Újabb példa arra, hogy a jogászok olyan okosak...


fekete mamba # 2014.06.27. 10:40

Igen Dr. Attika, pontosan ez az, amin változtatni kéne... Pl. csak egy gyors, és apró ötlet, amin szerintem máris el lehetne gondolkodni, és is kéne miatta baltával nekiesni a rendszernek.: Épp azt kiküszöbölendő, hogy a túlzottan önálló véleménnyel rendelkező ülnököket szándékosan mellőzzék, sorsolással osszák be az ülnököket az egyes ügyek mellé, ne emberi döntéssel. Sőt,szerintem ez a hivatásos bírók esetében sem ártana. Ha a bíróság vezetője mondja meg, hogy melyik bíró melyik ügyet kapja, akkor ezzel akár befolyásolhatja az ügy kimenetelést is...

A másik: a hivatásos bíróknak szerintem akkor van/lenne legitimitásuk, ha minden az egyetemről kikerülő frissdiplomás jogásznak ugyanannyi esélye van bíróvá válni, most úgy őszintén, aki jobban benne van, az tegye a szívére a kezét, ez most így van? Nem szabad hogy számítson sem az ismertség(Márpedig én az összes jogász ismerősömtől azt hallottam idáig, hogy az számít a legtöbbet.), sem az, hogy kinek szimpatikus valaki szubjektív, és a szakmával semmilyen összefüggésben nem levő szempontok alapján... És ez szerintem csak szándék kérdése lenne, az arra illetékesek alkossák meg a megfelelő rendszert, objetíjven adható pontokkal... Ha meghirdetnek a fogalmazói, majd egy bírói állást, akkor írassanak már egy a legjobb professzorok által írt anonim írásbeli vizsgát, és az döntsön(Meg esetleg még olyan objektív szempontok, mint a nyelvvizsga, stb...), ne az, hogy kinek volt már a családjában is bíró, mert hogyan is védhetné hitelesen az állampolgári egyenlőséget egy olyan szervezet, amely nem így építi fel önmagát???!!!

Dr.Attika # 2014.06.27. 09:58

Azért tudjuk már, hogy az ülnökök többségének "skandináv gombjuk" sincs az eljárás lényegéről. Szavazni meg úgy szavaznak, ahogy a tanács elnöke javasolja nekik, mert különben a következő ügyben nem kérik fel őket.

capisca # 2014.06.27. 09:29

Mi van akkor fekete mamba, ha a laikus is olyan döntést hoz, ami a társadalom többségének nem fog tetszeni?

fekete mamba # 2014.06.27. 09:08

Egyébként sokkal jobban el tudnám fogadni azokat az ítéleteket, amelyekkel én személy szerint nem értek egyet, ha laikus részvétellel hozták őket, és esetleg egyértelmű társadalmi többség van mögöttük, és az én véleményem van kisebbségben, mint azokat, amelynél a kizárólag hivatásos bírókból álló bíróság az egyértelmű társadalmi többség ellenében ítélkezik.

fekete mamba # 2014.06.27. 08:58

Nem tartanám jó ötletnek egy az egyben az amcsi rendszer átvételét, nem is lehetne nyilván. De pl. arra igenis lépéseket kellene tenni, hogy az ülnökök a jelenleginél lényegesen érdemibben vegyenek részt az ítélethozatalban, ne az legyen, mint most, hogy nyugdíjas nénik, akik bólogatnak a hivatásos bírónak. Hogy milyen lépéseket kellene tenni pontosan ezügyben, azon a politikusoknak kellene elkezdeni gondolkodni. És nem csak a legalább nyolc évvel büntethető tényállásoknál kellene alkalmazni őket. Egyébként a halálbüntetéssel is büntethető esetekben a halálbüntetésről is az esküdtek döntenek amcsiéknál, de még egyszer mondom, nem egy az egyben az amcsi rendszert venném át. És nem gondolom, hogy ne lenne szükség jogászokra, és hivatásos bírókra, de az igazságszolgáltatásnak nem lenne szabad ennyire eltávolodni a társadalmi elvárásoktól, mint azt jó néhány esetben láthatjuk. Elvégre az igazságszolgáltatás a társadalomért lenne... Nem szeretném az összes bírót lefikázni, szerintem nagyon tisztességesek, és értelmesek is vannak köztük, sőt azért minden az igazságszolgáltatással kapcsolatos fenntartásom ellenére a többségük ilyen, de az pl. nem is feltétlenül az ő hibájuk, hogy futószalagon dolgozva egész egyszerűen géppé vállnak, akik nem biztos, hogy az aznapi N-edik ügyükben a józan észből, és a való életből kiindulva fognak dönteni. Én annak lennék a híve mindenesetre, hogy nagyjából valóban közösen döntsenek a hivatásos bírók, és a laikus részvevők.

