Eljaras menete?


Nick Name # 2005.02.11. 18:58

Válaszaim:

  1. Elméletileg - bizonyos, nem az ügy érdemére vonatkozó kérdésekben való döntés miatt - kitűzhető ún. előlészítő ülés, de ez a gyakorlatban igen-igen ritkán (szinte sosem) fordul elő.
  2. Teljesen változó. Először is attól függ, mikor sikerül befejezni a bizonyítást, amit rengeteg tényező (pl. tanúk meg nem jelenése, új bizonyíték felmerülése stb.) befolyásol. A bizonyítási eljárás berekesztése után általában rögt6ön ítélet szokott következni, bonyolultabb ügyekben (ill. ha késő van vagy fáradt a bíró), akkor el lehet napolni emiatt a tárgyalást.
  3. A Be 322. § (1) bekezdése szerint, ha az ügy bonyolultsága, a határozat nagy terjedelme vagy más fontos ok szükségessé teszi, a határozat meghozatalára és kihirdetésére a tárgyalás nyolc, kivételesen tizenöt napra elnapolható. A határozat kihirdetésének határnapját a tárgyalás elnapolásakor ki kell tűzni.

Nick Name

Mr Ness # 2005.02.11. 18:25

Lenne pár kérdésem. Ha van egy büntetőügy, akkor a bíróságról csak a tárgyalásra küldenek idézést?
1.Tehát a bíróval az első fokú tárgyaláson találkozik a vádlott, vagy van előtte valami elbeszélgetés?
2. Illetve milyen ügyekben van rögtön a tágyalás után ítélet és milyen ügyekben csak később?
3. Ítélethirdetés mennyivel a tárgyalás után szokott lenni?

Nick Name # 2005.02.11. 16:20

Mármint úgy érted, hogy vádat emeltek, de még nem tűztek ki tárgyalást?

Akkor ez sem jelent sokat, hiszen ha meg lehetett volna szüntetni az eljárást, akkor nyilván megtették volna már korábban. azt hiszem, vidéken is változó, mikor kerülhet sor az első tárgyalás kitűzésére, de ott nem vagyok igazán tájékozott.


Nick Name

hugo # 2005.02.11. 14:47

És amennyiben már lezárták az ügyet, értem alatti a nyomozati szakaszt, és ide s tova egy év telt már el (vidéki bíróságról lévén szó), ez alapján lehet-e következtetést levonni az ügy érdemére vonatkozólag?

Nick Name # 2005.02.10. 04:43

Így van, a törvény írja elő, ebből semmilyen következtetést nem lehet levonni az ügy érdemére.


Nick Name

Csontoszs # 2005.02.09. 10:10

ABe. 241. § (1) bekezdése határozza meg az ügyészi részvétel kötelező eseteit. Ezen kívül nem kell megjelennie. Ilyen pl. az 1. fokon, ha 5 évi v. ennél súlyosabb bcs. esetén, vagy a vádlott fogva van tartva, a bíróság erre kötelezte, stb...

De L.Ü. utasítás azért "eligazítást" nyújt az ügyészeknek, hogy mikor jelentsék be részvételüket, a kötelező eseteken kívül...


Csontos Zsolt

hugo # 2005.02.09. 09:43

Csupán egy elméleti kérdés:
Amennyiben az ügyész nem kiván megjelenni a tárgyaláson, ezt azért teszi mert:
- túlterheltsége miatt nem ér rá;
- az eljárás egyszerűsége, a bűncselekmény társadalomra való veszélyességének csekély foka áll fenn;
- a vádiratban leírtak szerint eléggé bizonyítottnak látja a bűnösség megállapítását;
- vagy ezek együttes megléte miatt;
Előre is köszönet a válaszadóknak!

Nick Name # 2005.02.07. 16:22

Először is egyáltalán nem biztos, hogy már az első tárgyaláson ítélet is születik. Ha mégis, akkor nagyon csekély a valószínűsége, hogy július 1.-ig jogerős ítélet legyen, bár teljességel nem zárható ki.

Természetesen vannak trükkök, amivel legalább egy halasztást elérhetsz (ennyi már elég lenne, hogy a jogerős ítélet mindenképp július 1. utánra kerüljön), de azt majd írják be mások.


Nick Name

dirtride # 2005.02.07. 14:16

Sziasztok! Lenne 1 kérdésem. Idén július 1-én kapnám meg a diplomámat, de elkövettem 1 lopást, ami bíróságra (II.-III. kerület) került 2004. szeptember 1-én és ma kaptam meg az idézést március 30-ára. Ha ez ügy lezárulna július 1. előtt akkor biztos kirúgnának, mert fegyelmit indítottak ellenem az iskolában, csak elhalasztották a büntetőeljárás befejezéséig. Tehát mindenképpen meg fogom fellebbezni az 1. fokot. Lehetséges, h július 1-ig kitűzik a másodfokú tárgyalást? Ha igen akkor milyen módon lehetne azt elhalasztatni? Ha pl. arra hivatkoznék, h államvizsgázok azt elfogadják? Nem hiszem, h kibírnám, ha 1 ilyen ostoba hiba miatt, mint amit csináltam, kárba veszne több évem az iskolában. Előre is köszönöm a válaszokat!

