Adósság - Behajtás


drbjozsef # 2018.10.03. 05:38

Heni,

Azt kérdezted, számít-e. Persze hogy számít : ez azt jelenti, hogy igen, 5 év az elévülés, így is, megállapodással is.

DE az, hogy TÉNYLEGESEN elévült-e, azt mi innen végképp, de még Te sem tudhatod biztosra. A tartozáselismeréssel 2012-ben egészen biztosan megszakadt és újraindult az elévülés. Ha volt azóta bármilyen végrehajtási cselekmény, vagy (igazolható) írásbeli felszólítás a fizetésre (ugyanaz a címed 2012 óta, ha nem, akkor azt bejelentetted a jogosultnak?), akkor megszakadhatott az elévülés.

Ha követelik, hivatkozhatsz elévülésre, ha szerinted eltelt öt év összefüggően úgy, hogy nem kerestek, de ha igazolják, hogy nem évült el, akkor csak növelted a költségeidet.

Heni80 # 2018.10.02. 20:14

Tehát ha jól értem akkor ez a megállapodás amit 2012-ben kötöttem is el évült és nyugodtam hívatkozhatok erre és a ptk szerint ezt már nem tudja bírósági úton sem érvényesíteni vagy azért vannak még nekik kiskapuk?

Válaszotokat köszönöm


F Heni

gerbera317 # 2018.10.02. 16:38

Ha nem kérted a forintra váltást, akár szabályos is lehet.

Okkomester # 2018.10.02. 16:23

Tisztelt Fórumozók,

egy adóság behajtó cég álltal átvételre került kb. 6 éve. A kérdésem az, hogy szabályos az, hogy a behajtás kezelő cég az adóságot a mai napig CHF ben számolja?

Köszönöm a válaszokat,

Üdv
Okko

Kovács_Béla_Sándor # 2018.09.28. 04:59

Miért ne számítana?

Heni80 # 2018.09.28. 01:16

Sziasztok,
Kérdésselfordulnék hozzátok.
2010-ben képződött egy autó hitel tartozás.
2012-ben kötöttem egy megállapodást egy behajtó céggel sajnos ezt sem tudtam teljesíteni azóta 6 év telt el ebben az esetben is hívatkozhatok elévülésre vagy a 2012-ben egyszer általam elísmert tartozás már minden féle képen behajtható bírósági úton és itt már nem számít az 5 év?
Válaszotokat előre is köszönöm


F Heni

Vadsuhanc # 2018.05.08. 15:10

Ja hogy ez 2009 ban volt a fene essen ebben a követeléskezelős fffffba, hogy minden régi topoicot előhoz.

Vadsuhanc # 2018.05.08. 15:08

Arpuska

Biztos, hogy aláírtad a nyilatkozatot, de ez nem kötelez semmire egyszerűen a munkáltatóddal közöld, hogy nem járulsz hozzá az átutaláshoz azt - ha aláírtál ilyet- visszavonod. Citi Bank kedvenc trükkje volt.

Követeléskezelő cég # 2018.05.08. 14:42
Arpuska # 2008.07.07. 10:50

Nem nem gondoltam, hogy jobban tudjátok. Valóban van a hitelszerződés apróbetüs részében erre vonatkozóan van valami, de ott azt írják, hogy csak akkor kezdeményezhető ez a lépés ha én aláírtam egy "fizetés utalási nyilatkozatot". Nos én ilyen papirt biztos nem írtam alá.

Csak annyit szerettem volna kérdezni nálam okosabb emberektől, hogy az illetmény védelme miatt nem csak jogerős bírósági végzéssel lehet tiltani? És ha esetleg nekem van igazam akkor milyen jogszabályra tudok hivatkozni?

Köszönettel

Kovács_Béla_Sándor # 2008.07.07. 10:06

Szerinted mi jobban tudjuk, mit írtál alá a kölcsönszerződésben, mint te magad?

Arpuska # 2008.07.07. 10:01

Sziasztok!

A kérdésem a következő lenne: a munkáltatónak kötelessége e két (sajnos jogos) tartozást a munkabér 50%-a erejéig tiltani jogerős bírósági végzés nélkűl, csak a banktól kapott dokumentumok alapján. A munkáltató arra hivatkozik, hogy biztos észre se vettem, de a bankba a kölcsön felvételekor aláírtam, hogy amennyiben nem fizezek úgy hozzájárulok a munkabérem tiltásához.

