rongált matrica + házkutatás brutálisan?


etke # 2012.04.21. 16:41

Kedves Herodotos!

Ha már bevitte azokat a dolgokat, amiket a házkutatási határozat (házkutatási parancs az amerikai filmekben van) alapján keresnének, erősen kétlem, hogy kimennének megtúrni a lakást. Ennyire azért nem érnek rá. Ráadásul nem is tehetik meg, mert az ügy szempontjából releváns bizonyítási eszközök már a rendelkezésükre állnak.
Megkapta már a határozatot, amikor először volt bent, vagy hogyan tudta megpanaszolni? Ez elég furcsa lenne. Akkor adják oda a határozatot, amikor megjelennek házkutatni, és akkor panasszal élhet a házkutatás ellen, aminek értelemszerűen nincs halasztó hatálya. Szóval ha valami csoda folytán mégis megjelennének, éljen panasszal a házkutatás ellen, ha törnek-zúznak, akkor pedig a házkutatás lefolytatásának módja ellen, illetve jelezheti a károkozást is a jegyzőkönyvben.
De tényleg nem tartom valószínűnek, hogy kimennek, már csak azért sem, mert nem ez az évszázad bűnténye, csak keménykedni akart a nyomozó "hölgy". Vannak ilyen mentalitású nyomozók.

Herodotos # 2012.04.20. 19:48
Több helyen van vagy volt (sokadik másoddiplomás) egyetemista jogviszonyom és véletlenül másik diákigazolványra ragasztottam érvényesító matricát, mint amelyik intézmény azt kiadta, s amiért a vasúti kalauz feljelentett a rendőrségen
  • ezt még jól el is viselem. Ráadásul a matrica sérült, sőt rongált volt. Betegségem alatt postán kaptam; ezt e.mail-ekkel bizonyítom, az intézménnyel így kommunikáltam. Orvosilag igozolt mozgásbetegségek kezelései alatt. Az e.mail forrását is kinyomtatva leadtam a rendőrségen. Postafiókom van, a nem-ajánlott küldemények sérülhetnek. Az intézmény egyik egyház hitoktatói kara, familiáris ügyintézéssel, ott ez a postázás belefért a normáikba. -A rendőrségi kihallgatók azt mondták, hogy pénzbüntetéssel vagy -ha gondatlanságot sikerülne elismertetni- megrovással megúszhatom. Ehhez még ügyvédet sem akarok fogadni, bízom a saját jogi jártasságomban. De ha mégis akadna, talán szükséges.
  • Azonban az otthon lévő másik diákigazolvány miatt kiadtak egy házkutatási parancsot, ha én be nem viszem azt másnap. - Másnap és utána is kórházi szakorvosi kardiológiai vizsgálatokra voltam előjegyezve (másolatban azt is beadtam a rendőrségnek), viszont beadtam nyolc napon belül egy PANASZT a házkutatási határozat ellen azzal, hogy az orvosi vizsgálatok után azonnal beviszem a keresett igazolványokat. - Ezt meg is tettem. Bevittem a nálam lévő minden összes diákigazolványt, régit és újat, azt jegyzőkönyvileg lefoglalták. -- Azt már másik, nagyon totalitáriánus tisztviselő csaj intézte, s azt mondta: hiába vittem be pont azokat a tárgyakat, amik miatt a házkutatási parancsot kiadták (benne van a házkutatási parancsban, hogy pontosan mit keresnek), azért ők még igenis ki fognak szállni, s a lakásomat feltúrják, mert van egy házkutatási parancs.
Akik az eredeti parancsot kiadták, azt állították, hogy amennyiben a kért tárgyakat előkészítem, és mondjuk a konyhában átadom, akkor azonnal békén hagynak, jegyzőkönyvezik és elmennek. Őket igazolná, hogy a Be. megfelelő szakasza is azt modja, ha házkutatás alkalmával a kért tárgyakat a terhelt előadja, nem folytatható tovább a kutatás. Be. 149.§. (4) bek Ezzel szemben az a kis nő (nyomozó!!), akinek jegyzőkönyvileg bevittem, rámszólt: mindegy, hogy magának mit mondtak a kollégáim, ha van házkutatsi parancs, akkor a kiszálló rendőrök úgy túrják össze lakását, ahogy nekik tetszik -erre számítson!! - nagyon kétségbeejtő. Ma 2012-ben Európában így mondta.
  • Hogyan lehet eleve megakadályozni ilyen rendőrségi visszaélést? A beadott panaszomnak van-e halasztó hatálya? Ha terhelt önként előadja, sőt beviszi a rendőrségre a keresett tárgyakat, azt jegyzőkönyvileg átveszik, akkor milyen alapon fenyeget engem azzal a rendőrség, hogy igenis úgy fogják feltúrni lakásomat, ahogy őnekik tetszik? - Sajnos, mivel Magyarországon élünk, én elmaradott és nem felsőbbrendűbb skandináv eljárására számítok.
Tudományos kutató vagyok, rendkívül sok papír, könyv, irat van a lakásomban, ha garázda módon tökreteszik, odalesz az egész életművem, nem tudok dolgozni soha többé!! Ráadásul életem árán is vallom, hogy ez esetben az emberiség sárülne, mert művész, író, kutató zeneszerző esetén annak értékteremtő alkotó élete felette áll a kocsis teherszállító munkájának, bár az is nagyon fontos. Ezt az életszemléletet én már félszáz évesen vallom, és olyanokkal barátkozom vagy kommunikálok, akik 78 nemzetközi konferenciámon az életem segítették vagy megbecsülték. -Ezért pl. szomszédot sem hívhatok tanúnak, mert nem érintkezem velük, hiszen e.mail-en akámikor kapcsolatot tarthatok a Föld másik pontján élő hasonszőrű kollégámmal.
  • Van ismerős nyugdíjas rendőr, de nem biztos, hogy elegendő lesz a nexus ahhoz, hogy pont ráérjen tanúnak, és ő sem skandináv, hanem magyar (ez egy alapvető életszemlélet, amiben évtizedeket leéltem).
  • Ettől még vidáman elébe nézek a fenti büntetésnek, az ember AZT vállalja, amit valóban elkövetett (de csak amit majd a bíróság ténylegesen megítél), azonban addig milyen alapon kell állati módon bánni velem? A rendőrséget semmi sem fegyelmezi? Hiszen a fentiekből nyilván a rosszabbikra számíthatok, a feltúrássali fenyegetésre.

