fiatalkorúként elkövetett bűnök


Ivike97boy # 2017.01.23. 13:33

Az utolsónál büntetés kitöltve 2011. március 1-én, várakozási idő eltelt 2014. március 1-én, közügyektől eltiltás letelt 2014. november 14-én, ez utóbbi a mentesülés ideje.

A válaszát tisztelettel köszönöm!

A többivel kapcsolatban pedig az a véleménym, hogyha valaki fiktív dologgal kapcsolatban kérdez, az inkább jelezze a kérdésében. Amennyiben viszont mégis igazakat írnak, akkor nagyobb pontossággal kellene, hogy leírják a legfontosabb dátumokat, akkor pontosabbnak kellett volna, hogy legyenek és nem utóbb kellett volna akár hónapokat, vagy éveket tölteniük.

Öreg Tölgy # 2017.01.23. 06:16

Bármiféle vádolás nélkül, csak az érdekesség kedvéért: mennyi új érdeklődő!

  • mindegyik nicknevében van egy név és egy kétjegyű szám,
  • mindegyik (maga vagy a rokona) fiatalkorúként, súlyos, jellemzően erőszakos bűncselekmények miatt volt elítélve,
  • mindegyik szabatosan fogalmaz, egyforma, nagyon udvarias stílusban ír, ugyanazokat a szófordulatokat használja,
  • mindegyik gondosan részletezi az első- és a másodfokú ítéletet is, különválasztja az őrizetet és az előzetes letartóztatást, részletesen leírja a bűncselekmények elkövetési magatartását is, noha mindezeknek a mentesítést illetően semmiféle jelentősége nincs, elegendő lenne közölni az első- és a másodfokú ítélet dátumát, a jogerősen kiszabott fő- és mellékbüntetés tartamát, a feltételes szabadságra bocsátás időpontját, és - ha a jogerős ítélet és a büntetés megkezdése között szabadlábon volt az illető - akkor a bevonulás időpontját is,
  • mindegyik pontosan ugyanolyan, egyedi módon kurziválja a bejegyzéseit,
  • mindegyik előbb ír, és csak utána nézi meg az iratokat, ezért éveket téved fontos, korábban napra pontosan megmondott időpontokkal kapcsolatban, sőt fk. Zsolti még azt is elfelejti, hogy be kellett-e vonulnia jogerős ítélet után,
  • mindegyiknek kiváló a helyesírása, azt azonban mindegyik elrontja, hogy az "előzetes letartóztatásba töltött" idő beszámításáról beszél.

Mindegy, játéknak jó!

Az utolsónál büntetés kitöltve 2011. március 1-én, várakozási idő eltelt 2014. március 1-én, közügyektől eltiltás letelt 2014. november 14-én, ez utóbbi a mentesülés ideje.

Ivike97boy # 2017.01.22. 11:36

Én 25 éves vagyok.

Ellenem 2006. április 27-én indult eljárás 1 rb. kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt. (Az egyik osztálytársamnak a tanterembe levő kabátjának zsebéből kivettem a mobiltelefonját illetve a pénztárcájából 12.500 Ft-ot, ami azért volt nála, hogy magának és a 3 kisebb tesójának megvegye a buszbérleteket). A kihallgatásom után szabadlábon távozhattam, mivel a telefon épségben illetve a pénzből is 9.785 Ft visszakerült a jogos tulajdonosához.

Aztán 2006. május 9-én kettő (akkor) 17 éves társammal egy 10 éves kislányt valamint egy 10 és egy 11 éves kisfiút megfenyegetve elvettünk tőlük összesen 1.635 Ft-ot. Ráadásul az egyik idősebb társam a 11 éves fiút úgy megütötte, hogy az elesett, aminek a következtében eltört a keze. Ezáltal aznap ellenünk 3 rb. csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt eljárás indult.

A két ügyemet a bírósági szakban összevonták.

