Magánidítvány tanuk nélkül


Lilu72 # 2016.02.27. 19:36

T. Fórum!

Mai napon könnyű testi sértés áldozata lettem, lakott területen kívül, az elkövető számomra ismeretlen, de fotót sikerült készítsek róla. Tanuk nincsenek, az orvosi vizsgálaton nyolc napon belül gyógyuló sérülést állapítottak meg, egyedül a telefonom törött kijelzője az amire esetleg hivatkozhatok. Sajnos az esemény a lakhelyem közelében történt, olyan erdei részen, ahol gyakran sétálok nem csak én hanem mások is, ezért idealista módon arra gondoltam, hogy bár nem ismert a tettes és én sem sérültem komolyan, azért teszek feljelentést, hátha sikerül kideríteni ki volt és esetleg ha nem is büntetik meg, de felismeri hogy tetteinek következményei lehetnek. Ez engem is megnyugtatna, annak érdekében, hogy oda visszajárjak sétálni.
A feljelentés során közölték, hogy a könnyű testi sértés magánvádra üldözendő bűncselekmény és én a történtek hevében nyilatkoztam is, hogy ezzel kívánok élni. Azonban mostanra utána néztem a dolgoknak és szomorúan tapasztalom, hogy mivel nincsenek tanuk és nyolc napon túl gyógyuló sérülés sincs, az igazam nehezen bizonyítható: csupán az én szavam áll szemben az övével. Az bírósági illetéket (10.000.-?), illetve az esetleges bíróságra járást még csak bevállalnám, de ennél több költséget nem szivesen. Érdeklődni szeretnék, hogy a fentiek tekintetében milyen esélyeim lennének további költség (pld perköltség) viselésére és körülbelül milyen mértékben, ha esetleg nem találják meg az elkövetőt vagy az én verziómat nem fogadja el a bíróság.
Köszönöm szépen a segítséget!