állattartás


Hutyimalac # 2020.10.13. 10:44

Megjött a határozat a járástól kutyaharapás ügyében. Habár engem harapott meg a kutya mégis a férjemnek címezték, meghallgatás nélkül csak figyelmeztetésben részesült az önkormányzati alkalmazott. 10-09 dátummal lett határozat hozva és már 11-én a kutya újra támadott.
A falu jegyzője csak 14-n hallgat meg, mármint az Ő alkalmazottja ellen tett panaszomnak. Érdekes. Tudni kell, hogy 14-én jár le a harminc nap a feljelentésre nyitva álló időre. Van egy szomszéd aki az Önkormányzatnál dolgozik állatvédelmi előadó. Sorozatosan szegi meg a jogszabályokat, úgy mint kedvtelésből tartott lótartás (megette az almát, letiporta a kerítést és az utcán sétálgat és legelészik a ló kíséret nélkül folyamatosan, tehát nem egy alkalommal) a kutyáját a mai napig nem tartja zárva sőt már a férjemet is megtámadta. Mindezek ellenére a jegyző védi! Gyakorlatilag rémálmok gyötörnek éjszaka, hogy megharapott a kutya. Rettegve járok a kertbe, hogy mikor támadnak meg megint. Én értem azt, hogy védeni kell a mundér becsületét, na de kérem ez a nő vizsgálja a többi kutyaharapásos esetet és mindent ami állattartással kapcsolatos a községben.

Hutyimalac # 2020.09.24. 09:33

Most már sajnos kutyatámadásról is szó van ugyan ennél az illetőnél. A saját kertemben támadott meg, almaszedés közben. 8 napon belül gyógyuló. Az elkerítést jeleztem a jegyzőnél, ott panaszt is tettem. Védi a mundér becsületet, elküldött a járási NÉBIH-ez. Felvette a panaszt. Kérdésemre, hogy kell e látlelet azt mondta menjek a tiszti fő állatorvoshoz az majd megmondja. Elmentem, kell.
Még annyit a települési Önkormányzat jegyzőjéről, hogy "pártatlansága " megingathatatlanan"! Nyitott ajtónál vette fel a panaszt,közölte átküldi a járáshoz a kutya tulajdonosa végig halotta mit nyilatkozom.
Ugyan ennek a férje már vadászfegyverével is fenyegetett.
Azt hiszem Én is hibás vagyok, mert már korábban kellett volna lépni. Az ember viszont nem ugrál mindig a hatósághoz. Laikusként pedig nem igazán vagyok tisztában az ügymenetekkel. Bízom abban, hogy hivatalos szerv képviselője pártatlan igazságos felvilágosítást ad. A másik, hogy felmerül bennem egyáltalán ilyen embert, hogy alkalmazhatnak a hivatalok, aki mindent a saját érdekében tesz. Ugyan ez az illető a falu gondnoka, aki a kutya tartási eseteket is vizsgálja. Na erről ennyit. Köszönöm a tanácsot.

nanemaaa # 2020.09.17. 06:11

Summa summarom nem tudom elfogadni, hogy a rongálás magánvádas polgári per lenne, mert ez őt éve folyamatosan történik.

Már pedig kénytelen leszel, mert más lehetőség nincs. A közterület szabálytalan elkerítését jelentheted az önkormányzatnak, abban ők el fognak járni, kivéve, ha kiderül, bérbe adták a területet a szomszédodnak.

Hutyimalac # 2020.09.15. 09:08

Szeretném a segítségeteket kérni.

Az eset:
Zártkertben kerítés rongálás és gyümölcs kártétel.
A szomszédos kertben lovakat tartanak. Három kisbéri és három póni. A kert végén lévő kerítést a lovak letaposták, behajolva a 150 éves birsalmafáról a gyümölcsöt megették ami még nem volt érett.
A rendőrséget kihívtuk aki közölte velünk, hogy magánvádas polgári per és forduljunk bírósághoz. A kár nem nagy, (30000,-) de öt éve gyakorlatilag vagy letapossák, vagy megeszik a gyümölcsöt vagy kidöntik a kerítés oszlopot (a kerítés mind a négy oldalon a mienk, szabályosan telekhatárra 24 éve épített, de a frissen ledöntött az újra lett kerítve a tavaszon 20-fm-én)a lovak, mert villanypásztor csak a saját művelt kertjében van, de a szomszédok kertjeit nem védi. Ugyan ez a tulajdonos a zártkerti utat villanypásztorral elkerített, így a telket esős időben nem tudjuk a szabadon álló útrészleten megközelíteni. A legszebb, hogy az illető nő az Önkormányzat falugondnoka. Ráadásul illegálisan építési hulladékot tettet le 150 m hosszan az úton, ahol semmilyen módon nem lehet közlekedni. Summa summarom nem tudom elfogadni, hogy a rongálás magánvádas polgári per lenne, mert ez őt éve folyamatosan történik. Tud nekem valaki abban segíteni milyen módon lehetne ezt az ügyet korrekten megoldani.
Köszönöm.

