Nyomozás, vagy inkább csak kávézás?


Norbert M Sziraki Design # 2013.04.23. 12:41

Egy velős határozat ötödik oldalának a vegét idézném, mely a korábban hozott - feljelentést elutasító - határozat miatt tett panasz ügyében keletkezett.

"Mindezekre figyelemmel a nyomozó hatóság tévedett, amikor a feljelentést a Be. 174. § (1) bekezdés f./ pontjában meghatározott okból - mivel a cselekményt már jogerősen elbírálták - utasította el.

A nyomozó hatóság helyesen járt el ugyanakkor, amikor a feljelentés elutasításáról határozott.
A feljelentésben körülírt magatartásból csak következtetni lehet valamiféle jogsértésre, azonban a konkrét elkövetési hely, idő és mód hiányában bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg."

Megjegyzem, ismereteim szerint egy korábbi eljárásban - ahol WTO - TRIPs nyomozás folyt az alapmodellel kapcsolatban az Alfa Romeo-val szemben elkövetett jogsértés miatt - már elmarasztalták a feljelentettet. Továbbá több bűnismétlésre is fény derült.

Azaz az üzlezszerűen és különösen jelentős összegre elkövetett szellemi tulajdonjog megsértése [jelen esetben legyen "csak" szerzői jog - mint iparművészeti és ipari műalkotás - megsértése: Btk. 329/A. § (3) bekezdés b) pontja továbbá (4) bekezdés b) pontja] a Be. 170. § (1) bekezdésére, továbbá a Be. 63/A. § (2) és (3) bekezdésre tekintettel, ezt minek lehet nevezni?