közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata


M_Tamas # 2014.05.07. 10:53

Az első fokon eljáró hatóságnál határidőben, személyesen nyújtottam be a bírósági felülvizsgálat iránti kérelmemet. Azóta több, mint egy hónap telt el, de még nem kaptam semmiféle visszajelzést. Meddig várjak türelemmel, és esetleg hol, milyen formában érdemes érdeklődnöm?
Előre is köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.07. 11:52

Meddig várjak türelemmel,
Míg nem kapsz idézést vagy értesítést a bíróságtól. A lajstromirodán esetleg rákérdezhetsz. (Van olyan tavaly szeptemberben benyújtott keresetem, amiben máig nem kaptam semmit. Pedig nem is kértem tárgyalás tartását, úgy elvileg gyorsabb.)

Egyjogász # 2014.05.07. 16:09

Ha már az "elvileg"...:)

A törvénynek van egy olyan rendelkezése is, hogy a közigazgatási szervnek milyen határidőn belül kell felterjesztenie a keresetet a közigazgatási iratokkal együtt a bírósághoz. Ezt elvileg a közigazgatási szerv köteles betartani.

Én négy hónapja terjesztettem elő egy keresetet, amelyben még végrehajtás felfüggesztési kérelem is volt, nos most tudtam meg, hogy a közigazgatási szerv négy hónapig baszott az ügyet felterjeszteni a bírósághoz, majd amikor felterjesztették, a közigazgatási iratokat akkor sem küldték meg, úgyhogy a bíróság nagy levelezésben áll velük, hogy ugyan, tartanák már be a törvényt.....

Elkelne a Pp-be egy olyan rendelkezés, hogyha a közigazgatási szerv a kereset felterjesztésére nyitva álló határidőn belül a keresetet nem terjeszti fel a bírósághoz, automatikusan úgy tekintendő, hogy a keresetben foglaltakat nem vitatja....

M_Tamas # 2014.05.24. 09:03

Az előző ügy folytatásaként most a másodfokú hatóságtól kaptam egy határozatot, amelyben a korábban általa hozott elutasító határozat indoklásának néhány nagyon gázos mondatát elírásra való hivatkozással kijavítja. Természetesen fellebbezésnek helye nincs. Ami feltűnő, hogy a bíróság nem szerepel a "kapják:" listában.
Kérdésem: van most bármi tennivalóm, vagy várjam tovább, hogy amíg a bíróságtól kapok valamit. Elképzelhető esetleg, hogy a kijavításra "tekintettel" a másodfokú hatóság NEM továbbítja a bírósághoz címzett felülvizsgálati kérelmemet?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.24. 09:11

Nem.

ZÖLDJANIKA # 2014.07.20. 11:14

Tisztelt Kovács ÚR!
Vázlatosan írom. Kérdésem, van ilyen? lehet emberek életét tönkretenni ? Ez a hatóság kapott valami fenyítést? vagy aki ezt csinálta?
61 éves vagyok. Előzetesen átmeneti járadékban voltam, 58 évem betöltésekor. Behívtak orvosira, először egészségesnek nyilvánítottak, megvonták a járandóságom.(jelzem, atörvény szerint nem is hívhattak volna be, illetve már a koromnál fogva nem szabad lett volna háborgatni)
fellebeztem, visszaadtak a 40%-ot.Itt is gyanus a dolog, egyik orvos egészségesnek nyilvánít, a másik meghagyja a 40%-ot.A lényeg a lóvét teljesen megvonták, a másodfokú orvosi után az eredeti járandóság 1/3-át állapították meg.Ez sem felelt meg a jogszabálynak!Bíróságra adtam az ügyet, mert tudtam, nekem van igazam, jogszabályokat idézve, mindig küldtem a levelet, míg megkaptam az eredeti járandóságot. De 7 hónapig 1 fillért sem kaptam, még nekem kellet fizetni az eg. járulékot, a semmiből!
Kijött a határozat, meghagyták a lóvét, de ami érdekes, azaz bicskanyitogató!!! "Az ismételt másodfokú eljárás során a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal megállapította, hogy igénylő részére az ellátás ügyviteli hiba miatt tévesen került megállapításra."Idéztem a határozatból, és ezt nem értem, lehet ilyet,emberek életét tönkretenni, és csak egyszerűen, leírja, ügyviteli hiba! ha én nem vagyok tájékozott, akkor a járandóságomat, ami törvényesen jár, egyszerűen elveszik.Nagyon sok szegény, megviselt, rokkant emberektől hasonlóan veszik el, mert sokan ezt az utat, amit én megtettem, nem tudják, nem fellebeznek stb. Mit tehetek, honnan tudom, hogy valaki, vagy valakik felelősségre lettek vonva?Ilyen gazemberség lehet? köszönöm

nanemaaa # 2014.07.22. 13:02

Mit tehetek, honnan tudom, hogy valaki, vagy valakik felelősségre lettek vonva?

Ha az "ügyvitelt" megbüntetik, felakasztanak, akkor már a megélhetésed nem is szenved akkora csorbát? Nem-e inkább az elmaradt járandóságod megkapása érdekében kellene intézkedned?

M_Tamas # 2014.10.22. 08:41

A tárgyaláson a bíró kérelmemre szakértő kirendelése mellett döntött, egyúttal felhívott a szakértői díjazás fedezetéül egy összeg letétbe helyezésére 15 napon belül.
Kérdésem: a tárgyalás napjától számít a 15 nap, vagy kapok egy végzést a részletekről, (milyen szlaszámra, milyen közleménnyel utaljak), és annak kézhez vételétől számít a határidő?
Előre is köszönöm a választ!

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.22. 09:45

A tárgyalástól.

