált, amihez nem volt elég tőkéje, ezért amíg összeszedi az induláshoz szükséges pénzt, úgy döntött egy másik, kisebb projektet indít, ami nekünk is afféle referenciaként szolgálna, hogy el tudjuk-e majd szakmailag végezni az adott feladatot. A feladatra nagyon szűk határidőt szabott, 3 hónapot és nagy tervei voltak a projekttel kapcsolatban. Nekünk voltak kétségeink, mert mi nem láttunk a projektben fantáziát, nem értettük, hogyan lesz ez neki valaha is nyereséges, ezt jeleztük is felé, de ő azt mondta az üzleti részét bízzuk rá. Szerződést nem kötöttünk, de szóban megállapodtunk 1 millió forintos vételárban. A munka 99%-át én végeztem, mert a társam nem volt a kívánt programnyelvben kompetens, ő csak a tárgyalásokban vett részt. Én napközben a munkahelyemen dolgoztam, éjszakánkét készítettem az ügyfél programját. A projekt vége felé közeledve, megkért minket az ügyfél, hogy szerkesszünk neki egy hirdetési újságot is. Ezt a munkát is elvégeztük. Ezért 100 ezer Ft-ban állapodtunk meg. A nyers újságból az ügyfél csinált egy nyomdában pár száz próbanyomatot, felelős kiadónak egy „Gipsz Jakab“ nevű embert megjelölve.

A programozási munkával kapcsolatban a projekt végéig nagyon meg volt elégedve, de ahogy közeledett a projekt vége, egyre kevésbé tudtuk elérni. Mikor felhívtuk közölte, hogy külföldön van, vagy egyszerűen csak kinyomta a telefont. Ez így ment vagy 2 hónapig, amikor is személyesen megvártuk a bérelt irodája előtt és közöltük, hogy fizessen, erre ő közölte, hogy ne merjük őt még egyszer megkeresni személyesen, mert nagyon pórul járunk, majd ő keres minket. De mondanom sem kell, hogy nem keresett, a mi kapcsolatfelvé­teleink, meg kudarcba fulladtak, mert kinyomta a telefonokat, e-mailekre meg nem válaszolt.

Felkerestünk egy ügyvédet, aki küldött egy ügyvédi felszólítást „Gipsz Jakabnak“ az újság felelős kiadójának, mert az ügyfelünk lakcímét nem tudtuk és a bérleményéből is elköltözött. Gipsz Jakab válaszolt, hogy ügyfelünket nem ismeri, sohasem hallott ilyen nevű emberről. Az ügyvédünk azt javasolta, hogy tegyünk rendőrségi feljelentést, mert az ügyfelünk más nevében intézkedett és ez bűncselekmény, de erre a társam nem hajlandó, mert ő anyagilag nem érintett a projektben (csak én dolgoztam vele), és családos ember, gyerekei vannak az ügyfelünknek meg van egy őrző-védő cége is, szóval a társam fél rendőrségi feljelentés tenni. Én meg egyedül nem mertem belevágni, hogy nehogy engem csesszen meg a rendőrség hamis vádért, vagy valami ilyesmiért.

Gondolkozom fizetési meghagyásban is, de ahhoz gondolom kiállított számla kell, azt meg nem mertem kiállítani, mert ha nem fizet, akkor meg fizethetem én az áfát és az egyéb járulékokat a számla után, ráadásul ha ellentmond és a társam nem áll ki mellettem, akkor majd én fizethetem a perköltséget, ha esetleg veszítek. Illetve az ügyfél lakcímét sem ismerem, ránéztem az iwiw-en és állítólag Írországban vállalkozik, a képek tanulsága szerint luxus körülmények között él.

Bizonyítékként van az újságból pár példány, illetve vannak az ügyfél által rajzolt skiccek, jegyzetek.

Én legszívesebben rendőrségi feljelentést tennék, mert úgy gondolom, ha a bíróság megállapítja a károkozást, akkor egyben kötelezi a vádlottat a kár megtérítésére is.

Kérlek adjatok tanácsot! Mit tegyek?

Köszönöm.