Könnyű testi sértés


ObudaFan # 2014.07.01. 11:27

Amíg nem jön idézés, nem sokat. Megjegyzem, három héten belül nem nagyon fogsz idézést kapni akkor sem, ha tesz feljelentést a sértett.

Presidente # 2014.07.01. 09:47

Üdvözlöm,

Tegnapi nap folyamán leparkoltam az autómmal, kiszálltam, és láttam, hogy elmegy mellettem a parkolóellenőr. Én mindeközben a telefonommat már elővéve küldtem az sms-t a parkolásért. A sarkon visszafordulva látom, hogy fotózzák az autómat (a műveletet azon fél perc alatt el is végezte). Visszamentem és kérdőre vontem, hogy miért kezdett el máris büntetni és hogy tisztességtelenül jár el. Az ő véleménye az volt, hogy ez teljesen normális és hogy ez nekem ne legyen probléma. Ez már nem az első eset volt, szóval elég felindult voltam és a nálam lévő tiktak cukorkát mérgemben felé dobtam. 10 perc után visszamentem, akkor már egy kollégája is ott volt és mondta, hogy kihívták a rendőrséget, amit meg is vártam. Megmutattam a kiszóródott cukorkát is. Ott a sértett és társa azt állították, hogy megütöttem és még a társa is azt mondta, hogy látta a sarokről (én nem láttam a helyszínen). A rendőrségen, aznap este azt mondták, visszanézik a térfigyelő kamera felvételét, meg is történt, de nem találtak semmit, vagy nem azt nézte a kamera és hogy szerintük nem kell aggódjak és hogy még nem történt feljelentés ez ügyben. Szemben is volt egy kamera egy társasházon, de közös képviselő szerint nem áll módukban elmenteni a felvételt. Szóval ezt mondták, hogy feljelentenek. A helyszínen a rendőr Úr pedig azt mondta, hogy ha feljelentés lesz belőle akkor 3 héten belül kapok idézést. Mit tehetek ez ügyben?

Üdvözlettel,
Presidente

gergo84 # 2014.07.01. 08:07

Pedig így történt de a lényeg hogy ha valakinek van büntető eljárása enyhén ittas állapotban elkövetett közlekedési bűncselekménye maradadndó fogyatékosságot okozó testisértéssel, amit szeptemberben tárgyalnak és ha most garázdasággal elkövetett könnyű testisértésért kap valamit akkor ez az előző ügybe beleszámít?

Agent Cooper # 2014.06.30. 21:12

Kedves gergo84!

Az előadott történet annyira életszerűtlen, hogy szerintem ebből simán letöltendő lesz.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

gergo84 # 2014.06.30. 14:29

Köszönöm válaszát ! De ha mégis lenne belőle valami az a bírósági szakaszban lévő kőzlekedési bűnselekményhez valamit számít vagy teljesen másként kezelik ezeket ?

ObudaFan # 2014.06.30. 11:02

gergo84

A könnyű testi sértés is és a garázdaság is csak szándékosan követhető el, tehát ha a szándékosság kizárható, akkor megfogják szüntetni az eljárást. Emellett itt jogos önhatalomra is lehet hivatkozni, ha a táskádat szeretted volna így visszaszerezni.

gergo84 # 2014.06.30. 09:16

Üdvözlöm ! Olyan kérdésem lenne hogy jelenleg folyik ellenem büntető eljárás ittas vezetéssel elkövettett sùlyos testibsérté és tegnap.sajnos olyan sajnálatos dologba keveredtem hogy megvádoltak könnyű testi sértéssel és garázdasággal .A történet lényege hogy letépte egy hölgy a biciklimről a táskám és ahogy kaptam utánna miközben ő lehajolt a fejét hátulról találtam el erre két tanu is van hogy nem volt szándékos . Kérdésem az első eljárást ami bírósági szakaszban van súlyosbítja e? Illetve az utóbbi ügyben mi várható ?

Agent Cooper # 2014.06.24. 09:26

Kedves iboly4!

Vagy igazolható módon juttasson el egy nyilatkozatot a nyomozóhatósághoz, vagy folytatólagos kihallgatása során nyilatkozzon, hogy az elkövető büntetőjogi felelősségre vonását kívánja. Ezt minél előbb tegye meg, mert 30 nap jogvesztő határidő áll a rendelkezésére. (Bár a korábbi nyilatkozatai is értékelhetőek magánindítványként, de nyomozóhatóságtól/ügyészségtől függ, hogy mit fogadnak el!)
Egyébként pontosan meg kellene nézni az orvosszakértői véleményt és a rendelkezésre álló nyomozati iratokat, mert könnyen elképzelhető, hogy a súlyos testi sértés kísérlete egyértelműen megáll.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

iboly4 # 2014.06.24. 08:36

Kedves Hozzáértők,

a következő helyzettel fordulok hozzátok.

