Elévülés+ erkölcsi bizonyítvány


VVBB # 2009.02.01. 14:29

Köszönöm a segitséget, akkor még várok, lesz-e belőle valami.

ObudaFan # 2009.02.01. 11:39

A bíróság azzal foglalkozik, amiért az ügyészség vádat emel. az ügyészség akkor fog vádat emelni, ha úgy érzi, hogy bizonyítani tudja a bűncselekmény elkövetését. Ha nem ismered be a bűncselekmény elkövetését, akkor kkizárt a tárgyalás melőzéses eljárás. (Megjegyzem, a tárgyalás mellőzéses eljárásban is lehet kérni tárgyalást.)

VVBB # 2009.02.01. 10:23

Üdvözletem!

Az alábbi problémám van.
Még 2006-ban egy jó barátomnál aludtam egy éjszaka, másnap békében elváltunk, majd kb 2 hét múlva felhivott külföldről, hogy én akkor elloptam tőle kb 170000 ezer forintot, amiért fel fog engem jelenteni. Egyáltalán nem foglalkoztam vele, azt hittem valami átmeneti elmezavara lett, de ezek után természetesen megszakitottam vele a kapcsolatot. Tavaly szeptember végén azonban megkerestek otthonomban a rendőrök (állitásuk szerint többször kerestek, csak nem találtak..), hogy ez a bizonyos illető valóban feljelentést tett ellenem, és már 2 éve köröznek.

Tudomásom szerint összesen a szava áll az enyém ellen, én pedig a vallomásomban elmondtam, hogy valóban nála aludtam, de tőle (egy lakókocsi egy tanyán) semmit nem vittem el.

Kiváncsi lennék, hogy ezzel egyáltalán foglalkozik-e a biróság, és ha igen, mire számithatok? Mert az olvastam, hogy ez kisebb értékű lopás, és ezért max 2 évet adhatnak. Még soha, semmiért nem voltam büntetve.
Hallottam már olyat, hogy valakit elkaptak nagyobb értékű lopásért, és csak levélben értesitették, hogy kapott 3 hónap felfüggesztettet. Elképzelhető, hogy nem lesz meghallgatás sem? Ilyen esetekben a legtöbbször felfüggesztett jár?

A segitséget előre is köszönöm!

ObudaFan # 2009.02.01. 10:07

Fogsz kapni egy szabálysértési határozatot a jegyzőtől. Ha ez sérelmes, kifogást nyújthatsz be, és akkor fogsz kapni egy határozatot a bíróságtól, és ha ezt is sérelmesnek tartod, kérhetsz tárgyalást.

Dííí # 2009.01.31. 17:20

lehetséges ilyenkor bírósági eljárás? vagy csak határozatra kell számítanom?
elnézést a sok kérdés miatt és még egyszer köszönöm a választ!

Dííí # 2009.01.31. 15:08

Még kiegészítésnek annyit, hogy lehet tudni milyen összegig terjedő bírságra lehet számítani? Illetve befolyásolja azt valami? Pl. lehetséges, hogy személyesen meg kell jelennem az elbírálásnál, és olyankor enyhítő körülményt említsek meg?

ObudaFan # 2009.01.31. 13:09

Pénzbírság lesz, erkölcsit nem érinti. Esetleg ha a felsőoktatási intézmény tudomására jut, és a felsőoktatási intézmény akar ebből ügyet csinálni, akkor lehet egy fegyelmi, nem valószínű.

Dííí # 2009.01.31. 12:32

Üdvözletem!
Másodjára folyik ellenem eljárás bolti lopás miatti szabálysértés elkövetése végett. Az elsőnél figyelmeztetésben részesítettek 2008. tavaszán, az eltulajdonított érték 16 000 Ft volt, most azonban nem tudom mire kell számítanom (jelenleg az összeg 3000 Ft). A pénzbírságon túl lehet szó többről? Továbbá felsőoktatásban tanulok, erre lehet valamilyen kihatása az ügynek? Erkölcsi bizonyítványt érinti? Köszönöm a választ előre is!

ObudaFan # 2009.01.30. 17:19

Tiszta lesz az erkölcsi.

anno11 # 2009.01.30. 14:57

ide is megpróbálom..

sziasztok!

az egyik ismerősöm épp elterelésre jár kábítószer fogyasztás miatt. nemsokára viszont erkölcsi bizonyítványt fognak kérni tőle a munkahelyén, viszont az elterelést csak 1–2 hónap múlva fogja befejezni. az lenne a kérdésem, hogy ilyenkor ki tudják-e adni az erkölcsi bizonyítványt? mi ilyenkor a gyakorlat?

köszönöm

ObudaFan # 2009.01.29. 17:46

Nem szerepel.

tras # 2009.01.29. 13:27

Hello az lenne a kérdésem, hogy engem a bíróság csak figyelmeztetésben részesítet, és 2-évre pártfogóm van és hogy ez szerepel e az erkölcsi bizonyítványban? Ha szerepel menyi az elévülési idő?

götzi # 2009.01.28. 06:09

Hol kérhető ilyen mentesség ? Én is kérhetem Vagy csak ügyvéd írhatja meg a kérelmet ? Hova kell továbbítani?

