helyszíni bírság


nanemaaa # 2016.12.06. 07:52

Az italozás miatt a kocsma tulajdonosával vélhetően nem tudsz mit tenni, mivel ő azzal fog védekezni, hogy nem tehet róla, ha a vevői már az utcán felbontják az üveget.
Ugyanakkor minden egyes kirívó esetben hívhatod a rendőrséget a tilosban parkolás (park rongálás), a közterületi italozás, közszemérem sértés megvalósulása esetén a "vendégekkel" szemben. Ha híre megy, nyilván ritkulni fog a szabálysértések száma.
A hangos zene szolgáltatás miatt fordulhatsz a jegyzőhöz, de alighanem hatásosabb, ha az Artisjus-hoz. Hátha nem fizet jogdíjat a közösségi zene szolgáltatásért. ;)

Véleményem # 2016.12.06. 00:28

Todatos

A jegyzőnél erélyesebb fellépés.
Csendháborítás miatt akár a rendőrség értesítése is történhet még, illetve egyéb szabálysértések esetében is eljárhat a rendőrség.

Todatos # 2016.11.21. 09:42

Tisztelt Jogi fórum!

Több területet érintő kérdésben kérem a segítséget.
Évek ezelőtt ahogy a törvényi szabályozás engedte Dohánybolt nyílt velünk szemben (kistelepülés). Az előírásnak megfelelően kikerült a bejárattól 5 méterre a dohányzásra kijelölt hely felirat. A nevezett tábla és a bejárat között egy "talponálló" vendéglő alakult, az üzletben vásárolt italok fogyasztása mindennapos, sokszor az üzletben dolgozók is csatlakozva a vendégekhez (vásárlókhoz), múlatják az időt. Sokszor hangos zeneszó, vagy csak alaphangon artikulálatlan hangoskodások zaja hallatszik, van hogy egy-egy társaság órákra ott ragad. A "jól érzés" odáig fajult, hogy az ingatlanunk előtti sövény, mára nyilvános wc-vé vált. Nem beszélve arról, hogy napi szinten parkolóként üzemel a vízelvezetésre kialakított árok is, melynek rendbe tétele a mi feladatunk. A tisztán tartásáról nem is szólva, fél decis üvegek, sörös dobozok mellett, a cigarettás dobozok, azok fóliái tarkítják a sövényt és a járdát. A nyári melegben a fogyasztók a du-i nap melege elől a mi házunk árnyékába húzódnak, az ablakpárkányt italok tárolására használják és a járdaszélén üldögélnek.
Próbálunk a jószomszédi viszonyra ügyelni, de meddig kell? A tulaj nem foglalkozik a jelzéseinkkel.A közterületi viselkedésért nem érzi felelősnek magát.
Milyen szabályozás mentén tudunk jogilag is helyt álló lépést tenni?
Szóban már jeleztünk a jegyzőnek, még nem kaptunk megnyugtató választ. Az írásos jelzést szeretnék alaposan megtámogatni hivatkozási lehetőségekkel.

Várom válaszukat.
Van-e mód büntetéssel rendezni a helyzetet?

Szomorú örökös # 2016.11.21. 07:00

nasco24
Miért akarod látni a felvételt? Te is tudod, hogy ott parkoltál, akkor miért kell még kötözködni is velük?
Megéri magadra vonni még jobban a figyelmüket? Ha nem fizeted ki, akkor csak szaporodik...

nasco24 # 2016.11.20. 22:36

Kedves Fórumozók!

A minap közteresek megbüntettek, mert kijelölt rakodóhelyen parkoltam (nem időtartam volt megadva, hanem munkanap, ami 0-24-ig jelent sajnos). A szélvédőn csak a büntetőcetli volt, csekk nem. Ilyen esetben mi a teendő?
Illetve kérhetem, hogy adják ki a felvételt, ami alapján büntettek? Bemondásra nyilván nem fizet az ember.
Előre is köszönöm a válaszokat.

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.09.30. 08:26

AIM007,

A nyomtatott papírbüntetésen nem az én rendszámom van és a gépkocsi márkája feltüntetve (típusjelzés nélkül).

szerinted? Te befizetnéd másnak a bírságát, annak ellenére, hogy a te kocsidon volt a cetli? Nyilván valaki átrakta a tiédre.Többi része számomra zavaros.
Menj be a bírságoló cég ügyfélszolgálatára és kérdezd meg.

AIM007 # 2016.09.30. 07:53

Kedves Jelenlévők,

ma reggel vettem észre hogy tegnap megbüntettek a közteresek, az alábbi jogcímen:
"megállt a járdán anélkül, hogy azt jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedné"

A nyomtatott papírbüntetésen nem az én rendszámom van és a gépkocsi márkája feltüntetve (típusjelzés nélkül).
Továbba a mellékelt csekken befizetési azonosító és a nyomtatptt papírbírságon lévő befizetős azonosítószám is eltér (az utolsószámjegy hiányzik a csekkről)

Ebben az esetben mi a teendő, jogos sbírság? Be kell fizetni?

