aljas indokból elkövetett rágalmazás


ObudaFan # 2012.10.12. 17:26

A büntetőpert nem vonják össze a polgári perrel. Kárigényt akkor tudsz érvényesíteni, ha igazolni tudsz valamilyen nem vagyoni kárt.

Stage # 2012.10.12. 10:51

Üdv!

Egy férfi megrágalmazott azzal, hogy bűnözői életmódot folytatok, züllök, drogozok és lopok is. Ezt egy közös ismerősünknek mondta, illetve széles baráti körében terjesztette, mert szerinte én elvettem tőle a barátnőjét.

Feljelentést tettem, a nyomozás során kiderült hogy további személyek érintettek, két felnőtt férfi. A terheltek száma így már háromra nőtt.

Tudtam évekkel ezelőtt is, hogy valakik bosszúból hülyeségeket terjesztenek rólam, amiért többször össze is vertek, megvádoltak lopással.

A történtek miatt, jó ideig nem is mozdultam ki a lakásból félve a további bántalmazásoktól és megbetegedtem. Szorongásos betegségem alakult ki amit jelenleg is kezelnek.

Szerintetek van mód nem anyagi jellegű kártérítést kérni az elkövetőktől? Milyen módon tehetném meg? Milyen polgári jogi jogszabályra hivatkozva nyújthatnék be keresetet velük szemben? Úgy tudom hogy büntetőeljárási szakaszban is érvényesíthető és összevonják a polgári jogi pert a büntetőperrel.

Egyébként van két tanúm, illetve facebookos írásos "vallomások", és a békítő tárgyaláson az egyik elkövető jegyzőkönyvbe mondta hogy szerinte én tőle loptam. Kértem magamra poligráfot és kértem ennek a vizsgálatnak a költségét a terheltekkel megfizettetni.

Tisztázni akarom magam.

ocsy81 # 2012.09.05. 19:50

Közben előkerestem a papírt.
Megszüntették bizonyíték hiányában.
De ez még a rendőrségen volt, az ügyészség elé már nem jutott el.
A figyelmeztetést csak szóban kapott a nyomozótól!
És ilyenkor?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.05. 11:14

Mondtad, hogy megrótták. Tehát azt a cselekményét, amely miatt feljelentenéd, már hivatalból elbírálták.
Egyébként is pitlák az ötlet - bár ez nem jogi kérdés.

ocsy81 # 2012.09.05. 07:55

Szép napot mindenkinek!

A barátnőmmel 5 év után szakítottunk.
A szakítás után is találkoztunk, beszélgettünk mivel egy faluban lakunk.
Neki utánnam mindjárt lett egy kapcsolata, de közben jól megvolt velem is.
A lényeg hogy rá pár hétre feljelentett zaklatásért.
Sokmindent állított rólam, majd behívtak tanukihallgatásra. Aztán semmit nem tudott bizonyítani amikor őt is behívták, és ott elmondta hogy sokminden nem úgy volt ahogy a feljelentésben mondta.
Visszavonta volna de nem lehetett, és elismerte hogy nem történt zaklatás, meg semmi más és bocsánatot kért. Mert közben rájött, hogy ő járhat pórul akár hamis vád miatt.
Aztán ő kapott egy írásbeli figyelmeztetést amiért feljelentett úgy, hogy nem tudott semmit.
Az ügyet lezárták, viszont most sokszor tesz sokféle kijelentést rám.
Kb.: 2 hónap telt el amikor lezárták ezt az ügyet.
Kérdésem az lenne, hogy a feljelentése miatt tehetek én becsületsértési, vagy rágalmazási feljelentést ellene?

Kriszti24 # 2012.09.03. 07:42

Tisztelt Egyjogász!

Köszönöm hozzászólását :-) Mint írtam, még akár mulatságos is lehetne, és elhiheti, hogy nem tettünk volna feljelentést a hölgy ellen, ha nem viszont vádról lett volna szó. Mivel a hölgy feljelentette a férjemet becsületsértésért, ezek után már senki nem hagyta volna szó nélkül, hogy ő se különb... Amúgy tényleg Mónika show-s az ügy. Kinek van kedve fél napot ülni a rendőrségen vagy a szabálysértési osztályon? Amúgy a szabálysértési osztályon jelezték, hogy tegyen a férjem feljelentést, mert a rágalmazás nagyobb súlyú, mint a becsületsértés.

Egyjogász # 2012.09.02. 18:00

"és hogy nagyon rövid neki."

Kérdés az is, mit állított, hogy maga a szerszám volt nagyon rövid neki, vagy az idő amíg a szerszám akcióképes állapotban volt..:)))

De megállapítottam, nagyon igaz, amit Bánáti János mondott egyik reggel a rádióban, hogy a magyarok imádnak mindent büntetőjogi síkra terelni, és mindíg mindenki mindenért feljelent. De egy rendőr ismerős mondta egyszer, hogy imádják az ilyen ügyeket, pont egy hasonló jellegű ügyről mesélt, amit úgy foglalt össze, hogy amikor az érintett felek megjelentek az jobb volt mint egy Mónika-show, felváltva jártak ki a folyosóra röhögni a kollágájával...

