Csalás ügyében kérdések


sanett # 2015.02.09. 16:39

Alkuszcég alkalmazottja beszedve a díjat, ahelyett, hogy a kötelezőt befizette volna a biztosítóba, eltűnt. Mabisz tőlünk követeli a díjat. A biztosító lekért adataiból látszik, hogy az ajánlatot beküldte, a pénzt nem. Átvételi elismervényünk van, tanúkkal.

A polgári per végére derült ki, hogy 2006-ban elsumákolta az éves díjat.

Nos? Szakértő urak? Ne már, h még az éves díj mellé kifizetjük a Mabiszt is, késedelmi kamatokkal és én nem tudom senkitől visszakövetelni!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.09. 16:23

Azt se tudjuk miről van szó. Lehet, hogy nyugodott az elévülés, de az is lehet, hogy jogalapja sincs a kártérítésre. Ilyen homályos tényállással nem lehet mit kezdeni.

Öreg Tölgy # 2015.02.09. 16:15

Hát ha a kár 2006-ban bekövetkezett, és utána nem folyt miatta büntetőeljárás (ismeretlen tettes ellen sem), akkor az bizony már 2009-ben elévült.

sanett # 2015.02.09. 16:04

Agentcooper,

Köszi!! Pont azért kérdezek, mert ezekkel nagyjából tisztában vagyok. A bizonyíthatósággal nincs gond, a fizetéssel akár lehet probléma. Az elévülés az, ami nem tiszta. Most jutott tudomásomra, de 2006-os a történet. És erre irányuló a kérdésem. Fog ezzel így foglalkozni bárki? (ha ezért kérdeztem esetleg rosszul, akkor bocsánat, talán ez így konkrétabb)

Agent Cooper # 2015.02.09. 15:26

Kedves sanett!

Elvileg bármire van lehetőség, gyakorlatilag azonban számos korlátja van egy igény érvényesíthetőségének: elévülés, bizonyíthatóság, fizetési képesség, stb.

Tisztelettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

sanett # 2015.02.09. 15:07

Ha ott lesz az ideje, keresek egyet. Egyelőre az elvi lehetőség érdekel.
De köszönöm. Esetleg valaki, egy konkrét válasszal?

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.09. 14:36

Rosszul kérdezel. Ami azt mutatja, hogy nem fogsz boldogulni ügyvéd nélkül. Keress egyet.

sanett # 2015.02.09. 13:41

Kedves Hozzáértők,

2006-ban úgy néz ki, csalás áldozata lettem. Egy polgári per bizonyítási eljárása során derült ez ki, aminek most lett vége. A csaló cég helyett nekem kell 700.000 Ft-ot kifizetnem.
Mivel a csalás most bizonyosodott be, érdemes-e feljelentést tennem? Szeretném, ha ez a pénzt vissza tudnám polgári igényperben szerezni.

Köszönöm

MrMendosa # 2015.01.28. 21:40

Milyen hataridok lehetnek lenyegesek ebben az ugyben, csak hogy biztos lehessek.Az mar most tiszta es vilagos, hogy nem lesz behajthato mert valoszinuleg mar elevult, de mi az ami megszakithatja az elevules idejet, illetve mikortol indul ujra az ot ev?

Koszonom az eddigi valszokat is!

Agent Cooper # 2015.01.26. 07:49

Tisztelt MrMendosa!

Vitatott követelést nem lehet behajtani, kizárólag bíróság útján lehet érvényesíteni.
Ha nem mulasztja a határidőket, abban az esetben nem lehet az igényt érvényesíteni Önnel szemben.

Tisztelettel: Agent Cooper


védelem és sértetti képviselet
e-mail: bartas@bartinfo.hu
http://frzs.hu/hir.php?…

MrMendosa # 2015.01.23. 21:53

Tisztelt Forumozok!

Buntetougyekben illetve vegrehajtasi ugyekben jaratos jogasz vagy ugyved segitseget szeretnem kerni az alabbi ugyben.