Tavaly egy veszekedés során a férjem olyan sérülés okozott, ami közben eltört a szegycsontom. Erről rtg, látlelet készült. Több, mint 2 hétig szedtem a fájdalomcsill. Feljelentettem e miatt.
A rendőrségen volt szembesítés, helyszini bizonyítás, orvosszakértői vélemény.

Ennek az eredménye most lett meg, másfél év után.
Az orvosszakértő véleménye szerint a sérülés megfelel az általam elmondottaknak, azonban ő nem látja a rtg felvételen a törést, így könnyű testi sértésre változott a dolog.

Itt magánvádindítvánnyal tudok élni a rendőrsági tájékoztatás szerint. Szeretném megkérdezni, hogy ez pontosan mit jelent, hogyan működik egy ilyen, mire számíthatok.

Mivel az eset megtörtént, nem szeretném csak úgy hagyni a dolgot, ha már ennyi mindenen keresztülmentem az ügy során.

ObudaFan # 2014.06.14. 11:08

Igazolja, hogy voltak sérüléseid, de azt természetesen nem, hogy mitől keletkeztek. A rendőri jelentéssel együtt azért érhet valamit.

monxla # 2014.06.14. 06:24

Üdvözletem.

A kérdésem az lenne, ér-e valamit az a látlelet amit 2 nap múlva vesznek fel az esemény ill. a rendőri feljelentés után? Természetesen 2 nap múlva is látszik. (A rendőrök pár perccel az esemény után látták a fizikai behatás nyomait.)

Agent Cooper # 2014.04.28. 09:08

Kedves Ivett_scream!

Ne féljen, mert emiatt semmiképp nem fog börtönbe kerülni. Célszerű lenne önnek is magánindítványt előterjesztenie, de ha mégis másképp járna el, akkor sem kell tartania attól, hogy letöltendő szabadságvesztést kap!
Nem gondolt még arra, hogy konzultáció keretében megbeszélje egy hozzáértővel a helyzetet?

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Ivett_scream # 2014.04.26. 21:26

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Volt párom kapcsolatunk alatt többször bántalmazott fizikailag. Külön költözésünk reggelén az én kezdeményezésemmel (édesanyám szidalmazása miatt kapott egy pofont) összeverekedtünk. Majd mikor elfelé indult kivette az ajtóból a kulcscsomóm és elindul a lépcsőn lefelé. Én kikaptam a kulcscsomót a kezéből,erre Ő visszarohant utánam és hátracsavarta a balkaromat. Eközben én fejbevágtam a kulcscsomóval. Ő elrohant. Azóta nem találkoztunk viszont tegnap érkezett egy levelem a rendòrségtől miszerint 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sértés megalapozott gyanújával eljárás indult ellenem. (látlelete szerint koponya alapi zúzódást okoztam neki) Mire számíthatok? Mik lehetnek enyhítő tényezők? Soha semmilyen ügyem nem volt a rendőrséggel. Nagyon félek,hogy börtönbe kerülök emiatt.. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Ivett

ObudaFan # 2014.04.16. 04:57

Ha tényleg csak könnyű testi sértés, akkor visszavonhatja. Ha viszont garázdaság, vagy esetleg súlyos ts. kísérlete lesz belőle, akkor nem.

dobrin # 2014.04.15. 21:00

Tisztelt mindenki!
Elvileg könnyű testi sértést követtem el egy banális félreértés miatt kutyás barát(nő) ellen a lakótelepen. Rendőst hívott majd látlelet fénykép gondolom a rendőrség teszi már meg a feljelentés hivatalból. Az a kérdés mennyit kaphatok, illetve ha a csaj visszavonja, bár tőle csak jegyzőkönyvet vettek a feljelentését utólag visszavonhatja ha már mindent megbeszéltünk és rendben van a dolog?
üdv vidi

Agent Cooper # 2014.04.14. 20:59

Kedves Kittikeee!

Ennyi információ alapján épkézláb tanácsot nem fog kapni!