A második bűncselekményt követően az egyik 17 éves srácot 2006.07.25-én, a másik 17 éves srácot 2006.11.30-án állították elő, majd vették őrizetbe és 2 nappal később, míg engem 2007.03.02-án állítottak elő és vettek őrizetbe, majd 3 nappal később kerültem előzetes letartóztatásba.

Az első foú ítélet kihírdetésére 2008. július 16-án került sor, ami egyikünk esetében sem volt jogerős. A másodfokú ítélet pedig 2009. augusztus 24-én lett kihírdetve. Az ítélet szerint engem 2 rb. csoportosan társtetesként elkövetett rablás bűntette és 1 rb. kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt főbüntetésként 4 év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést, míg mellékbüntetésként 5 év közügyektől eltiltást kaptam. A letöltendőből a büntetés kétharmada után szabadulhattam. A büntetésbe beleszámították a 2007.03.02-2009.08.24 közötti őrizetet valamint előzetes letartóztatásomat. Végül 2009. november 15-én feltételesen szabadultam.

  1. Jól értem-e azt, hogy az erkölcsi bizonyítványom mára (2017.01.22) már teljesen tiszta?
  2. Ha igen. Akkor mióta az?
  3. Amennyiben mégsem értem jól. Akkor mikor lesz tiszta?
Öreg Tölgy # 2017.01.22. 08:05
  1. Igen, de túl sok jelentősége nincs. Annyit jelent, hogy nem 2009. november 18-án, hanem már 2009. november 1-én lejárt a közügyektől eltiltás.
  2. Igen, mert a büntetés 2009. február 18-ától számít kitöltöttnek, és ahhoz képest a várakozási idő 2012. február 17-én eltelt. Közel 5 éve tiszta az erkölcsid.
FK Zsolti29 # 2017.01.21. 20:23

Először is köszönöm, hogy az elírás(ok) ellenére megpróbáltál az engem érintő kérdésre is válaszolni. Másodszor megnyugtató, hogy az unokaöcsém az "aprócska" baklövése ellenére sem számított soha büntetett előéletűnek.

ez sem stimmel. 4 hónapot voltál előzetesben, és nem egészen 1 év 3 hónapot házi őrizetben. Azonban fogháznál 3 nap házi őrizet számít egy nem szabadságvesztésnek, úgyhogy az 1 év 3 hónap házi őrizet kb. 5 hónapnak felel meg. Ez pedig összesen nem 1 év 7 hónap, sőt még csak nem is a feles kedvezményhez szükséges 1 év 3 hónap, hanem csak 9 hónap.

Igazad van! A feltételest elírtam, mivel csak azután vettem elő a papírokat, hogy elolvastam a válaszodat.

Mivel házi őrizetbe voltam a jogerős ítélet meghozatalakor, így ismételten hazamehettem. A bevonulásról szóló levelet 2007.06.16-án kézbesítették, melyben 2007. június 22-ét jelölték meg a bevonulás napjaként.

A feltételes szabadlábra helyezésemre 2007. november 19-én került sor.

A történet leírásnál egy nagyobb hibát is elkövettem, hisz a 2 éves közügyektől eltiltást nem írtam bele.

  1. A mellékbüntetésbe beszámít-e a jogerős ítélet és a bevonulás közötti idő? (17 nap)
  2. Az erköcsim ugye nekem is tiszta már?
Öreg Tölgy # 2017.01.21. 05:54

FK Zsolt29,

ez sem stimmel. 4 hónapot voltál előzetesben, és nem egészen 1 év 3 hónapot házi őrizetben. Azonban fogháznál 3 nap házi őrizet számít egy nem szabadságvesztésnek, úgyhogy az 1 év 3 hónap házi őrizet kb. 5 hónapnak felel meg. Ez pedig összesen nem 1 év 7 hónap, sőt még csak nem is a feles kedvezményhez szükséges 1 év 3 hónap, hanem csak 9 hónap.