SolnesM # 2020.08.03. 17:22

Azért a bírókat és a jegyzőket ne keverjük !

bíróutáló -nak. !

Kovács_Béla_Sándor # 2019.12.21. 08:40

Birtokvédelem. Ha a birtokháborító magatartás egy évnél hosszabb ideje fennáll, bírósági hatáskör.
Esetleg szóba jöhet egy közegészségügyi tárgyú bejelentés a kormányhivatalnak.

biucika800 # 2019.12.21. 07:56

Üdvözlet! Az ügyben írok, mert segítséget szeretnék hová forduljak/fordulhatok. A probléma a következő: egy négy emeletes társasház 3. Emeletén lakom és a második emeleten lévő öregasszonynak van legalább 9-10 macskája és nem éppen a higiénikus takarítás/állattartás híve, mert minden nap olyan orrfacsaró macska ürülék szag terjeng az egész lépcsőházba, hogy az már elviselhetetlen. Hiába szellőztetjük a többi lakóval a lépcsőházat és többször szóltunk a hölgynek, hogy ottfacsaró bűz terjeng miatta egyszerűen nem érdekli. Többször fordult elő az is, hogy macska ürülék volt a lépcsőn sőt volt hogy a lépcsőházi ablak kilincsét is bekente vele nehogy ki tudjuk nyitni, mert őt zavarta a beáramló friss levegő. Nyáron olyan mintha egy dögkútra jönnénk haza a bűz miatt mert még az óriási döglégy felhőn is át kell verekednünk magunkat, sőt ha a saját lakásunkba szellőztetünk a bűz beáramlik a lakásokba is. Többször írtunk panaszos levelet a közös képviselőnek. A vagyongazdálkodásnak mivel tőlük bérli a hölgy, az önkormányzatnak és a városi jegyzőnek. Eddig senki nem kezdett az üggyel semmit. Köszön az értelmes válaszokat.

Letti29 # 2019.07.23. 08:39

Tisztelt Fórumozók!
Egy kisebb község sűrűn lakott belterületére költöző szomszédom állattartási körülményekkel kapcsolatos problémára keresek megoldást.
A szomszéd sajtkészítéssel foglalkozik, 3 tehenet tart nyitott karámszerű tákolmányban, szivárgásmentes padlózat, hígtrágya elvezető csatorna és trágyatároló nélkül.
Az első lépésben (2017-ben) személyesen próbáltunk hangot adni a bűz és az elképesztő mennyiségű istállólégy okán, a reakció nagyjából annyi volt, hogy ha nekünk nem tetszik, keressük fel a helyi jegyzőt. A jegyzőnél bejelentettük a problémát, a hatósági állatorvos a jegyző kérésére szemlét tartott és mindent rendben talált. Később már az összes létező - és a témában illetékes - hatósághoz elküldtünk egy részletes levelet, melyet a környező lakosok is aláírtak. Jött a NÉBIH, az állatvédelmi szervek, de ők sem nehezményezték a látottakat.
A szomszéd tavaly október táján ásatott egy hatalmas gödröt a telke közepére, a karámhoz viszonylag közel. Először nem tudtuk, mire szolgál a gödör, mára teljesen nyilvánvaló. A marhatrágya tárolását oldotta meg ezzel, immár 9-10 hónapja nem szállítja el, hanem a gödörben gyűjti.
Rettenetes a bűz, teregetni, szellőztetni, az udvaron kiülni sok esetben nem tudunk. Én 40 éve élek itt, a szomszéd 3 éve. A megszokott életminőségünk már a múlté, a probléma napi szintű, a szomszéd pedig teljes közönnyel van a környezetére, a szomszédaira, a talaj-és vízvédelemre, a saját haszonállatainak biztosítandó élhető körülményekre.
A marhatrágya tárolására és elszállítására vonatkozó jelenlegi szabályozást sehol sem találom.
Kérem, aki olvassa ezt és érdemben tud segíteni, hogy mégis merre induljak, azért nagyon hálás lennék!

lajcsó # 2019.06.20. 06:21

Szerintem ilyen esetben egy gáz- riasztó használata jogszerű, meg hatásos is.

