Kommunális adózás...


Gabicsek # 2012.01.20. 21:18
Én jártam a mi önkormányzatunknál, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy idén már nincs kommunális adó, helyette építményadó van (lakóépületre is), de nem az a nagy összeg, amikről beszéltek, hanem annak összege pontosan ugyanannyi lesz lakóépületenként (lakásonként), mint a tavalyi kommunális adó. Nálunk ez évi 12.000
  • Ft.

Egyébként: Ezeket az adókat két részletben kell megfizetni. Tudomásom szerint a kommunális adó sem volt sehol 12.000.-Ft-nál több, legalábbis nem tudok róla, hogy ennél magasabbat szabtak volna ki akárhol is.
Az adó első részletét március 15-ig, a másodikat szeptember 15-ig kell befizietni. Ez azt jelenti ugye, hogy 6-6.000.-Ft. Most még csak január van. Ha ebben a hónapban, februárban és márciusban csak 2-2.000.-Ft-ot félre tudsz tenni, mindjárt be is tudod fizetni. Utána pedig havonta ezer forintot kel félretenni és mindjárt megvan a második vele is szeptemberre.

kis_kobold # 2012.01.20. 16:51

A bevalláshoz mellékelt tájékoztatón (és az utánaolvasott információm) szerint (is) nem tartozom azoknak a kategóriáknak az egyikébe sem, akikre vonatkoznak kedvezmények vagy kivételek. Persze egy próbát megér, nem veszítek vele semmit.

Rexor # 2012.01.20. 15:56

Első körben miért nem próbálasz meg egy mérséklési kérelmet beadni?

kis_kobold # 2012.01.20. 15:51

Tisztelt Cím!

Soproni lakos vagyok, ahol 2012. január 1.-jétől vezették be a rám is érvényes kommunális adót (édesanyám halála után öcsémmel örököltünk egy 52 m2-es lakást). Nem arról van szó, hogy nem akarnám befizetni a rám eső adót, de jelenleg munkanélküli vagyok, és nincs jövedelmem (november óta a Munkaügyi Központtól sem kapok ellátást).
Kérdéseim:

  • Van-e jogosultságuk a bankkártyámról leemelni ezt az összeget?
  • Mivel nincs a kártyámon sem jövedelem, rá tudják-e terhelni a lakásra? (amin jelenleg semmilyen hitel nincs)
  • Ha igen, azzal az összeggel terhelik-e le, amit nem tudtam most befizetni, vagy magasabbal? (mivel úgymond nem vallottam be)

Válaszukat előre is köszönöm!

Soproni Melinda # 2012.01.14. 10:39

Tisztelt Cím!
Férjemmel ketten szolgálati lakásban lakunk(egyházi).
A munkabére pénz+ szolgálati lakás használat+ termőföld használat+ étkezési hozzájárulás.
Kérdéseim:

  • Vonatkozik-e ránk a kommunális adó, amennyiben a lakáshasználat munkaszerződésben feltüntetett juttatás?
  • Ha nincs feltüntetve a munkaszerződésben?
  • A lakás alapterületét el kell osztani a benntlakók számával vagy ez nem számít?

Köszönöm a választ!

monalisa1 # 2010.05.07. 21:50

Az ezen tartozást közmunkával nem lehet kiváltani?!

végrehajtó1 # 2010.05.07. 21:26

Nem volt egyértelmű a kérdés!kommunálisadó tartozásról van szó mint azt a kérdező később csepegtette nekünk.

Ez esetben adók módjára kell behajtani.Azaz letiltás ingó ingatlan végrehajtás esetleg.

Nincs jelzálogos ráterhelés.

monalisa1 # 2010.05.07. 21:07

A felgyülemlett összeget jelzálogként ráterheli az ingatlanra, akár folytatólagosan is.

ml.

Inci77 # 2010.05.07. 19:13

Ha nem vonhatja le a kommunális adó hátralékom, akkor milyen módom hajtható be.

monalisa1 # 2010.05.07. 13:39

A helyi önkormányzat az ingatlanokra vet ki kommunális adót, tehát ez nem jövedelem utáni adózás.

Taxin_a # 2010.05.07. 12:14

@inci77
nem

Inci77 # 2010.05.07. 09:01

Szeretném tudni a kommunális adó levonható-e a jövedelemből?

bebay # 2010.03.21. 12:50

Sziasztok!

