Súlyos testi sértés


Dr. Jégember # 2014.11.13. 11:35

Az előző válaszomból kimaradt:

Természetesen a garázdaság a szubszidiárius jellegére tekintettel nem állhat halmazatban a súlyosabban minősülő önbíráskodással.

Dr. Jégember

Dr. Jégember # 2014.11.13. 10:12

Kedves Öreg tölgy!

A két bántalmazás amiről szó van (a kocsmai és a tesó bántalmazás) ha jól vettem ki akkor időben és térben elkülönül. Ez így biztos, hogy 2 rb-i bcs, márcsak azért is mert 2 külön sértettje van. Ez tehát tuti halmazat.

A kocsmai verekedés minimum garázdaság, azzal a könnyű testi sértés halmazatban áll(hat) ha van magánindítvány.

Mivel azt írta, hogy egy korábbi lopás miatt történt a bántalmazás, akkor jogos (ha tényleg a bántalmazott volt a tolvaj) vagy jogosnak vélt (ha nem a bántalmazott volt az igazi tolvaj) vagyoni igény volt a bántalmazás motivációja és így álláspontom szerint és tapasztalatom szerint önbíráskodás állapítható meg. Más kérdés, hogy ennek a bizonyíthatósága tanúk nélkül (mi hangzott el a bántalmazás előtt, alatt, után) nehézkes lehet.

Ha ez utóbbi, akkor önbíráskodás, ha előbbi akkor garázdaság. Ha pedig azt állapítják meg, hogy a bántalmazásban mindketten részt vettek és nem dönthető el, hogy a sérülést pontosan ki okozta, akkor társtettességben elkövetett súlyos testi sértés.

Mindezt persze az eset összes körülményének ismerete nélkül így nehéz eldöntetni, de ezek a verziók lehetnek.

Üdv:
Dr. Jégember

Öreg Tölgy # 2014.11.12. 19:53

Biztos???

A 8 napon túli sérülés - amit írt a kérdező - könnyű testi sértés (halmazatban vagy anélkül)?
A garázdaság az önbíráskodással lehet halmazatban?
Írta a kérdező, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igényének érvényesítése végett üttötte meg a sértettet?
Vagy csak a lopás miatti felháborodásában? Akkor is önbíráskodás?

Gondoljuk meg, mit mondunk a laikusoknak.

Dr. Jégember # 2014.11.12. 09:58

Tisztelt Kiru35!

Elkeserítem, amit leírt a kocsmában történtek vonatkozásában az Ön esetében nem könnyű testi sértés, hanem minimum garázdaság (vele halmazatban állhat a könnyű testi sértés) és kőkeményen önbíráskodás!!!!!!!!!!

De ha azt állapítják meg, hogy a sértettet közösen bántalmazták, akkor társtettességben elkövetett súlyos testi sértés lesz az ügyből.

A bátyja esetében (attól függ hol történt) lehet könnyű testi sértésről beszélni.

Lehetőleg ne hangoztassa, hogy azért ütötte meg a kocsmában az embert, mert korábban meglopta, akkor "csak" garázdaság miatt vonhatják felelősségre.

Üdv:
Dr. Jégember

Dr. Jégember # 2014.10.30. 14:59

Kedves Dalma 78!

1./
A szomszéd részéről februárban elkövetett cselekménnyel már nem lehet mit kezdeni. Magánlaksértés (este bejött az udvarba) és könnyű testi sértés (8 napon belüli bántalmazás) miatt ugyanis 30 nap állt rendelkezésre ún. magánindítványt tenni. Ha nem tették meg ez jogvesztő, vagyis később nem lehet megtenni.

2./
Nyilván szembesíteni fogják a tanúkat ha szükséges, DE
a.)

  • orvosszakértő nagy valószínűséggel meg tudja állapítani, hogy a sérülés eleséstől, vagy bántalmazástól keletkezett-e?

b.)

  • nem igazán életszerű a szomszéd állítása, ugyanis kb. 10 hónap eltelt az eset óta. Azóta miért nem szólt senkinek?

c.)

  • indítványozni kell a "sértett" munkahelyén dolgozó azon személyek tanúkihallgatását akiknek elmondta, hogy a járólapban esett el

d.)

  • indítványozni kell az orvos, mentős (aki ellátta a sérülést) tanúkihallgatását, hogy ott és akkor mit mondott, hogyan keletkezett a sérülés. Mi van az orvosi papírba írva?

Mindezek alapján előfordulhat, hogy a tanúk szembesítése okafogyottá válik, ugyanis simán kiolvasható az adatokból mi történt.