Nick Name # 2004.12.21. 04:33

Most már megkaptam, de kérlek, légy türelemmel csütörtökig, mert addig nem nagyon leszek gépközelben.


Nick Name

ventil # 2004.12.20. 18:23

Nick Name

Pedig elment.

Megpróbálom, újra elküldeni, nem a fórum témája.

Köszönettel: ventil

Nick Name # 2004.12.20. 16:49

17:47-kor még nem kaptam semmit!


Nick Name

ventil # 2004.12.20. 14:19

Nick Name

Nick írtam egy e-mailt, az itt feltüntetett címedre. Kérlek, hogy amint időd engedi válaszolj.

Köszönettel: ventil

Nick Name # 2004.12.03. 19:00

Megnéztem két ügyet: az egyikben 10, amásikban 20 hónap volt a vádirat érkezése és a kitűzés között. Ezért mondom, hogy még egy bíróságon belül is nagy eltérések lehetnek.


Nick Name

Tyson # 2004.12.03. 17:04

Sziasztok !

A XIX. kerületiről vannak vkinek tapasztalatai ?
Köszi előre is !
üdv.

T.

Nick Name # 2004.12.03. 04:40

Ne haragudj, de erre kb. azt lehet válaszolni, hogy egy hét és három év között. Vidéken tudomásom szerint gyorsabban, de arról nincsenek igazán információim, és nyilván ott is van eltérés az ország egyes részei között. Budapesten a kis bíróságokon viszonylag gyorsabban (egy éven belül), a PKKB-n két-három év is lehet. Ha van fogoly az ügyben, akkor gyorsabb, ha nincs, és ráadásul magasabb az elévülési idő, akkor lassabb. És még sok más, előre nem látható tényező is befolyásolhatja.


Nick Name

Mr Ness # 2004.12.02. 19:12

Engem is érdekelne, hogy milyen hamar szokták kitűzni a tárgyalást! Ez persze tág határok közt mozog, de talán lehet átlagot vagy gyakorlatot mondani...

Nick Name # 2004.12.02. 18:57

:))


Nick Name

JuKids # 2004.12.02. 18:38

Nick, megelőztél másfél perccel! ;-)

JuK

JuKids # 2004.12.02. 18:37

Xman!

Én nem vagyok jogász, csak mivel látom, hogy nem válaszolnak, megteszém én legjobb tudásom szerint:

Nyomozati szakasz után 30 napja van az Ügyészségnek, hogy vádat emeljen, megszüntesse az eljárást vagy további nyomozásra visszaküldje, de további 30 nappal hosszabbíthatnak "bonyolult ügy" esetén. Úgynevezett "kiemelt ügy" esetén alapban 60 napjuk van. 60 napon túl lehet további 30 napig, de ez extrém esetekre van fenntartva, mint pl. a móri mészárlás.

Esetemben tavaly novemberben zárta le a BRFK a nyomozást, január végén született meg a részbeni megszüntetés ill. a vádemelés (kiemelt ügy volt), június végén volt az elsőfokú tárgyalásom a Budapest, II.-III. kerületi Bíróságon, november elején pedig másodfokon jogerős ítélet született a Fővárosi Bíróságon.

Tehát a vádirat "remélhetően" elkészül 30, esetleg 60 napon belül. A tárgyalás kitűzésének ideje erősen függ az adott Bíróság leterheltségétől. Ha jól emlékszem az én korábbi kérdéseimből, az elévülési időn belül kell kitűzni a tárgyalást. (Ha ez nem igaz, kérlek javítsatok ki!)

Remélem, tudtam segíteni.

JuK

Nick Name # 2004.12.02. 18:35

A nyomozó hatóságnak az iratismertetés után 15 napon belül kell megküldenie az iratokat az ügyészségnek. Az ügyésznek harminc napon belül kell vádat emelnie, ami kivételesen még 30 nappal hosszabbítható meg, illetve különösen nagy ügyben 90 napos határidőt lehet megállapítani.

A bírósági szakban nincsenek ilyen kötött határidők, a kitűzés idejét illetően az egyes bíróságok között igen nagy eltérések lehetnek. sok függ attól is, van-e az ügyben letartóztatott vádlott, mekkora terjedelmú az ügy és mennyi az elévülési idő.


Nick Name

Xman # 2004.12.01. 10:33

Üdv,

Azt szeretnem kerdezni, hogy a nyomozati szak vegen levö iratismertetes utan atküldik az anyagokat az ügyeszsegre.

Ez utan milyen hataridők vannak?
Mennyi idő a vadirat elkeszitese?
Mennyi időn belül tűzik ki a targyalast?

Mik erre a szabalyok es mit mutat a gyakorlat?