feljelentő mit olvashat el a nyomozati anyagból?


kovacsz # 2010.12.13. 20:16

Azért még van egy rakás egyéb belső rendőrségi utasítás is, de pl. a kérdéses rendeletnek a mellékletét már közel 7 éve kell használni a nyomozati iratok utolsó oldalaként.

Gabicsek # 2010.12.13. 20:10

Tisztelettel:)

Életemben nem láttam ilyen fényképezéses turpisságot, soha nem is hallottam róla, hogy létezne ilyen. Érdekes felvetés mindenesetre, mivel a Be. magasabb rendű jogszabály egy rendeletnél, a Be-ben pedig - mint tudjuk - másolatról beszélnek. Jogtár magyarázatánál sem emlékszem, hogy lenne ilyen fényképezéses téma.
Hát, én már nem tudok semmit:)

Főlökött # 2010.12.13. 08:25

Tisztelettel :

Még annyi ami felvetődött bennem, hogy "ilyen módon végzett iratmásolás nem jár az összefűzött iratanyag megbontásával"
Akkor a feljegyzést hova teszi utána az előadó ? Mivel az ügyiratot nem bontják meg. Ha azon módosítást eszközöl, főleg úgy, hogy azt már fényképezéssel rögzítették is, akkor bűncselekményt követ el.
Véleményem szerint meggondolatlan-átgondolatlan kiskaput hoztak létre, ezzel a rendelettel.

---------------
  • Lökött
Főlökött # 2010.12.13. 08:15

Tisztelettel :

Tényleg tanul, de a Be.-ben nincs ilyen lehetőség :)

Még az is érdekes, hogy ezen fényképezést, hogy könyvelik le a gyakorlatban. Több nyomozó hatóság, Ügyészség, nézne szerintem, mint a sülthal, hogy x-től, y-oldalig a gyanúsított fényképezéssel rögzítette-másolatot kapott az ügyiratból. Akkor az illetékköteles esetben, ezen feljegyzésre kerül felragasztásra az illetékbélyeg ?
Kiforratlan megoldás, és még, mint olvasható, nem is hallottam róla, de érdekes. Köszönöm.

--------------
  • Lökött
Gabicsek # 2010.12.12. 20:27

kovacsz: No, mindig tanul az ember, köszi.

kovacsz # 2010.12.11. 22:11
kovacsz # 2010.12.11. 22:10

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…
Javaslom olvasásra az 5.§ (5) és a 6.§-okat.

Gabicsek # 2010.12.11. 21:48

A Be. másolat kiadásáról beszél, nem fotózásról. Ez jelentheti fénymásolat, vagy adathordozóról másolat kiadását. Semmiképp nem lefényképezéses módszert. Majd ha a Be. erre lehetőséget ad, akkor lehet fotózgatni az iratot.

Főlökött # 2010.12.11. 20:12

Tisztelettel :

Átmentem éjszakásba, mint az itt dorbézolók, ilyet ritkán teszek, ez is véletlen :)))

A testnek, szervezetnek, mint említettem, /másik topikban/, pihenni kell. Menytem pihizni :)))

-------------
  • Lökött
Főlökött # 2010.12.11. 20:09

Tisztelettel :

Olvassuk már el az illeték törvényt, amit eddig folyamatosan pampogtam, már egy másik topikokban is bemásoltam már.:)))
Röviden : Másolat 100.-Ft. a hitelesítés 100.-Ft, így 100.-Ft + 100.-Ft jön ki =200.-Ft és ez törvényesen az első oldalért. Ez az első oldal, ami elkerülhetetlen 200.-Ft, mivel azon szerepel, ki-mikor-miért-kinek-miről-hány oldal, adta ki a másolatot, illetékbélyeggel-pecsérttel hitelesítve. További oldal, ha nincs rajta hitelesítés, akkor 100.-Ft, a "sima" másolás.
Illetékmentes kuncsaftra ez természetesen nem vonatkozik.......

kovacsz - BE.-ben áruld el már nekem légyszíves, hol szerepel, hogy egy nyomozati cselekmény során adathordoró - rögzítő eszközt alkalmazhat-használhat bárki is, az érintettek közül, vagy alkalmazhat-e bármelyik fél hozzájárulása nélkül ? ( Bírói hozzájárulásos lehallgatást - ami törvényes ugye - kivételével )
Nincs, vagyis nem tudok olyan nyomozó hatóságról, aki diktafont, illetőleg fényképező kézi készüléket engedne a saját nyomozati cselekekményére, engedéllyel. Szóval a Be.-sem tartalmaz ilyet, és a nyomozó hatóság sem alkalmazhat, hacsaknem engedéllyel teszi :)

Már elnézést a hozzászólásért.

