Interneten vásárolt digitális beltéri egység!


király1980 # 2010.05.13. 17:45

A történetem a következő vásároltam az Interneten egy digitális beltéri egységet, amivel egy bizonyos szolgáltató adásait lehetett fogni. Akitől vettem az Interneten ö megbukott, mert az ASVA feljelentést tett a hirdetés alapján és a posta kiadta, a vásárlok adatait.
Rendőrök megjelentek nálam és lefoglalták a beltérit, és azt mondták szakértő, fogja megvizsgálni. A határozatban a Btk. 329/A. § (1) bekezdés II. fordulatába
ütköző vétség alapján volt a házkutatás és lefoglalás.

A rendőrök behivattak, hogy rakjak tanúvallomást hát elég érdekes kérdéseket tettek fel, már kezdtem úgy érezni, hogy ebből lassan beismerő vallomás lesz de, sajnos nem voltam tisztában jogi helyzetemmel, mert úgy tudom most már, hogy a tanúvallomást meg is tagadhattam volna, és most attól félek, hogy meggyanúsítanak az üggyel kapcsolatban de, lehet csak a terjesztőre, akarnak rábizonyítani a rendbeliséget.

A kérdésem a kővetkező lenne, mire számíthatok az üggyel kapcsolatban még nem volt semmilyen bírósági ügyem, sem pedig rendőrségi?

Az okozott vagyoni hátrányt hogyan állapítják meg mi alapján?

A vagyoni hátrány megállapítása lehet, hogy ki kell fizetnem a szolgáltató havidíját visszamenőleg?

Ja és még azt hozzá tenném, hogy a határozat, ami alapján házkutatás volt nem arra a címre szolt, ahol a házkutatás volt és a lefoglalás történt, mert a rendőr nekem csak bent a szobába adta oda a határozatot miután lefoglalta a beltérit mi több nem is az én tulajdonom az ingatlan. A rendőrségnek, nem kellet, volna valami tájékoztatást adni a tulajdonosnak vagy legalább engedélyt kérni, hogy bejöhet-e az ingatlanra?

Próbáltam leírni mindent, mert sokan vagyunk így állítólag vagy 100 db adott el a gyerek!

Remélem, kapok válaszokat a kérdéseimre, amit előre is megköszönök.