Baleset okozás 8 napon túli gyógyulás


balesetijogasz # 2013.04.11. 10:42

Ez valóban bűncselekménynek számít, mert 8 napon túl gyógyuló személyi sérülés történt. De a gyakorlat az, hogy ha nem várható maradandó sérülés, és hozzátartozónak okoztál kárt, valamint az anyagi kár is a sajátod, és a felelősségedet is elismered, akkor egy figyelmeztetéssel, vagy mivel már volt 2 éven belül közlekedési szabálysértés, akkor próbára bocsátással megúszahtó a dolog. Jogosítványt nem fogják elvenni. Párod viszont kaphat kártérítést a kötelező felelősségbiztosítótól.

Üdv:
balesetijogasz
www.balesetijogasz.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2013.04.10. 12:00

Nem szokták ilyenért elvenni a jogosítványt.

vöri # 2013.04.10. 06:53

Első körben abban kérném ki véleményét(segítségét),hogy mit lépjek egy adott ügyben,kell-e már ügyvédet fogadnom ön szerint.
Április 7.-én munkából jöttünk haza a párommal,céges autóval,céges rendezvényről,aminek a lebonyolítását végeztem,párom segített.
Egy mellékúton,pontosan nem tudom mennyivel haladva( de a kombi hátuljában lévő rengetek promóciós anyag miatt valóban nem gyorsan haladva,talán 90km körül,illetve nem is szokásom rohangálni) az autó kissé megindult jobbra én pedig nem tudtam jól reagálni,talán fáradt is voltam,nem tudom de lefutottunk az árokba neki egy fának és felborultunk.Az őrjítő,hogy fa itt alig van illetve az árok is inkább csak akkora,hogy beleérve kissé lejtős mivoltából adódóan felgyorsult az autó de ha eltudom jól húzni a kormányt,simán elgurulunk a szántóra gond nélkül.Az út egyenes,más közlekedő nem volt akkor ott,egyszerűen csak lementünk az útról.Én könnyebben megúsztam de a páromnál,most derült ki reggel,csigolyatörés van,ami 8 napon túl gyógyul ,tehát ha jól tudom ez már nem szabálysértés.Teljesen kétségbeestem amiatt is,hogy ha elveszik a jogosítványom ,akkor elvesztem a megélhetésem,a cégemnél dolgozom 2007 óta rész- alkalmazásban,2008 óta teljes munkaviszonyban, mint területi képviselő ,más munkakörbe nem tudnak alkalmazni,jogsi nélkül mindent elvesztek,nagyon szűk szakmai vonalon dolgozom,máshoz nem értek,hitelem van a házon stb...balesetem soha nem volt még, csak egy kb 2 éve egy szabálysértési eljárás ahol engem és a másik felet is részben-részben hibásnak találtak és megbüntettek 40.000ft-ra.Nem érzem a szó szoros értelmében hibásnak magam,havi 5000-6000km vezetek,egyszerűen nem értem mi történt velem most,egy ilyen közúti helyzetben .
Előre is köszönöm tanácsát