Az unokaöcséddel könnyebb a helyzet, ő egy percig sem volt soha büntetett előéletű, mert fiatalkorúnál a felfüggesztett szabadságvesztés még a próbaidő alatt sem okoz büntetett előéletet.

Öreg Tölgy # 2017.01.21. 05:45

Nandi 85,

ez így már jobb, a 7 év 3 hónap az 87 hónap, ezért kicsit több mint 65 hónap a háromnegyed rész (nagyjából ennyit is töltöttél ki),és majdnem 22 hónap volt a feltételes szabadság. A 2006. május 20-i feltételeshez képest ezért 2008. március eleje-közepe körül lett a büntetés kitöltve, és ehhez képest 8 év múlva, 2016. március első felében járt le a mentesítéshez szükséges 8 év. A 8 év közügyektől eltiltás azonban már 2014. május 20-án lejárt, így az nem befolyásolta a mentesítést. 2016. március óta vagy tehát büntetlen előéletű.

FK Zsolti29 # 2017.01.20. 18:01

Tisztelt Válaszadó(k)!

Én 29 éves vagyok! Nekem két tárgyban lenne kérdésem.

Engem 2007. június 14-én, II. fokon jogerősen 2 rb. felfegyverkezve bűnsegédként elkövetett rablás miatt 2 év 6 fiatalkorúak fogházára ítéltek. A büntetésbe a 2005. november 10-12 közötti őrizet, a 2005.11.12-2006.03.12 közötti előzetes letartóztatás, majd pedig (először) a 2006.03.13-2006.10.19 (I. fokú ítélet napja), végül a 2006.10.19-2007.06.05 közötti házi őrizet bele számított. A büntetés fele után szabadulhattam. Ugyan letöltendő büntetést kaptam, de mivel a feltételes szabadlábra helyezést úgy határozták meg, hogy a büntetés fele után lehetséges és az a jogerős ítélet megszületéséig már letelt, hisz 1 év 7 hónap volt a cselekmény és a jogerős ítélet közözz és mivel folyamatosan együtt működtem a rendőrséggel/bírósággal, így bevonulnom nem kellett. (A bűncselekményben érintett bicskát az egyik haverom használta, akit fel is ismert a második sértett. A bicska viszont az enyém volt, amit az is bizonyított, hogy a monogrammom /F.K.I/ valamint a címem is bele volt vésve. A "haverom" bemártott és sikerrel járt.)

Nekem ugyebár teljesen tiszta az erkölcsim?

De mi a helyzet az unokatesómmal:

Őt 2009. szeptember 21-én (15 éves volt) 1 rb. lopásért, és 1 rb. csekély mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés vétségéért 2 év 5 év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházát kapott. Ez alatt nem követett el semmit.

Neki tiszta vagy sem az erkölcsije?

Nandi85 # 2017.01.20. 17:46

Ha jól értem, 2000. november 28. és 2002. június 28. között az 1 év 6 hónapos büntetésed töltötted. Ez 1 év 7 hónap!

Köszönöm, hogy jelezted a pontosítást. Nem 18 hónapot, hanem 1 év 7 hónapot kaptam. Ezért volt a dátum a 2002.06.28-as dátum a helyes.

Nem foglalták a két büntetést összbüntetésbe?

Nem! Nem is egy bíró tárgyalta a két ügyet és a második ügy kb. 3,5 hónappal az előzetesbe kerülésem után volt.

Ezt írtam: „A büntetés háromnegyede után ugyan szabadulhattam” Bár igaz, hogy kissé félreérthetően csak a második ítélettel kapcsolatban, de az első ítélre is a háromegyes feltételes kedvezmény volt.

A feltételes szabadulásom dátumát sajnos sikeresen elütöttem, hisz "csak" 2006. május 20-a a bűvös nap..

1. Jól értem-e, hogy a büntetés teljes kitöltése 2008. február 14?
2- Jól értem-e, hogy a mellékbüntetés hatája pedig 2014. május 20-tól számít kitöltöttnek és ettől kezdve teljesen tisztának mondható az erkölcsi bizonyítványom?

