Lakásból való kizárás


Calistoga # 2014.02.28. 22:14

Volt férjem meghalt, örökösei a gyermekeim, akik 10 évvel ezelőtti válásunk óta velem laknak, már nagykorúak.
Volt férjemnek élettársi kapcosata volt haláláig.A hölgy körözés alatt állt, végül elkapták, börtönbe került. A házban zárat cseréltünk, de nem költöztünk oda, viszont gondoztuk, fizettük. Szabadulása után a hölgy a zárat feltörve visszaköltözött: Kihívtuk a rendőröket, akik semmit sem csináltak, mert a hölgy csak visszaköltözött oda, ahol előtte életvitelszerüen élt- erre hivatkoztak.
Rendben van ez így? Így őriznek és védenek minket? Mit tehetünk?
Köszönöm annak aki próbál segíteni.

Calistoga # 2014.02.28. 22:14

Volt férjem meghalt, örökösei a gyermekeim, akik 10 évvel ezelőtti válásunk óta velem laknak, már nagykorúak.
Volt férjemnek élettársi kapcosata volt haláláig.A hölgy körözés alatt állt, végül elkapták, börtönbe került. A házban zárat cseréltünk, de nem költöztünk oda, viszont gondoztuk, fizettük. Szabadulása után a hölgy a zárat feltörve visszaköltözött: Kihívtuk a rendőröket, akik semmit sem csináltak, mert a hölgy csak visszaköltözött oda, ahol előtte életvitelszerüen élt- erre hivatkoztak.
Rendben van ez így? Így őriznek és védenek minket? Mit tehetünk?
Köszönöm annak aki próbál segíteni.

Calistoga # 2014.02.28. 22:14

Volt férjem meghalt, örökösei a gyermekeim, akik 10 évvel ezelőtti válásunk óta velem laknak, már nagykorúak.
Volt férjemnek élettársi kapcosata volt haláláig.A hölgy körözés alatt állt, végül elkapták, börtönbe került. A házban zárat cseréltünk, de nem költöztünk oda, viszont gondoztuk, fizettük. Szabadulása után a hölgy a zárat feltörve visszaköltözött: Kihívtuk a rendőröket, akik semmit sem csináltak, mert a hölgy csak visszaköltözött oda, ahol előtte életvitelszerüen élt- erre hivatkoztak.
Rendben van ez így? Így őriznek és védenek minket? Mit tehetünk?
Köszönöm annak aki próbál segíteni.

Véleményem # 2014.02.27. 13:06

Moncsi33

Tettlegesség van, be kell jelenteni rendőrségre azonnal, majd távol tartást kérni. A bíróság dönt majd utána. Közben időt nyer, némi nyugalmat talán és a válást, szétköltözést is meg lehet oldani.
Ki lehet tenni a házból egy bizonyos folyamat megindítása viszont kell ehhez!

Agent Cooper # 2014.02.27. 08:37

Kedves Moncsi33!

Ezt jogszerűen nem teheti meg. Viszont elválhat, és akkor már inkább lesz módja hatékonyabban fellépni a volt férje irányába. Vagy várja, míg súlyosbodik a helyzet.

Üdvözlettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

Moncsi33 # 2014.02.26. 20:48

Jo napot!
Férjemmel a viszonyunk nagyon megromlott.egy házban,megis külön vagyunk.rendszeresen terrorizál engem,es az első hazassagombol való fiam.ez sokszor tettlegességig fajul részéről..ennél viszont a lelki terror sokkal jelentősebb .mondom neki hogy elvalok,amire ő mindig azzal érvel hogy hiába valók el, előbbre nem leszek,mert a házból nem megy ki,mert a közös gyerekhez ragaszkodik...a kérdésem az lenne hogy megtehet e hogy kizárom a házból .a ház egyébként egyedül az en tulajdonom!köszönöm!Moncsi

csuli # 2013.02.25. 20:52

Monalisa!

Köszönöm az együttérző soraidat.

csuli # 2013.02.25. 20:36

Amíg írtam befutott Monalisa válasza is, ezért máris elmondom röviden a lakás történetét.

A testvérem a munkája során megismerkedett egy idősebb hölggyel, aki panaszkodott hogy a gyereke elhanyagolja pedig szüksége lenne segítségre. Testvérem ezt követően eljárt a hölgyhöz bevásárolt, elvitte orvoshoz takarított. Még cukkoltam is, hogy mikor lesz az esküvő. A hölgy felajánlotta a kis szobát ott lakásra, de a testvérem nem fogadta el. Továbbra is odajárt , de a hölgy azt mondta ő inkább beköltözne egy otthonba. A testvérem szerzett neki egy nívós helyet /jelenleg is ott lakik/ Jó nyugdíja van ezért nem kellet belépőt fizetni, de egyébként sem kell ha valaki próbaképp költözik be.
A hölgy megkérte a testvéremet, hogy a 6 hónap próbaidő alatt lakjon a lakásban nehogy feltörjék kifigyeljék. Telt-múlt az idő, úgy döntött a hölgy hogy már nem költözik vissza .
Mivel a testvéremnek megtetszett a lakás úgy döntött megvásárolja.