Az országban központi nyilvántartásban szerepelnek az összes kiadott diákigazolványok. (Az Educatio Kft. kezeli ezt a nyilvántartást.) Ha bevittem önként az összes nálam lévőt, ezt jegyzőkönyvbe vették, lefoglalták, akkor a rendőrség bármikor ellenőrizheti, hogy többet nekem nem adtak ki nekem. Csak egy hatósági megkeresés az országos nyilvántartásba. Miért kellene felforgatniuk még ez után is az egész lakást?
A rossz matrica ügyében (amit okirathamisításnak vettek, de majd a minősítést és főleg az ítéletet a Bíróság adja) az összes, az üggyel összefüggő tárgyat leadtam, amit a házkutatási határozatban megjelöltek, én önként bevittem, jegyzőkönyvileg lefoglalták, tehát ebben az ügyben semmit sem lehet nálam tovább megtalálni.
Akkor hogyan védhetem ki, hogy kijön valami vadállat rendőr, és letojva Be. rendelkezéseit, összerongálja lakásomat? Élettapasztalatom szerint svéd rendőrtől nem félnék, de magyartől, pláne fentiek szerinti fenyegetés után, csakis félni lehet.
Egyedül élek, nincs aki velem legyen tanúnak, amikor jönnek.
Csak megjegyzem, amikor én és a családom szenvedett kárt, betörőket hagytak futni, százerzes nagyságrendű rongálást nem nyomoztak, majd veszélyes fenyegetést sem derítettek fel, bezzeg, amikor én vagyok a terhelt, akkor ilyen fenyegetésnek nézek elébe.
Még ebben az országban sincs semmi lelki gondom attól, hogy elébe nézek egy büntetésnek, bár az is nehéz lesz, bizonyítani, hogy nemzetközileg elsimert értelmiségi, soha nem volt büntetve, kaphat egy ügyészi megrovást. - De van attól gondom, hogy az illetékes nyomozó kislány a saját kollégáit semmibe veszi, határozottan közli, mindegy az, hogy én együttműködő vagyok, ha már van házkutatási határozat, akkor már majd úgy feltúrják a lakásomat, hogy még.
Ez jobban idegesít, mint az egész ügy alapját képező tényállás.
Bottal járok, megint kórházi reuma kezelés, gerinc rehabilitáció elé nézek, ha szétveri lakásomat a rendőrség, nem is tudok rendet rakni.
Ebben ügyvéd sem tehet semmit, ha rendőrség iylen visszaélést helyez kilátásba.
Nem a skandináv kontra magyar előítéleteimet kérem itt minősíteni, mert ez tapasztalaton alapul, hanem az alapból alulfejlett magyar kultúrában a védelmemhez kérek tanácsot.