Köszönettel a segítséget-

lewho # 2008.06.19. 11:39

Várj csak, akkor most meggyőzlek másképp:)

A Vht. hol szabályozza a gy.tartás mentességét? A második rész, IV. fejezetben, melynek címe: VÉGREHAJTÁS MUNKABÉRRE
ÉS EGYÉB JÁRANDÓSÁGRA

Vagyis, az egyéb járandóságokból(a gyt. is az) történő végrehajtást nem lehet a gy.tartásra foganatosítani, mer' az mentes, mer1 ezt mondja a jogszabály.

Az V. fejezet pediglen a VÉGREHAJTÁS PÉNZÜGYI INTÉZMÉNYNÉL KEZELT ÖSSZEGRE előkelő címet viseli, és az alábbi rendelkezéssel kezdődik:

(1) A pénzügyi intézménynél kezelt, az adóst megillető pénzösszeg teljes összegben végrehajtás alá vonható, kivéve a természetes személyt megillető pénzösszegeket, amelyek végrehajtás alá vonása a (2) és (3) bekezdés szerint történik.

(2) A pénzügyi intézménynél kezelt, természetes személyt megillető összegből az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese feletti összeg korlátlanul végrehajtás alá vonható, az ez alatti összegből pedig az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege és az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének négyszerese közötti rész 50%-a vonható végrehajtás alá.

(3) A pénzügyi intézménynél kezelt, természetes személyt megillető pénzösszegnek mentes a végrehajtás alól az a része, amely megfelel az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összegének. Ha a végrehajtás gyermektartásdíj vagy szüléssel járó költség behajtására folyik, ennek az összegnek az 50%-a is végrehajtás alá vonható.

Ergo, a gyerektartásból nem lehet vonni pl. közüzemi tartozás fejében, de a a számláról simán lehet inkasszálni.

A jogcím a lényeg, hiába a 20.000-Ft-os bankjegy X jogviszonyból, Nálad CSAK pénz van,és nem az általam kölcsönbeadott 20e.

nandy # 2008.06.19. 11:18

Bár még ez sem teljesen igaz, hiszen ha több hónapon keresztül inkasszó van a számlán, akkor viszi a fizetést és a gyt-t is...

nandy # 2008.06.19. 11:16

És mi van akkor, ha a bankszámlára csak és kizárólag a gyerektartás érkezik minden hónapban?
Akkor viszont egyértelmű, hogy az az x forint a gyerektartás, nem pedig "pénz".

Akkor lenne igaz, amit írsz, ha ezen kívül arra menne pl. a munkabére, lenne kp. befizetés stb. Mert akkor valóban nem tudja megmondani, most épp a fizut vagy a gyt-t vitték el.

lewho # 2008.06.19. 07:32

Látszólag lehet.
A tárcádban lévő 20.000-Ft nem az a 20-as, melyet most kaptál a könyvelésért cserébe, vagy amit a lottón nyertél, "csak" 20.000 magyar pengő forint. Nincs jogcíme. Nem az a 20.000-Ft, amit a vízdíjra kell befizetned (hiszen azt be lehet fizetni 2 db 10.000,-Ft-os bankjeggyel is).

Más aspektusból:

Ha kölcsönadom neked az én 20e forintosomat, neked nem azt kell visszaadnod, hanem "csak" 20.000-Ft pénzt.

Vagyis a számlán, ugyanúgy mint a pénztárcádban "csak" pénz van, és nem csp, gyes, munkabér, stb..../persze a lakossági folyószámlán lévő összegre spec. mentességi szabályok vonatkoznak, de ez nem a teljesítés jogcíméhez kötődik/

A járandóságból letiltás más tészta. Pl.: munkabérből össznyevissznya 50% tiltható le. Itt meg sem kapja a dolgozó a pénz 100%-át, csak a felét. De ha a számláról emelik le a követelés összegét, akkor a jómunkásember 100%-ot megkapta, hiszen a számlára utalással kifizetésre került a bére, igaz, hogy a számlájáról bizonyos részt rögtön le is emelnek.

És az is igaz, hogy a kp, csekk, átutalás dologgal kicselezhető az inkasszó/átutalási végzés stb...

Tehát az, hogy nem lehet a járandósághoz fűződő mentességre hivatkozni, azért van, mert a számlán lévő pénznek nincs jogcíme, az nem gyes, hanem pénz.

