Válás, vagyonmegosztás

monalisa1 # 2009.07.21. 12:09

Mivel semmiféle bírósági rendelkezés nincs arra vonatkozóan, hogy a lakásból hivatalosan távozni szólítottak volna fel, így akkor mész oda vissza és addig maradsz ameddig neked tetszik. (Akár vendéget is vihetsz a "te" szobádba, akár ottalvóst is - a feleségednek beleszólása nincs.) A zárat akár te is kicseréltetheted...

Előbb jobb lenne elválni... A vagyonmegosztást talán egy következő perben majd köztetek. (A pertárgy-érték 6%-át kell annak előre befizetnie aki a felperes, különben a bíróság addig nem csínál az ügyben semmit. A keresetlevélben lehet kérni kötelezni az alperest a 3% utólagos megfizetésére - aztán vagy jóváhagyja a bíróság a kérelmet vagy nem.)

Kérni kérhetsz, de mível kitiltva a lakásból nem vagy, így nemigen fogsz kapni.

Az elmaradt t.díjat 6 hónapra visszamenőleg lehet követelni - kamatával együtt.

A közös hitel felét követelheted tőle. Ami az ő nevén lévő számlát illeti, bizonyítani kell tudni, hogy lényegében minden a te fizetésedből, a te számládról megy.

Külön írom: egy 16 éves gyermek már annál a szülőnél él/lakik amelyiknél akar - a gyámhatóság előzetes jóváhagyásával. Tehát nem okvetlenül csak és kizárólag te vagy egy t.díj fizetés kötelezettje, történhet ez akár fordítva is... Természetesen ebben az esetben a gyermekelhelyezést magadhoz kell kérned a bíróságtól, igaz, mire ez az ügy lezajlik addigra meg már nagykorú lesz...

Külön írom: egy kicsit keményítsél be, mert az olvasottak alapján szerintem nálatok nem te viseled "a" nadrágot.

"Lisa"
laikus hozzászóló

Erik01 # 2009.07.21. 11:32

Tisztelt fórumozók!

Egy évvel ezelőtt a feleségem kizárt a közös tulajdonú lakásunkból. Hónapokon keresztül hitegetett, hogy közös megegyezéssel elválunk.
Több féle vagyon megosztással megkerestem őt de mindegyiket elutasította. Februárban benyújtottam a válókeresetet és májusban volt az első tárgyalásunk. Indokként azt hoztam fel a bíróságon, hogy több alkalommal magunkra hagyott a közös 16 éves gyermekünkkel. Volt olyan, hogy 2 hónapra is.Ezt nem is tagadta a bíróságon. A bíróság nem tett semmit az ellen, hogy kizárt. Azt az ajánlatot kaptam, hogy forduljak a helyi jegyzőhöz birtokvédelemért.( egy ügyvéd azt mondta, hogy bármikor bemehetek a tulajdonomba egy lakatos segítségével) A lakáson 1.5 millió forint tartozás van még, amit az én számlámról vonnak havi rendszerességgel.A bíróságon azt mondta a feleségem, hogy hajlandó a közös megegyezésre. 1 hónap után megkerestem őt egy üres vagyon listával, amire nem írtam értékeket. Arra gondoltam, hogy így egyszerűbb lesz a megosztás. Természetesen szét tépte.
A gyermekünk nála lakik viszont naponta több órát tölt nálam szinte csak aludni jár a szobájába. Gyermektartást 4 hónapja nem fizetek. A gyermekre költöm a pénzt.
Augusztusig van határidőm a per folytatólagos tárgyalásának kérelmére.Ha nem tudunk addig megegyezni akkor 6% illeték ellenébe kérhetem a bíróságot, hogy ossza meg a vagyonunkat.
A kérdéseim a következők lennének:

Valóban bemehetek a lakásba zár feltöréssel?
Tényleg nekem kell fizetni a 6%-ot vagy kérhetem ennek a felezését?
Kérhetek lakás használati díjat tőle?
Visszamenőleg hány hónapot vonhatnak le gyermektartásként abban az esetben, ha a bíróság megítéli a gyermektartást?
A feleségem számláján közösen ( kizárásom előtt)felhalmozott összeg felét is megossza a bíróság, ha bizonyítom, hogy egy éven keresztül nem kellett kivennie a fizetését?
A nyílászárok azok ingóságok vagy az ingatlan része?