Nevemben, adataimat felhasznalva 8-9 evvel ezelott csalast kovettek el. Gepjarmu hitelt szerzodest kotottek illetve egy gepjarmuvet vasaroltak meg egy hasznaltauto kereskedesbol. Ekozben en kulfoldre koltoztem (a szerzodes meg akkor kelt amikor oMo-n eltem), es csak jo par honap utan derult ki a felszoltito levelek miatt, hogy ez tortent. Felvettem a bankkal a kapcsolatot es jeleztem, hogy en nem kotottem illetve nem vasaroltam semmit.
Ez ugyben megtettem a rendorsegen a feljelentest is azzal a szemellyel szemben akirol gyanitottam, hogy a nevemben a csalast elkovette. A rendorseg a nyomozast egy-ket ev alatt felfuggesztette, mert az elkoveto kilete nem volt megallapithato. A rendorseg altal kirendelt irasszakerto viszont megallapitotta, hogy nem en irtam ala a papirokat ez ugyben. Ezt a hatarozatot azonnal elkuldtem a banknak illetve az azota megbizott behajto cegnek is, mivel a kovetelest a bank tovabbadta ennek a bizonyos cegnek.
Egeszen eddig nem is hallottam feloluk semmit, gondoltam is reszemrol es reszukrol is az ugy lezarva.
Ugy egy honappal ezelott kaptam egy levelet a behajto cegtol, hogy ha hajlando vagyok x osszeget megfizetni a tartozasombol akkor a tobbit reszt nem kell megfizetnem.
Emailben ismetelten jeleztem nekik, hogy
"a szerzodest nem en kotottem, nem igenyeltem semmilyen hitelt es nem szereztem tulajdonjogot semmilyen gepjarmu felett. A nevemben csalast kovettek el."
Mellekelten csatoltam ismetelten a rendorsegi hatarozatot.
Erre az behajto ceg jogasza a kovetkezot valaszolta:

"A Rendőrkapitányság a határozatával nem azt állapította meg, hogy a szerződést nem Ön kötötte, ill. írta alá, hanem csupán azt, hogy az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható, és emiatt felfüggesztették a nyomozást. Fentiek alapján elegendő ok és indok hiányában behajto cegnek nem áll módjában a követelést törölni. Ahhoz, hogy a szerződést és az az alapján fennálló tartozást lezárjuk, írásszakértői véleményen alapuló jogerős bírósági ítéletre van szükség, amely kimondja, hogy az aláírás nem Öntől származik."

Ezutan az en valaszom a kovetkezo volt:
"A Rendőrkapitányság 02010/6957/2008/bü. sz. határozatában , mely valoszinuleg elkerulte az On figyelmet idezem "az eljaras az igazsagugyi iras es okmanyszakerto velemenyeben ugy nyilatkozott, hogy az ugyben szereplo okiratok eredeti peldanyain szereplo (EN) nevleirasok vitatott grafikai anyagait nem (EN) nevtulajdonos irta ala", tehat egy ujabb irasszakertoi velemeny igenylese okafogyotta valik. Illetve ezuton megallapithato , hogy a szerzodest nem en Kotottem hiszen nem En irtam ala.
Illetve tajekoztatom megegyszer, hogy a szerzodes alairasakor soha nem voltam jelen es nem igenyeltem a bizonyos banktol semmifele hitelt.
Ezen ugybol kifolyolag mar rengeteg hatrany ert anyagilag es erkolcsileg egyarant, ezuton tajekoztatom, hogy megtesszuk a megfelelo jogi lepeseket a behajto ceg fele.
Kernem a behajtas megszunteteset."
Azota(1-2honap) megint semmilyen ertesitest illetve valaszt nem kaptam toluk.

Kerdeseim a kovetkezok:

  • Tenyleg koteles vagyok birosagi utra terelni az ugyet? Ha igen van-e erre valami jogszabaly vagy torveny?

A rendorseg altal kirendelt irasszakerto egyszer mar megallapitotta, hogy nem en irtam ala a dokumentumokat es a rendorseg sem tudott mit kezdeni az uggyel, mert nem megallapithato az elkoveto kilete sajnos.

  • Nem lehet, hogy ez a koveteles lehetseges, hogy mar reg elevult, mivel en soha nem ismertem el a tartozast illetve a nevemben csalast kovettek el, tehat nem is en kotottem ezt a szerodest, lehet-e semmis a szerzodes?

a szerzodes 2007es vagy 2008as ha jol emlekszem

  • Ha ennyiben hagyom az ugyet, behajthatjak-e valaha is ezt a tartozast rajtam?
  • Milyen mas modon tudnek ervelni a behajto cegnek, hogy a tartozast toroljek a nevemrol?

Mas forumokon valaki javasolta, hogy jelentsen fel a kamaranal a behajto ceget zaklatas miatt, ez lehetseges mod elerni valamit az ez ugyben?