Az, ami persze soha nem lesz nekem tiszta az a lelkiismeretem.

Öreg Tölgy # 2017.01.20. 17:06

Most már előbb kérem az adatok pontosítását:

  1. Ha jól értem, 2000. november 28. és 2002. június 28. között az 1 év 6 hónapos büntetésed töltötted. Ez 1 év 7 hónap!
  2. A 7 év 3 hónapból viszont az 1999.03.21-1999.03.24 között őrizetben, valamint a 1999.03.24-2000.11.28. és 2002.06.28-2002.07.12 közötti előzetes letartóztatásban töltött idővel, majd 2002.07.12.-2004. augusztus 25. között összesen 3 év 10 hónapot töltöttél ki. 7 év 3 hónapnál nincs feles kedvezmény.
  3. Nem foglalták a két büntetést összbüntetésbe? Az akkori szabályok szerint ennek nem lehetett akadálya!
Nandi85 # 2017.01.20. 15:15

Én egy olyan 32. életévén a napokban betöltött fiatalember vagyok, aki személyesen érintett a kérdésben.

Az elkövetéskor még csak 14,5 éves voltam. 7-en voltunk. Rajtam kívül kettő 14, egy 15 és kettő 16 valamint egy 17 éves fiú volt benne.

1998. július 31-én a délutáni és az esti/éjjeli órákban 6 felfegyverkezve elkövetett rablás, 1 rablás, 3 súlyos testi sértés és 2 dolog elleni erőszakkal elkövetett lopást követtünk el. Ebből én közvetlenül társtettesként 2 felfegyverkezve elkövetett rablásban és a 2 dolog elleni erőszakkal elkövetet lopásban vettem részt. A többiben "csak" bűnsegédként szerepeltem. A két 14 éves társamat másnap (1998.08.01) őrizetbe vették és rá három nappal (1998.08.04) előzetes letartóztatásba helyezték. A 15 éves fiút pedig a cselekmények után 8 nappal vették őrizetbe és rá 2 nappal előzetesbe került. A két 16 éves fiút több mint 2 hónappal később (1998.10.05) valamint még ugyanabba a hónapba (1998.10.06) a 17 éves fiú is őrizetbe került és 1998. október 8-tól előzetesbe voltak. Én végül több mint 7,5 hónapos bújkálás után mentem haza és a szüleimmel együtt még aznap, vagyis 1999. március 19-én bementünk a rendőrségre és feladtam magam. Kihallgattak, majd őrizetbe vettek és három nappal később előzetesbe kerültem.

Az I. fokú ítélet 2000. szeptember 21-én született meg. Ebben engem: 6 rendbeli csoportosan felfegyverkezve elkövetett (melyből 2 rb. társtettesként és 4 rb. bűnsegédként elkövetett) rablás bűntettében, 3 rb. csoportosan bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és 2 rb. csoportosan társtettesként dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében valamint közokirat-hamisítás vétségében mondtak ki bűnösnek, amiért nem jogerősen halmazati büntetésként 5 év 6 hónap fiatalkorúak börtönét valamint 6 év közügyektől eltiltást kaptam, amibe beleszámított az előzetes is. Ez ellen enyhítésért fellebeztünk az ügyvédemmel. Bár eközben az előzetesben összeverekdtem az egyik cellatársammal (ő kezdeményezte), amivel kapcsolatban 2000. november 28-án kaptam súlyos testi sértés bűntettért 1 év 6 hónap fiatalkorúak börtönét (eltört az egyik karja, az egyik lába valamint betört az orra. Nekem eltört egy ujjam és azonkívül lett néhány zúzódásom is.) Ez jogerős lett. Az utóbbiba nem került beszámításra az előzetes letartóztatási idő. A büntetés háromnegyede után ugyan szabadulhattam volna, de végül a 1,5 évet letöltöttem, majd 2002. június 28-én a másik üggyel kapcsolatban a bíró elrendelte az előzetes letartóztatásomat.

