Fegyvertartás


Maci Laci # 2009.08.05. 15:36

Kedves 30-06!

Nagyon köszönöm a teljes mértékben kielégítő választ!

Maci Laci # 2009.08.05. 06:35

30-06!
Kaptam választ az e-mailemre.
"Hivatkozással – 2009. július 14-én – elektronikus úton küldött levelére az alábbiakról tájékoztatom:

A közbiztonság és a közrend védelmében, illetve fenntartásában közreműködő szervezetekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi LXXXIV. törvényben került sor a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény módosítására, amely 2009. szeptember 01-től lép hatályba.

A jogszabály szerint „a felügyelő a jogszerű intézkedésével szembeni ellenállás megtörése érdekében testi erőt, könnygázszóró palackot, súlyos sérüléssel fenyegető, vagy a személye ellen intézett támadás, illetőleg az életét, testi épségét közvetlenül fenyegető magatartás elhárítására, valamint vagyonvédelemre testi erőt, könnygázszóró palackot, valamint szájkosárral ellátott szolgálati kutyát alkalmazhat”. A közterület-felügyelők „fegyverviselési jogot” nem kaptak.

Tájékoztatom továbbá, hogy a Fővárosi Közterület-felügyelet felügyelője belső szabályozásunk alapján szolgálaton kívül csak akkor „intézkedhet”, ha szolgálatban lévő felügyelőnek kell segítséget nyújtani, úgy mint hivatalos személy támogatója.

Budapest, 2009. július 31.
Tisztelettel:
Szabó Mihály

igazgató "

Ezek szerint továbbra se lesz fegyverviselési joguk,de ha rendelkezik rendőrhatósági engedéllyel, akár testen kívül, munkaidőben is viselheti.

Maci Laci # 2009.07.15. 12:51

30-06

Így már még jobban értem, köszönöm a felvilágosítást!
Ha van rendőrhatósági engedélye,de ez az amit nagyon kétlek, hogy rendelkezne vele.

Maci Laci # 2009.07.15. 12:11

Értem, köszönöm, így már világos minden.
Annyit azért még megjegyeznék, hogy elég félelmet keltő a fegyver az oldalán, mivel a

KÖZTERÜLET-FELÜGYELŐ

NEM PARKOLÓ ELLENŐR!

NEM RENDŐR!

http://www.kozterulet-felugyelet.hu/…ezdolap.html

instantvíz # 2009.07.15. 11:46

Véleményem szerint nem viselhet fegyvert, mint közterület felügyelő. Saját fegyverét pedig az általános szabályoknak megfelelően viselheti. Az pedig teljesen mindegy, hogy munkaidőben van, vagy nem. Ha "munkája miatt sértegeted, pl. megbüntetett, akkor megilleti a magasabb jogi védelem, munkaidőn kívül is. Ha azért sértegeted, mert pl. kertszomszédokként vitátok van, akkor munkaidőben sem lesz nagyobb védelme.

Maci Laci # 2009.07.15. 09:14

Instantvíz!

Köszönöm válaszod! Ezek szerint nem szabályosan lóg az oldalukon, fehér pisztolytartóban a fegyver. Azt meg nem mondom milyen van benne, de, hogy ott van, az biztos.
A második kérdésem arra irányult, hogy például a munkaideje letelik du.4-kor, én pedig este 6-kor összeveszek vele, akkor őt, mint közfeladatot ellátó személyt sértem meg, vagy már, mint egy sima állampolgárt.

A közterület-felügyelettől azóta se kaptam választ.

instantvíz # 2009.07.15. 05:54

Maci Laci.

Az Országgyűlés 2009. 06. 29-én fogadta a el a közterület felügyelőkre vonatkozó törvénnyel kapcsolatos módosításokat, melyek még (tudtommal) a közlönyben sem jelentek meg. A hírek alapján nem kaptak fegyverviselési jogot, mint szervezet. Gumibotról szólnak a híradások, mint eszköztár bővítés.
A másik kérdésed, hogy "szolgálatba helyezheti-e magát"
Elméletileg lehetséges lenne, mert az 1999. évi 63.tv 8.§-a lehetőséget adna rá, azonban a 4.§, gyakorlatilag lehetetlenné teszi.

Maci Laci # 2009.07.14. 12:46

Sz.Márton!