Előre is köszönöm a gyors "jogi" segítséget,
üdv,

Frejde # 2015.08.25. 02:24

Kedves Fórum olvasók!
Augusztus 21-én a közterületesek megbüntettek tilosban parkolásért. Várakozni tilos tábla ki volt ugyan helyezve, de alatta a kiegészítő táblára "munkanap" volt írva. Hétvégén meg is szoktunk állni azon a helyen. Mivel 21-én, pénteken pihenőnap volt (ezt 8-án szombaton kellett ledolgozni) nem értem a büntetést....(?)!
Jogosan jártak el vagy sem?
Előre is köszönöm a válaszokat!

Paradox # 2015.06.30. 11:47

Tisztelt fórumozók!

Kis segitséget kérnék: Kb 1 honapja tilosban parkoltam.(csak onnan tudom hogy tilosban mert ismerem a környéket, kint szokott lenni egy megállni tilos tábla,de a kérdéses idöpontban felujitás miatt nem volt.) Igy hát megálltam, és rajtam kivül még vagy 10ee...a közteresek végigmentek és kiraktak mindenkinek egy cetlit (nem zacsis csekket) hogy FIGYELMEZTETNEK hogy tilosban parkolok,álljak el.Megtettem.
Azt hittem mivel rájöttek h nincs tábla ez a korrekt hozzáállás. De a minap kézhez kaptam egy tanuvallomásra felszolito papirt mert feljelentettek.Se helyszini birság se postai uton birság...se semmi.Rögtön feljelentés.
Kérdéseim:
1- Ez igy jogos? Biztos hogy többe kerül majd mint a helyszini.
2- Mit tegyek? Olvastam egy ilyet, hogy ne tanuskodjak mert :
" üzemben tartó teendője mindössze annyi, hogy a tanúvallomásra felhívó levél kézhezvételét követő nyolc napon belül közölnie kell a hatósággal, hogy a szabálysértési törvény 60.§-a alapján meg kívánja tagadni a vallomástételt.
Más bizonyíték hiányában, ezt követően a hatóság – ismeretlen elkövető miatt – pedig kénytelen lesz megszüntetni az eljárást."

3 Fényképekbe nem tekinthetek bele csak ha már vallomást tettem...pedig tudom hogy az engem igazolna mert nem volt csekk...de addigra már nem fog igazolni mivel vallomást tettem.

Segitsetek mert ezek megeszik az életem már :) . Köszönettel

gerbera317 # 2015.06.02. 12:58

1/1975. KPM-BMr. 40. § (5) e) Tilos megállni: kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül.

Akit mégis ezen kapnak, azzal szemben csak a helyszínen eljáró hatóság gyakorolhat szubjektív méltányosságot azzal, hogy azt mondja, hogy "na jó, ezt most nem láttam". Ha már megtörtént a feljelentés, ilyennek többé nincs helye.

lamas15 # 2015.06.02. 06:58

Kedves gerbera,

Valószínűleg nem fogalmaztam elég tisztán.

Tudom, hogy hibáztam. Tudom, hogy nem lehet 5 méteren belül megállni (40. § d.). Tudom mi a különbség parkoló társasági bírság (aka. pótdíj), közter'es helyszíni bírság, és hatósági (rendőrségi) pénzbírság között.
Kérdésem csak annyi: "méltányosságból" van-e esélyem a hatóságnál, hogy elengedjék a büntetést? Ennek alapja csupán az, hogy a két tábla némileg ellentmond egymásnak.
(várakozó övezet vége vs. gyalogátkelőhely egyazon oszlopon.) Illetve a jóhiszeműségemet bizonyítja a parkolójegy.
Kérlek, ha megértetted a helyzetemet, csak annyit írj, van-e esélyem, vagy nincs...

Tisztelettel,

Tamás

gerbera317 # 2015.06.01. 20:47

Kevered a szezont a fazonnal.

A parkolási díj nemfizetéséér pótdjat kell fizetni, ugyanúgy, mint a buszon meg a vonaton, ha nincs jegyed. A szabálytalan megállásért/várakozásért pedig közlekedési bírságot. Téged szabálytalan megállásért (zebra előtt 5 méteren belül) bírságoltak meg, ez ellen a parkolójeggyel nem mész semmire. Bocs, de most tényleg röhögnöm kell...

lamas15 # 2015.06.01. 11:10

Tisztelt Fórumozók!

Tilosban parkolásért megbüntetett a Közterület-felügyelet:
A gyalogátkelő előtt 5 m-en belül parkoltam. Ott fizető övezet van, volt is érvényes jegyem.
A gyalogátkelőt jelző tábla alatt, ugyanazon az oszlopon szerepelt a Parkoló övezet végét jelző tábla is. Ami ugye az övezet határát jelöli, tehát elvileg addig lehet parkolni.
Ez némileg ellentmondásos:

  • Van-e esélyem, hogy "méltányosságból" elengedjék, vagy csak figyelmeztessenek? Jóhiszeműségemet bizonyítja a parkolójegy is.

Az egy külön történet, hogy a Közteresek a rendőrségre küldik a kérelmemet, onnan pedig rossz esetben dupla akkora csekk fog jönni...

