Nyilvános helyen elkövetett súlyos testi sértés


ObudaFan # 2012.08.16. 08:36

Elég zavaros a kérdésed, így viszont nem igazán lehet tanácsot adni.

miklosbroker # 2012.08.15. 20:37

Hát ennél összetettebb a dolog.
Ügyvédhez szívesen fordulnék, de a két boltom miatt eddig mindíg fejőstehénnek néztek és nem éreztem a realitást a szavaik mögött, csak ígéreteket.
Szóval , valamilyen szinten az üzemeltetés is benne lehetett, mert pressziót próbáltak rám gyakorolni, hogy ne tegyek feljelentést, plussz megrágalmaztak dolgokkal, amit utólag letagadtak.
Persz bizonyítani nem tudom, mert kidobták a jegyzőkönyveket, eltüntették és azt mondták rendőrségi intézkedés történt azért nem lett jegyzőkönyv. A főbérlőmnek meg mutogatták de sok idő eltelt és nem teljesen emlékszik a részletekre. Amikor felhoztam ezt nekik, akkor azt mondták, hogy beperelnek, mert rágalmazással rágalmazom őket.
Mindent letagadtak.
És mindent rafináltan csináltak, zaklattak előtte az őrök
egy olyan szabállyal, amit senki nem tart be, de jegyzőkönyvet nem vettek róla. Tanuskodni nem mernek nekem mások, akik mellettem vannak, mert félnek a hátrányos megkülömböztetéstőlAz egész arra ment rá, hogy bezárjam az egyik üzletem és el is érték.Ügyvédi levélben tagadták le a kamerafelvételt, hogy náluk van, erre másnap írták mégiscsak kiadták, csak nem tudtak róla.
Elég zavaros az egész, ezért kértem itt tanácsot.


Miklós Sándor

ObudaFan # 2012.08.15. 10:02

Gondolom, kevésbé fizetőképes a terhelt, azért merülhetett fel ez a megoldás.

Gabicsek # 2012.08.15. 08:57

Kártérítési igényed a terhelt ellen nyújtsd be.

ObudaFan # 2012.08.15. 05:44

A szerződésed szerint meg kell védenie téged a biztonsági szolgálatnak? Milyen módon tudták volna a bűncselekményt megakadályozni?

miklosbroker # 2012.08.14. 22:49

Igen, megállapították,
Látlelet 8 napon túl gyógyuló.
Törés.
Én egy bérlő vagyok, nem látogató.


Miklós Sándor

Véleményem # 2012.08.14. 22:35

Tényleg súlyos testi sértés történt, tehát ezt is állapították meg, vagy csak te gondolod így?

Amúgy nem hiszem...

miklosbroker # 2012.08.14. 20:40

Súlyos testi sértést követtek el sérelmemre egy bevásárlóközpontban, lehet kártérítési igényem az őrség az üzemeltetés felé?
köszönöm


Miklós Sándor