01ferenc # 2019.06.19. 13:59

Tisztelt Szakértők!
A gyerekemet kísértem iskolába.Az utcában ahol lakunk
hirtelen szembetaláltuk magunkat egy póráz nélküli kutyával ill.gazdával.Átmentünk az utca másik oldalára
mivel ez az eb korábban már több alkalommal ránk támadt.
Most kivételesen hátulról rontott ránk acsarkodva. Meg- fordulásomra vissza hőkölt,nagy nehezen meghátrált.
Az esetet jelentettem a város rendészeti osztályvezetőjének
telefonon,majd e-mailben.Mellékeltem fotókat az ebről ill.gazdájáról.Ígéret volt,egyébkén minden változatlan.
A kutya azóta is póráz nélkül.A bejelentés volt 2019.05.08-án.A mai napig nem intézkedett senki.
Ma 2019.06.19-van.A gyerekem nem mer utcára iskolába egyedül elmenni mivel retteg az ebtől.
Mit tudok tenni,kit keressek meg?
Köszönöm a választ
Üdv
01ferenc

lajcsó # 2018.09.23. 11:10

Edömér!

Én lehet, hogy időnként ( természetesen véletlenül)nyitva hagynám az utcai kaput. Had kergetőzzenek egy kicsit az utcán.

nonolet # 2018.09.21. 22:50

Edömér

1.
A tulajdonos társ meggyőzés, megnevelése!

2.
Ha nem megy akkor birtokháborítási ügy indítása a jegyzőnél.

(de még egy 1 éven belül, mert 1 év után már a bíróság lesz illetékes)

- -

Errefelé a ilyen kutyák gyakran hullanak el rejtélyes halállal.

DE!!! a sok butus libero miatt...
Ne tudjon róla senki és ne legyen tanú sem,
mert
az állatvédelem keményebb mint az embervédelem!!!

Többet lehet kapni egy kutyáért, mint egy emberért :-(

Edömér # 2018.09.21. 08:08

Szép napot!
Társasházban lakom (4 lakás), osztatlan közös tulajdonban levő, viszonylag nagy, szépen parkosított udvarral. Eddig semmi gond nem volt, de most az egyik szomszéd beszerzett egy amerikai staffordshire terriert, amit a közös udvaron tervez tartani. Na ez már annyira nem tetszik. Túl azon, hogy ugat, mint a bolond (pedig a szomszéd nyugdíjas, egész nap otthon van vele), a házban jó pár gyerek is él, akik tartanak a kutyától.
Többször szóltam a tulajnak, hogy a lakásában, ha akarja, tartsa nyugodtan a kutyát, de a közös területre ne engedje ki, pláne ne felügyelet nélkül. (Mellesleg szétrág mindent, tele van minden kutyasz*rral, bár azt néha összeszedik. Szerinte amúgy nekünk kéne tudomásul venni azt, hogy egy kutya hangos...)
Az SZMSZ-ben nincs szabályozva az állattartás, az önkormányzatnak nincs külön állattartási rendelete, csak a hatályos rendeletekre hivatkoznak (1998. évi XXVIII. tv, a 41/2010 (II.26) korm. rendelet). A társasházi törvényben sem találtam erre vonatkozó szabályozást. Mi a teendő a helyzet rendezésére? Az SZMSZ módosítása?
köszönettel

lajcsó # 2016.11.23. 17:50

Gondolom, hogy járnak hozzád ismerősök, barátok, stb. Az eljárás során meg jelölni őket tanúként!

pappcs # 2016.11.23. 16:01

8 év után per? Jókor jut eszébe...

nanemaaa # 2016.11.23. 14:06

Szerintem bíróságra érdemes menni és birtokvédelmet kérni. Egy jó ügyvéd csodákra képes. Pl fel lehet fogadni egy szakértőt, aki képes zajszintet mérni, a kétkedő bírót pl ki lehet vinni egy gyepmesteri telepre, hogy saját szemével hallja, fülével lássa, hogy ahol több kutya van, az mennyire csendes tevékenység. ;)

totofater # 2016.11.22. 14:53

Tiszteletem!

A következő problémával fordulok önökhöz !

Közel húsz éve falun lakom a szomszédomban 8 éve kutyaiskola és panzió nyitott a megkérdezésem és bele egyezésem nélkül. A nap 24 órájában szegény kutyák ugatnak és vonyítanak. Gyakorlatilag már élhetetlen az életem sofőr vagyok aludni nem tudok, már minden fórumot megjártam de mindenhol falakba ütközöm. Eddig csak négy kennel volt de a mai napon megkaptam az építői hatóság levelét hogy újabb 20 kennel építésére kapott engedélyt a kutyapanzió tulajdonosa gyakorlatilag az ablakomtól 8 méterre. A bíróságon is neki van igaza mert a kutyák nem ugatnak állítása szerint. Több videofelvételem van és mindig az a válasz hogy ez a felvétel bárhol készülhetett. Voltak már különböző mérések de persze abban az időszakban sosem volt kutya a panzióban mert ugye kilett értesítve. Már nem tudom hogy mi tévő legyek hogy megoldódjon a probléma.