Valaszokat es a segitseget elore is koszonom!

katica22 # 2015.01.19. 06:00

Nagyon szépen köszönöm önnek a sok segitséget,válaszokat!Minden kérdésemre választ kaptam,igazán kedves öntöl !!
További szép napot kivánok önnek kedves Öreg Tölgy és minden jót !
Üdv:Katica

Öreg Tölgy # 2015.01.18. 21:18

Na akkor foglaljuk össze:

  1. A feltételes szabadság 2015. február 4.-én jár le. Ha a szabadulásától addig nem csinált semmit, és olyan más cselekmény miatt sem ítélik el az alatt, amit a másfél éves elítélése után követett el, akkor a feltételes szabadságot már nem lehet megszüntetni. Mivel az már csak bő két hét, gondolom, ettől nem kell tartani.
  2. Mindkét korábbi ügyben kaphat felfüggesztettet. Azt persze nem tudom, hogy fog is, mert azért 1014 rendbeli cselekmény elég húzós. Mindenesetre a törvény nem zárja ki.
  3. Ha a kettő közül valamelyik ügyében felfüggesztettet kap, akkor azt nem kel letölteni, csak ha annak a próbaideje alatt elkövetett cselekmény miatt ítélik végrehajtandó szabadságvesztésre. Ha a másik korábbi ügyében, akkor nem.

Remélem, most már minden kérdésére válaszoltam, jó éjszakát kívánok!

katica22 # 2015.01.18. 20:31

2014.02.05-dikén,volt a kedvezmény tárgyalás!

Öreg Tölgy # 2015.01.18. 18:22

Akkor még egy kérdésem van, hogy mindenre pontosan tudjak válaszolni:

Miután a másfél éves elsőfokú ítélete jogerőre emelkedett, kellett lennie még egy ún. kedvezmény-tárgyalásnak. Az mikor volt?

katica22 # 2015.01.18. 18:06

Kedves Öreg Tölgy!

1.A másfél éves ügyböl tavaly (2014.02.05-én szabadultam,mivel elözetben voltam ,kitöltöttnek vették és tárgyalásról mehettem is mivel elfogadtam,és első fokon jogeröre is emelkedett)tehát nagyjából egy éve volt,azóta semmit nem csináltam.

2.A két folyamatban lévő (1 itéletre vár+1 nyomozati szak)az elötte történt,vagyis elötte követtem el ,még mielött a másfél évet kaptam .

Köszönöm válaszát!
Üdvölettel,és köszönettel: Katica

Öreg Tölgy # 2015.01.18. 17:48

Ha jól veszem ki, akkor három ügye van:

  • egy, amiben a másfél év fogházat kapta,
  • kettő, amiben az 1014 rendbeli csalás miatt tárgyalásra vár, és
  • három, amiben most nyomoznak.

Két kérdésem van:

  • a másfél évból mikor szabadult?
  • a két folyamatban lévő ügyben érintett összes cselekményt korábban követte el, mint amikor a másfél éves ítélete jogerőre emelkedett?
katica22 # 2015.01.18. 15:38

Tisztelt Öreg Tölgy!
1,5 év fogházat kaptam csalásból,A fél év az a kedvezmény volt 1 év próbaidöre .Vagyis a kedvezményemet megkaptam ,de ha 1 éven belül csinálok valamit akkor lekell ülnöm a fél évet is ugye?Ebböl ugye letöltendöt kaptam,most fog lejárni az egy év próbaidö a kedvezmény miatt,de most folyik nyomozás szintén ilyen ügyböl,viszont nem most követtem el!!hanem jóval az elött hogy letöltendöt kaptam.Számit a próba idömbe ,hogy most nyomoznak? Azóta semmit nem csináltam és nem is fogok.Csak sajnos most jött elö a régi,és itélet is most lesz a legelsöböl.Mire számithatok?
Nagyon szépen köszönöm,hogy válaszol kérdéseimre!

Öreg Tölgy # 2015.01.18. 15:15

A most folyó ügyben nem lesz visszaeső, az csak akkor lenne, ha már előtte is követett volna el valamit és el is ítélték volna érte, végrehajtandó szabadságvesztésre.

Ha ebben az ügyében felfüggesztettet kap, azt csak akkor kell letölteni, ha a próbaidő alatt követ el újabb bűncseleményt, tehát korábbi, már elkövetett bűncselekmlny miatt nem.

