Jogi tanács kérése


drbjozsef # 2024.03.31. 17:06

Vikoka,

Ha a célod most az, hogy visszakapd a 150e forintodat - függetlenül most attól, hogy lehetséges-e vagy sem a közeli hozzátartozó általi visszavásárlás -, akkor az osztap által utoljára írt eljárás a célszerű. Bár ahhoz is hozzátenném, hogy nem ártana persze a szerződésetek pontos ismerete, ki mit vállalt benne PONTOSAN, és főleg, MIKORRA. Ugye, nem kötöttél egy olyan szerződést, hogy ő majd neked nyélbe üti ezt az üzletet "valamikor" ?

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.31. 16:15

Bonyolult. Úgy látom, azért hatályos még a törvény, mert voltak valami határozott idejű bérleti szerződések, amelyek csak később (legkorábban 2019. október elsején) alakultak át határozatlan idejűvé. És amikor egy ilyen szerződés átalakult (átalakul, nem tudom, van-e még ilyen), akkor a bérlő 15 napon belül kap egy tájékoztatást, és két hónapon belül nyilatkozhat a tulajdonszerzési szándékáról.
Azt mondod, hogy valakinek az értelmezésében ez a jog már csak a bérlőt illeti meg, a közeli hozzátartozóját nem? Sajnos, ez is egy legitim értelmezés - kimaradt ebből a részből az egyértelmű visszautalás a 19-es visszavétel szabályaira.

De a három év végrehajtásmentesség szerintem most is megilletne.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.31. 15:54

Úgy van: a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló 2018. évi CIII. törvény. Hatályos.
Ma is lehetséges a részletvásárlás, vagy hogy hozzátartozó legyen a vevő. (Ez egy kizáró diszjunkció.)

Vikoka # 2024.03.31. 14:48

Szerintem amit idéztél törvény, az a 2019es lehetőségről szólt, amikor lehetett részletre vagy közeli hozzátartozóinak megvásárolni.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.31. 09:34

nem szeretném ha a vh. később elvinné.
Három év haladékot kapsz. Addig nem foglalhatja le a végrehajtó.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.31. 09:32

Valamely részletet elhallgatsz (talán mert nem tartod jelentősnek, pedig az): ugyanis valóban lehet a vevő a bérlő közeli hozzátartozója.
Otthonteremtési törvény 6. § (1) bekezdés: „a fizetési kötelezettségeinek eleget tevő bérlő és a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szerinti közeli hozzátartozója (a továbbiakban e § tekintetében: Vevő) [...] nyilatkozhat arról, hogy a bérlő által bérelt lakóingatlant vagy tartalék ingatlant e törvény végrehajtási rendeletében meghatározottak szerint kiszámított vételáron, egy összegben megvásárolja.

(Hogy az ügyintézéshez miért van szükséged egy drága zúgírászra, aki ráadásul nem is tudja neked érthetően elmagyarázni a jogi helyzetet, azt én nem tudom.)

Vikoka # 2024.03.30. 16:49

Oké
Tehát:
Eszközkezelős házban élünk bérlőként. Idén jár le a visszavásárlási lehetőség.
A saját nevemre nem tudom visszavenni, mert még egyéb tartozásaim is vannak és nem szeretném ha a vh. később elvinné.
Ez a hölgy, azt mondta van olyan lehetőség hogy lemondok a visszavásárlási jogomról és a gyerekemnek lesz így joga visszavenni.
Én ebben alapból kételkedtem, de annyira győzködött és hivatkozott jogszabályra- amit később nem tudott megmutatni - hogy bedőltem neki.
Kifizettem neki a pénzt és mivel már lassan 3 hónap eltelt és semmi nem történt, felhívtam az mrkl-t, akiknél most a bérlők vannak. Nem is hallottak még a hölgyről,meghatalmazást sem kaptak tőle és az a lehetőség amiről ő beszélt az nincs.
Mikor szembesítettem vele,azt mondta én állok el a szerződéstől és nem ad vissza semmi pénzt..
Itt tartok

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.30. 14:58

Ne legyél már olyan titokzatos! Konkrétan?

Vikoka # 2024.03.30. 14:14

Kbs
Nem tudom mit akart a hölgy.
Olyat állított,hogy el tudja intézni, amit jogszabály nem enged. Ezt neki tudni kellett volna,mikor ezt vállalta,még most is azt állítja, hogy ő el tudja intézni,holott megvan a hivatalos válasz, hogy nem lehetséges.

osztap # 2024.03.30. 11:12

KBS,

Nekem úgy tűnik, a hölgy eredményre szerződött. Ritka az olyan ügyvéd, aki ezt teszi. :)

Ha nem lehetetlen a szerződés, akkor még mindig ott van a késedelem - kérdező felszólítja, póthatáridőt tűz, arra sincs teljesítés, eláll, követeli vissza a pénzt, nem kapja, FMH, onnan mint alább.

Kovács_Béla_Sándor # 2024.03.30. 07:19

Csak óvatosan. Ez nem a jogi lehetetlenségre vonatkozik. Ha arra is vonatkozna, sok ügyvédnek sokszor vissza kellene adnia a munkadíjat. :)

A szóban forgó hölgy egyébként valószínűleg zugírászatot követett el, esetleg csalást.

osztap # 2024.03.29. 17:05

Vikoka,

amire a hölgy vállalta az elintézest, olyan nincs. Nem lehetséges.
A lehetetlen szolgáltatásra irányuló szerződés semmis, Ptk. 6:107. §. Akkor a pénz visszajár. Felszólítod, ha nem fizet, fizetési meghagyást adatsz ki, ha arra sem fizet, végrehajtást kérsz.
Aztán, ha ő nem így gondolja, akkor majd ellentmond az FMH-nak, és a bíróságon mindketten elmondhatjátok az érveiteket.

gerbera317 # 2024.03.29. 08:23

Ennyi pénzért már ügyvédet is találtál volna.