Tud nekem valaki segíteni az alábbi problémámban.
Rendőrségi szolgálati bérlakásban lakunk, a helyi önkormányzat kommunális adót vette ki ránk, holott az épület melyben a lakásunk van egy rendőrségi épület (ők mentesek az adó alól). Ebben az épületben van 7 szolgálati lakás és egy hivatásos rendőrségi "nyomozó iroda", és mindez egy helyrajzi számon szerepel, én úgy tudom, hogy így nem követelhetik tőlünk a kommunális adót. De vajon jól tudom???

monalisa1 # 2009.01.10. 17:35

Bocs, de zöldeket ír (...) vagyis a kommunális adó és a gyermeke sajnálatos betegsége nem témaazonos...

Amúgy segítettem már: "a" keresőben vissza lehet keresni a szemétdíj túlzott mértékét vitató topicot.

Szerintem amúgy nem jogi kérdés "a" kérdés, mert egy helyi Önkormányzat a kérdésben úgy dönt ahogy neki tetszik...

Ami a "saját akarat" dolgát illeti, nem én költöztem ki a periférára hanem önök... - a sajnálatos egészségi és szociális helyzet független "a" kukapénztől.

És írtam azt is: lehet mérséklést ill. mentességet kérni.

Kívánok további minden jót - jobbat, egyben kiszáltam a szerintem értelmetlen további diskurzusból.

szöszmösz # 2009.01.10. 16:37

Hogy honnan veszi ezt a sületlenséget? Saját akarat? A fiam/30éves/ 4 éve lebetegedett/sclerosis multiplex/, kénytelenek voltunk ide költözni, miután ez megvolt, mert a nyolcadik emeletről nehéz volt levinni.
De nem ez a lényeg, hanem amit websas ír. 3000 fös falu. 11 kocsmával, szoc.segélyből élőkkel tele. Nyáron virágokat ültetnek. A kommunális adó lényege nem ez lenne. De nincs értelme tovább Önnel erről beszélni ha ilyen butaságokat ír „Mit kíván: villamosjáratot a szemétpénzből?…“ Képzelje el jó lenne víz, csatorna,út.....stb és nem ingyen, hiszen a hivatal bevételét főleg ez a pénz adja amit mi befizetünk. Ha nem tud érdemben segíteni, de beszélgetni akar kérem menjen chatelő fórumokra.

monalisa1 # 2009.01.10. 09:46

Köszönöm hozzászólásodat. Az érveid még igazak is: a kültelkiek mindenhol hátrányban vannak a faluban bentlakókkal szemben.

Azonban nem hagyható figyelmen kívül az a lényéges tény, hogy szöszmösz-ék saját akaratukból laknak a periférián - oka nem ide tartozik.

websas # 2009.01.10. 08:11

Kedves monalisa1!

Idézet Tőled: "Távol álljon tőlem bármiféle személyeskedés, csupán az értetlenséget nem szeretem "

A probléma: Az üdülő (gyüttment)csak adót fizet,de nem szavazhat mert nem lakóhelye.A helyiek viszont eldöntik mit szeretnének mások adóforintjaiból Ők ugyanis nem fizetnek adót vagy lényegesen kevesebbet. (Tudod mert Ők viszont szavazhatnak).

Szemét:Üdülö területen többnyire nem gyüjtik de nem is célszerü a kukát 1 -2 hétig kint hagyni, a zacskót igen gyorsan szétszedik a kutyák, marad a haza vitel.

"Mit kíván: villamosjáratot a szemétpénzből?…"
Azt nem de hogy ne vegyen a hivatal a falu betüivel kezdődő rendszámokat sok százezer ft.-ért a vezetőknek azt viszont igen.(PL: Paks 1. Paks 2, stb. ez csak példa)és még sorolhatnám. Miért kell egy 4000 fős falunak 100 fős Önkormányzat ? és ha a honlapjukon nézem a neveket érdekes összefonódásokat látok. (a fél Önkormányzat Pl: Strassenreiter....., a másik fele Glázerbozsó...... ,A portás kilóg a sorból)

Tudod ez úgynéz ki,hogy a fél falu a munkanélküliség elől az Önkormányzatba menekült. És ezt az Üd.tulajokkal fizettetik meg.

websas

monalisa1 # 2009.01.09. 23:49

Amúgy azt minden önkormányzat saját testülete dönti el, hogy az ilyen-olyan beszedett pénzek/adók stb. végül is hová- mire kerülnek felhasználásra., adott évben mi a legsűrgősebb, legfontosabb.

