Kártalanítás lekésve de esetleg tudnátok segíteni?


Öreg Tölgy # 2017.04.13. 03:42

Kedves Éva,

a feljelentésből kapnia kellett, ha nem, utólag is kérhet. Bemegy a rendőrségre, közli a kérelmét, elmondja, hogy mikor és ki ellen tett feljelentést, majd ők megkeresik, hol tart most az ügy. A lefoglalást meg kell szüntetni, mihelyst arra az ügy érdekében már nincs szükség (ami igen változó lehet), és akkor, ha igazolt a tulajdonjoga a hatóságnak hivatalból is Önnek kell kiadnia. Mondjuk, ha feljelentést tett, akkor nyilván tanúként is ki fogják hallgatni, de az Önt érintő részről bármikor kérhet felvilágosítást is.

Kiss Éva # 2017.04.12. 09:18

Beadtam az ékszereimet egy zálogházba, ahol lenyúlták. Nem fizették ki, és nem adták vissza. Nem egyedül vagyok károsult, sokan vannak. A rendőrség letartóztatta a bandát, lefoglalt egy nagy szatyor ékszert. A feljelentést én is megtettem, fényképekkel igazoltam az ékszereimet. Van esélyem arra, hogy visszakapom az ékszereimet a rendőrségtől, ha még megvannak? Hogyan fogok tudni róla hogy vissza akarják adni? Még a feljelentésből se kaptam, egy írnok vette fel a vallomásomat, nem is tudom ki foglalkozik a rendőrségen az üggyel. Vagy csak a bírósági büntető eljárás után adják vissza? Vagy csak polgári peres igény esetén? Tudna valaki segíteni? Köszönöm. Éva

Öreg Tölgy # 2017.04.08. 10:27

Bocsánat T. innocent 123, nem Z.

Öreg Tölgy # 2017.04.08. 10:27

Z. innocent123,

elkérni biztos nem lenne bonyolult, más kérdés, mit szólna hozzá az ügyvéd. Ezért beperelni, vagy bepanaszolnia kamaránál... hát nem tudom.

innocent123 # 2017.04.07. 13:58

Tisztelt Öregtölgy !

Mindig készpénzben fizettünk számla nélkül tárgyalásonként 60 ezret .. a megbízásnál se adott számlát az 500 ezer forint volt..

Az ügyvédtől ezt bonyolult lenne elkérni?.. ezen dolgok hiányában? Tanuvallomások érnének valamit esetleg ezzel kapcsolatban ?..

Köszönöm az információkat :)

Öreg Tölgy # 2017.04.07. 10:39

Önt akkor illeti meg ez az összeg, ha számával igazoltan kifizetett legalább ennyit az ügyvédnek. Azonban ha a kiutaló végzés már jogerős, akkor csak az ügyvédjétől követelheti.

innocent123 # 2017.04.07. 09:49

Köszönöm a választ :)

Kiderült az ügyvédem visszaigényelte már , de ez nem engem illetett volna meg ?...
Írtam egy levelet csatoltam az aktához hogy módosítsák a kifizetést és nekem fizessenek ne az ügyvédnek , azthittem hogy engem illet meg ez a visszatérítés hát nem is hiszem el..

Ilyenkor mi van ? :(

Öreg Tölgy # 2017.04.07. 05:04

De igen, nem is kell bizonyítani semmit. Be kell adni a kérelmet az elsőfokon eljárt bíróságra (ha pontos akar lenni, hivatkozhat a Be 578. § (2) bekezdésre), a bíróság kiszámolja, hány tárgyalás volt, mennyi időtartamban, aztán kiutalja az összeget az ügyvédjének (kivéve, ha számlával igazolja, hogy már fizetett neki, mert akkor Önnek).

Viszont mivel ha jól emlékszem, pótmagávádlóról volt szó, akkor egy részt csak a nyomozást követő (a pótmagánvádló fellépésétől) keletkezett költséget viseli ő, és nem a bíróság fizet, hanem a pótmagánvádlót kötelezi.

innocent123 # 2017.04.06. 19:00

Nagyon szépen köszönöm Tisztelt Öregtölgy.

A másik kérdés(ei)m :

A bírósági aktákban ugye látszódik hogy a kihallgatásokon , bíróságon megjelent az ügyvéd .
Ez elég bizonyíték a bíróságnak hogy kiadja a nevetséges összeget ?
Lehet e másolatot kérni az aktából ha ez egyszer már megtörtént?
A bíróság nem tudja kiszámítani a tárgyalások kihallgatások időtartamából az óradíjakat hivatalból ha megkezdődik az eljárás (amit fogalmam sincs hogy képzeljek el) nekem kell bizonyítsam valamivel hogy ott volt akkor ? Számla vagy valami kell?..

Öreg Tölgy # 2017.04.05. 04:34

T. innocent123,

nem késett le semmiről. Más dolog a kártalanítás (Be. 580.-584. §), ami különböző személyes szabadságot korlátozó intézkedések, büntetések miatt követelhető, és más a felmentett vádlott meghatalmazott védője díjának megtérítése (Be. 578. § /2/ bekezdés).Ennek nincs időhatára, viszont sok pénzre ne számítson. Bár a 26/2003. (VII.1.) IM-BM-PM. rendelet már nem hatályos, a most hatályos rendelet is csak óránként 4000 forintot, de legalább tárgyalásonként 10.000 forintot engedélyez.

http://net.jogtar.hu/…jegy_doc.cgi?…

innocent123 # 2017.04.04. 12:25

Illetve milyen kérelmet kell beadni a bíróságnak ha hivatalból nem kezdett el rendelkezni ez ügyben ? Milyen bizonyítékokat kell csatolni?

innocent123 # 2017.04.04. 11:49

Az állam viseli azt a költséget, amelyet az állam előlegezett, ha annak viselésére a vádlott nem kötelezhető, illetve ha részére személyes költségmentességet engedélyeztek. Ezen kívül az állam viseli azt a költséget is, amely annak kapcsán merült fel, hogy a vádlott hallássérült, beszédfogyatékos, vak, illetőleg a magyar nyelvet nem ismeri, vagy az eljárás során regionális vagy nemzetiségi nyelvét használta.

Költségviselés a vádlott felmentése, az eljárás megszüntetése esetén
Ha a vádlottat felmentették, vagy vele szemben az eljárást megszüntették, a pótmagánvádló viseli ezekből a költségekből azt a költséget, amely a pótmagánvádló fellépése után keletkezett. Ha a vádat az ügyész képviselte, és a bíróság a vádlottat felmenti vagy az ügyész vádelejtése miatt megszünteti, az állam a határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül – a külön jogszabályban meghatározott mértékben – megtéríti a vádlott költségeit, továbbá védőjének az eljárás során nem előlegezett díját és a készkiadását. A vádlott felmentése vagy az eljárás megszüntetése esetén is kötelezni kell a vádlottat annak a költségnek a viselésére, amely az ő mulasztása folytán merült fel. Ez a külön jogszabály a terhelt és a védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban részt vevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló 26/2003.

Ez mit jelent ? Nekem az ítéletembe nem írták hogy megtérítenének bármit is a fogadott ügyvédem díjából , tárgyalásokra járásból stb .. ezzel lehetne valamit kezdeni? Sajnos kicsúsztam a fél évből így a kártalanítás elúszott :( de valami pénzt szeretnék látni az artatlanul fél évemért cserébe :)