Előzetes letartóztatás előtt idézés?Miért?


Véleményem # 2014.08.17. 15:26

Előzetes letartóztatást a bíróság rendel el.

Dzsetro # 2014.08.17. 09:25

Kedves Válaszolók!
Valóban kívül álló vagyok, bár valamennyire ismerem az ügyet, sajnos egy hozzám közel álló emberről van szó.
A bűncselekmény mindkét esetben csalás vétsége.
Az egyikben Kaposvár nyomoz (az az első), ahol az ügyészség október 18-áig hosszabbította meg a nyomozást.
És a másik bűncselekményben pedig Szolnok idézte be.( ez a mostani)
Én tudom az igazat a bűnismétlésről (bár tagadja, biztos vagyok benne, hogy ő volt), és szerintem az előzetes letartóztatás elrendelhető. Sőt...
És engem az is érdekelne, hogy ebben az esetben melyik hatóság rendelheti el?
Remelem kicsit már érthetőbb, amit kérdezni szeretnék.
Eddigi válaszaikat pedig hálásan köszönöm!

Dr.Attika # 2014.08.17. 05:18

"És még valami: ha kezdeményezik az előzetest, azt melyik ügyben fogják? Az elsőben, ahol már lassan vádemelést nyújt be a hatóság, vagy az "újban" ahova most kapott a delikvens idézést?"

Az tényleg nem mindegy, hogy melyik ügyben helyezik előzetesbe a delikvenst. Mert ha abban, ahol esetleg később felmentik, akkor sem beszámítás, sem kárpótlás nem lehetséges.

Véleményem # 2014.08.16. 12:53

A kihallgatás időtartama utalhat bármire...
Ami egy kívülálló félnek egyértelműnek tűnik az a nyomozószerv részéről mivel a "szakmájuk", más szemszögből közelítik meg, a jogszabályok törvények szemszöge és lehetősége amit ismernek még mellé...

Nem derült ki egyik írásból sem, hogy milyen ügy, ügyekről van szó, vannak folyamatban, melyik hol tart pontosan, így arra választ adni "melyik ügyben" kérdésre nehéz lesz. A bűncselekmény konkrét megnevezése sincs még meg és más sem hogy miben hogyan volt bűnismétlés. Lehet az egyik vádemelési szakaszban van, vagy csak lassan ott van kitudja... az is lehet mind egy ügy az egész...

Valóban nem értem mit akar a kérdező, feltételezem teljesen kívülálló az ügyben és abszolút nincs tisztában a menetével, vagy semmilyen betekintése nincs ebbe az ügybe.

Copsblock # 2014.08.16. 12:51

De ha most beidézték, már egyből állhat a bíró elé ? Először az ügy előadójának nem ki kell hallgatni? Én úgy tudtam, hogy előzetes letartóztatás esetén is, előbb a nyomozó hallgatja ki a terheltet. Miért maradna ki az őrizetbevétel lépcsőfoka. Komolyan érdekel, és nem kötöszködés képpen kérdem. Ahhoz egyelőre a tudásom 0.
3 órás kihallgatás? Mégis mit követett el, hogy ennyi ideig tart?

Dzsetro # 2014.08.16. 06:41

Jó reggelt!
Köszönöm a válaszokat, bár tényleg elég kacifántosan írtam.
Ha egyértelmű a bűnismétlés, tehát van a gyanúsítottnak egy ugyanilyen ügye folyamatban (vádemelési szakaszban jár az ügy), akkor csak szerintem felesleges az idézgetés? Nekem teljesen egyértelmű, hogy ezt a bűncselekményt is ő követte el. Ez a 3 órás kihallgatás már utalhat az őrizetbe vételre.
És még valami: ha kezdeményezik az előzetest, azt melyik ügyben fogják? Az elsőben, ahol már lassan vádemelést nyújt be a hatóság, vagy az "újban" ahova most kapott a delikvens idézést?
Előre elnézést, ha nem lehet még mindig érteni mit akarok kérdezni, sok mindent én sem értek.

Véleményem # 2014.08.16. 01:19

Milyen szerv idézett egyáltalán... nem mindegy

Rendőrségi:
Szoktak idézni, futnak egy kört az ügyben még hátha... Aztán majd még attól a jegyzőkönyvi kihallgatástól is függhet, hogy lesz őrizet vagy sem. Őrizetet ügyész, nyomozóhatóság, bíróság rendel el.

Az előzetest csak bíróság rendeli el, tehát lehet bíró elé kell állni mint idézett vagy kimaradt az őrizetbevételi lépcsőfok a rövid tömör kérdőjeles felvetésből.

Az előzetes letartóztatásnak veszélye nincs, inkább feltétele. Beidézik, a lehetőség ott van, a gyanúsított megjelenik saját akarata, vagy nem jelenik meg aztán mennek érte...

A számítógépet már korábban lefoglalhatták, amikor a nyomozás ott tartott hogy azt kellett végrehajtani. Idézni kihallgatni előtte, utána bármikor lehet...

Lényegében az írásra válaszolni nehéz mert olyan összefüggéstelen ez a pár sor.

pappcs # 2014.08.15. 20:59

Egyáltalán nem biztos hogy előzetesbe tesznek. amikor bemész kihallgatásra a személyid elkéri a nyomozó, ilyenkor miután láthatóan kiírta belőle az adataid, szolidan kérdezz rá, hogy elteheted e esetleg... Nos, ha a kezedbe nyomja, akkor esélyes hogy nem tartanak ott!

Ha pedig mégis, akkor ez egy nagyon régi nyomozói trükk: nem keresik az embert, nem mennek utána, hanem beidézik és ha már úgymond "kéznél van" őrizetbe veszik.

Dzsetro # 2014.08.15. 13:08

Tisztelt Hozzáértők!
Ha fent áll az előzetes letartóztatás veszélye, akkor miért idézik be a gyanúsítottat, miért nem viszik el? (valószínűleg bűnismétlésről van szó, ezért nem értem ebben az esetben.)
Számomra már csak azért is nyílvánvaló, mert a delikvens számítógépét már lefoglalták (bár azt még nem nézhették át, szerintem), meg hát 3 órás kihallgatás áll a papíron.
Két dolog amit nem értek: az egyik a feltett kérdésem, a másik miért nem a kihallgatások után viszik el ilyenkor a számítógépet?