Köszönöm, de ahhoz túl sok információ van az oldalon ,hogy megtaláljam közte a kérdésemre a választ.
Írtam nekik e-mailt, talán válaszolnak.

Jagermeister # 2009.07.14. 11:14

Tiszteletem!

Kérdésem az, hogy 2006-ban engem a bíróság mentesített (céges ügy, pénzbüntetés), viszont bevonták fegyvertartási engedélyem és vadászfegyvereim. Az indoklás szerint a mentesítés 5 évének letelte után 2011-ben kaphatom vissza.

Kérdésem az, hogy mivel tudtommal az AB eltörölte 06.30 hatállyal a mentesítettek nyilvántartásáról szóló törvényi részt, ergo elméletileg nem szereplhetek már sehol nyilvántartásban, kérelmezhetem-e fegyv.tartási engedélyem visszakapását?

A választ előre is nagyon köszönöm!

Sz.Márton # 2009.07.14. 10:41

Talán itt ha rákattint többet tudnak elmagyarázni:

http://www.kozterulet-felugyelet.hu/…ezdolap.html

Maci Laci # 2009.07.14. 10:35

Üdv!
Változtak a jogszabályok, a közterület felügyelők hatásköreiről.
Az lenne a kérdésem, kaptak-e fegyverviselési jogot? Ha igen, milyenre, hordhatják-e úgy, mint a rendőrök, a nadrágszíjon, pisztolytáskában?
A közterület felügyelő, csak a munkaidejében közterület felügyelő, vagy munkaidőn kívül is lehet az, mint például a rendőrök, akik indokolt esetben szolgálatba helyezik magukat?
Itt gondolok egy nagyközségben alkalmazott 1-2-3 közterület felügyelőre.
Köszönöm!

bootmaker # 2006.08.09. 19:00

Pjotr
Részben igazad van, de mint mindent ezt is ésszel kell használni.
Viszont nagy előnye az hogy mivel nem halálos, ezért már az előtt használható, mielőtt konkrét életveszélybe kerülne az ember.
Igy lehet hogy sokkal hamarabb meg lehet oldani a konfliktust.

B

bootmaker # 2006.08.09. 18:54

Nem azokra.
Azok rendes lőfegyvernek számitanak és az engedélyt is az alapján (nem)adnak rá :(

Elöltöltő rendszerű, gumilövedékkel müködő revolverre gondolok. A magyar Keserű művek gyártja.
Magánterületen engedály nélkül tartható és ha kell a jogszabályok szerint használható is.

B

Pjotr # 2006.08.09. 15:31

A gázpisztolynak az a nagy veszélye, hogy túlzott biztonságérzetet ad.
Olyan emberek ellen kéne bevetni, akiknél nagy a valószínűség, hogy akkor ők előhúznak egy igazit, akkor meg nagy gáz van.
Illetve mivel közel kell engedned magadhoz az ellenfelet akkor ha nem ijedős és az első lövéstől nem áll meg, akkor szintén gáz van...
Szóval óvatossan vele....

Keller # 2006.08.09. 10:20

Azokra a gumilövedékesekre gondol, amiket a rendörök is bevetnek a tömegek elkergetésére? Nem értem a múzeális kategóriát. Kifejtené?

bootmaker # 2006.08.09. 10:08

Gázfegyvert megfelelő viselési engedély birtokában lehet.
Gumilövedékest nem, mert az muzeális fegyver kategóriájába esik és igy annak önvédelmi célú viselése tilos.
Felmerül még a viselés helyett "szállitás" esete, de ha a gumist ,gázost megtöltve találják nem fogják szó nélkül hagyni a közegek(töltetlenül meg ugye csak fejbeverni jó).

Akkor pedig oda a gázos viselési engedélyének a lehetősége.

B

Keller # 2006.08.09. 09:34

Az igazság az, hogy nem rég ki akartak rángatni a kocsimból.

Keller # 2006.08.09. 09:33

Kedves Mindenki!