A másik ("alap")ügyben viszont a II. fokú ítélet csak 2002. július 12-án született meg. A jogerős ítélet szerint 6 rendbeli csoportosan felfegyverkezve elkövetett (melyből 2 rb. társtettesként és 4 rb. bűnsegédként elkövetett) rablás bűntettében, 3 rb. csoportosan bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és 2 rb. csoportosan társtettesként dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében valamint közokirat-hamisítás vétségében mondtak ki bűnösnek, amiért nem jogerősen halmazati büntetésként 7 év 3 hónap fiatalkorúak börtönét valamint 8 év közügyektől eltiltást kaptam, amibe beleszámított az 1999.03.21-1999.03.24 közötti őrizetben, valamint az 1999.03.24-2000.11.28 valamint a 2002.06.28-2002.07.12 közötti előzetes letartóztatásba töltött idő is.

Akkor láttam be leginkább, hogy mekkorát hibáztam, amikor először álltam a bíróság előtt. Én megpróbáltam utána mindenben együttműködő lenni, majd jött a verekedés, amit ugyan nem én kezdeményeztem, de ettől nem könnyítette meg a bíróság előtti helyzetemet. Szerencsére utána megint megtuttam úgy húzni magam, hogy végül mégis csak kaptam kezdeményezményt. A benti életet sem fiatalkorúnak, sem felnőttnek nem ajánlanám. És a fiatalkorúak tényleg kegyetlenebbek egymással, mint a felnőttek.

Feltételesen 2004. augusztus 25-én kerültem szabadlábra végül.

1. Jól értem-e, hogy a büntetés teljes kitöltése 2006. június 18?
2- Jól értem-e, hogy a mellékbüntetés hatája pedig 2012. augusztus 24-től számít kitöltöttnek és ettől kezdve teljesen tisztának mondható az erkölcsi bizonyítványom?

Az, ami persze soha nem lesz nekem tiszta az a lelkiismeretem.

Remélem, hogy a válaszaimra tudnak majd válaszolni.

Öreg Tölgy # 2017.01.20. 13:41

Semmi gond a hibákkal, azt viszont már a másik topicban is írtam: a büntetés felét, kétharamdát stb., nem az előzetes letartóztatás beszámítása után fennmaradó időből, hanem a teljes büntetés tartamából kell számítani. Pl. 6 évnek akkor is 4 év a kétharmada, ha a 3 évig előzetesben volt előtte az elítélt, és akkor is, ha egy percet sem. Azaz az első esetben egy évet kell még letöltenie, nem pedig a hátralévő 3 év kétharmadát, azaz 2 évet. Ha nem így lenne, akkor a 6 évből összesen 5 évet töltene le, a másik meg csak 4-et.

És nem is így van.

Vajda Géza52 # 2017.01.20. 13:03

Nem vettem észre a tévesztést, csak amikor te válaszoltál rá. Lehetnek furcsán összecsengő kérdések. Ez nem csak itt a Jogi Fórumon fordul elő, hanem más oldalakon is, ahol mindenféle más dolgokkal kapcsolatban raknak fel kérdést.

Most is említesz valamit, de ezzel kapcsolatban ne feledjük el azt, hogy a nagyobbik fiam 2 év 8 hónap 16 nap őrizetben, majd előzetes letartóztatásban töltött idő után kapott 4 év 9 hónap fiatalkorúak börtönében letöltendőt, míg a kisebbik fiam pedig 1 év 10 hónap 8 nap őrizetben, majd előzetes letartóztatásban töltött idő után kapott 3 év 6 hónap a fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetést. Ezzel szemben az unokaöcsém pedig 2 év 4 hónap 12 nap őrizetben, majd előzetes letartóztatásban töltött idő után kapott 6 év 8 hónapos fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetést. Az előzetesben tölött időket beszámítva, a feles illetve kétharmados idő is valóban megadja a dolgot.

A kérdésben írt hibákért pedig elnézést kérek!