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Kittikeee # 2014.04.14. 20:04

Tanácsot szeretnék kérni! Rám támatad a cigányok már másodszor és féltem a testi épségem, hogy harmadazorra már komolyabb bajom eshet. Csak 8 napon belül gyógyuló sérülést szereztem. Attól félek ha feljelentem őket még jobban fognak zaklatni.
Válaszát előre is köszönöm!

Agent Cooper # 2014.03.14. 16:41

Nem a feljelentés növelné az egóját, hanem az, ha bizonyítottság hiányában - vagy más ok miatt - eredménytelen lenne a büntetőeljárás. Személyes tapasztalatom az, hogy az ilyen gátlástalan, agresszív emberek csak vérszemet kapnak, amennyiben nem sikerül őket elítéltetni.
Ezért hasonló bántalmazás esetén, amennyiben a büntetőeljárás sikere erősen kétséges, mindig azt tanácsolom az ügyfeleimnek, hogy még ne tegyünk feljelentést, csak akkor, amennyiben a bántalmazás egyértelműen bizonyítható.
Ezért is írtam azt, hogy át kell gondolni, hogy a jövőben milyen lépéseket kell tenni ahhoz, hogy a feljelentés eredményes legyen.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

eper17 # 2014.03.14. 14:07

Köszönöm szépen a válaszokat!

Ügyvédbank # 2014.03.14. 10:16

Tisztelt Eper17!

Én azt tanácsolom, hogy amennyiben ennek ellenére nem szakítja meg a kapcsolatát az említett személlyel és újra előfordul tettlegesség azonnal forduljon orvoshoz és tegye meg a feljelentést. Nem vagyok benne biztos, hogy az "egoját" növelné egy feljelentéssel. Álláspontom szerint inkább visszatartó erő lenne, hiszen senkinek se kellemes, ha büntetőeljárás alatt áll.

Tisztelettel
Ügyvádbank

Agent Cooper # 2014.03.14. 08:25

Kedves eper17!

Ha nincs látlelet, akkor teljesen értelmetlennek tartom a feljelentést. Ha feljelenti, és megtagadják a nyomozást vagy ugyan elrendelik a nyomozást, de később azt megszüntetik, az csak arra lenne jó, hogy a volt barátjának az egóját növelje, és ismét önigazolást nyerjen.
Egy feljelentést egy ilyen jellegű ügyben sokkal jobban át kell gondolni!

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

eper17 # 2014.03.14. 00:10

Tisztelt Fórumozók!
A volt barátom többször megvert 1-1 veszekedés után. A veszekedések az én féltékenységemből adódtak, így ő úgy gondolja, ez kizárólag az én hibám, én provokáltam ki az ütéseket. Verés alatt értem, hogy megüssön, beleverje a fejemet a földbe/falba, megrugdosson, megtépjen. Látható sérülés volt a vérző orr, belilult szemhéj és kopasz foltok a fejbőrőmön (a hajtépés eredménye), de sosem fordultam orvoshoz, nem jelentettem fel, nem akartam, hogy idáig fajuljon a kettőnk ügye. Több ember is tud az esetekről, tőlem és tőle is egyaránt. Többször előfordult, hogy elmesélje másoknak, gyakran úgy, mint aki büszke arra, amit tett. De nevesíthető szemtanú nincs. Az utolsó eset körülbelül két héttel ezelőtt történt. Lenne értelme feljelentést tenni látlelet és szemtanú hiányában? Ha igen mi lehetne a következménye?

Jackie # 2014.03.04. 09:17

Köszönöm Agent Cooper a segítségét!

Agent Cooper # 2014.03.04. 07:53

Kedves Jackie!

Szerintem nem lesz semmi az egészből. Ha mégis eljárás indul, akkor legjobb, ha addig nem tesz vallomást, amíg nem egyeztet a védőjével. Marasztalás esetén sem várható olyan büntetés, ami befolyásolná a továbbtanulását.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Jackie # 2014.03.03. 17:39

Köszönöm Agent Cooper a válaszát. Azt szeretném még megkérdezni, hogy ha nem is teszek feljelentést várható-e, hogy bármiféle ügy lesz az esetből, mivel kamerák feltehetően látták. Továbbá milyen bűntetésre számíthatok amiatt, hogy megkíséreltem megütni? Sajnos az esés miatt elborult az agyam hideg fejjel biztosan nem próbálnám megütni. Orvosnak készülök senkinek se akarok ártani és nem akarom, hogynegy ilyen (nem is mondok rá semmit) alak miatt tőrjön az életem.