Súlyos testi sértés


hülyeségetcsináltam # 2012.03.09. 12:56

Segítséget szeretnék kérni méghozzá egy nagyon komoly ügyben! Sajnos 2 napja elmentem a barátnőmmel aki egyben az élettársam is bulizni buli sajnos nem lett belőle de elég szépen összevesztünk és egyszer csak elszakadt egy húr bennem és megütöttem állítólag ököllel az arcát. Eltört az orrcsontja felrepedt a szája sajnos! Hihetetlenül sajnálom én ezt az egészet nagyon megbántam nem is tudom mi volt velem! Persze azóta már nem vagyunk együtt és hallani sem akar rólam és azzal fenyeget h megvan a látlelet és fel fog jelenteni! Most pillanatnyilag van 30 nap közmunkám csoportos garázdaság miatt és ha még ő is feljelent akkor tuti lecsuknak szerinte! Olyan kérdésem lenne egy hozzáértő emberhez h most ha engem ő feljelent akkor én mit kaphatok? nem úszhatom meg felfüggesztett börtönbüntetéssel? Hihetetlenül megbántam h ezt tettem de sajnos mind a ketten nagyon be voltunk rúgva és sikerült összeveszni és ezért tettem azt amit tettem de már nagyon bánom úgy érzem h akkor kb nem is én voltam az az ember!Előre is köszönöm a segítséget!

Egy olyan ember aki leköpné legszívesebben magát!

ObudaFan # 2012.03.09. 14:14

Azért egy felfüggesztett inkább benne van ebben. De persze innen a távolból nehéz biztosat mondani.

végrehajtó1 # 2012.03.09. 14:17

Ha ezért elítélnek akkor nagyon vigyázz hogy mit csinálsz legközelebb mert a 3.-ra már lesújt rád az orbáni 3 csapás törvénye.

hülyeségetcsináltam # 2012.03.09. 14:20

Nagyon remélem ,h csak 1 felfüggesztett lesz belőle! Nem lesz legközelebb! Inkább levágom a kezemet! Köszönöm a hozzászólásokat!

Gabicsek # 2012.03.09. 20:59

Egyébként ha nem is jelentene fel, hivatalból üldözendő bűncselekmény. Az orvosnak kötelessége jelezni a rendőrség felé a történteket.
Kinéz minimum egy felfüggesztett.

Joci76 # 2012.04.13. 09:10

Sziasztok!
Egy kérdéssel fordulok hozzátok!
Milyen lehetőségeim vannak , olyan esetben, ha testi sértésért vádat emeltek ellenem, egy tárgyalás már volt, a második tárgyalásra Hétfőn kerül sor ahol az ítéletet kihirdetik. Viszont a munkahelyemről nem engednek el. Ilyen rövid idő alatt mit lehet kérni és tenni? Köszönöm!

ObudaFan # 2012.04.13. 13:34

Olyan nincs, hogy nem engednek el. Ha a bíróság külön nem tette lehetővé, hogy úgy nyilatkozz, hogy nem kívánsz részt venni a tárgyaláson, akkor még visznek is, ha nem jelensz meg.

Véleményem # 2012.04.13. 14:22

Meg kell jelenned a bíróságon! Kérni már nem lehet semmit se.

Jansee # 2012.05.02. 13:14

Üdvözlöm!

Pár hete bejöttek a telkemre Baseball-ütővel,és ennek következtében nyolc napon túli sérüléseket szenvedtem.
Ennek maradandó nyomai is lettek/hegek/A feljelentés megtörtént,de én nem elégszem meg ezzel mivel kártérítést szeretnék indítványozni!A kérdés pedig az lenne:Hogy ilyenkor milyen kártérítést kell kezdeményeznem?Mi a témakör pénzbeni összegének a felső határa?

Köszönöm.

Gabicsek # 2012.05.02. 19:25

A nyomozás során ha kihallgatnak tanúként, - ha eddig nem tetted a feljelentéskor - polgári jogi igényt terjeszthetsz elő az anyagi károdra. Az összeget te mondod meg, azt neked kell tudnod. Vagy megítélik, amit kérsz, vagy nem, vagy ítéletkor egyéb jogi útra terelik, ebben az esetben polgári pert kell indítanod.

guba" # 2012.05.02. 19:37

Mi a témakör pénzbeni összegének a felső határa?