Ha a feljelentés alaptalan helye lehet a hamis vád miatt kezdeményezni a "sértett" felelősségre vonását.

Üdv:
Dr. Jégember

Damla78 # 2014.10.30. 07:25

Üdvözletem!

A következő helyzetben kérném tanácsukat illetve hozzászólásukat:

Még február hónapban történt, hogy a szomszéd este az udvarunkban erősen ittas állapotban anyósomat ellökte, azután hogy fel lett szólítva, hogy távozzon az udvarunkból. Anyósom ezáltal zúzódásokat szenvedett és teljesen sáros lett a ruhája. A zúzódásokról látlelet készült, 8 napon belül gyógyulónak minősítve. Nem jelentettük fel, nem akartunk balhét tovább velük.
Miközben ez a jóember tántorgott ki az udvarból párszor még elesett, majd mikor kiért az udvarból, az utcán a füves részen úgy esett el, hogy a bokája szilánkosra tört. Talicskával tolták haza, mert nem bírták el. (kb 120 kg). Ez volt februárban. A napokban anyósomat és férjemet feljelentette súlyos testi sértésért. Elmondása szerint az utcán anyósom ellökte, ezért a férjem ráesett, és így tört el a lába, majd anyósom és férjem többször megrugdalta és otthagyták.
Ez az egész nem igaz, nem az utcán történt és nem így, hanem ahogy én írtam le, mivel mindent láttam.
Állítólag van neki tanuja, nyilván hamis tanu. Ilyenkor mi várható, ha az ő állítása áll szemben a miénkkel, és az ő tanuja áll szemben az én állításommal. Hozzá kell tennem, hogy anyósomra már régóta rá vannak szállva, állandóan feljelentgetik a munkahelyén bejelentéseket tesznek, minket is mindennel feljelentenek. Nem hagynak élni, egyfolytában kiabálnak utánunk az utcán. (Kissebbség) Ha az ő állítása ez,akkor miért nem hívták azonnal a rendőrséget, miért csak majd fél év után tettek feljelentést? Egyébként a munkahelyén azt mondta, hogy az utcán esett el egy járólapban, tehát szó sincs rugdosásról, meg lökdösődésről.
Mire lehet számítani?
Válaszukat várva maradok tisztelettel.

Dr. Jégember # 2014.10.20. 14:16

Tisztelt Csabinko!

Bármikor kezdeményezheti, egyeztessen az előadóval egy időpontot, amikor ezt jegyzőkönyvbe mondhatja. Előtte azonban célszerű lehet a sértettel "egyeztetni" mert az ő beleegyezése is kell a dologhoz .)

Üdv:

Dr. Jégember

csabinko # 2014.10.19. 05:11

Tisztelt Jégember. Köszönöm válaszát és a kérdésem még annyi lenne,hogy a rendörségen mikor kell kezdeményezni a meditálást? Ez az ügy 3 napja történt és semmilyen hivatalos iratot nem kaptam még.

Dr. Jégember # 2014.10.19. 03:06

Tisztelt CSabinko!

Tiszta, hogy elismerte a felelősségét, de a néni legalább ennyire felelős, ugyanis gyalogosként mit keres az úttesten?????? Mindettől függetlenül a tolatás szabályait szegte meg és így okozott közlekedési balesetet, mely a sérülés gyógytartama miatt közlekedési bűncselekmény.

Ha a néni nem akarja, hogy "nagyobb baja" legyen a dologból érdemes lenne kezdeményezni a "mediálást", (tevékeny megbánást) ugyanis

Btk 29. § (1) Nem büntethető ...... a közlekedési, a vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében - vagy azt megelőzően, de a közvetítői eljárás keretében született megállapodásban jóváhagyva - a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette.

Konyhanyelvre fordítva, ha a néninek az megfelelő elégtétel, hogy elmegy helyette bevásárolni, eldúrja a havat, felszedi a krumplit a kertből stb.... (persze megfelelő módon "lepapírozva" az egészet) akkor bíróság nem fogja elítélni a cselekmény miatt.

A rendőrségen kell kezdeményezni a mediációt, ott majd tudják a továbbiakat. Fontos, hogy a sértettnek is akarnia kell, mert "kettőn áll a vásár".

Üdv:

Dr. Jégember

Dr. Jégember # 2014.10.19. 02:50

Teljes mértékben osztom az előttem szóló álláspontját.

Mondhatom: "like". :D

Dr. Jégember

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.18. 16:07

Azért kéretik figyelembe venni azt is, hogy ez nem jövedelem - csak bevétel. Mert ellentétben a bérből élőkkel, az ügyvéd a saját költségén biztosítja a munkavégzés feltételeit: irodabérlet, bútorok, irodagépek, fűtés, telefon, internet, postabélyeg stb. Továbbá fizeti azt a tb-járulékot is, amelyet egyébként a munkáltató fizetne.