Úgy hogy hajrá!

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.02. 06:28

A kérdés második részéhez: neked nincs flexed?

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.02. 06:27

Jól van. Látom nem csak nekem volt bonyolult elsőre.
A kérdező volt férje a rágalmazó hölgy mostani élettársa. De nem róla, hanem a kérdező mostani férjéről állítja, hogy megvolt neki, és hogy nagyon rövid neki. (Bezzeg a volt férj - gondolom.)

lajcsó # 2012.09.02. 06:23

Én csupán arra vagyok kíváncsi, hogy volt férj (gyenge) teljesítménye miért alkalmas a becsület csorbítására?

Kriszti24 # 2012.09.01. 19:27

:-)
Gondoltam, hogy a férjem a sértett, Ő tett feljelentést is. Amúgy a hölgy az ágybéli rossz teljesítményét ecsetelte, szó szerint inkább nem idézem. Ha kívülről nézem a dolgot, még mulatságos is lehetne a történet, de már túlmentünk a mulatságos részeken. Köszönöm a hozzászólást.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.01. 18:46

Illetve a férjed, de ő is csak akkor, ha a hölgy azt állítja, nagyon gyenge teljesítményt produkált.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.01. 18:44

:O)
ha a volt férjem élettársa azt írja nekem e-mailben, hogy lefeküdt a férjemmel és ecseteli, hogy milyen volt, az rágalmazásnak minősül-e?
Lehet. De akkor nem te vagy a sértett, hanem a volt férjed.

Kriszti24 # 2012.09.01. 16:44

Bocsánat, azt nem írtam hozzá, hogy maga a történet nem igaz, a férjem akkor ismerte meg a hölgyet, amikor a volt férjem összekerült vele és hozta magával akkor, amikor jött a gyerkőcért láthatásra.

Kriszti24 # 2012.09.01. 15:42

Szép napot mindenkinek!
Érdeklődnék, hogy ha a volt férjem élettársa azt írja nekem e-mailben, hogy lefeküdt a férjemmel és ecseteli, hogy milyen volt, az rágalmazásnak minősül-e?
A rendőrségen tettünk feljelentést (amely egyébként viszont vád is egyben, mert a hölgy becsületsértésért jelentette fel a férjemet, amit a szabálysértési osztály tárgyalt a hölgy távollétében, mert ő nem jelent meg a tárgyalásra). A rendőrségen azt mondták, hogy nem rágalmazás, mert nem nagy nyilvánosság előtt tette a hölgy, viszont a jogszabály szerint harmadik személy előtti állítás is rágalmazásnak minősül.

szellemlovas # 2012.08.14. 19:38

Nagyon köszönöm a válaszokat!

Dr.Attika # 2012.08.09. 15:00

Szerintem max egy tizesért megcsinálja a közjegyző. A rendőr meg látja, hogy nem kell szakértőt kirendelnie, így gyorsan lezárja a nyomozást vádemelési javaslattal. A "pukkancs" meg látja, hogy nem játék az ilyen emilezgetés és abbahagyja.

ObudaFan # 2012.08.09. 14:51

Csak ha olcsóért csinálja a közjegyző. :) Mert egyébként tanúvallomás is lesz, és szakértő is meg tudja állapítani. Az meg mindenképp bűnügyi költség.

Dr.Attika # 2012.08.09. 14:40

Nyomtassa ki az emailt, vigye el egy közjegyzőhöz. Ott vegyenek fel egy tény megállapító okiratot. Azzal lehet menni a rendőrségre feljelentést tenni.

Dr.Attika # 2012.08.09. 14:35

Tisztelt szellemlovas!
Igen kimeríti azzal, hogy megküldte a barátjának is."Aki valakiről más előtt...."

szellemlovas # 2012.08.09. 14:02

Tisztelt Szakértők!
Egy barátom volt feleségétől olyan e-mailt kaptam, melyben nyíltan meggyanúsít, hogy meglopom volt férjét, akivel közös üzleti vállalkozásunk van. Ugyanezt a levelet elküldte volt férjének is. Kimeríti ez a rágalmazás vétségét?
Előre is köszönöm, ha válaszolnak.

szaki0001 # 2012.08.02. 14:28

A polgári per úgy hallottam, hogy sokáig is elhúzódhat. Lehet, hogy hagynom kellene az egészet, mert csak gondot csinálok magamnak.
Köszönöm a válaszokat.

ObudaFan # 2012.08.01. 21:14

Polgári perre biztosan jó. Esetleg rágalmazásra is.

szaki0001 # 2012.08.01. 13:12

Igazából rossz fényben tüntet fel a leendő vásárlóim előtt, lehet, hogy ez miatt kevesebben fognak vásárolni tőlem.Így még anyagi kár is érhet.Ezt írta: "Nem azt árulta amit hirdetett"
Igazából csak szórakozott az árut nem is látta,ezért nem állíthatja, hogy mást árultam.

ObudaFan # 2012.08.01. 07:48

Hogy rágalmazás-e, az attól függ, mit írt pontosan. Ha a becsület csorbítására alkalmas, amit leírt, akkor valószínűleg az.