adótartozás törlése vagy öröklése


Eurika1969 # 2014.06.16. 16:45

Kedves Hozzáértők!

NAV felé elmulasztottuk bejelenteni, hogy halálozás történt. Hagyatékin kiderült, hogy az elhunytnak van NAV tartozása. Kérdések: a hagyatéki tárgyalás végeztével a közjegyző lejelenti a NAV-nak a halálozást és hagyatéki végzést? Vagy mindenképp a hozzátartozóknak kell bejelenteni a halálozást?

Mikor a NAV megállapitja az elhunyt tartozását, azt kinek küldik meg? Az özvegynek vagy a gyerekeknek?

Előre is köszönöm.

jajaj # 2014.06.10. 14:53

Köszönöm a válaszokat.
Az elmaradt adótartozásomat semmi képpen nem tudom kiegyenlíteni a "behajtási időpontig".
Inentől csak az lenne a kérdésem, ha jönnek a bejelentett lakcímemre , akkor a ház tulajdonosa (én is ott leszek) milyen jogokkal rendelkezik, mit tud majd mondani nekik, mert az én tulajdonomban ott semmi sincs kivéve pár értéktelen használati tárgyat ,és a behajtóknak meddig terjedhet ebben az esetben a jogkörük?

Válaszukat előre is köszönöm.

kovi8484 # 2014.06.06. 12:27

jaja

Az elmaradt TB-biztosítás díj után a felhalmozódott összegekre az adóhivatal kamatot és bírságot számít fel, amelyet együttesen ismét a végrehajtóval hajtat majd be. Így az, hogy egy korábbi más bírság (feltételezem, hogy nem ebből az ügyböl kapott bírság) megfizetése után akarsz csak a TB elmaradással foglalkozni, nem túl jó ötlet!

Sajnos így csak csöbörből vödörbe kerülsz. Érdemesebb inkább a felhalmozódott Tb-biztosítás és járulékainak összegére egy halasztást vagy részletfizetést kérned.


Mérlegképes könyvelés
Pénzügyi és számviteli ügyintézés
www.kerelmek-beadvanyok.hu

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.06. 11:55

Igen, bárkit érhet anyagi kár, ez alól a szállásadód sem kivétel. De mi volt az egyik kérdés?

jajaj # 2014.06.06. 10:17

Üdvözlöm.
Azzal a kérdéssel fordulok önökhöz, hogy mi a teendő abban az esetben , ha elmaradt TB-biztosítás miatt adóvégrehajtást indítványoztak ellenem. A problémám az hogy nincs sem ingó vagy ingatlan tulajdonom, és a bejelentett lakcímemen ritkán tartozkodok, az elmúlt évben kaptam egy jelentős bírságot és azt fizetem, mert különben le kellene töltenem szabadságvessztéssel.
A bejelentett lakcímen semmi sincs a tulajdonomban pár ruhanemüt leszámítva.
Az elmaradt TB-biztosítás díját csak a bírság kiegyenlítése után tudnám(és akarom is) rendezni.

A másik kérdésem az, hogy érheti-e anyagi kár a bejelentett lakcímem tulajdonosát?

Válaszukat előre is köszönöm.

csizka # 2014.05.24. 18:04
ildikó31 # 2005.11.24. 13:04

Kedves Borg!

Ha végrehajtási cselekmény történik akkor az elévülési idő 6 hónappal meghosszabbodik, és nem újra indul az öt év!
Az adóhatóság a végrehajtási eljárás során csak azokat az ingó és ingatlan vagyontárgyakat vonhatja végrehajtás alá, amelyek az adós tulajdonát képezik.


ildiko31

Borg # 2005.11.23. 15:46

Kedves Ildikó!

Ha jól értelmezem akkor ha mondjuk édesapám 20 év múlva meghal és én öröklöm minden tulajdonát már nem kell félnem attól, hogy bármit is elvehetnek mert 5 év múlva elévül ez az egész. Persze ha azidő alatt nem jelentkezik újra az adóhatóság. Mert úgy tudom onnantól kezdve újrakezdődik az 5 év.
Másrészt a ház az ő nevén van félig, a másik fele édesanyámén. Viszont én és nővérem eltartási szerződést kötöttünk szüleinkel a ház fejében. Gondolom így már nem veheti el az adóhatóság.

ildikó31 # 2005.11.23. 13:20

még az elévülés szabálya:

Elévülés
164. § (1) Az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. A költségvetési támogatás igényléséhez, a túlfizetés visszaigényléséhez való jog - ha törvény másként nem rendelkezik - annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az annak igényléséhez való jog megnyílt.


ildiko31

ildikó31 # 2005.11.23. 13:17

Kedves Borg!

Mint törvényes örökös csak az örökség erejéig felel az örökhagyó tartozásaiért. Abban az esetben, ha nem örököl semmit, akkor természetesen a tartozásokért sem felel.

Jelenleg a végrehajtó csak azokat az ingó és ingatlan dolgokat foglalhatja le, amik az édesapja tulajdonában vannak.


ildiko31

Borg # 2005.11.23. 12:47

Üdvözlöm Önöket!

Lehetséges adótartozást töröltetni méltányossági kérelemmel? Létezik ilyesmi vagy csak sületlenségeket olvastam az interneten ismét. (közel 200 milliós összeg)
Másrészt azt szeretném megtudni, hogy eltartási szerződéssel a tartozást is a magaménak tudhatom vagy az nem örökölhető? A lényeg: édesapámmal kötöttem eltartási szerződést a ház és az ingóságok fejében. Most kopogtat az APEH, hogy tartozása van. Gondolom a házat nem vehetik el mert az már úgymond az enyém mégha haszonélvezeti joga is van édesapámnak rajta. De mi lesz az adósággal? Ugye azt nem verhetik rám a halála esetén?