A kárt - még a nem vagyoni kárt is - igazolni kell tudni. Ha nem szereztél maradandó fogyatékosságot, vagy nem szenvedtél komolyabb egészségromlást, akkor azért nagy összegre ne számíts.

lajcsó # 2012.05.03. 06:51

A vagyoni kár körében érvényesíthető: gyógykezelés költsége, gyógyszerköltség, utazási költség (kezelésekre), ruházat károsodása, kiesett munkabér stb. Azonban, mindez tételesen és összegszerűen meghatározva! Mivel több elkövető volt, kérj egyetemleges marasztalást! Az igényed előterjesztése során vagy a bíróságon határozd meg a teljesítési határidőt (pl. jogerő+15 nap) is valamint kérj kamatot!

Iucundus # 2012.05.03. 11:09

Hogy ilyenkor milyen kártérítést kell kezdeményeznem?

Ahogy elnézem, a leghatékonyabb kezdeményezés egy ügyvvéd megkeresése...


Ddr

lajcsó # 2012.05.03. 12:51

Ha kedvezőtlen a jövedelmi helyzeted (pl. szociális segélyből élsz stb.) akkor az illetékes Jogi Segítségnyújtó Szolgálattól kérheted a pártfogó ügyvéd kirendelését!

Hoffy # 2012.05.09. 10:06

Tiszteletem!
Sajnos egy ügybe keveredtem. Egy hazánkban élő néger megerőszakolta a barátnőmet. Ezt én szóvá tettem majd ez év január hetedikén orvul megtámadott egy irodaházban. Azonnal leverte a szemüvegemet ami persze felsértette az arcomat, mikor lehajoltam, hogy felvegyem, a vállamba rúgott ami azonnal kificamodott. Így harcképtelenné váltam. De itt nem állt le hanem a földre vitt és ott a már sérült vállamat rugdosta. Mentő vitt el és végül másfél órás műtéttel tudták helyre rakni, úgy hogy két csavart helyeztek bele.
A rendőrség a szemetet bevitte de csak pár órát volt bent. Sőt mivel én már nem voltam ott mert elvitt a mentő ők garázdaságként zárták le a jegyzőkönyvet.
Persze a lépcsőházba kamera volt és felvette az egészet.
Ez eddig látszólag sima ügy lehetne, de nem az.
Merthogy a nyomozót leváltották és egy másik nyomozó kapta meg az ügyet. Aki arról se tudott mert nyilván nem akarták, hogy tudjon, hogy kamerafelvétel van. Három alkalommal is ezt felvettem a jegyzőkönyvbe mire méltóztatott elkérni a felvételt. Majd közölte, hogy én a sértett tanú nem nézhetem meg. Viszont a néger barátnője a sima tanú aki az eset megtörténtekor egy másik helyiségbe volt de később előkerült, mint tanú. Neki megmutatták a felvételt. Tehát itt már jogsértés történt. Az én kezem még most sem 100% os hanem kb 80% .
Persze két hónapja már nem tudom elérni az ügyvédet a telefonon nem elérhető, e-mailre nem válaszol. Ha személyesen keresem nincs bent. stb. Olyan mintha kellemetlen lennék a számára és nem akarna velem kommunikálni. Közben megtudtam, hogy a négerrel és élettársával barátságos és továbbra is kész kommunikálni. Sajnos ügyvédre nincs pénzem, de így nem tudom,hogy mit tehetek.
Van e jogom látni a filmet?
Milyen jogalapon kérhetem, hogy betekintsek a nyomozati anyagba?
Ott csak az én vallomásomat láthatom valóban?
Hol tehetek panaszt hogy a nyomózó munkáját nem tudom elfogadni?
Ebből származhat e hátrányom?
Mikor kerül ez bírósági szakba?

Köszönöm a válaszokat.