Egyébként pedig ez egy tipikus szabadfoglalkozás, semmiféle számbéli korlátozás nincs, aki megfelel a törvényi feltételeknek csinálhatja, olyan munkadíjért, amilyet jónak tart. Szóval nem irigykedni, hanem elvégezni az egyetemet, szakvizsgázni, aztán hajrá!

csabinko # 2014.10.18. 16:06

Tisztelt Szakértő. Egy csomagküldö cég autójával csomagot szálitotam.Miután a néni átvette a csomagot,én szerettem volna megfordulni,ezert tolatni kezdtem. Majd egy tompa koppanásra lettem figyelmes mire rögtön megálltam.Mint kiderült a néni nem az 1 méterre lévő járdára,hanem az uttestre ment amit én nem láttam és teljesen holt terbe került.Én rögtön mentöt és rendört hivtam,amit ö nem akart.Mint kiderült,mivel elmentem meglátogatni,bordatörése és zuzódása lett.Természetesen én is elismertem a felelöségem,és beszélgetésünkböl kiderült,hogy nem szeretné ha nekem ebbol nagyobb bajom származna.Egyébként egy nagyon kedves néni és a férje is.A kérdésem az lenne,mivel a munkámhoz szükséges a jogosítvány,mégis mire számithatok. Köszönöm válaszát.

Dr. Jégember # 2014.10.18. 15:45

Tisztelt Szuupermen!

Én is utálom azt a gázszerelőt, aki kijön, körbenéz, meglazít 4 csavart minden szép, minden jó és elkér 10 percre ezért 8.000 Ft-ot.............

De hát én ahhoz nem értek, ezért ki kell fizetnem más szaktudását. Aki a joghoz nem ért annak a jogász szaktudását kell megfizetni.

Ennyi.

Dr. Jégember

szuppermen # 2014.10.16. 14:11

„de max. 5-10.000 Ft. lehet a tarifa.”
Hát... Én nem tartom magam drágának, de ez óradíjnak édeskevés. Ahogy a principálisom mondta: ennyiért fel se kelek.

Eddig is utáltam az ügyvédeket, de ezután is mocskos rohadt bandának tartom. Más embernek a napi bére 5 ezer Ft, nemhogy óradíjnak is édeskevés legyen. Pofátlanok...

Dr. Jégember # 2014.10.16. 11:32

Ezért írtam, hogy nem tudom a tarifát.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.14. 22:08

de max. 5-10.000 Ft. lehet a tarifa.

Hát... Én nem tartom magam drágának, de ez óradíjnak édeskevés. Ahogy a principálisom mondta: ennyiért fel se kelek.

Tomi87 # 2014.10.14. 17:29

Köszönöm a válaszát Dr. Jégember, küldtem önnek egy privát üzenetet!

Köszönöm: T.

Dr. Jégember # 2014.10.14. 13:55

A Nyomozóügyészséggel KÜLÖN ÓVATOSAN KELL BÁNNI!!!!!!!
Tapasztaltból tudom, gerinctelen banda. Pont rájuk értettem, amit korábban írtam, hogy "láttam én már karón nyulat"

Mondjuk az is fontos, hogy mikori a történet, mert a Be. változásai miatt ha 2014.01.01. után volt a sztori, akkor már a Katonai Ügyészség jár el. (az se jobb egy fokkal se, sőőőőőt......) Igazi kocka emberek, parancs az parancs.......

Nem tudom milyen árakkal dolgoznak az ügyvéd kollegák, nincs szabott ár, de max. 5-10.000 Ft. lehet a tarifa.

Azt tudni kell, hogy ha az ügyben csak "sima" tanú, tehát nem sértett, akkor a kihallgatásán a jogi képviselő nem lehet jelen, ezért érdemes előre tisztázni a sarkalatos pontokat.

Üdv:

Dr. Jégember

Tomi87 # 2014.10.14. 09:43

Tisztelt Dr. Jégember!

Igen, amikor az eset történt akkor az elkövető a Készenléti Rendőrség állományába tartozott. Idő közben leszerelt.
Ettől tartok én is, hogy hitelemet veszteném a hatóságok előtt.
A vallomásom megvan.Nem akarok változtatni rajta. Igen én is gondolkodtam már azon, hogy felkeressek egy ügyvédet. Ilyen esetben a konzultációnak milyen díjai vannak?

Köszönöm,

üdv: T.