Előre is köszönöm a válaszokat!

_Wasp_ # 2009.07.20. 12:40

nem

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Gingerke # 2009.07.20. 12:37

Még az előbbi kérdésez! Nem minősülhet ez zsarolásnak, hogy az édesanyám eladott ingatlanjának harmadrésze az unokája számláján legyen, csak abban az esetben hajlandó tovább tárgyalni? Ennek függvényében kíván arról is tárgyalni hogy az eladott közös ingatlanunk vételárát anya, apa ,gyermek/aki felnőtt, egyetemista/ kívántuk szintén harmadolni, és ő ennek megfelelően kíván még a lányunknak pénzt adni? És ha a mama még nem ad, akkor? Ehhez az egészhez mi köze, mivel még él az édesanyám, és én ezt örökségnek minősítem! Jó a gondolatom?

Ki tudja a választ? Válóper el?tti els? lépés: Gyorsan megosztani az ingóságot, mert lakhelyet, munkát változtatok.Ügyvédi hitelesítéssel! Másod

_Wasp_ # 2009.07.20. 09:38

mindenki azt kér, amit akar, viszont a férjednek az eladott lakás vételárához a leírtak alapján köze nincs, de ha ez a megállapodásának a feltétele, akkor ez az. A megállapodást kikényszeríteni nem lehet.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Gingerke # 2009.07.20. 09:35

Még nem indítottuk el a válópert. Édesanyám eladott egy ingatlant, melyen összegen testvéremmel, és vele harmad- harmad -harmad arányban osztozunk. Még édesanyám nem adta ide ezt a pénzt. Kérheti-e ezt az összeget a férjem, mondván csak akkor hajlandó minden egyéb kérdésről beszélni, ha ez a pénz a lányom számláján lesz. Pedig most van eladás alatt a közös ház, nekem pedig lakóhelyet is kell váltanom, sőt egy hónapon belül 200 km-re lesz a munkahelyem is. Sürgős lenne a "közös" megállapodás. Köszönettel

Ki tudja a választ? Válóper el?tti els? lépés: Gyorsan megosztani az ingóságot, mert lakhelyet, munkát változtatok.Ügyvédi hitelesítéssel! Másod

ana001 # 2009.07.20. 08:29

Üdvözletem!Szeretném megtudni,hogy mire számíthatunk egy perben amelyet a párom indított volt élettársa ellen élettársi közös tulajdon megszüntetése tárgyában.
Tulajdoni lapon páromé a családi ház 30 %-a.
Az ex teljesen elzárkózott a kifizetés elől ezért volt szükséges a per.
Jelenleg a bíróság kirendelt egy ingatlanforgalmi igazságügyi szakértőt aki megállapítja majd az ingatlan értékét.
Az ex 2 gyermekével él ott,viszont a nagymama /a hölgy anyja/ holtig tartó haszonélvezeti joggal bír .
Tudom,hogy sokkal kevesebbet fog érni ha lakottan fogják árverésre bocsájtani.
De szeretném tudni mi fog történni a továbbiakban a bíróságon.
Köszönettel
Ana

ObudaFan # 2009.07.20. 07:19

Az eljáró bíróságtól kell perfeljegyzést kérni, a többi felesleges. Az eredeti állapot helyreállítása érdekében nem lehet pert indítani, ha a vevő jóhiszemű.

monalisa1 # 2009.07.19. 18:23

Felhívod mind a házastársad mind a vevő figyelmét arra, hogy a földhivatali bejegyzéstől függetlenül közös tulajdonban van az ingatlan, tehát ahhoz, hogy eladható legyen ahhoz a Te hozzájárulásod is szükséges.