Tisztelettel

Hoffy # 2012.05.09. 10:13

Tiszteletem!
Sajnos egy ügybe keveredtem. Egy hazánkban élő néger megerőszakolta a barátnőmet. Ezt én szóvá tettem majd ez év január hetedikén orvul megtámadott egy irodaházban. Azonnal leverte a szemüvegemet ami persze felsértette az arcomat, mikor lehajoltam, hogy felvegyem, a vállamba rúgott ami azonnal kificamodott. Így harcképtelenné váltam. De itt nem állt le hanem a földre vitt és ott a már sérült vállamat rugdosta. Mentő vitt el és végül másfél órás műtéttel tudták helyre rakni, úgy hogy két csavart helyeztek bele.
A rendőrség a szemetet bevitte de csak pár órát volt bent. Sőt mivel én már nem voltam ott mert elvitt a mentő ők garázdaságként zárták le a jegyzőkönyvet.
Persze a lépcsőházba kamera volt és felvette az egészet.
Ez eddig látszólag sima ügy lehetne, de nem az.
Merthogy a nyomozót leváltották és egy másik nyomozó kapta meg az ügyet. Aki arról se tudott mert nyilván nem akarták, hogy tudjon, hogy kamerafelvétel van. Három alkalommal is ezt felvettem a jegyzőkönyvbe mire méltóztatott elkérni a felvételt. Majd közölte, hogy én a sértett tanú nem nézhetem meg. Viszont a néger barátnője a sima tanú aki az eset megtörténtekor egy másik helyiségbe volt de később előkerült, mint tanú. Neki megmutatták a felvételt. Tehát itt már jogsértés történt. Az én kezem még most sem 100% os hanem kb 80% .
Persze két hónapja már nem tudom elérni az ügyvédet a telefonon nem elérhető, e-mailre nem válaszol. Ha személyesen keresem nincs bent. stb. Olyan mintha kellemetlen lennék a számára és nem akarna velem kommunikálni. Közben megtudtam, hogy a négerrel és élettársával barátságos és továbbra is kész kommunikálni. Sajnos ügyvédre nincs pénzem, de így nem tudom,hogy mit tehetek.
Van e jogom látni a filmet?
Milyen jogalapon kérhetem, hogy betekintsek a nyomozati anyagba?
Ott csak az én vallomásomat láthatom valóban?
Hol tehetek panaszt hogy a nyomózó munkáját nem tudom elfogadni?
Ebből származhat e hátrányom?
Mikor kerül ez bírósági szakba?

Köszönöm a válaszokat.

Tisztelettel

végrehajtó1 # 2012.05.09. 11:19

Kicsit meseszerű a történet.

  • Ha megerőszakolták miért nem tett feljelentést?
  • A sérülésed 100% hogy 8 napontúli tehát a súlyos testisértés is meg áll.(de ezt a kirendelt orvosszakértő mondja meg)

??

ObudaFan # 2012.05.09. 11:23

Valóban csak a saját vallomásodat nézheted meg.

Gabicsek # 2012.05.09. 11:44

Iratismertetésről kell majd értesítést kapnod, akkor a rád vonatkozó bűncselekménnyel kapcsolatban megnézheted az iratokat. A garázdaságnak nem vagy sértettje, de a súlyos testi sértésnek viszont igen, tehát ez azt jelenti, hogy alapban az egész nyomozati iratot a nyomozás befejezésekor megnézheted, arról fénymásolatot kérhetsz 100.-Ft/oldal.

Hoffy # 2012.05.09. 19:18

végrehajtó1
Igen valóban meseszerű. Teljesen én se értem. A barátnőm felhívott sírva az eset után, hogy megerőszakolta az az állat, elkövettem azt a hibát, mivel ez éjfélkor volt, hogy másnap nem vittem be a rendőrségre mert nem értem rá. Másnap mint megtudtam, a néger egyfolytában hívta majd személyesen megkereste és meggyőzte, hogy nem történt semmi. Végül a csaj hozzá költözött. Már én se vagyok biztos az erőszakban. Bár azóta a leány egy telefon beszélgetésen elmondta mikor rákérdeztem,hogy ha nem volt erőszak akkor miért hazudott nekem, mert akkor nem erőlködök és hagyom. Mire nagy nyögések és a végén azt mondta, hogy jó nem volt az olyan nagy erőszak.
Azóta a négerrel él. Ő láthatta a filmet. Az egész eset nem történt volna meg ha a csaj nem hazudik, mert ilyenkor egy férfi megvédi a barátnőjét. Ezért én másnap már felhívtam a négert. Hiszen az adata fent van a netten.
Az is kérdésem, hogy a kár amit okozott egyáltalán behajtható, mert nem dolgozik, hiszen hamis papírjai vannak, kábítószert árul. Vagy a csaj mint felbujtó megfogható e mert ő fizetőképes.

Hoffy # 2012.05.11. 06:00

Bocsánat de alig van időm, nem eltűntem. Először is bocsi a duplázásért.
Végrehajtó1
Jogos a látásod és a felvetés. Ennek van egy előzménye ami közvetlenül nem gondoltam, hogy fontos, mert a konkrét esetet nem befolyásolja, szerintem.

De leírom.
A barátnőm, az esetet követően 4 nap múlva felhívott, egy éjszaka, hogy megerőszakolták. Abban maradtunk, hogy másnap megoldjuk. De sajnos elkövettem azt a hibát mert nem értem rá, nem vittem el a rendőrségre. Mint utólag kiderült a szemét erőszakoló meg a nyakára járt meg még másnap is és megmosta az agyát, hogy nem történt semmi. Mire a csaj odaköltözött, hozzá. Tudom hibáztam azonnal a rendőrségre kellett volna mennem. Viszont már abba se vagyok biztos, hogy z erőszak volt. Persze én továbbra is úgy kezeltem és a tettes ezért nagyon haragszik. Valamint a csaj azóta vele él. Ő láthatta a filmet, szerintem jogtalanul.