Szeretnék kérdezni valamit, bár inkább csak megerösítést várok a gyanúmnak. Remélem nem lesz ostoba a kérdés: A személygépkocsiban nem tarthatok gázfegyvert vagy gumilövedékes pisztolyt. Igazam van?

gelar # 2006.01.10. 12:03

Nagyon szépen köszönöm a jótanácsokat, javaslatokat, igyekszem megfogadni mindent. Köszi mégegyszer.
gelar

bootmaker # 2006.01.10. 10:16

Sziasztok
Lakásvédelem: Engedély nélkül kapható és tartható elöltöltős gumilövedékes revolver. Energiája az ujabbaknak olyan 50 Joule ami pont elég a védekezésre. Magánterületen tarthatod, és ha fent álla jogos védelem esete használhatod is.
Közterület: Szintén engedély nélkül kapható, de közterületen csak viselési engedély birtokában viselhető a gárpisztoly.
Viselési engedélyt mindenki megkapja aki nem szerepel a kizáró okok között, nagyjából bünetlen előélet kell.
Persze egyik eszköz sem csodaszer, de okosan használva jelentős biztonságot ad az addig védetlen embernek.

B

ildikó31 # 2006.01.10. 08:54

Kedves gelar!

Amennyiben "behatolás történik az ingatlanodra" hiába van önvédelmi fegyvered, akkor sem lőheted le az illetőt. Amennyiben mégis megteszed, úgy (ha meghal az illető) emberölésért, (ha nem hal meg) emberölés kisérletéért eljárást indítanank ellened. Az eljárás keretében lehetőség van arra, hogy ha tudod bizonyítani, hogy megállapítsák a jogos védelmet, és akkor nem szabnak ki rád semmilyen büntetést. Még nem Amerikában vagyunk, ahol az ingatlanba behatoló idegeneket csak úgy ukk-mukk-fukk le lehessen lőni.


ildiko31

Zoltán György # 2006.01.10. 08:19

Gelar!

Több, mint egy évtizedig volt önvédelmi fegyverem.

A gázpisztolyhoz már nem kell engedély, de értelmét sem látom...

Éles fegyvert kimondottan önvédelmi célra, csak indokolt esetekben adnak.
Ezért marad a sport célú maroklőfegyver:-)!

Teve utcában mindent elmondanak a földszinten, ne is vacakolj. Sok sikert!

gelar # 2006.01.10. 08:14

Tiszteletem!
Nem a szomszédra szeretnék csak úgy lövöldözni, hanem amennyiben behatolás törénik az ingatlanba, szeretném megvédeni magam. Szerintem te sem éreznéd magad biztonságban, ha kiderülne, hogy egy olyan szonszédod szabadul rövid időn belül, aki súlyos testi sértésért és nemi erőszakért ül jelenleg és nem először van börtönben. A másik dolog pedig, hogy nem feltétlenül éles lőfegyverre gondoltam. Létezik egyéb önvédelmi fegyver is bizonyosan és azzal kapcsolatban szeretnék információhoz jutni.
Üdv: Gelar

ildikó31 # 2006.01.10. 07:20

Kedves gelar!

Fegyvertartási engedélyt a 253/2004. Kormány rendelet alapján önvédelemre, munkavégzésre, céllövészetre, oktatásra, sportlövészetre, személy- és vagyonvédelemre, vadászatra adnak. Ebből gondolom téged az önvédelem érdekel.
Ugyanezen jogszabály 25. § (1) bekezdése értelmében: E rendelet eltérő rendelkezése hiányában önvédelmi célra rövid lőfegyver és lőszer megszerzése és tartása annak engedélyezhető, aki bizonyítja, hogy élete, testi épsége - tűzfegyverrel elhárítható veszélyhelyzet fennállása miatt - fokozott védelmet igényel.
(2) Önvédelmi célra kettő darab rövid lőfegyver megszerzése, tartása engedélyezhető.

Kedves gelar! Nem hiszem, hogy a szomszédra való lövöldözés céljából engedélyezik neked övédelmi fegyver tartását.


ildiko31

gelar # 2006.01.10. 06:43

Tiszteletem!
A fegyvertartásival kapcsolatban szeretnék kérdezni. Most költöztünk új helyre párommal és nagyon sok rosszat hallottunk a szomszédokról és azt mikor már a sokadik ember mondja kezdi elhinni az ember. Azt szeretném megkérdezni, hogy milyen fegyverre kaphatok engedélyt nagy valószínűséggel önvédelem céljából, milyen feltételekkel, milyen előírásokat kellene betartani, stb.
Tisztelettel: Gelar