Lajos84 # 2016.10.04. 13:01

Bocsánat, Mercédesznek szántem :)

Lajos84 # 2016.10.04. 13:00
Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.04. 07:27

Egyáltalán mielőtt megvette, nem nézett szét? Hogy a pi...ba lehet így vásárolni egy telket, vagy házat stb.???

nanemaaa # 2016.10.04. 06:50

A szomszéd akkor kezdte az állattartást, amikor te már megvetted a telket, vagy a ló korábban nem pisilt? Birtokba adás hogyan történt, hogy csak utólag derült ki, hogy a szomszéd épületén nincs ereszcsatorna? Megjegyzem, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy kötelezhető csatorna felszerelésére.
Mindig csodáltam azon emberek naivitását, akik több évtizedes kialakult telekhasználatú lakókörnyezetbe bevásárolják magukat, majd a szomszédok életvitelét a sajátjukhoz akarják utólag alakítani.

Bea1 # 2016.10.04. 03:13

Miért lenne szabálytalan? A polgármesteri hivatal mellett is lehet akár 25 disznót is tartani. 100 állati láb lehet a telken engedély nélkül, ez jelenthet 50 csirkét, vagy 25 tehenet is, ha az állattartás körülményei adottak.

Azonban az ingatlannal kapcsolatos problémák miatt érdemes az unatkozó jegyzőhöz fordulnia birtokvédelemért.

Ha a lóistálló az Ön telkén áll, egész egyszerűen meg fog oldódni a probléma!

Ha Ön nemrég vette ezt az ingatlant, akkor a szomszédja nem tudta elbirtokolni még, mert nem telt le a 15 év.

Én nem a bíróságra vinném a 120 ezremet, hanem egy földmérőt fogadnék, de előbb birtokvédelem.

Minek csatornáztatásra felszólítani, minek pereskedni vele, ha Öné az a terület, amire illegálisan épített, és ahol a lovat tartja?

Pereskedjen és fizessen ő!

Mercédesz38 # 2016.10.03. 19:23

Üdv!
Olvasgattam az állattartással kapcsolatos problémákat és gondoltam leírom a sajátom.
Három gyermekkel, válás után vettem egy régi házat.A házat banktól vettem így gondoltam minden rendben van vele,de sajnos tévedtem.A telekből hiányzik 100m2 és az épülettől alig 1,5m -re lévő szabálytalanul kb 50 éve épült melléképületek egyikébe a szomszéd lovat tart.(azon a területen ami jogilag az enyém)A lóvizelet szaga elviselhetetlen és a legyektől élni sem lehet.Hajnalban arra kelünk,hogy vagy a ló vagy a szomszéd dübörög miközben a melléképületekről a csatornázás hiánya miatt ázik a fal.Negyedik nekifutásra felszólították a csatornázásra.Az ügy a bíróságon van,de csak annyit sikerült elérni,hogy szakértői vizsgálat lesz az érték csökkenés ill. állagromlás tekintetébe.
(ezt persze nekem kellet megelőlegezni 120000)
Sajnos a Jegyző asszony nem tesz semmit pedig az állattartás szabálytalan az OTÉK 36§ szerint.
Itt Szolnokon sem szabályozzák az állattartást pedig meg lenne rá a lehetőségük ahogy ezt Pilisborosjenőn vagy Pilisjászfalun is megtették.

sjsk # 2016.07.18. 18:10

Tiszteletem!
Kérdésem, hogy a szomszédom baromfit tart, de az ablakunktól 5-6 méterre! Minden reggel arra ébredünk fél hat körül, hogy kiengedik a jószágokat, de állandó kiabálással (a gazdasszony kiabál)! Utána a kakasok kezdik. A rekkenő hőségben csak hajnalban lehetne szellőztetni, de így nem tudunk, három kisgyermek nyugalmát féltve az összes ablakot be kell csukni!
Ráadásul az unokájuk külföldre költözött, és még egy folyton ugatós kutyát is idehoztak! Ez már fél négy magasságában rákezd és szünet nékül ugat!
Mit tehetünk ellene? A szép szó nem segít!
Köszönöm!

zsebi0202 # 2016.05.14. 11:29

Bocsánat közben én is keresgettem. 2012-es évtől nem szabályozhatják a haszonállatok tartását, és ezt találtam a jegyzőre vonatkozóan. 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet . Most már csak az a kérdés az ismerősöm ügyében, történt-e egyáltalán feljelentés, mert nálunk is ez volt hogy felszólított és nem volt háttere. Jelen esetben is ellenőrzés nélkül felszólította az ismerősöm a tevékenysége folytatására. Amit már évtizedek óta ugyanúgy ugyanott folytat.