/bocsánat a konyhanyelvért/

lewho # 2008.06.19. 07:26

Látszólag lehet.
A tárcádban lévő 20.000-Ft nem az a 20-as, melyet most kaptál a könyvelésért cserébe, vagy amit a lottón nyertél, "csak" 20.000 magyar pengő forint. Nincs jogcíme. Nem az a 20.000-Ft, amit a vízdíjra kell befizetned (hiszen azt be lehet fizetni 2 db 10.000,-Ft-os bankjeggyel is).

nandy # 2008.06.18. 20:53

Azért itt feszül némi ellentmondás, nem?

Vágülis csak a fizetés módja más... kp, csekk, átutalás...

lewho # 2008.06.18. 14:41

Nandy, ez nem lesz jó, mert a számlán nem gyerektartás meg családi pótlék van, hanem pénz. Minek nincs jogcíme....Így nem élvezi pl.: a családtámogatási ellátások mentességét sem.

nandy # 2008.06.18. 13:51

Sajna lehet, az APEH ugyanis nem vizsgálja, hogy a bankszámlára milyen jogcímen érkezik pénz.

Azonnal írj az APEH Végrehajtási Főosztályának egy levelet, melyben leírod, hogy a bankszámládra kizárólag gyermektartás címén érkezik x összeg, mely a Vht. alapján mentes a végrehajtás alól. Kérd vissza az eddig levont összegeket.

A további gyerektartásokat pedig inkább kérd rózsaszín csekken, vagy pl. anyukád bankszámlájára.

Dr. Mohos Gábor ügyvéd (törölt felhasználó) # 2008.06.18. 06:58

A Vht. ( 1994. évi 53. tv.) így rendelkezik.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.06.18. 06:58

Ez két különböző dolog. A gyerektartás mentes a végrehajtás alól, de a bankszámla egyenlege nem.

B. Bea # 2008.06.18. 06:55

Tisztelt Fórumozók!

Nem tudom, hogy valaki tud-e ebben a témában nyilatkozni, de egy próbát megér!
Olyan kérdésem van, hogy az APEH fele tartozásom van!
Jelenleg csak a családipótlék és a gyermektartásidíj (két kiskorú gyermekem után) a bevételem illetve alkalmi munkákat vállalok.
Az APEH lezároltatta az OTP-nél vezetett folyószámlámat tartozásom fejében, melyre a gyermektartás érkezik, így kiskorú gyermekeim ellátása kétséges! Az öregségi nyugdíj összegét rajthagyta a számlán, mert állítólag ez törvény, hogy azon összeghez nem nyúlhat, de hozzáférni nem tudok, mert zárolta az egész számlát! Így a következő hónapban amikor ismét érkezik a gyermektartásidíj, az egész havit le fogja emelni, mert ismér csak az öregségi nyugdíj részét fogja rajthagyni!
Kérdésem, hogy lehet-e ilyent tenni, hogy gyermekeimet illető tartásdíjból az én tartozásomat rendezik?

Segítségüket és válaszukat előre is köszönöm: B.B.

Szatti # 2008.04.28. 11:20

Köszönöm szépen a választ.

A dolog most úgy áll, hogy a hitel felszámolás alatt van, én már várom a fizetésemből a letiltást, de még megelőzi ezt egy bírósági eljárás (vagy valami ilyesmit mondott az ügyintéző).

Köszönöm még egyszer a választ, bemegyek a bankba, és közlöm az ügyintézővel a jelenlegi munkahelyének a nevét-címét.

További szép napot.

Kovács_Béla_Sándor # 2008.04.28. 10:59

Először is: ha rendesen fizeted a részleteket, akkor a banknak nincs is jogalapja rá, hogy bármit letiltasson a volt élettársad fizetéséből, hiszen az ő oldaláról minden rendben van.

Ugyanis az adóstársak (sőt még a készfizető kezes is) egyetemlegesen felelnek; nem írható elő a kölcsönadónak, hogy mindegyiktől csak a matematikailag rá jutó adóssághányad megtérítését követelje.

Ugyanezen okból felmondás esetén a bank attól az adóstól fogja a teljes tartozást behajtani, akitől ezt könnyebben megteheti.

Mindamellett örülni fognak, ha be tudod nekik jelenteni az adóstárs munkahelyét - két fizetésből mégis kétszer annnyit lehet letiltani.