Mit kíván: villamosjáratot a szemétpénzből?...

Távol álljon tőlem bármiféle személyeskedés, csupán az értetlenséget nem szeretem - elnézést.

monalisa1 # 2009.01.09. 23:44

Laikus fórumozó vagyok, aki saját kútfőből próbál választ adni egyik-másik egyszerűbb kérdésre.

Hát én még nem olvastam egyik beírásban sem, hogy ne lenne kül- és belterület szerinti megkülönböztetés, pedig elég régen itt vagyok a Fórumon...

Majd ha lesz (több) pénze az önkormányzatnak, akkor a nyaralótelepre is bizonyára fog majd jutni ráköltés.

Külön írom: ha gondosan olvasta amit az esetleges kukás vállalkozóval kapcsolatban írtam, lehet hogy majd az egész beszedett pénzt az ő szolgáltatására fizeti be az önkormányzat - kérdezze meg az illetékes ügyintézőt.

szöszmösz # 2009.01.09. 22:28

Ha jól tudom az Unióban nincs kül- és belterület megkülönböztetve.
Ön jogász monalisa1? A válaszai alapján azt gondolom nem. Javítson ki ha tévedek.
Különben a szemétért külön fizetünk. A kérdésem az volt, csak beszedni kell a pénzt vagy adni is kéne érte?

monalisa1 # 2009.01.09. 19:49

Az hogy az egyik portán keletkezik szemét a másikon meg nem, az egy teljesen másik kérdés., ha a szemétszállítás meg van szervezve - melyet egyébként jogszabály ír elő az önkormányzatnak - akkor mindenkitől be kell szedni a pénzt. Igaz, kivételek: díjmérséklés és/vagy mentesség esetlegesen lehet, ez a jegyzőtől megkérdezhető.

monalisa1 # 2009.01.09. 19:44

Van belterület és van külterület, és ezen utóbbin belül un. nyaralótelep - na. Az hogy valaki hol lakik lehet szerencse vagy éppen pech kérdése. (Meg vannak helybéliek és "gyüttmentek".)

Szerintem a probléma kulcsa: legközelebb másik polgármester-jelőltre tessék szavazni (...) akinek a testülete esetlegesen majd csökkenti a jelenlegi valóban túlzott kommunális adót.

Külön írom: az a vállalkozó aki a faluban/környékén "a" szemetes, lehet hogy a községen kívüli területről történő begyűjtésért ő maga kér magas költségtérítést, az önkormányzat meg - esetleges másik jelentkező hiányában - kénytelen volt elfogadni a diktált magas árakat.

websas # 2009.01.09. 16:28

Kedves monalisa1 !

Már miért ne vehetné figyelembe semmi nem tiltja.

Mi indokolja a + adót mert a pali nem kurvákra lóversenyre,droga, piára költi a pénzét hanem rendben tart egy földterületet ,egyben egészségesebb életet él gyermekeivel,családjával.Az arányos közteherviselést az adórendszer már egyszer szabályozza másoknak már nem kellene.

websas

monalisa1 # 2009.01.09. 16:07

A helyi önkormányzat nem veheti - és nem is veszi - figyelembe, hogy valaki "csak" szezonban tartózkodik ott, míg más valakinek netán az otthona. Őn írta: nyaralótelep...

Más topic címszó alatt ezen téma előzőekről már többször is ki lett vesézve - tán tessék keresgélni az itt balra található kereső-ben.

szöszmösz # 2009.01.09. 15:22

Bizony-bizony telik!!
Milyen szolgáltatásokra gondol?Elolvasta amit írtam? Semmi nincs, semmit nem kapunk a befizetett adónkért. Másnak nyaraló, nekünk az otthonunk.
"faluban sincs mindenütt aszfaltozott út stb." Ez igaz de ott gyalog elmehet az orvoshoz, a közértbe....stb.
Innen csak gépkocsival!
Ha csak ennyire "telik" akkor inkább maradjon csendben.