Becsületsértés, rágalmazás nyilvánosság előtt


emzsé # 2015.02.16. 04:22

Tisztelt Tanácsadó(k)!

Egy magántulajdonban lévő internetes portált üzemeltetek már több, mint 10 éve. Az én tulajdonomban áll, nincs mögött semmilyen bejegyzett szervezet tehát sem kft, sem alapítvány, sem semmi. A fenntartási költségeket mindezek ellenére a regisztrált tagok dobják össze nekünk két éves periódusokban, ez negyvenezres nagyságrend.

A minap kitiltottunk egy tagot az oldalról, aki cserébe a portál és a személyemet lejárató kampányba kezdett az egyik közösségi oldalon, ahol olyanokat állít, hogy mi ebből anyagi hasznot termelünk, és hogy csalással szedjük ki az emberekből a pénzt, meg hogy nem azért adták azt a pénzt, hogy mi jól érezzük magunkat belőle.

Idei évtől vannak kint reklámok is az oldalon. Az egyik nagy kereső saját hirdetési rendszerét használva, remélve ebből valamicske pénzt, amit a honlap fenntartására lehetne fordítani majd. Már ebből azt a következtetést vonta le nyilvánosság előtt kimondva az illető, hogy mi szét keressük az agyunk, és mindezek fényében hazugság, és átverés, amikor arra hivatkozva kérünk tőlük pénzt, hogy nem tudjuk saját zsebből fizetni a portált, ami őértük van.

Számlákkal, és számlakivonatokkal tudom hitelt érdemlően igazolni, hogy az eddigi gyűjtéseink során nagyrészt a kellő összegnél kevesebb jött össze, azt nekünk kellett kipótolni zsebből, amikor meg több jött össze, azt kiírtunk nyilvánosan, hogy ennyivel több van, és a következő periódusban azzal az összeggel indítottuk a gyűjtést.

Természetesen ezzel teljes mértékben lejárat engem, a feleségem, a családom, a teljes szerkesztőséget és a portál nevét is. Arra hivatkozik az adománya fejében, hogy ő szolgáltatásért fizetett, és őt nem lehet emiatt kitiltani, mert két évre kértük a pénzt, és ő két évig joggal van a portálon, még akkor is, ha megszegte többször a felhasználási feltételekben szereplőket.

A történethez tartozik, hogy mivel az oldal magántulajdonban van, nincs mögötte semmilyen szervezet, így a gyűjtésre megadott számla az én saját bankszámlám száma, amelyre a polgári életemben megkeresett fizetésem is utalva van, erről mennek a családi költések is. De mindezek ellenére teljességgel nyomon követhető a számlán a gyűjtött pénz összege, és annak felhasználása is, ami mondom, kevesebb, mint 50.000 Ft, és még ki is kellett pótolnunk zsebből.

Kérdésem, hogy ha bizonyítani tudom, hogy nem vertem át senkit, ez nekem bevételt nem termel, nem csaltam, tisztességesen jártam el végig, akkor feljelenthetem-e becsületsértésért, rágalmazásért. Mármint tudom, hogy feljelenteni bárkit bármikor feljelenthetek, de hogy megáll-e részemről a dolog? Van-e értelme?

Azt is igazolni tudom hitelt érdemlően, hogy a g-s reklámok egyáltalán nem termeltek eddig kézzel fogható bevételt, mint ahogyan azt is tudom bizonyítani hitelt érdemlően, hogy ezek a reklámok még nem voltak kint az oldalon a korábbi gyűjtésekkor (most meg nem gyűjtünk), így teljes mértékben hazugság az az állítás, hogy a reklámbevételeink zsebre téve lehúzzuk még a tagjainkat is pénzzel.

Kicsinyes sértődöttség az egész, egy bosszúból indított lejáratókampány.

Mit lehetne tenni, mert lassan 4. napja megy f-on a mocskolódás. Mi eddig egyetlen egyszer nyilatkoztunk ott az ügyben, akkor szerzői jogok elbitorlásával rágalmaztak meg, akkor reagáltunk, hogy az sem igaz, ezután jött a többi, amiből jobbnak láttuk kimaradni.

Mit lehetne tenni?
A válaszokat előre is megköszönöm.