SOS!Mire számíthatok??


deothora # 2011.10.31. 10:23

Csak gondoltam hogy akit érdekel megírom hogy mi lett a dologból: Szóval megvolt a tárgyalás, és az orvos is meg az ügyvédje is nagyon normálisak voltak, kiderült hogy a blogkészítöje össze-vissza hadovált a hatóságoknak, a bíróságon is össze-vissza beszélt, hogy Ö nem emlékszik semmire, hogy a blogot nem is Ö írta csak a fejlécet, aztán meg hogy a felesége volt, aztán meg hogy Ö csak a nevét adta mindehez. . szóval nagyon gáz volt a pasas. . . Végül is ott derült ki az orvosnak is meg az ügyvédnek is hogy, én - és még mások akiket a blogíró idézett- nem is a blogba írtunk hanem egy újságcikk fórumára. . . és ilyen módon egyrészt azt amit mi írtunk az újság fórumára már böven túl volt a 30napon /elévülési idö/ másrészt meg, az ügyvéd és az orvos vissza is vonta a feljelentést ellenem mert, amit írtam az csak egy vélemény volt, és nem is a feljelentett oldalon írtam. . . A blogírónak még megy tovább a per, de számomra befejezödött hála az égnek!
Köszönöm a segítségeteket!

deothora # 2011.10.24. 19:48

Köszi!
Tudod a bíróságnak már háromszor is jeleztem a címem változását a tájékoztatást arról hogy nem kell az elsö meghallgatáson megjelennem a távolság miatt ide ausztriába kaptam, utánna az idézést meg a többit megint magyarországra, a családom hívott fel hogy mi van...pedig két beadványomban is szerepel, és extra telefonon is felhívtam a bíróságot hogy az itteni címre küldjenek mindent...
Köszönöm a válaszoakt nemsokára megy a vonatom, remélem hogy sikerül valamit elérni, mert ártatlan vagyok!

lajcsó # 2011.10.24. 19:12

Természetesen megbízhatsz ügyvédet a védelmeddel.
Ha a nagy távolság miatt nem tudsz, (vagy nem akarsz) részt venni a többi tárgyaláson akkor ezt most az első meghallgatás során közöld a bírósággal! Így van lehetőség arra, hogy a bíróság a távollétedben megtartsa a tárgyalást és veled szemben az eljárást befejezheti. De ennek a tájékoztatásnak rajta kellene lenni az idézéseden.

deothora # 2011.10.24. 15:34

Kedves Lajcsó!
Az a kérdésem lenne még hogy: megbíthatok ügyvédet azzal hogy képviseljen ebben az ügyben? Mert többször nem áll módomban hazautazni - munka miatt sem, meg így is kölcsönkellett kérnem hogy most hazatudjak menni- vagy várjam meg az ítéletet? És ha most nem születik ítélet akkor kérhetem hogy értesítsenek róla levélben, vagy mindenképpen haza kell hogy jöjjek´?

lajcsó # 2011.10.24. 14:35

Szerintem csütörtökön még nem lesz ítélet, de bízom benne, hogy fel fognak menteni. Fogadd meg Wotan tanácsait!

deothora # 2011.10.24. 14:19

Kedves Lajcsó!

Ahogy írtam annak elötte is: az orvos a bogírót és társait jelentette fel, nah de én senkit sem ismerek az ott idézettek közül és magát a blogírót sem.
Egy másik fórumon írt hozzászólásom felhasználásához sem nem járultam semmilyen formában hozzá...A blogot is akkor láttam elöször - amiben a készítö az orvost nevén nevezi és képet is tesz fel róla- mikor az olalról olvastam a bíróságról jött papiron hogy mivel vádolnak..gondoltam már megnézem, de se elötte se utánna nem jártam az oldalon készíteni meg pláne nem.

Akkor remélhetem hogy csütörtökön ezen tények tudatában felment esetleg a bíróság??

lajcsó # 2011.10.24. 12:42

Ez a vád "több sebből vérzik". A vád szerint te a becsületsértés társtettese vagy. Ezzel csupán az gond, hogy a Btk. szerint a társtettesek azok, akik a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását, egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. A te esetedben ezek a feltételek abszolút hiányoznak.

