kerékpáros baleset


kovacsz # 2010.10.29. 10:56

nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására
A hirtelenen van a hangsúly, mivel ha amiatt nem tudtál időben megállni a kerékpárral mert az alkoholos befolyásoltságod rontotta a reakcióidődet, akkor ebben a balesetben te magad is vétkes vagy.

gerilege # 2010.10.29. 08:39

Ez mit jelent pontosabban: "de én meg akartam őt elölről kerülni"? Az elölről megkerülés még a kerékpárúton történt volna, azaz a kerékpárúton ütött el, vagy pedig a kocsibejárón esetleg az úttesten?
Annak jelentősége, hogy jobbról vagy balról jöttél biciklivel, nincsen, alapból kihajtáskor mindenképpen elsőbbséget kell adni. A kérdőjeles részt inkább itt az elsőbbség fogalámval kapcsolatosan látom, ahogyan te is érzed a hozzászólásod alapján, ugyanis azt a járművet, amelynek elsőbbsége van, az elsőbbségadásra kötelezett nem kényszerítheti haladási irányának vagy sebességének hirtelen megváltoztatására, de azt nem tiltja semmi, hogy időlegesen akár teljesen elállja a kerékpárutat, amennyiben a fentiekre nem kényszerít. A leírásodban az van, hogy láttad, hogy lassan kigurul, és meg szeretted volna kerülni, ha ezelőtt megállt az autó, és te még elfértél volna a kerékpárúton, akkor a baleset bekövetkeztéért véleményem szerint nem terhel felelősség, az alkohol más kérdés. Amennyiben viszont az autó teljesen elállta a kerékpárutat, és ezzel nem kényszerített hirtelen fékezésre vagy irányváltoztatásra, és te a kerékpárúton kívülről mondjuk az kerékpárút padkáján kerülted meg, nem jogászi véleményem szerint te is felelős lehetsz részben. Látni kellene azt a kapubejárót, hogy ezt meg lehessen teljesen ítélni. Amennyiben viszont nem kizárólagos kerékpárút, hanem gyalogos-kerékpárjárdáról van szó, amit nem vagy köteles igénybevenni, akkor valószínűleg lehet olyan életszerű magyarázatot adni még a kapubejáróra vagy útra biciklizéssel kapcsolatban is, hogy csak az autót terhelje a felelősség, illetbe hasonlóan ha a kapubejáróval szemben van mondjuk az út túloldalán valami, akkor is.

bolondmelós # 2010.10.28. 21:09

ObudaFan: sok balesetnél mondja ki az eljárás, hogy a vétlen fél is megelőzhette volna a balesetet, ha látja hogy a sérelmére megfogják szegni a kreszt, és lassít megáll/kitér, más/saját élete/járműve veszélyeztetése nélkül. Ezért pl. részben kárt neki is állnia kell, amit nem mindig tudok megérteni....

OFF:
Igen sokszor anyázok, hogy már nem túl fiatal járművemnek nem mindig adják meg az elsőbbséget.
(pl körforgalomba lassítás nélkül elémhajtanak, előzéskor már a kezdéskor látom hogy nem lesz pont elég neki a visszatérésig a hely, persze fékezek/lehúzódok).
Vadbarmok: "váti autópálya"- 110 majd 90, 70 es táblák aztán előzni tilos, végül forgalom elől elzárt terület 1 sávra szűküléssel- konzekvensen lassítok, közben még megelőz 6 jármű a sebesség jelentős túllépésével, az utolsó kettő előzni tilosban, sőt a szűkítésben/lezárt területen. Utána éles kanyar, szemből kanyarodósáv-40!+ záróvonal, oldalt betonbarrikád-az úton 2 centis döccenő
Újabb barom, padlógáz,zárót átlépve legalább 100al elhúz. Egy traffipax kéne a kocsimba, aztán felezhetnénk a vas megyei rendőrkapitánysággal. :)

ObudaFan # 2010.10.28. 19:00

Valószínűleg mindketten hibásak vagytok, de csak az övé vétségi kategória.

nyuszifül9 # 2010.10.28. 12:18

További részletek:
Az autó nem tolatott, hanem orral előre hajtott ki és állítólag a kapu jobb oldalához közel álló villanyoszlop takarásában közeledtem, amitől nem láthatott.
A vezető balra nézett és mivel nem közeledett jármű, indította azautót és azzal egyidőben fordult (nézett) volna jobbra, de én már a gk. előtt kerekeztem.

Az autó alig sérült (a kerékpárról kenődött rá festék), de én 8 napon túl gyógyuló csípőlapát törést szenvedtem. Egyébként 0,27% mértékű volt a vérem alkoholszintje.

A kiérkező járőr nem nyilvánított véleményt.

Fontosnak tartom elmondani, hogy a gépjárművezetővel együtt szeretnénk igénybe venni a közvetítői eljárást, de előtte fontos lenne tisztában lenni a balesetet elszenvedők felelősségét illetően.

bolondmelós # 2010.10.28. 09:14

nyuszifül9: A rendőrök kapásból azt mondanák, hogy mivel a jármű belekezdett a manőverbe, kitolatott az útra és éppen egyenesbe véve járművét a jobbról- a kerékpárúton érkező - biciklist elütötte:
illett volna egymást észrevenni, neked is figyelemmel lenni az éppen induló járműre, ami már az úttesten van és a kitolatást befejzte. A sofőrnek meg körbe kellett volna néznie, de mi van ha megtette és éppen a B oszlop (szélvédő jobb oldalán az ami a tetőt tarta) miatt éppen a holtterében voltál?

Megsérültél (akkor jobbulást)? Illetve milyen károk keletkeztek a két járműben?

nyuszifül9 # 2010.10.28. 08:42

Az alábbi kérdéssel fordulok Önökhöz segítségért.

Néhány hete a következő közúti baleset ért.
Kerékpárral, kerékpárúton közlekedtem. Egy autó egy lakóház udvaráról akart kihajtani. Én (az autósnak jobbról közeledve) láttam, hogy az lassan kigurul a kerékpárútra (elállva előttem az utat), de én meg akartam őt elölről kerülni, amit az autó vezetője nem vett észre, mert (elmondása szerint már a neki balról érkező járműveket figyelte és mivel balról nem közeledett autó, elindult előre (jobbra akart kanyarodni), hogy kihajtson a kerékpárutat és az úttestet összekötő (árkot fedő) betonozott „hídról”, így engem elütött.

Tehát, a lényeget tekintve és jobbról érkeztem, így elsőbbségem volt (vagy lett volna), de az autós elállta a kerékpárutat az autó első részével, amikor oda értem. A kérdésem, hogy így is elsőbbségem lett volna, vagy mivel nem volt szabad az út előttem, már nekem kellet volna megadnom az elsőbbséget?

Kérem, segítsenek a fenti kérdésre pontos választ kapjak.

Üdvözlettel:
M. István