Mint említettem ez önkormányzati lakás ezért a hölgy nevén lehetett megvásárolni /féláron/
Az anyagi részt természetesen a testvérem állta Értékbecslés,hitelügyintézés, ügyvéd stb.
Minden belett adva az önkormányzathoz már csak a hitelfolyósításra vártak Testvérem odavitt minden ingóságát a hölgy meg amire szüksége volt bevitte az otthonba. A többi holmiját lomtalanították..
Amikor a hölgy gyereke ezt megtudta rögtön feléledt benne a szülői szeretet mert a lakás a háromszorosát is megérte. Az anyját „felvilágosította”, hogy ez lakás maffia és majd kirakják az otthonból is.

A mama megijedt mindent visszavont. Ezt követően került sor a lakásból való kizárásra, mert ez nem kilakoltatás volt. Röviden ennyi az előzmény.

monalisa1 # 2013.02.25. 20:01

Mivel a főbérlő készült elhagyni a lakást - és mint írtam egy intézeti elhelyezés nem egyik napról a másikra való -, a testvéred tétlenül várta a csodát, hátha...

Mivel a lakcímkártyája nem oda szólt a rendőrök jogszerűen jártak el, javaslom ezt a "vonalat" vedd le.

Külön: megfontolandó magatokhoz közelebb költöztetni mert a betegsége miatt sok problémája lehet élete hátralévő részében.

Jobbulást kívánok neki!

csuli # 2013.02.25. 19:40

Sajnos tudom, hogy több sebből is vérzik a történet.A rendőri intézkedés ellen csak 30 nap áll rendelkezésre?

A városi kapitányságon ez annak idején megtörtént mint írtam de elutasították.

Az a két hónap azzal telt el hogy a testvérem űjra talpra álljon, ugyanis amikor kirakták a lakásból este akkor szakadó esőben bolyongott a városban, hajnalra úgy bekattant hogy a helyi kórház idegosztályára került.Két agyi infarktust mutatott ki a CT vizsgálat.
A húgommal szereztünk neki lakást szó szerint a körházból vittük az új lakásába.Ő azt hitte,hogy tudja intézni az ügyeit,de sajnos csak kavar mindent.
200 km távolságból ezt elég nehéz nekünk kézbe venni.

A lakás történetre még visszatérek a tisztánlátás érdekében.

monalisa1 # 2013.02.25. 19:37

Akár "Idősek Otthonába" akár "Nyugdíjas Házba" költözik valaki, az nem egyik napról a másikra való - van hogy hónapokat kell várni mire realizálódik a dolog. A lakás "sorsa" addigra tisztázódik: legtöbbször az önkormány birtokába kerül vissza. Tehát sem a rokonnak sem a volt szívességi lakáshasználónak nincs ott semmi keresnivalója.

Ha a lakást az önkormányzat visszavette, jegyzönyvileg történik, tételesen felsorolva mi volt ill. mi maradt a lakásban.

Rafina67 # 2013.02.25. 18:27

Kedves Csuli!

Az önkormányzati bérlemény az önkormányzat beleegyezése nélkül nem adható albérletbe. Ez alól ritkán van kivétel. Ebből következik, hogy a szívességi használónak nem volt szerződése, mert ami volt az semmis.
A "kilakoltatás" nem volt jogszerű.Nem is értem, hogy a rendőrök mit kerestek ott.
Feltételezem, hogy a magánlaksértés miatt hívták őket s ők abban is írták a jelentésüket, mert különben semmi dolguk sem volt ott. Megértem, hogy nem vették fel a panaszt.
A rendőrök eljárása miatt 30 napon belül lehet panaszt tenni, ha még belefér, akkor a felettes szervnél.
Két hónap? Mi történt két hónapig?
A lakók, mit csináltak ez alatt az idő alatt?
Mert ezt aztán nem értem.
Mit tehettek volna?
Ez polgárjogi kérdés.
És itt jön a kártérítés: ha a rendőri intézkedés jogszerűtlen volt és a két hónap bizonyíthatóan nem álmodozással telt akkor van kitől kártérítést kérni.

Minden jót!
R
De tehettek volna.

csuli # 2013.02.25. 14:58

Kedves Monalisa ne haragudj, de nem értem a kérdést.

monalisa1 # 2013.02.25. 14:54

Eredendően volt kulcsa a lakáshoz, miért nem vigyázott a holmijára?!

Kártérítési pert csak biztos bizonyosság esetén, mert a végén még rágalmazási per indulhat ellened.

csuli # 2013.02.25. 14:18

Még egy kérdés ha lehet.