Sherlock # 2011.10.24. 12:06

Nem.

deothora # 2011.10.24. 10:58

Tisztelt szakértök!
Nem indítok új topicot, de annyit kérdeznék hogy: mivel az ügyem kapcsán mondtam hogy köztem és a többi feljelentett között semmilyen kapcsolat nincs...és ez valóban így van...most hétvégén meg ma délelött felhívtak titkos számról, felvettem - mert néha apukám hív így- de nem szóltak belel csak letették a telefont...A tárgyaláson már ez is kommunikációnak számít?

wotan # 2011.10.20. 12:52

Pontosan.
Gondoltam, hogy nem álltál még bíróság elött büntetőügyben, mert akkor nem kérdeznél.
Természetesen végig konzekvensen azt a nyilatkozatot kell tened, hogy bűnösnek nem érzed magad.
Kifejtettél egy véleményt, mely nem lépi túl a sabad véleménynyilvánítás határát. A véleményben senkit nem neveztél meg olyan közvetlen vagy közvetett módon, hogy rá lehetne ismerni vagy be lehetne azonosítani.
A véleményed további felhasználásához sem szóban sem írásban nem járultál hozzá.
Ha nem lesz felmentő ítélet, akkor fellebbezni
Bűnöség megállapítása esetén azonnal fellebbezni, függetlenül attól, hogy milyen intézkedést hoz a bíróság, mert büntetést ilyenre nem szab ki.
Ja és pontosan tudni, hogy mibe került az út, mert a felmentés esetén ez jár.

deothora # 2011.10.19. 15:32

Kedves Wotan!

Sajnos én is arra gondolok hogy a feljelentö pénzt akar kicsikarni!
De mivel így is 14óra vonattal haza az út, csak egy nappal a tárgyalás elött érek haza, nem tudok hirtelenjében ügyvédet keríteni.Mert másnap reggel már tárgyalás...
De úgy gondoltam hogy elöször - kénytelen vagyok- ügyvéd nélkül elmenni, de mindenképpen ott akarok lenni, hogy az én álláspontomat eltudjam mondani, és ha irreális lesz az ítélet akkor viszont azonnal ügyvéd és fellebbezek!

Amúgy sikerült megtalálnom a cikket a neten ahova én konkrétan írtam és ott az orvost a cikkben sem nevezik nevén csupán inicálét írtak...tehát innentöl meg még egyértelmübb hogy én egy általános véleményt írtam a fórumban, amivel a feljelentönek semmi baja nem volt, mert ugyebár én nem lettem feljelentve az miatt amit írtam.
Az orvosnak a bloggal volt baja, ahova a készítö az én tudtom és beleegyezésem nélkül, írta oda a nicknevemet és idzétt tölem úgy hogy, azt a saját kontextusába ágyazta.
De a blogíró és az összes ember akitöl a blogjában idézett mind fel lett jelentve...

wotan # 2011.10.19. 15:10

Ok., hogy postoltál, de valójában tényleges nem járultál hozzá ahhoz, hogy a Te magánvéleményedet - amiben senki nem volt megszemélyesítve - bárki szabadon felhasználja bármilyen célból vagy bárkivel szemben.
Az én álláspontom, hogy itt nincs bűncselekmény.

Ne vedd félvállról a dolgot, de ha elítélnének akkor azonnal megfellebbezni. Itt ugyanis a büntető ítélettel a kezében valaki kaszálni akar egy nagyot és indítja a polgári pert nem vagyoni kár megtérítése iránt.
Persze ezt most a büntetőügyben nem veszi elő, mert akkor mindenki kajakra felkészül és már ügyvédekkel megy. Mindenki azt hiszi, hogy lesz egy kis ejnye -bejenye a bíróság részéről. Ami legrosszabb esetben megtörténhet, de a java ezután jön.
Az orvos a marasztaló ítélettel a kezében indítja a polgári pert és az igen nagy gáz és lehet mélyen zsebbe nyúlni.

deothora # 2011.10.19. 14:17

Kedves Lajcsó!
Igazad van de sajnos annyira hirtelen jött a levél a tárgyalásról hogy otthon már nincs idöm ügyvédet keríteni, egynappal a tárgyalás elött érek haza - mivel Svájc mellett lakom és nincs autóm- amúgy a blogíró egy konkrét személyröl írta a blogját, ahova több ember nicknevét írta és a tölük szoló idézetet más fórumokról úgy hogy, az az ö kontextusában összefüggjön...Ezért a blogíró és társai ellen tettek feljelentést. Nah de én nem vagyok társ, mert a blogíró követte el a becsületsértést, én arról nem tehetek hogy ö összev-vissza idézgetett olyan fórumokról ahol azt gondolta hogy, az általa leírt orvosról van szó. Ami pedig az írásomat illeti: nem említettem benne konkrét személyt, csupán általánosságban írtam le egy véleményt egy fórumon - és az ereeti konkrét írásom ellen nem is történt felejelentés hanem a blogíró ellen. Mindenkit felejlentettek akit az ürge idézett a fórumban.

lajcsó # 2011.10.19. 13:58

Ügyvédi segítség nem ártana attól függően, hogy piti ügynek látszik. Becsületsértést csak konkrét, pontosan azonosítható személy sérelmére lehet elkövetni. Ha csupán általánosságban fogalmaztál akkor nem lehet szó becsületsértésről. Becsületsértés csak szándékosan követhető el, gondatlan elkövetés kizárt. Csupán néhány szempont a védelmedben, de lehet, hogy több is van. Ezért kéne az ügyvéd.

deothora # 2011.10.19. 12:11

Köszönöm a gyors választ!

