Nem tudom elfogadni


gondok # 2006.07.27. 19:21

Ebben teljesen egyetértek, de éppen ezért irtózatos felelősség - és lelkiismereti teher - (kellene hogy legyen) egy végleges döntés. Ezzel szemben a valóságban nem más, mint a felelősség elhárítása, és visszaélés a felek tehetetlenségével (hogy elő ne vegyem a jó öreg pénz beszél című sztorit)! Ugyanis a "majd más dönt valamikor valahol" című megoldás után nyugodtan lehet aludni, hiszen látszólag senki nem lett elmarasztalva (csak a károsult sem lett kárpótolva) - de ez már az önző és alulfizetett hivatalnok válasza a szakértő alkalmazott helyett. Aki tudatosan visszaél azzal, hogy övé az utolsó szó - és önző módon a neki legmegfelelőbb megoldást választja!

ObudaFan # 2006.07.27. 18:28

anyuka!
Nem hiszem, hogy ezen bárki felháborodna, mindenkinek meg lehet a véleménye. Ugyanakkor ez egy általános állítás, semmi konkrétum nincs benne, ezért válaszolni sem lehet rá semmi értelmeset.

ObudaFan # 2006.07.27. 18:26

Minden ügynek egyszer jogerős ítélettel kell befejeződnie. Egy polgári perben ez mindig azzal jár, hogy valamelyik fél elégedetlen, egy büntetőeljárásban pedig gyakran azzal, hogy a terhelt elégedetlen. Ezzel együtt előbb-utóbb kell produkálni egy végleges döntést.

gondok # 2006.07.27. 18:19

Hát pusztán a jogi okfejtés esetleges hibájára alapítva további jogorvoslatnak helye nincs.
Tudod, ha akarom, akkor ezt úgy fogom fel, mint a totális önkényuralom igazolását. Csak nem állami, hanem személyi szinten. Ezek alapján minden bíró azt csinál amit akar, felelősség és kövekezmények nélkül. Elvégre nem a saját életéről van szó.
Ahhoz, hogy ez az elv használható legyen korrekt, nem korrumpálható, magasan szakképzett, lelkiismeretes valamint önzetlen munkaerőre lenne szükség. A nemzetközi listán ellenben valahogy mégis le vagyunk csúszva!

hihetetlen # 2006.07.27. 17:19

Műszaki végzettségű ember vagyok. Soha nem tudtam elképzelni, hogy okos emberek által, jól megfogalmazott magyar szöveget – jelen esetben a jogszabály ami miatt 36 e. Ft-ra meg bűntettek – így félre lehet magyarázni. Egyik jogász ezt olvassa ki, a másik annak ellenkezőjét. Ha csak én, mint laikus kifogásolnám az ítéletet, akkor az az elfogultságom miatt lenne, de az első és másodfokú bíróság is homlok egyenes más döntést hozott. Életem nagyobb részét a „szocializmusba” éltem le, de erre gondolni sem mertem, hogy a „jogállam” számomra ennyire visszatetsző legyen /biztos bennem van a hiba/.

anyuka # 2006.07.26. 13:37

Sajnos bele kell nyugodni abba, hogy az igazságszolgáltatás azt csinál amit akar, senkinek nem tartozik felelőséggel. Különböző fokon nem fognak egymásnak ellent mondani, hacsak nem érdekeltek az ügyben. Az igazságszolgáltatásnak az igazsághoz, és a joghoz semmi köze, ők csak egymás között tartoznak elszámolni. Amióta "jogállamban" élünk igaza csak annak van akinek elég sok a pénze. A jogász urak ezen látványosan fel fognak háborodni, pedig ők is tudják hogy így van.

ObudaFan # 2006.07.24. 17:07

Hát pusztán a jogi okfejtés esetleges hibájára alapítva további jogorvoslatnak helye nincs.

hihetetlen # 2006.07.24. 06:47

1998. évben 3 rendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének bűntettében mint bűnsegédet vádoltak. Esőfok kettőben elmarasztalt és 36 e. Ft. pénzbűntetést adott, mely kifizetését felfüggesztette. A másodfok ezek alól felmentett és a harmadokba marsztalt el, 39 e. Ft megfizetésére kötelezett. Jogorvoslattal éltünk az ítélet ellen. A LB. helyben hagyta a másodfok ítéletét. Mindkét testület a pályázat után beállt változásokról beszél és azért marasztal el. A jogszabály és a korábbi LB-i ítélet a "részben hamis pályázattot" jelöli meg mint a döntéshozásra alkalmas megtévésztést, de ebben nem találnak kivetni valót.
Kérdésem az, hogy ebbe mint a sorcsapásba bele kell törődnöm, vagy van ennek további jogorvolási lehetősége. Az előbbi esetén félek, hogy bele "dilizek" a szerintem jogtalan bűntetésbe. Azt látom, hogy védik a "mundér" becsületét.