Ha jogerős határozat alapján tesznek utcára valakit akkor a holmijait illetően ki a felelős őrző?

Az mégiscsak durva, hogy egy vadidegen ember lehet.
Ha ez nem a testvéremmel történik el sem hiszem!

csuli # 2013.02.25. 13:58

Tehát akkor az ügyészséghez kell fordulni!

Lehet hogy itt lett elrontva a dolog mert a rendőrségen hiába tett panaszt, elutasították.

Az a baj, hogy hiába marasztalnák el a rendőröket az eltűnt holmikat nem ők vitték el. Ami eltűnt bizonyítani nem tudja mert nem készült leltár.

Hogy lehet így kártérítési pert kezdeményezni?

monalisa1 # 2013.02.25. 11:39

Lehet hogy a főbérlő gyerekének - előzőekről mint bérlőtárs joga van a lakáshoz, tessék az önkormányzatnál rákérdezni.

Azt is az önkormányzat tudja megmondani, hogy az állományában jelenleg van-e megvásárolható bérlakás, és ha igen, milyen feltételekkel.

A lakásban maradt holmik sorsáról az első bekezdés alapján el lehet indulni...

Külön jegyzem meg, hogy van "Idősek Otthona" és van "Nyugdíjasok Háza", az előbbi esetben a bekerüléshez a lakást le kell adni, a másiknál elég x millió forintot befizetni...

----
  • laikus hozzászóló
pappcs # 2013.02.25. 10:49

Ez a történet több ponton is sántít. A lakás az önkormányzaté, tehát a "kedves rokonoknak" semmi köze hozzá. A szerződés a bérbeadó önkormányzat és a bérlő közt jött létre. Na most ha a bérlő fizeti a bérleti díjat és érvényes szerződése van, akkor azt enged oda akit akar, függetlenül attól, hogy ő maga ott lakik el.
Mondjuk a szerződésben lehet olyan kikötve, hogy be kell jelenteni az albérlőt, a tulajdonos felé.
A főbérlő gyereke milyen jogon zárja le az apja bérleményét önkényesen? Ez minimum magánlaksértés.
(persze ha az öreg gondnokság alatt van és a gyereke a gondnok... )
Mindenképpen az önkormányzatot kell megkeresni ez ügyben. A rendőrök is hibáztak nem is kicsit, túlléptek a hatáskörükön, ilyen ügyben nincs is intézkedési joguk. Panaszt kell tenni az ügyészségen az intézkedéssel szemben.

csuli # 2013.02.25. 10:20

Igen, ez így valóban ahogy szokták mondani szövegkörnyezetéből kiragadott, szívesen megosztom a történetet, de indulásként a kizárás jogi formája érdekel.
Tv-ben már láttam kilakoltatást ott a teljes lakást kiürítették és zárható helyre szállították az ingóságokat.Sajnálatos dolog de jogilag rendben van.

Családtagomról van szó aki egy önkormányzati lakásban lakott a főbérlő engedélyével szívességi alapon.A főbérlő nyugdíjas otthonba ment. A családja ezt nem nézte jó szemmel pedig nem is törődtek vele.
A testvérem szerette volna megvásárolni a lakást az önkormányzattól és amikor a főbérlő családja ezt megtudta felébredt bennük a szülői "szeretet" és mivel a testvérem nem volt bejelentkezve, hiába mutatta az önkormányzattal és a főbérlővel kötött előszerződést , értékbecslést stb. a rendőrök csak a lakcímkártyát nézték és kitették a lakásból. Mindene bent maradt két hónapig hozzá sem fért.A lakást a főbérlő gyereke zárta le, ahogy írtam.Tehát mindenéhez hozzáfértek én ezt sérelmezem.

Véleményem # 2013.02.25. 07:06

csuli

Ez a kis történet szerintem kevés, pontatlan, se eleje se vége.... ahhoz hogy segítséget kapj bővebben és konkrétabb dolgokat írj...

ObudaFan # 2013.02.24. 16:44

Hát, ez lehetett egy magánlaksértés. Kivéve persze, ha volt végrehajtható határozat.

csuli # 2013.02.24. 15:10

Kedves Fórumozók!

Azt szeretném megtudni, hogy jogszerű-e kizárni valakit (rendőri segédlettel) egy lakásból ahol addig szívességi alapon lakott a főbérlő jóváhagyásával, úgy hogy a főbérlő gyereke a zárat akkor rögtön lecserélte a kulcsot magához vette, még a rendőrök jelenlétében.

Tehát nem lett lepecsételve és mondjuk az önkormányzatnál leadva a kulcs. Az ingóságok és értékek a lakáshasználóé voltak, de sok minden érték eltűnt. A hűtőbe két hónapon keresztül rohadt az élelem mert a villanyt lekapcsolták. A növények is mind tönkre mentek.

Egyelőre ez lenne a kérdésem, a válaszokat előre is köszönöm.