Csoportos rablás ügyészségi szakaszban SOS


guba" # 2012.01.26. 15:59

129. § (1) Az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt.
(2) A terhelt előzetes letartóztatásának szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folytatott eljárásban, és akkor van helye, ha

  1. megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult,
  2. szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható,
  3. megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást,
  4. megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Ha nem jelenik meg, akkor a (2) bekezdés a.) pontjában foglaltakat megvalósítja, tehát előzetesbe kerülhet. Hogy más feltétel megvalósulhat-e, azt innen szerintem senki nem fogja tudni megmondani.

sziszkaa # 2012.01.26. 15:13

Karola 44 : Igen, már meggyanusították, de még nem emeltek vádat még csak kihallgatás van, még nem volt bírosági tárgyalás. Magyar állampolgár, de Angliába van bejelentett lakcíme.
Számunkra az lenne a legfontosabb, hogy szabadlábon védekezhessen, az ítéletig... De csak azért mert eddig nem jelent meg a kihallgatásokon, de most megjelenik és együttműködik, lerakhatják előzetesbe??? Azt tudom, hogy az ügy befolyásolhatósága miatt elrendelhetik, vagy amennyiben nem biztosított a megjelenés akkor is előzetes letartóztatásba helyezhetik... Akkor ebben az esetben számíthatunk erre????

guba" # 2012.01.24. 15:23

Annyival tudom pontosítani a dolgokat, hogy nem volt konkrét erőszak alkalmazása, a sértettet leitatták és utána tulajdonítottak el tárgyakat.

Akkor ez nem csoportos rablás, hanem csoportos kifosztás. Kicsivel enyhébb a büntetési tételkeret.

sziszkaa # 2012.01.21. 20:18

Köszönöm a válaszadást! Annyival tudom pontosítani a dolgokat, hogy nem volt konkrét erőszak alkalmazása, a sértettet leitatták és utána tulajdonítottak el tárgyakat. Annyit tudok, hogy az említett srác megjelenik most a kihallgatáson együttműködik, viszi az igazolásokat, hogy külföldön legálisan tartózkodik, dolgozik. Minket igazából az érdekel, hogy jogilag mire lehet számítani. Számunkra az lenne a jo, ha szabadlábon védekezhetne továbbra is és visszatérhetne dolgozni külföldre, és együttműködve megjelenne a későbbiekben. Mennyire van erre esély??? Vagy ebbe a helyzetbe előzetesbe lerakják? Vagy az ügyész hangulatán múlik?

sziszkaa # 2012.01.21. 17:37

Köszönöm a választ, annyival tudom még pontositani, hogy nem volt kimondottan erőszak alkalmazása, hanem leittaták a sértettet és az követően tulajdonítottak el tárgyakat. Azt tudom hogy az emlitett 5. srác megjelenik most a kihallgatáson önként, együttműködik, viszi az igazlásokat, hogy külföldön legálisan tartózkodik, dolgozik, együtt szeretne működni. Jogilag mire számithatunk? Igazából számunkra, (vagy mi azt szeretnénk) az lenne a legjobb ha kihallgatás után visszamehetne külföldre és dolgozhatna és a tárgyalásokon megjelenne és a továbbiakban együtt működne... Mennyi esélye van ennek? Vagy az ügyész hozzáállásán is múlik?
Köszönöm a segítséget...

ObudaFan # 2012.01.20. 21:41

Minél hamarabb jelentkezik önként, annál kisebb az esélye az előzetesnek, ha nem is zárható ki.
Sajnos egy rablásnál a kis elkövetési értéknek nincs olyan nagy jelentősége, ugyanis erőszakos vagyon elleni bűncselekményről van szó.

guba" # 2012.01.20. 18:32

Ha nem jelenik meg, és a kapcsolatot sem veszi fel az ügyészséggel, akkor valószínűleg előzetesbe kerül, ha elkapják.

sziszkaa # 2012.01.20. 13:13

Tisztelt Válaszadó!
Az a helyzet, hogy történt egy csoportos rablás, hol 5 személy volt az elkövető. A rablás kisértékü volt, gondolok itt órára, apró tárgyakra. A tettesek meglettek. Az 5 főből 3 együttműködik, a negyedik megszökött az országból, nemzetközi elfogató paranccsal hazavitték most, a bűncselekmény kb két éve történt.Az 5. személy esete érdekes számomra és ebben kérném tanácsadását.A kihallgatáson nem jelent meg a többszöri idézésre sem, mivel külföldre ment ő is (de ő nem menekülés céljával, mert legális bejelentett munkahellyel rendelkezik és családdal együtt ment ki) De az idézéseket átvette a szülő aki nem volt napi kapcsolatban a gyerekkel igy nem lett tájékoztatva róla. Igy nem jelent meg. Most tudomása van arról, hogy ebbe a hónapba lesz a kihallgatása ügyészségen, amire el szeretne menni, de nem tudja mire várhat. Attól fél hogy mivel eddig nem jelent meg, és külföldön tartózkodik előzetes letartóztatásba helyezik az ügy lezárásáig, vagy ország elhagyási tilalmat kap, ami mint ő családfenntartó veszélyezetné a család megélhetését. Beszélt egy ügyben illetékes személlyel(rendőr) aki azt mondta neki hogy irjon kérelmet a halasztásra, vagy jelenjen meg, amennyiben nem,ellene is nemzetközi elfogato parancs várható. Nem tudjuk hogy mi lenne a legjobb megoldás. Meg akar jelenni de Ön szerint mi várható szabadlábon védekezhet??? Eddig még nem volt semmi hasonló cselekménye a srácnak, tehát tiszta. Köszön a gyors válaszadását!!!