Hamis vád


jocóman # 2015.05.21. 17:16

Köszönöm! Remélem a legjobbakat!

folyami géb # 2015.05.21. 17:07

Elméletileg igen, mert minden ügyben önálló bizonyítás folyik, azaz itt - akár a korábbi határozattal szemben - meg is állapíthatják a a bizonyítás eredményeképp, hogy szándékosan hamisan vádoltál valakit.

Gyakorlatilag nem tartom valószínűnek, egy ilyen tartalmú határzat - indokolásától függően - szerintem még a megalapozott gyanú alól is kirántja a talajt.

Szerintem a jogerőős hatáározat hivatalos beszerzése után meg fogják szüntetni a nyomozást.

jocóman # 2015.05.21. 12:52

Rendőrségen tettem feljelentést, mint sértett. A feljelentésemben megjelöltem egy személyt aki ellen tettem a feljelentést. Az ügyet elkezdték kivizsgálni.

Az ügyet lezárták bűncselekmény hiányában. Én panaszt tettem a lezáró határozat ellen, ugyanis nem bűncselekmény hiányát kellett volna megállapítaniuk hanem bizonyítottság hiányát.
A panaszom alapos volt, így módosították a lezáró határozatot. Az alábbira: "a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásáról sem várható eredmény". (Be. 190 (1) -b pontja)

Miközben én vártam a panaszom elbírálására addig elindult ellenem a hamis vád. (mert ugye először megállapították, hogy nem történt bűncselekmény)

A hamis vád miatt már megtörtént a meghallgatásom. Éppen aznap kaptam meg postán a panaszom elbírálását, melyben módosították a lezáró határozatot a fentire. Ezt jeleztem a nyomozóhatóságnak, bemutattam neki a levelet, amit vittem magammal, jeleztem, hogy meglátásom szerint amiért bizonyítottság hiányában zárták le az ügyet, így nem lehet engem hamis vádért elítélni.
Erre mondta a hatóság embere, hogy mivel ő még nem értesült erről a határozatról, így nem tudja figyelembe venni azt, tehát megy tovább a hamis vád ellenem. (de jelezte, hogy beszerzi akkor ő is a jogerős lezáró határozatot)

A kérdésem, hogy valóban megvalósulhatott a hamis vád a fentieknél?