Vikoka # 2024.03.29. 06:04

Üdvözlök mindenkit
Az alábbi esetben kérnék tanácsot:
Egy ingatlan és mindenféle követelésjogokkal foglalkozó hölggyel szerződtem egy olyan ügy elintézésére amit ő váltig állított hogy jogszabály engedi.
Kifizettem neki előre 150 ezer Forintot.
Amikor msr honapok óta nem történt semmi, kértem hogy küldje át azt a linket amiben az a jogszabály van, amire ő hivatkozik. Ez nem történt meg. Azóta hivatalos helyről is tajekozódtam , és bebizinyosodott hogy amire a hölgy vállalta az elintézest, olyan nincs. Nem lehetséges.
Szerettem volna a pénzt visszakapni, de arra hivatkozik hogy én állok el a szerződéstől és nem ad vissza semmit. Tehát úgy tűnik nekem, hogy a semmiért vett le 150 ezer Ft-tal. Lehet itt valamit tenni?

Majordomus # 2023.12.20. 21:49

nem tiltja semmi...

drbjozsef # 2023.12.20. 18:30

Funda26,

Szerintem az olyan eljárásban, ahol eleve nem kötelező a jogi képviselő, ott bármikor felkérhetsz ügyvédet a képviseletedre.

Funda26 # 2023.12.20. 17:27

Kedves Szakértők!
Polgári peres eljárásban a perfelvételi tárgyalást nem lehetett lefolytatni (későbbi időpontra lesz kitűzve), másik alperes bevonása miatt. Az lenne a kérdésem, hogy alperesként meddig van lehetőségem jogi képviseletet igénybe venni? Megtehetem azt a perfelvételi tárgyalást követően is (2. tárgyalásra pl.)?

Lazar Otto # 2023.11.14. 20:05

A távhő tv. szerint ugye 20 ill. 24 fokot kell biztosítani. A távfűtő felelőssége a kőközpontban véget ér. Ha a társasház nem biztosítja ezt a hőmérsékletet, akkor mit lehet tenni?

Lazar Otto # 2023.11.14. 19:58

Ígértem, hogy visszajövök, hogy mit értem el?. Semmit. Nekem nincsen károm, a kivitelezés elképesztően szakszerűtlen, de késznek nyilvánították. A "bárányok hallgatnak"... Egyedül meg nem lehet széllel szemben...

Majordomus # 2023.11.09. 20:56

Bútorfa munkalapot nem szerelünk konyhába.ha igen akkor műanyag alátét a kávéfőző alá

Majordomus # 2023.11.09. 20:55

Bútorfa munkalapot nem szerelünk konyhába.ha igen akkor műanyag alátét a kávéfőző alá

Kovács_Béla_Sándor # 2023.11.09. 16:37

Azért, mert ez benne van az ÁSZF-ben?
Az ÁSZF a szerződés része.

Nem mondtad, hogy fogyasztó vagy.

busman76 # 2023.11.09. 15:43

Kovács_Béla_Sándor:
azt mondod, hogy igen, felteheti a kezét (hogy neki nincs felelőssége)? Azért, mert ez benne van az ÁSZF-ben? És akkor én gondolom rosszul, hogy "A fogyasztói szerződések tartalmával kapcsolatban ... semmisnek tekintendő a fogyasztói jogot csorbító feltétel, tehát az olyan kikötés, amely a Ptk.-nak a fogyasztó jogait megállapító rendelkezéseitől a fogyasztó hátrányára eltér" ?

Szomorú örökös:
és mi az, amit számon kérhetek? Ha leég a ház, mert a (garanciás) készülékben egy alkatrész zárlatos lesz? Vagy, pl a mi esetünkből kiindulva, ha a készülékből kifolyt víz áramot vezet, amelybe beletenyerelek és maradandó sérülést/halált okoz nekem?

Nem beszélve arról, hogy az a vízfolyás látható jelenség, időben észre kellett volna venni” - javíts ki, ha tévednék, de szerintem te sem emeled fel minden nap a konyhapultra elhelyezett készülékeket, hogy megnézed, van-e alattuk víz (konkrétan a kávégép használati utasítása sem kéri azt, hogy mindennap nézd meg, van-e a készülék alatt víz). Nálunk sokáig (=néhány napig) a készülék alá folyt (valószínűleg akkor még csak szivárgás volt), nem volt semmilyen jele, nem folyt a készülék mellé/elé, és amikor meg már igen, akkor a készülék alatt lévő rész csúnyán magába szívta a vizet. (Persze, én vagyok a hibás, nem azért, mert nem nézegettem naponta, hanem, mert már a bútorasztalos is megmondta, hogy nem javasolja a tömörfa munkalapot ;-))

Egyébként, mindkettőtöknek köszönöm a választ - tényleg szeretném tisztán látni a szitut, ha semmi lehetőség és így jártam (máskor vegyek x márkát y helyett), mert én vagyok a fogyasztó (védelem nélkül), akkor azt is elfogadom.

Szomorú örökös # 2023.11.09. 13:59

busman76

A tönkrement bútort nem kérheted számon az eladó cégen. Ők a kávéfőző ügyében illetékesek. Nem beszélve arról, hogy az a vízfolyás látható jelenség, időben észre kellett volna venni.

Kovács_Béla_Sándor # 2023.11.09. 12:37

felteheti-e a kezét a forgalmazó/importőr, ha az általa forgalmazott készülék hibás működéséből károm keletkezik?

KIzártátok a szerződésben.