jelzáloghitel élettársak elválása esetén


Novbert # 2014.12.31. 22:53

Párommal 2008-ban vásároltunk közösen lakást jelzáloghitelre. Ezt megelőzően nem voltunk házasok, és nem volt közösen bejelentett lakcímünk sem, de együtt éltünk. A jelzáloghitel, mely az én nevemen van, egy életbiztosítással kombinált konstrukció, melyben a bank felé csak a kamatot, a biztosító felé pedig csak a tőkerészt törlesztjük.
A hitelszerződés húsz éves lejáratú. Ha ezlatatt az idő alatt a biztosítási részben nem áll elő megfelelő összeg a tőkerész teljes törlesztésére, akkor a hitel ötéves lejáratú annuitásos hitellé alakul át. A hitelszerződés értéke 8 500 000 forint, míg az ingatlan teljes vételára 11 500 000 forint volt.

Az ingatlan vásárlásakor élettársi vagyonjogi szerződést kötöttünk, mely kimondja, hogy a lakás közös vagyon, melyneknek aránya 2/3 - 1/3 az én javamra, ami egyébként nagyjából hűen tükrözi az önrészben való közerműködést, és a lakásba költözés óta eltelt idő alatti bevételi/fizetési viszonyainkat is.

Most, hat év elteltével úgy döntöttünk, hogy "elválunk" és szeretnénk megegyezni a lakás és az egyéb közös vagyon tulajdonviszonyairól. Kérdésem, hogy ebben a szituációban, ha én maradok a lakásban és átvállalom a hitel törlesztését, lehet-e a páromnak a lakással kapcsolatban bármilyen követelése velem szemben.

Én úgy értelmezem a helyzetet, hogy a lakáshitel is közös ebben a szituációban, és mivel kamata jelenleg kb. 8%, így a párom, aki a szerzésben 1/3 arányban vett részt, a hiteltartozás 1/3 részéért (kb. 2,66%-áért) is felelős. Tekintve hogy a hitel még a következő 14 évben törlesztendő, így ez a felvett összeg 37%-át teszi ki. Nekem tehát ennyi követelésem lehetne vele szemben annak érdekében, hogy ő a vagyonjogi szerződés szerinti vagyoni jogát megtarthassa.

Jelenleg szeretném teljes mértékben átvállalni a lakáshitel törlesztését. Kérdésem, hogy ez esetben milyen követeléssel léphet fel velem szemben a párom ez esetben? Jól értelmezem, hogy ha átvállalom a hitel hátralévő részének törlesztését, akkor az ő vagyoni jogának megszűnése lenne elvárható? Vagy ezért még valamennyit fizetnem kellene neki? Vagy éppen ő tartozik nekem az átvállalt tartozásrész miatt?