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2009.01.27. 12:47

Az ítélet rendelkező része.
2010. március 25. Illetve bírói mentesítés kérhető.

götzi # 2009.01.27. 12:26

2008 márc 25-én 8 hónapra ítéltek kétévre felfüggesztve. Sikkasztás büntette és magán-okirat hamisitás vádjával. Kérdésem: ha most kérnék erkölcsit (a munkahelyem kéri)mi állna benne ? és mikor lenne tiszta?

trevor # 2009.01.27. 12:02

Tiszteletem!
Három éve másodfokon megszületett ítélet alapján adócsalásban társtettesként talált bűnösnek a bíróság.
El is ítéltek jogerősen, pénzbírságra.
Ez milyen formában fog jelentkezni az erkölcsi bizonyítványomban?
Ki tudom így váltani az egyéni vállalkozói igazolványt?
A bírságról még nem érkezett papír hogy fizessem be.
Köszönöm mielőbbi válaszukat.

hunfrakk # 2009.01.25. 20:26

attól függ
milyen bűncselekményben,
milyen mértékben találtak bűnösnek,
milyen ítéletet hoztak ellened,
milyen büntetést vagy intézkedést kaptál

Isti1981 # 2009.01.25. 19:57

Szép estét kívánok.
Arra lennék kíváncsi, hogy mikor kérhetek ill. kaphatok bejegyzés mentes erkölcsi bizonyítványt? Illetve mennyi idő elteltével fordulhatok esetleg az első fokú bírósághoz, hogy munkahely teremtés miatt esetleg kérelmezhessem a bejegyzés mentesítését?

ObudaFan # 2009.01.25. 12:32

Nem.

retronero # 2009.01.24. 15:17

Köszönöm a választ. Kegyelmi kérvény vonatkozhat a nyilvántartásból idő előtti törlésre ?

ObudaFan # 2009.01.23. 17:13

Az AB nem csökkentett le semmit, hanem hatályon kívül helyezett pro futuro egy törvényt. Mivel a helyébe lépő törvényt az Országgíűlés még nem alkotta meg, így még azt sem lehet tudni, hogy abban mire milyen határidők lesznek.

retronero # 2009.01.22. 07:43

Üdvözlöm !
Szeretnék segítséget kérni a bűnügyi nyilvántartásban szerepléssel kapcsolatban. Történet röviden: 4 évvel ezelőtt 3 kisebbségi személy totál részegen behajtott autóval a keritésünkön át az udvarunkra majd elmenekültek. Én autóval utánuk, megtaláltam őket, némi szóváltás majd megtámadtak. Eredmény nálam súlyos sérülés,náluk egynél szintén, másikuknál könnyű de mivel alkalmas volt a súlyos sérülés okozására igy azt is súlyosnak minősült. Három év tárgyalás sorozat, melynek során végig "nyugtatgatott" az ügyész,- hogy ne idegeskedjek,megáll a jogos védelmi helyzet- az eredmény az lett, ( itélet indoklása )hogy mivel a közelmúltban elharapóztak az ilyen esetek és nem volt kötelező leállni velük verekedni,ki is térhettem volna,igy elitéltek a 2 rdb. sts miatt.Az itélet pénzbüntetés volt. nekem ekkor elegem lett az egészből és elfogadtam az itéletet.A büntetést kifizettem. Akkor kértem előzetes mentesitést de azt mondták nem kell ebben az esetben. Utána ért a mellbevágó hír, vagyonőri igazolványt kellett hosszabbitanom vállalkozás miatt és elvették a vagyonőri igazolványomat.Azóta sem kaphatok mert öt évig benne vagyok a nyilvántartásban.Ezzel elvesztettem a munkahelyem.A kérdésem az lenne, hogy az AB.lecsökkentette-e annyira a nyilvántartási időket,( ha jól tudom 2009.júl hatályba lépéssel )hogy a közeljövőben visszakaphatom-e az igazolványomat és folytassam vállalkozásomat,vagy esetleg valamilyen formában kegyelmi kérvényt irhatok-e ill. annak lesz-e értelme. A helyzet az, hogy elég megalázottnak és becsapottnak érzem magam azóta, főleg, hogy volt, hogy munkahelyemre küldték az idézést és volt, hogy sürgősen kellett ezért ugyanoda faxon tették ezt. Elég megalázó volt a kollegáim előtt,mert azonnal mindenki úgy nézett rám mint a véres késre annak ellenére, hogy még csak egy kresz büntetésem sem volt soha sem.
Köszönettel.

ObudaFan # 2009.01.18. 20:05

Már az.

hacsú # 2009.01.18. 13:36

Szeretném megkérdezni, hogy 2004 január 25-én kaptam 1 év börtönbüntetést, 2 évre felfüggesztve hűtlen kezelés miatt. Azt szeretném megtudni, hogy mikortól lesz tiszta az erkölcsi bizonyitványom. Válaszát előre is köszönöm!

ObudaFan # 2009.01.17. 13:14

Nem valószínű.