kilakoltatás


ObudaFan # 2010.10.21. 12:21

Meg lehet próbálni végrehajtási kifogással élni.

Bronweg # 2010.10.21. 10:55

Tisztelt Ügyvéd úr/úrhölgy!

A következő lenne a problémám. Egyedülálló anyaként nevelem 4 gyermekemet, és válóper folyamán küzdök az ötödikért, aki az édesapjánál van. Jelenleg tart a válóper, és ennek részeként a vagyonmegosztás, aminek részét képezi a lakás, ahol lakom a gyerekekkel. Ez az én tulajdonomban van, de a volt férjem a haszonélvező. Sajnos közben a szociális helyzetünk romlott, és fölgyűlt némi tartozás a Gázművek felé. Ennek következtében le zárták a gázórát, ami végül is korrekt volt, mivel tényleg nem tudtuk még kiegyenlíteni ezt a tartozást. (Korábban volt egy tartozás, szintén a Gázművek felé, ahol jelzálogot raktak a lakásra. Akkor kifizettem a tartozást, és a perköltséget is, a jelzálogot mégse vették le a lakásról.) Most viszont kaptunk a végrehajtótól egy sima levelet (nem ajánlott, nem tértivevényes), amiben közli hogy 15 napon belül az ingatlant árverésen értékesíti. A levél október 8.-ai keltezésű volt, a mai napon kaptuk meg. Igaz, van érvényes bírósági ítélet, de a végrehajtótól korábban még semmilyen levelet nem kaptunk, holott azt írta, hogy többször is küldött értesítést. A levélben megadott egy e-mail címet is, amin fel lehet vele venni a kapcsolatot, azonban ez az e-mail cím "halott" cím. Megadott egy postafiók címet is, ezen próbálom felvenni vele a kapcsolatot. Azonban én úgy tudtam, h. a kormány hozott egy olyan intézkedést is, hogy a tél folyamán nem lehet kiköltöztetni azokat a családokat, akik nem tudnak máshova menni.

Érdeklődnék, hogy az, hogy hibás elérhetőségi adatokat adott meg, hogy sima levélnek küldte ki a felszólítást, ezek elégségesek lehetnek ahhoz, hogy eljárási hibára hivatkozva megtámadjam a bíróságon, vagy ez nem ilyen esetekre vonatkozik?

Illetve, hova lehet fordulni segítségért, mert eddig még nem kerültem ilyen helyzetbe szerencsére!

Válaszukat előre is köszönöm!

Tisztelettel,
Bronweg