M_Tamas # 2014.10.22. 11:44

Köszönöm!
Kérlek, segítsetek a részletekben!

  • Milyen számlaszámra kell utalnom?
  • Mi legyen a közlemény?
  • Van-e további tennivalóm?
Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.22. 12:03

A gazdasági hivatalban tudnak csekket adni. A közleménybe szerintem írd az ügyszámot és azt, hogy szakértői díjelőleg.

M_Tamas # 2014.10.22. 15:04

Utolsó kérdés ebben a témában. (remélem:-)
A tárgyalás 10.08-án volt. A tárgyaláson kimondott határidő a letétbe helyezésre 15 nap.
Mi az utolsó nap a csekk feladására?
Utalni nem lehetne?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.22. 18:12

Október 27. De jobb lenne, ha addig beérkezne az a pénz. Lehet utalni is. Tudod a számlaszámot?

M_Tamas # 2014.10.22. 18:38

Nem tudom. Hol lehet megtalálni?

Kovács_Béla_Sándor # 2014.10.22. 19:48

Te kérdezted, hogy nem lehet-e utalni, mert neked nem tetszik a csekk. Én meg mondtam, hogy lehet utalni is. ÉS megkérdeztem, tudod-e a számlaszámot. Azt hittem, érthető vagyok. (Egyébként a csekken pont rajta van a számlaszám is.)

jufma # 2015.07.18. 11:03

Tisztelt Fórumtársak!
Be kellene adnom sürgősen egy "közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti kérelmet"de ott hivatkoznom kellene a jogellenességre, és ebben szeretnék segítséget kérni, hogy milyen jogszabályra kellene hivatkoznom abban az esetben, mikor a Hivatal egy olyan ingatlannal kapcsolatban hozott határozatot, ahol nekem soha, semmilyen tulajdoni hányadom nem volt. (Az érintett ingatlanról kikértem a hiteles tulajdoni lapot) Mivel nem vagyok ügyvéd, és pénzem sincs rá, ebben szeretnék kérni segítséget.
Köszönettel: jufma

Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.07.18. 11:16

A leírásod hiányos. Mi az ügy tárgya? Milyen határozatot szeretnél megtámadni? Milyen döntést hoztak?

Javaslat: nézd meg, hogy az eljáró szerv milyen jogszabályokra hivatkozott és azokban a jogszabályokban keresgélj.

jufma # 2015.07.18. 11:49

Kedves Kelvin! Épp az a bökkenőm, hogy a Hivatal hozott egy egy határozatot, téves adatok - névazonosság - alapján. (Röviden: Adott egy bizonyos ingatlan, ahol volt X mennyiségű gázfogyasztás, amit nem fizetett a tulaj. A névazonosság alapján az én adataimmal a szolgáltató beadta behajtásra, azzal, ha nem fizetem ki 5 napon belül, kiköti NÁLAM! a gázt. Azonnal őrült levelezés, telefonálgatás kezdődött, de tél lévén mindeni azt ajánlotta fizessem ki, aztán majd visszakérjük a szolgáltatótól, vagy betudja a későbbi fogyasztásomba. Hát a szolgáltatónak esze ágában sincs visszaadni, ill. részemre jóváírni az összeget. Békéltető testületnél már nyertem, aztán jött az Energetikai hivatal, aki elutasította a kérésemet arra hivatkozva, az ingatlan tulajdonosa vagyok, ami persze nem igaz, csak pár házzal arrébb lakom attól, akinek ugyanaz a neve, mint nekem. Psch.) Vagyis a szolgáltató szerintem minimum a számviteli fegyelem megsértésében ludas, mert minek alapján könyvelték más fogyasztóra és én befizetésemet, a Hivatal pedig úgy hozta a határozatot, hogy meg sem nézte, hogy van-e közöm ahhoz a bizonyos ingatlanhoz. Hát,tőmondatokban ennyi. Ha van bármilyen javaslat, ötlet, előre is köszönöm. jufma

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.18. 14:15

Eléggé el vagy tévedve. Nem a hivatallal van neked vitád valójában, és nem a közigazgatási per a megfelelő eszköz az igényed érvényesítésére.

Kelvin (törölt felhasználó) # 2015.07.18. 14:46

Ha jól értem más valakinek a tartozását fizetted ki, hogy nálad ne kapcsolják ki a szolgáltatást. Ebben az esetben a szolgáltatóval szemben kell eljárnod.

Jhering # 2015.07.19. 17:38

Sziasztok!

Eltiltottak - szerintem nem fair módon - egy céget attól, hogy zöldség-gyümölcs kereskedelmi tevékenységet folytasson.
A határozatot a "jegyző megbízásából" a polgármesteri hivatal egy alkalmazottja írta alá. A hivatal pecsétje van a levél végén.

Kit pereljünk be? A jegyzőt, vagy a Polgármesteri Hivatalt?

groszfater@gmail.com # 2015.07.19. 18:24

ha ez nem derül ki a határozatból akkor senkit, áruld tovább a zöldséget...

Kovács_Béla_Sándor # 2015.07.19. 18:28

Mindig a jogerős határozatot hozó közigazgatási hatóság az alperes, de a keresetet az első fokon eljárthoz kell benyújtani.

Bori Bori # 2015.07.19. 18:37

jufma
"a Hivatal hozott egy egy határozatot"

Elnézést kérek, hogy nem értem, de pontosan miféle hivatal?

Jhering # 2015.07.19. 18:41

A polgármesteri hivatal fejléce van rajta, meg a végén a pecsét is a kerületi polgármesteri hivatal hatósági irodájának a pecsétje.
Viszont aláírva az iroda irodavezetője írta alá, felette pedig az van írva, hogy a XY jegyző megbízásából.