Saját pornográf tartalmat terjesztő kamaszlány


palacs # 2017.02.01. 17:25

Nincs szó sem lopott, sem kamu profilról, sem arról, hogy a lány nevében más küldte volna el a képeket (feltört profil).

Arról van szó, hogy a lány "enyhén" figyelemhiányos és így szeretné, hogy foglalkozzanak vele, meg hogy végre észrevegye egy igazi tinédzser "kan".

Önként küldte a képeket, Facebook-on keresztül, olyan ismerőseinek, barátainak, akiket személyesen is ismer. Aztán akadtak olyan ismerősök, akik tovább küldték a lány számára ismeretleneknek. Aztán lett ebből egy szép kis balhé, meg feljelentés, mert anyuka szerint mindenki hibás, csak ők nem.

Öreg Tölgy # 2017.02.01. 05:59

"Persze ha szó szerint nézzük a tényállást, tényleg megáll, de nem hiszem, hogy a jogalkotói szándék ilyen esetben a lány büntetésre irányult volna."

Én pedig azt hiszem, ha egy cselekmény tényállásszerű, és a büntetőjogi felelősség megállapításának egyéb feltételei is fennállnak, akkor az a jogalkotó (vélt) szándékára hivatkozással nem mellőzhető. Egyébként ez már egyszer szóba került törvényhozói szinten, valamikor 2002 után, amikor az akkori kormánypártok a saját célra készített házi pornófelvételeket legalizálni akarta, végül saját maguk vonták vissza a törvényjavaslatot. Persze akkor is csak a készítést és a tartást akarták kivenni, az átadást nem.

Abban persze igazad van, hogy túl szigorú megítélés nem várható, bár én azért megrovásnál többet - leginkább próbára bocsátást - tippelnék.

Az persze igaz, hogy kamu vagy lopott profil természetesen lehetséges, én alapul vettem, hogy a kérdező tényként írta, hogy a hölgyemény a küldözgető. Ebben az esetben az Általad idézett mondatomat a "leány" szó kivételével tartom fenn.

fekete mamba # 2017.01.31. 14:51

és persze vastagon megáll - a leírtak alapján - a felvételeket küldözgető leány büntetőjogi felelőssége is.

Az mondjuk elég durva, mindenképp indokolt lenne a törvény pontosítása. Persze ha szó szerint nézzük a tényállást, tényleg megáll, de nem hiszem, hogy a jogalkotói szándék ilyen esetben a lány büntetésre irányult volna. Nem mintha normális lenne, ha egy 15 éves lány ilyet tesz, de ez tényleg inkább nevelési kérdés, ami a szülőre tartozik,(A szülő esetleges felelőssége bennem is felmerül...) mint a csajjal kapcsolatban büntetőjogi... Azért nem hiszem, hogy a bíróság túl szigorú lenne a 15 éves csajjal, kb. megrovást tudok elképzelni. (Legalábbis remélem...)

lajcsó # 2017.01.30. 18:21

Azt sem ártana tudni, hogy egyáltalán valódi profilról van-e szó?
Bárki profil- vagy egy képét el lehet lopni és vissza lehet élni vele.

pappcs # 2017.01.30. 17:56

Büdös kurva! ha az én lányom csinálna ilyet 15 évesen két akkor rohadt nagy pofont kapna ezért, hogy attól koldul! + se telefon se számítógép, se bulizás, otthon ül és tanul, ez a dolga!

Öreg Tölgy # 2017.01.28. 16:36

Az első és a harmadik esetben megáll a büntetőjogi felelősség, a másodikban akkor nem, ha a kép alapján fel sem merülhetett bennük, hogy az azon szereplő személy 18 év alatti. Az utolsó esetben írtaknál nincs bűnösség, és persze vastagon megáll - a leírtak alapján - a felvételeket küldözgető leány büntetőjogi felelőssége is.

palacs # 2017.01.28. 15:52

Adott egy 15 éves fiatalkorú kamaszlány, aki olyannyira el szeretné már veszíteni a szüzességét, hogy szexfotó-sorozatokat készít magáról, amiket korabeli fiatal srácoknak küldözget. Csinálja ezt mindaddig, míg anyuka tudomást nem szerez róla és fel nem jelent mindenkit, bemártva a zsaruknál az egész baráti kört és mindazokat, akik megkapták vagy megkaphatták a képeket.

A gond csak az, hogy a fiatal 14-15 éves fészbuknyomogató korosztály egyáltalán nincsen tisztában a személyiségi jog fogalmával, ahogy azzal sem, hogy Magyarországon törvény bünteti a 18 év alattiakról szóló szexuális tartalmak birtoklását és terjesztését.

Kérdésem az, hogy mire számíthatnak azok a fiatalkorúak (18 év alatt), akik ...

  • elsőkézből (a lánytól) kapták meg a képeket, de nem ismerték az erre vonatkozó törvényeket, ezért harmadik személyeknek is továbbküldték?
  • másodkézből (nem a lánytól) kapták meg a képeket, fogalmuk nem volt arról, ki van rajta és arról sem, hogy az illető hány éves?
  • másodkézből (nem a lánytól) kapták meg a képeket, tudták ki van rajta, de nem ismerték az erre vonatkozó törvényeket, ezért továbbküldték?
  • ismerték a törvényeket, emiatt pedig azonnal kitörölték a képeket a fészbukjukból?

Mellékesen érdekelne az is, hogy mi a felelőssége egy szülőnek ebben a történetben? Hogy hagyhatta anyuka, hogy a kamasz lánya önként s dalolva megcsinálja magáról a fotósorozatot és elküldözgesse? Van-e ennek a történetnek gyámügyi vonatkozása? Támadható-e erről az oldalról a mindenkit feljelentgető anyuka?