--------------
  • Lökött
kovacsz # 2010.12.11. 19:32

Fotózhatja, ha akarja, csak az iratot nem bonthatja meg.
Alapvetően a feljelentőnek a feljelentés, a gyanúsítottnak minden irat 1x ingyenes, a többieknek 100 Ft/oldal.

Gabicsek # 2010.12.11. 19:22

Ja, és Kismukk! Hol van az leírva, hogy lefényképezheted az iratokat?

Gabicsek # 2010.12.11. 19:21

Kismukk!
A 2003-as rendelet már igen régi. A gyanúsítottnak egy fénymásolás ingyenes, ha többet akar ugyanarról, neki is már fizetős, tanúnak, sértettnek 100.-Ft. oldalanként, nekik nem jár ingyen.
Főlökött! Tényleg, honnan is ez az első oldal 200.-Ft?
Merthogy ami nálam van jogszabály kivonat (majd utánanézek, mert nem itthon van) egységesen 100.-Ft-ot ír oldalanként tanúnak. Gyanúsítottnak, a törvényes képviselőjének és védőjének igyenes az első.

kismukk # 2010.12.11. 19:13

Első alkalommal ILLETÉKMENTES a másolat a Be.70/B.§-ának (2) bek. valamint az (5) bek. a) pontja alapján, figyelemmel az Itv. 57.§ (2) bek. a) pontjára.
Továbbá:
10/2003. (V.6.) IM-BM-PM együttes rendelet 6.§ szerint:
Az iratmásolat birtoklására jogosult személy a birtokában lévő technikai eszköz (a továbbiakban: saját technikai eszköz) segítségével másolatot készíthet a saját részére azokról az iratokról, amelyek birtoklására jogosult

kovacsz # 2010.12.11. 18:54

A 200-at honnan szeded?

Főlökött # 2010.12.11. 18:50

Tisztelettel :

Vigyük még az : RTL, TV2, MTV, stb.-t is, és videókamerát halmazatként, csak a Be. ez nem abszolválja.

Mint már elregéltük, nem egyszer, első oldal, 200.-Ft, minden további oldal 100.-Ft. Illetékbélyeg köteles, amit az első oldalra, amit hitelesítenek, arra ragasztanak rá.

--------------
  • Lökött
kovacsz # 2010.12.11. 16:23

100 Ft.

kismukk # 2010.12.11. 13:09

400 Ft oldalanként.
De, vihetsz digi-fényképezőgépet, fényképezős mobilt, azzal is lehet.

A_Mester_Sikolya # 2010.12.11. 12:08

szerintem csak a másolatért kell fizetnie.

pa57 # 2010.12.11. 11:58

De akkor a sértettnek ugye fizetnie kell oldalanként
100 forintot, ezt jól tudom ?

Ilyenkor a sértettet (egyben feljelentőt) értesítik, hogy fáradjonbe ő is "iratismertetésre" vagy ha neki kell érdeklődnie és ha lezárult már a nyom. , akkor bemehet megnézni.

Gabicsek # 2010.12.11. 11:06

Feljelentő csak a saját jegyzőkönyvét. Ha egyben sértett is, a nyomozás végén a sérelmére elkövetett bűncselekménnyel kapcsolatos összes iratot. Gyanúsított nem kérheti adatainak zárt kezelését. A sértett pénzért kikérheti azon iratok fénymásolatait, amit megnézett. (saját ügyében tehát mindent)

pa57 # 2010.12.11. 09:27

Azt szeretném kérdezni, a feljelentő miket olvashat el ? Ő is mindent ? Meret ha igen, én is szeretném , hogy kitakarják az adataimat, mint a tanúkét és az övét is. Ugye én is kérhetem ? Személyiségi joga lehet egy gyanusítottnak is, nem ?