Az elöbb beszéltem telefonon egy ügyvéddel is, aki ugyanezt mondta. Azt mondta hogy mindenképpen menjek el a tárgyalásra, mondjam el hogy mi történt, és a tárgyaláson akár kérelmezhetem is hogy, a többi tárgyalást nélkülem folytassák le - mert Ausztriában lakom- és szerinte pénzbírság sem lesz belöle.
Ez azért megnyugtatott mert, nagyon aggódtam, többen már elözetes letartóztatásról meg százezres pénzbírságról is beszéltek - nem hozzáértök- ezért gondoltam hogy itt kérek segítséget.

buba # 2011.10.19. 12:00

Szerintem semmi nem lesz max egy megrovás.Az hogy valaki visszaélt a véleményeddel azért nem hinném hogy felelős lehetsz

deothora # 2011.10.19. 11:26

Tisztel Szakértök"
Többször írtam már az ügyem kapcsán, és most eljutottunk a tárgyalásig. Kicsit felfrissítve a már leírtakat: Kaptam egy idézést a bíróságra ez év elején,becsületsértés vétsége miatt, mint tettestárs mert: Anno egy ismert újság fórumjában olvastam egy cikket egy kismamáról aki meghalt, és az orvosát elítélték orvosi mühiba miatt. A cikket követö fórumban írtam egy hozzászólást ahol aztírtam hogy : "kéne egy lista ahova az elitélt orvosokat teszik fel, és az interneten közzé tenni hogy a leendö páciensek maguk dönthessék el kihez mennek ha az állam nem védi meg öket az ilyan kontároktól"
Nos ez volt 2009ben...Egy valaki csinált egy blogot magának, ahol egy orvosról írt, és az orvos nevét beírta egy keresöprogramba, és minden az orvossal kapcsolatos fórumról összemásolgatott a blogjába, de úgy hogy, a saját véleményét fejezze ki. Így az én nicknevemet is felhasználta a következöképpen: " A "én nichnevem" nicknevü személy a nyilvános pellengérezést tartaná megfelelö büntetésnek: " és ide a fentebb írtakat idézte tölem".....Az orovos feljelentette a blogírót, és mert az tölem idézett én is mint " tettestárs" vagyok feljelentve!
Pedig sem a blogírót, sem a többi embert nem ismerem akiket a blogíró a blogjában idézett, és a blogot sem láttam soha,ill. elöször magáról a blog létezéséröl is csak a bírósági meghallgatásra való idézésböl értesültem, tehát nem értem hogy miért is vagyok én tettestárs?? Ha a blogíró a tudtom, akaratom és beleegyezésem nélkül idézgetett tölem a blogjában?
Most ott tart az ügy hogy Ausztriából kell hazautaznom a tárgyalásra ami okt.27-én lesz, és én mint vádlott kell hogy megjelenjek!A bíróságra írtam beadványt, a meghallgatásra nem kellett megjelennem de egy írásban vallomást tettem ahol leírtam a fentieket hogy semmi közöm az egészhez.
Az ügyvéd a "kontár" szó miatt jelentett fel, hogy az a "becsületsértö" rész tölem!

Szeretnék Önöktöl tanácsot kérni hogy most mit tegyek? Felhivtam már ügyvédeket, de ök nem akarták vállalni az ügyemet, mert azt mondták hogy, ne aggódjak mert annyira jelentéktelen az egész hogy ezért nem utazgatnak át az országon.
Büntetlen elöéletü vagyok, és sosem volt dolgom a bírósággal, ezért kérném hogy ha lehet egy kicsit felfvilágosítanának hogy, mégis mire számíthatok a tárgyaláson, és hogy milyen büntetésre számítsak???...Nagyon aggódom...Kedden utazom haza, és ha elítélnek akkor vissza utazhatok még Ausztriába ahol élek (magyar állampolgár vagyo)...Nagyon szépen kérem hogy, hal lehet akkor tiszteljenek meg egy pár válasszal.

Köszönettel: Deothora