Hogy meg is dícsérjem a magyar igazságszolgáltatást, és a bírókat egy index cikk alapján, igaz nem büntetőjog:

http://index.hu/…_ingyenbuli/

Tisztességes, korrekt, az Alaptörvény, és az állampolgári egyenlőség, és a józan ész talaján álló ítélet, én ezt hívom igazságszolgáltatásnak. Az ilyen ítéletek után kedem van mégiscsak bízni az igazságszolgáltatásban, köszönöm minden jogásznak, és bírónak, aki hozzátett ahhoz, hogy ez az ítélet megszülethetett... (Persze ez egy elég megosztó ügy volt, itt egyáltalán nem volt egyértelmű az állampolgári elvárás,sokan nem értettek egyet velem ebben az ügyben, és nyilván a megosztó ügyekben is ítélkezni kell, itt szerintem az egyetlen helyes ítéletet hozták, amit lehetett, viszont a mostani felfüggesztettnél nem hiszem, hogy ne lenne határozott társadalmi többség amellett, hogy letöltendő kellett volna.)

Egyjogász # 2014.06.26. 14:10

Nem vagyok nagyon jártas az angolszász jogrendben, de úgy tudom, a laikusok (az esküdtek) csak abban foglalnak állást, hogy a vádlott bűnös vagy nem bűnös abban, amiben az ügyész vádolja.

Ha azt mondják, nem bűnös, vége, akkor is, ha a szakképzett jogász bíró netán bűnösnek tartja.

Ha viszont az esküdtek szerint bűnös, akkor ott is egy hülye jogász mondja meg, hogy a cselekményért konkrétan milyen büntetést szab ki.

capisca # 2014.06.26. 14:03

Nem merész csak egyszerűbb.

Rexor # 2014.06.26. 14:00

Egy valami biztos: egy indexes cikk alapján nem tudhatod, hogy helyes ítéletet hozott e bíróság.Talán a bíróság kicsit részletesebben ismeri a tényeket, mint egy 10 soros indexes cikk (amiből ki tudja mi igaz..). Elég merész dolog mindenesetre lefikázni az egész jogásztársadalmat a bírókkal együtt egy ilyen cikk alapján.

Rexor # 2014.06.26. 12:07

Elég idétlen a felvetés, hogy miért kell a bíróság ítéletét legiteimnek tekinteni. Végülis igazad van, minek a bíróság és a jogászok. Sorsolják ki ki legyen a bíró, és döntsön mondjuk Annus néni a szomszédból... Egy ítélet kiszabásánál elég sok mindenre figyelemmel kell lenni. Pl. ha lesittelik az anyát mi lesz a kislánnyal? Vagy menjen árvaházba?

fekete mamba # 2014.06.26. 11:41

Sherlok, ha jól tudom a kiskorú veszélyeztetésének 1-5 év a büntetési tétele, tehát a középmérték 3 év. Szerintem ilyen esetben semmit sem tenni annyira súlyos mértékben veszélyezteti a kiskorú fejlődését, hogy a középmértéknél magasabb büntetés lenne indokolt, még ha egyéb enyhítő körülmények vannak is, mert magának a cselekménynek a súlya ekkora. De ha mégsem, akkor sem hiszem, hogy a generális prevenciót(Magyarul elrettentést.) hatékonyan szolgálná a felfüggesztett, szóval még ha középmértéknél kevesebbet adnak is, akkor sem értem, hogy ilyen esetben miért kéne felfüggeszteni... Miért szerinted helyes ez az ítélet?

Sherlock # 2014.06.26. 11:28

És hogyan ítélt volna őlaikussága?

fekete mamba # 2014.06.26. 10:59

Én csak azt próbálom megtudni, hogy nekem mint állampolgárnak,(Meg általában az állampolgároknak.) miért is kéne megbíznom a bíróságokban, miért is kéne legitimnek tekintenem, és tiszteletben tartanom a bíróságokat, és a hivatásos bírók döntéseit, amikor ez a eredménye a tevékenységüknek, hogy egy ilyen eseménysorról végig tudó, és semmit sem tevő "anya" megússza...

fekete mamba # 2014.06.26. 10:49

Én nem "oltogatok" senkit, néhányan, pl. KBS szoktak "oltogatni" engem... Konkrét ügyről vélemény? Nem "oltogatnék" senkit, ha egy konkrét ügy kapcsán írt hozzászólás/topik kapcsán KBS, és még páran a konkrét ügyhöz szólnának hozzá személyeskedés helyett...

PowerRD # 2014.06.26. 09:59

most komoan, tényleg, ehhez egy új topikot kellett indítani? van már vagy 5 olyan topikod ahol a "laikus bíráskodás" mellett próbálsz érvelni. És egy jogi fórumon jogászokat oltogatni. Ehhh.... elfáradtam.

gerbera317 # 2014.06.26. 09:42

Vagy úgy... Most mit vagy úgy oda? Te talán nem Hóferhérkén, Csipkerózsikán, Hamupipőkén, Jancsi és Juliskán és a többi hasonló, elferdült szülői és egyéb hozzátartozói magatatartásból merítő történeteken szocializálódtál?

gerbera317 # 2014.06.26. 09:25

Tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott jogerősen a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy dunaföldvári férfit, aki éveken át szexuálisan molesztálta nevelt lányát. A juhászként dolgozó férfi...

Na de kedves fekete mamba, ez itt juhász, KBS pedig jogász. Nem siklottál valahol tévútra?

fekete mamba # 2014.06.26. 09:05

http://index.hu/…akolo_ferfi/

És ez a "nő" gyakorlatilag megúszta... Újabb érv a jogászok elefántcsont-tornyos felsőbbrendűségének helyessége mellett, a laikus bíráskodás ellen, igaz kedves Kovács Béla Sándor?