Öreg Tölgy # 2017.01.20. 12:16

Kedves Vajda_géza 52,

ha hazugsággal akartalak volna vádolni, akkor hazugsággal vádoltalak volna, de nem tettem. Csak megemlítettem egy érdekességet, utána pedig válaszoltam a kérdésekre a megadott adatok alapján. A többi nem rám tartozik.

Azt ugyan nem értem, hogy ha az a három dátum, amit most írtál, az "a feltételes szabadlábra helyezés tényleges dátuma", akkor mi az a kérdésben szereplő három tök más időpont, amikor a fiúk "feltételes szabadlábra kerültek", ráadásul így sem stimmel, mert kétharmados kedvezménnyel a 4 év 9 hónapból 3 év 2 hó, 6 év 8 hónapból nem egészen 4 év 5 hónap, 3 év 6 hónapból feles kedvezménnyel 1 év 9 hó a kötelezően letöltendő rész. Az persze lehetséges, hogy valakinek csak később engedélyezik a feltételest.

A most közölt új adatok a két fiadnál nem változtatnak azon, hogy máren rég tiszta az erkölcsijük, és az unokaöcsnél sem változik a menetesítés ideje, de már 2019. július 21-től kérheti a bírósági mentesítését.

Vajda Géza52 # 2017.01.20. 11:28

De utaltál elírásokra is. Ezzel kapcsolatban átnáztem újra a papírokat.

A nagyobbik fiamnál 2008. augusztus 10-e a feltételes szabadlábra helyezés TÉNYLEGES dátuma.

A kisebbik fiamnál 2009. június 7-e a feltételes szabadlábra helyezés TÉNYLEGES dátuma.

Az unokaöcsémnél pedig 2012. július 22- a feltételes szabadlábra helyezés TÉNYLEGES dátuma. (Ezt csak azért tudtam megnézni, mert ikerházban lakunk a testvéremmel, akinek a gyerekéről szó van és így az iratok ugyanazon a helyen, csak három különböző dobozban vannak.)

Vajda Géza52 # 2017.01.20. 10:40

Először is köszönöm a válaszodat!

Hm, érdekes ez a sok egyforma tartamú és egyformán megírt kérdés mostanában.

Ez úgy tűnik, mintha hazugsággal akarnál megvádolni. Bár csak én találtam volna ki és nem kellett volna mindkét fiamat bilincsben, bíróságon látnom illetve a börtönbe látogatnom. Senkinek sem kívánom azokat az időket.

Nálunk most is szakiskolába (átképzésre) járnak a fiúk és idén nyáron (várhatóan) végeznek (is), én ezért kérdeztem, hogy az erkölcsi bizonyítványukkal kapcsolatban mire számíthatnak/számíthatunk!

Öreg Tölgy # 2017.01.20. 07:03

Hm, érdekes ez a sok egyforma tartamú és egyformán megírt kérdés mostanában.

Ráadásul egyiknél sem stimmelnek a leírt adatok a kétharmados vagy feles kedvezménnyel, mert az első esetben 4 év 9 hónapból majdnem 4 év 1 hónapot (2005. március 25.- 2009. április 20.), a másodikban 3 év 6 hónapból több mint 2 év 8 hónapot (2007. április 4. - 2009. december 9.), a harmadikban 6 év 8 hónapból majdnem 5 év 3 hónapot (2008. január 19. - 2013. április 14.) töltött ki az elítélt az előzetes beszámításával.

Mindegy, a válasz az első esetben:

Büntetés kitöltése 2009. december 24., várakozási idő letelte 2012. december 23., közügyektől eltiltás letelte: 2013. április 19., ez utóbbi a mentesülési idő.

Második:

Büntetés kitöltése 2010. október 3., várakozási idő letelte 2013. október 2., közügyektől eltiltás letelte: 2012. december 8., itt a 2013. október 2 a későbbi, ezért az a mentesülési idő.

A két fiú tehát már tiszta erkölcsit kaphat.