joesh # 2012.05.17. 20:44

Sziasztok!
Egy utcai vita során - ahol a téma gondolom nem lényeg - és ami nem durvult trágárrá vagy "anyázássá" csak emelkedettebb hangnemben folyt, a másik fél egy váratlan felütéssel, K.O.-val kiütött. Kb. 1-2-ig számolhattak volna rám.
Az ütés következtében néhány kisebb vérző sebem keletkezett, de ami lényegesebb, egy kisebb repedés is keletkezett az egyik orrcsontomon (Fissura ossis nasi), a másnapi látlelet szerint. Ezek alapján súlyos testi sértésre gondolok.
Az eset nem most történt, de még nem évült el. Eddig azért nem jelentettem fel, mert nem voltam biztos abban, hogy el akarom ítéltetni. Viszont annyiban sem szeretném hagyni.
Az ügyet még az elévülés előtt rendezni szeretném, de úgy, hogy megadjam neki a lehetőséget a jogi eljárás helyett a személyes jóvátételre. Amennyiben erre nem hajlandó, meggondolom a feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Tisztelt jogászok.
Mit javasoltok, hogyan állapodhatok meg jogszerűen elkövetővel, a rendőrség, ügyészség, bíróság mellőzésével. Valaki azt állította, hogy ez így zsarolás (ezt nem is értem?). Mediációra is gondoltam, szintén a rendőrség kizárásával, de ez is macerásabb mint a direkt egyezség.
Ha meg tudunk állapodni mit tartotok méltányosnak mindkét félre vonatkoztatva?
Köszönöm válaszaitokat.
Üdvözlettel:

Gabicsek # 2012.05.17. 21:28

Mit javasoltok, hogyan állapodhatok meg jogszerűen elkövetővel, a rendőrség, ügyészség, bíróság mellőzésével

Beszélsz vele.
Vajon miért most jut ez eszedbe? Miért nem akkor léptél, amikor történt?
Megjegyzem, ha feljelentenéd - hiába van látleleted - sok idő elteltével bizonyítani már nem tudod, hiába mondod a cselekményt arra a napra, amikorra szól a látlelet. Én nem számítanék semmire.
Egyébként közvetítői eljárás is csak akkor lehet, ha az elkövető beismeri és kéri ő is a közvetítői eljárást.
Gyanítom, ebben az esetben tagadná a cselekményt, így semmire nem mennél még feljelentéssel sem.

agyatlanka # 2012.07.24. 18:40

Tisztelt fórumozók!

2009 szeptemberben az akkori élettársam ittasan fellökött, majd ráugrott a térdemre, úgy hogy porcleválással műteni kellett. akkor nem tettem meg a feljelentést, mert nem tudtam hova menni a két gyerekkel. 2010 decemberben sikerült elmenekülnöm amikor a gyerekek a nagymamánál voltak, de akkoris úgy hogy jól összevert. a 2009-es események miatt, 2011 januárban újra műteni kellett a térdemet, mert a porc tovább törött. akkor megintcsak nem tettem feljelentést, mert a gyermekelhelyezéses per kellős közepén voltunk. hozzátenném, hogy ebben a perben az összes bántalmazásra kitért a bíró, és ő elismerte, és az ő tanúi is igazolták ezeket. most megint úgy néz ki hogy újra kell műteni a térdemet, és az orvos azt mondta, hogy 2009-re vezethető vissza az egész, mert akkor olyan rossz helyen tört le egy darab, hogy az továbbra is törni fog, egészen addig amíg van a porcból.
most már rendeződött az életünk a gyerekekkel együtt, és elérkezettnek látom az időt hogy megtegyem a feljelentést maradandó súlyos testi sértés miatt.
annyi lenne a kérdésem, hogy mennyi ennek az elévülési ideje? illetve mire számíhatok?
hagynám az egészet, ha ugyanúgy működne a térdem mint régen és nem kellene immár 3 gyerek mellett egyfolytában a kórházat járnom.
a válaszokat előre is köszönöm.
tisztelettel: Katalin

Gabicsek # 2012.07.25. 08:28

Még nem évült el.
Az, hogy bntetőjogilag maradandó a sérülésed, nem a műtétet végző orvos dönti el, hanem a nyomozóhatóság által kirendelt igazságügyi orvosszakértő. Azt is neki kell eldönteni, hogy egy három évvel ezelőtti bántalmazás következménye. Ettől függetlenül jó kérdés, hogy közel három éved volt a feljelentés megtételére és miért csak most tennéd meg. Az nem kifogás, hogy nem volt rá időd.
Ezt a hatóságok is meg fogják kérdezni, ha a feljelentést most teszed meg.