Dr. Jégember # 2014.10.14. 01:57

Miért kell nyomozó ügyészségre menni? Rendőr az ügyben a terhelt?

Erről egyébként azt gondolom, hogy szép dolog a barátság, de a hatóság előtt mindenki a saját hátsóját védi.

Ha már egyféleképpen elmondtál valamit, akkor biztos meg fogják kérdezni, hogy mi a vallomás változtatásának az oka. Ha 1 nappal a történtek után "A" verziót nyilatkoztál, 1 hónappal később miért "B" ugyanaz??????

Életszerűtlen lesz a vallomás, nem fogják elhinni, és tényleg elindulnak abba az irányba, hogy volt-e felbujtás......

Ilyenkor szokták "beforgatni" az embert a saját vallomásába.

Csatlakozok ObudaFanhoz, mielőtt változtatsz a vallomáson mutasd meg az elsőt egy ügyvédnek. Bármikor kikérheted a saját vallomásodat 100 Ft/lap illetékért. Annyit megér.

Üdv:
Dr. Jégember

Tomi87 # 2014.10.09. 09:24

Tanúként hallgattak ki még másnap a helyi Rendőrségen. A másik fiatalember aki velem volt és eljött még az ütés előtt,ő kapott már idézést.
Attól félek csak, hogy az elkövető és az ügyvédje majd úgy állítja be ezt az egészet, hogy én voltam a felbujtó akitől kiindult ez az egész. Bár nem értem, hogy ez a tettesnek miért lenne jó, mert azt gondolom, hogy ettől őt még megbüntethetik.

Köszönöm a tanácsokat!

Üdv: T.

ObudaFan # 2014.10.09. 09:02

Gyanúsítottként hallgattak ki, vagy tanúként?
Ha gyanúsítottként, akkor eleve nem vagy köteles vallomást tenni, ha tanúként, akkor sem vagy köteles magadra nézve terhelő vallomást tenni.
A magadra nem terhelő körülmények tekintetében, ha tanú vagy, akkor viszont köteles vagy vallomást tenni és igazat mondani.
Szerintem még az előtt vidd el ügyvédhez a vallomásod jegyzőkönyvét, hogy a következő vallomást megtennéd.

Tomi87 # 2014.10.09. 06:54

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást!

Az eset egy hónapos. A fiatalember az ütés miatt elesett és emiatt lett a koponyatörése. Vérömleny keletkezett, ami idő közben felszívódott. Mentő vitte be a sürgősségire.
A "tettes" konzultált ügyvéddel és arra akarnak kérni engem, hogy a vallomásomban módosítsak egy pár dolgot. / nem kértem meg arra, hogy segítsen nekem a ráijesztéseben, illetve csak véletlenül találkoztunk a sértettel, nem akartam rajta számon kérni semmit./
Ilyen esetben mi a legjobb megoldás? Nem akarom cserben hagyna, hiszen valamilyen szinten az én hibám /arra nem kértem, hogy üsse meg/, viszont azt sem akarom, hogy nekem legyen valamilyen hátrányos dolog. Tartok attól, ha módosítom a vallomásomat, akkor nehogy hamis tanúzás esete legyen.
Akkor is kaphatok büntetést, ha az esetnél már ott sem voltam?
Valószínűleg az illetékes nyomozó ügyészségre kell majd még mennem vallomást tenni. Mondhatom azt, hogy nem kívánom a vallomásomat módosítani, vagy azt, hogy egyszer már elmondtam? Kötelességem ilyenkor is vallomást tenni?

Üdv: T.

Dr.Attika # 2014.10.09. 04:26

A konkrét eset felbujtója, akkor leszel, ha bebizonyosodik egy eljárásban, hogy a bűncselekmény az általános felhívás eredménye.

Dr. Jégember # 2014.10.08. 18:44

Szerintem is "csak" a csoportos garázdaság áll meg, ugyanis a felbujtónak a konkrét bűncselekményre kell rábírnia a tettest. (ha általánosságban ara buzdítok valakit hogy lopjon, attól még nem leszek a konkrét eset felbujtója)

Bár a koponyatörés necces is lehet sérülés szempontjából, attól függ volt-e olyan következménye is a sérülésnek amitől pl. életveszélyesnek is minősülhet jogilag. (pl. subdurális haematoma)

Az, hogy "ijesszünk rá" az kimerülhetett a jó hangos ordibálásban és lökdösődésben, majd ha onnan eljöttek azzal a "csoport" megszűnt, az ott maradó személy további cselekményéért a távozók nem lehetnek felelősek.

Szerintem, de láttam én már karón nyulat :(

Üdv:

Dr. Jégember