Várok véleményeteket,

Tamás

tothvili # 2013.01.08. 20:09

Szabálytalan járdán parkolás miatt a felügyelet értesítést helyezett el a gépjárműre. Nem sokkal később megérkezett a 10.000-es csekk az üzembentartó címére.
Nem fizetés miatt átkerült a helyi rendőrségre az ügy, onnan jött a következő levél.
XY -al szemben(ő az üzembentartó) lefolytattuk a szabálysértési eljárást, melyben XY a cselekményével megvalósította a KRESZ szabálysértését. 20.000 forintos csekk. A határozattal szemben kifogásnak helye nincs, de meghallgatás kérhető...

Az a kérdésem, hogy a szabálysértési eljárás lefolytatása előtt nem nyilatkozatott kellett volna kérni a gépjárművezető kilétéről?

gerbera317 # 2013.01.08. 19:42

elveszett

21. § (5) A gyalogos az úttesten a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen, ha pedig a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely nincs,

  1. lakott területen levő főútvonalon az útkereszteződésnél (a járda meghosszabbított vonalában), valamint a menetrend szerint közlekedő jármű megállóhelyén levő járdasziget és az ahhoz közelebb eső járda között (a járdasziget teljes hosszában),
  2. egyéb helyen bárhol, a legrövidebb áthaladást biztosító irányban mehet át.

Azt írod, nem a zebrán mentél át. Ez mifelénk azt sugallja, hogy volt a közelben zebra, de te inkább a különutat választottad.

Szerinted?

péterapó # 2013.01.06. 23:00

Amennyiben aláírtad a csekk átvételét,és nem olvastad el a hangya betűs szöveget.........nehezebb a helyzet,de megoldható. Az Ombudsman több ügyben megállapította,hogy a jogbiztonságot veszélyezteti az,hogy a helyszíni bírságolásnál átadott papíron olvashatatlan betű nagysággal van feltüntetve-a szabálysértés elismeréséről - szó
ló mondóka.


Polgár légy, ne alattvaló!

Véleményem # 2012.07.31. 14:51

Szerintem, helyes.

elveszett # 2012.07.31. 14:36

Csekket adott a rendőr, mert nem a zebrán mentem át az úttesten.
Szerintetek?

wers # 2012.06.12. 05:11

Gabicsek, a ma járt le nem biztos, hogy azonos a máig érvényessel. Ez nem derül ki, hogy már lejárt (előző napig érvényes), vagy aznap járt le.
Tanulság, időben kell műszakiztatni, nem utólag.

Véleményem # 2012.06.11. 21:39

NyikosDávid vagy elírta, vagy bepalizták....

Gabicsek # 2012.06.11. 21:17

Azért megfordul a fejemben, ha máig érvényes a műszaki, vajon miért a helyszíni bírság?

Véleményem # 2012.06.11. 19:27

NyikosDávid

Valamilyen szinten csak együtt működtél ha megkaptad a 10.000 Ft.-os helyszíni bírságot. Ha nem működsz együtt akkor tudtommal feljelentenek, de így hogy helyszíni bírság lett gondolom alá írtál mindent.

Adók módjára ezt nem vonják le. Vagy közmunka, vagy két napi elzárás ha napi 5ezerbe számolják át.

A pénzügyi helyzet és az egyéb kérdések arra vonatkoztak, hogy egy ilyen igazoltató lapot csinálnak, erre kellenek ezek az adatok. Ha nem nyilatkozod le, akkor nem javít a helyzeten, nem működtél együtt, akár így is értékelhetik.
Ezért van köze hozzá, nem vagy köteles válaszolni, de ezt neked tudni kell anélkül, hogy ezt közöljék!

NyikosDávid # 2012.06.11. 10:01

Tisztelt Forumozok!

A mai napon jart le a muszakim a gepjarmuvemrol, a vizsgabazisra tartva "lemeszeltek" a rend eber orei. Megertest egyaltalan nem tanusitva 10000 Ft-os helyszini birsagot kaptam.

A hirek szerint valtozas tortent a helyszini birsagokkal kapcsolatban. Kerdesem az, hogy egy esetleges nemfizetes eseten milyen szankciok varnanak ram? Gondolok itt adok modjara torteno vegrehajtas (ingo-ingatlan vagyon stb.), kozmunkara vagy elzarasra atvaltoztatas tortenhet-e helyszini birsag eseten?

Termeszetesen befizetem, de a dolog jogi hatterere vagyok kivancsi, mert a buntetes kozben a rendor folyamatosan a penzugyi helyzetemrol, munkahelyrol kerdezoskodott. Nem ertem mi koze van hozza...

Valaszotokat elore is koszonom, Ny. D.


.'.

Véleményem # 2012.04.08. 22:16

Április 15-től:

Helyszíni bírság

99. § (1) Helyszíni intézkedés során a szabálysértés elkövetését elismerő személlyel szemben helyszíni bírság kiszabásának van helye.
(2) A helyszíni bírság összege ötezer forinttól ötvenezer forintig, hat hónapon belül ismételt elkövetés esetén hetvenezer forintig terjedhet.

Rexor # 2011.08.25. 10:16

Nem lépte túl.