Harmadik:

Büntetés kitöltése 2014. szeptember 18., várakozási idő letelte 2022. szeptember 17., közügyektől eltiltás letelte: 2020. április 13. Tehát 2022. szeptember 13. a mentesülés ideje, de 2020. április 13. után kérhető bírósági mentesítés.

Vajda Géza52 # 2017.01.19. 18:54

Jó napot kívánok!

Három különbözű üggyel kapcsolatban lenne kérdésem.

Az ekkor 16 éves nagyobbik fiam 2005. március 25-én előállításra, majd pedig bűnügyi őrizetbe vételre, majd pedig március 28-án előzetesbe került 3 rb. kábítószerrel visszaélés bűntette, 2 rb. zsarolás bűntette, 1 rb. rablás bűntette valamint 1 rb. súlyos testi sértés bűntette vádjával. 2006. szeptember 29-én első fokú ítélet, valamint különböző fellebbezések születtek. Aztán 2007. december 11-én jogerősen bűnösnek mondták ki és 4 év 9 hónap fiatalkorúak börtönét és 5 év közügyektől eltiltást kapott. Az őrizetben valamint az előzetes letartóztatásba töltött idő (2005.03.25-2007.12.11) beszámítása, valamint a kétharmados szabadulási engedmény miatt végül 2009. április 20-án feltételes szabadlábra került.

1. Az ő esetében milyen következményekkel járt az elkövetett cselekményéért kapott büntetés az erkölcsi bizonyítványát figyelembe véve?

Az ekkor 15 éves kisebbik fiam 2007. április 4-én előállításra, majd pedig bűnügyi őrizetbe vételre, majd pedig április 6-án előzetesbe került 3 rb. folytatólagosan elkövetett csalás bűntette, 2 rb. folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette, 1 rb. rablás bűntette vádjával. Másodfokon jogerősen 2009. február 12-én jogerősen bűnösnek mondták ki és 3 év 6 hónap fiatalkorúak fogházát valamint 3 év közügyektől eltiltást kapott. Az őrizetben valamint az előzetes letartóztatásba töltött idő (2007.04.04-2009.02.12) beszámítása, valamint a feles szabadulási engedmény miatt végül 2009. december 9-én feltételes szabadlábra került.

2. Az ő esetében milyen következményekkel járt az elkövetett cselekményéért kapott büntetés az erkölcsi bizonyítványát figyelembe véve?

(Sajnos a kisebbik fiam nem tanult a bátyja hibájából, így neki is megkellett tapasztalnia a benti életet illetve, hogy milyen a szabadulás utáni megbélyegzés.)

Az ekkor 15 éves unokaöcsém még 2007. augusztus 14-én követett el egy felfegykerkezve elkövetett (késes) rablást. A rendőrség már aznap kereste otthon is, majd nálunk és a közelbe élő rokonoknál, barátoknál. Sikertelenül. Végül 2008. január 19-én fogták el. Akkor már több más bűncselekménnyel is gyanúsították. Ezek a következők voltak: 2 rb. zsarolás bűntette, 2 rb. rablás bűntette, 3 rb. életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntette, 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntette, 2 rb. kifosztás bűntette. Az unokaöcsém 2008. január 19-től 2008. január 21-ig bűnügyi őrizetbe, majd pedig először az első fokú ítéletig, vagyis 2009. február 24-ig, majd pedig a másodfpkú bíróság jogerős ítéletéig, vagyis 2010. május 31-ig előzetes letartóztatásba volt. A jogerős ítélet alapján 6 év 8 hónap fiatalkorúak börtönét és 7 év közügyektől eltiltást kapott. A büntetés kétharmada után szabadulhatott. Így végül a jó benti magaviseletének köszönhetően feltételes szabadlábra helyezésére 2013. április 14-én került.

3. Az ő esetében mikor lesz teljesen tiszta az erkölcsi bizonyítványa?

Reménykedek válaszaikban! egy érdeklődő édesapa/nagybácsi