Azt megelőzően írt valamilyen feltételes szabadságra bocsártásról, az nem ugyanaz, mint a felfüggesztett büntetés!

katica22 # 2015.01.18. 13:23

Ha születik egy jogerős itélet most ebböl az ügyből,és esetleg felfüggesztett lesz,majd a próbaidö alatt itélet születik a másik ügyböl amit 3 éve követtem el,akkor amit most felfüggesztve kapok esetleg azt visszakapom?

csikamo # 2015.01.18. 13:13

Szép napot!

Olyan kerdesem lenne, hogy uzletszeruen elkovetett sikkasztas vetsege miatt 2 ev probara bocsajtast kaptam tavaly novemberben, viszont most szeretnek a repteren elhelyezkedni ahol a belepokartyahoz szukseges elvegezni a vedelmi hatterellenorzest. Hosszas keresgeles utan szinte mindehol a kovetkezot talaltam:

(3) A polgári légi közlekedés védelmének közös szabályairól és a 2320/2002/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. március 11-i 300/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben meghatározott repülőtér azon területére, ahova a belépés korlátozott (a továbbiakban: zárt terület) kizárólag utasként vagy kísérettel léphet be és a légiközlekedés területén - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - nem foglalkoztatható

  1. aki büntetett előéletű,
  2. az a külföldi állampolgár, aki a magyarországi tartózkodás szabályait megszegi, magyarországi tartózkodásának jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudja igazolni, illetve aki a schengeni információs rendszerben körözés hatálya alatt áll,
  3. aki bűntett vagy háromévi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztés büntetéssel büntetendő vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás alatt áll, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig,
  4. aki ezzel nemzetbiztonsági érdeket sért,
  5. aki esetében a védelmi háttérellenőrzést 5 évre visszamenőleg a hatóságok nem tudják végrehajtani.

Ezek es a fent leirtak figyelembe vetelevel mennyi a valoszinusege, hogy megadjak a belepesi engedelyt?
Valaszukat elore is koszonom!

katica22 # 2015.01.18. 12:34

Kedves Öreg Tölgy!
Köszönöm válaszait nagyon sokat segitett!
Amiböl most várok itéletet az elött semmit nem csináltam,csak utánna. Vagyis akkor kaphatok felfüggesztettet? Mióta megvolt a jogerős itélet semmit nem csináltam,csak most elövették a régi ügyemet amit ,az elsö ügyem után csináltam,ezekszerint most úgy itélnek majd el mint visszaeső,vagy azt nézik elötte csináltam-e valamit?

Öreg Tölgy # 2015.01.18. 10:05

Akkor nem kaphat biztosan felfüggesztett büntetést, ha az újabb bűncselekményeket a korábbi, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélése után, de a végrehajtás befejezése előtt követte el.

Ha a végrehajtás befejezése után három éven belül, akkor elvileg kaphatna, de mivel így viszaeső lenne, kevés rá az esély. Ha meg többszörös visszaeső, akkor újra csak kizárt.

Ha a jogerős ítélet előtt követte el, akkor elvileg lehet felfüggesztett.

A feltételes szabadságot meg elsősorban akkor szüntetik meg, ha az újabb cselekményt követte el a próbaidő alatt. Megszüntetik akkor is, ha az elítélés alatt ítélik el, és a korábbi elítélés után követte el a cselekményt. Az viszont nem számít, mikor kezdődött a nyomozás.

katica22 # 2015.01.18. 09:00

Kedves Öreg Tölgy!!

az egyiknél már van jogerös itélet ,az le is van tudva már!Most van egy nyomozás ,szintén ilyen ügyben viszont itt kissebb sokkal a kár és a sértettek száma is.Ebböl még csak most halgattak ki nemrég! Felfüggesztett börtönt akkor nem is kaphatok,ne is reménykedjek??
Illetve lenne egy nagyon fontos kérdésem,ha volt feltételes szabadlábra helyezésem,vagyis kedvezménnyel kiengedtek 1 év próbaidöre bocsátással és ha az 1 éven belül indult a régi ügyben a nyomozás ,akkor visszakaphatom a 6 hó kedvezményt,vagyis akkor lekell ülnöm..?még csak nyomozati szakba volt az ügy,és az elkövetése az már kb 3 éve volt,csak most keztek el nyomozni!Befolyásolja a feltételesen?
Köszönöm a válaszokat!
Üdv:Katica

Öreg Tölgy # 2015.01.17. 18:55

Nem. Csak hármat.

A későbbi cselekményeket megállapította már jogerős ítélet?