Vagyis a Te vagyoni értéked fölött senki sem rendelkezhet.

Az adásvételi szerződést ügyvéd készíti el, és minden ilyen okiratnak van egy pontja: vevő kijelenti, hogy az ingatlannal kapcsolatban külön jogvita nincs. És itt az adásvétel nagy valószínűséggel meg is bukik mert az eladó valótlanságot állít...

A fentiektől függetlenül sűrgősen írj egy ajánlott-tértivevényes levelet a válópert lefolytató bíróságnak és kérd, hogy az általad itt felvázolt ok miatt az ingatlanra tárgyaláson kívül a földhivatalnál rendeljenek el perzárlatot.

Ha mindezek ellenére mégis eladja az ingatlant, külön pert indítasz ellene az eredeti állapot visszaállítása érdekében.

"Lisa"
laikus hozzászóló

ObudaFan # 2009.07.19. 18:09

Úgy, hogy a bíróságtól perfeljegyzést kérsz.

single # 2009.07.19. 15:57

Kedves Fórumozók!

Mit tehetek abban az esetben, ha válás során a közös szerzeményű ingatlant a még házastársam tudtom nélkül értékesíti - 1/1-ben ő szerepel a tulajdoni lapon. Igaz nem tehetné meg, de hogyan tudnám megakadályozni?

Köszönöm a választ!

ObudaFan # 2009.07.14. 08:40

Azt én sem nagyon hiszem el, hogy a fordítás ennyire elhúzódhat. Ezeket a végzéseket be kellene ide idézni.

emiemi # 2009.07.14. 07:20

Tisztelt Szakértők!
Válás és a gyermek elhelyezésről lenne kérdésem, elmesélném pontosan miről lenne szó.
2003-ban férjhez mentem egy Tunéziai fiúhoz, és Tunéziában kötöttünk házasságot, akkor még egy olyan papírt is aláiratot velem, hogy ha egyszer elválunk akkor mindenki a saját útja után megy semmit nem felezünk.Tunéziában éltem vele, 2005 decemberében megszületett a lányunk itthon Magyarországon, 3 hónapos korában vissza mentem Tunéziában. A férjem valahogy nem tudta elfogadni a lányunkat soha nem foglalkozott vele sajnos és mindig emiatt veszekedtem vele.2006 novemberében haza jöttem a lányommal a szüleimhez, a férjem ekkor valahogy nem keresett több mint 2 hétig nem válaszolt a hívásaimra, egyszer csak nagy nehezen felvette a telefont és kijelentette nekem, hogy válni akar telefonban. Innentől kezdve nem mentem vissza Tunéziába. Viszont 2007-ben eljött Magyarországra és amit tudni kell, hogy mivel arab csak vízummal tudott ide jönni amit én csináltattam neki mindig. Abban az évben kijelentette nekem, hogy tulajdonképpen ő tudta, hogy ez a házasság nem fog tartani sokáig és, hogy elfogunk válni, ami még rosszabb kijelentette azt is, hogy ő nem is akarta a lányunkat és még jobb lehordott mindennek. Egyszer csak 4 hónapig semmit nem hallottam felőle egyszer csak 2007 novemberében jelentkezett, hogy hiányzik a lánya és, hogy ő nem akar válni és , hogy jönne és csináljam neki a vízumot. Eljött novemberben 2 hétre volt szó és abból 3 és fél hónap lett. Mivel Magyarország akkor lépet be a schengeni társaságban, a férjem kihasználta az alkalmat és ő tudta, hogyha a lányomról van szó én mindent megteszek mivel a lányom az életem értelme. Sírt nekem, könyörgött nekem, hogy csináljam neki a Tartozkodási Engedélyt a lányunk érdekében, hogy akkor együtt lehessünk hárman és akkor ide költözik Magyarországra. Nehezen a szüleim bele egyeztek és megcsináltattuk neki és én etettem a férjemet meg a szüleimet mert pénz nélkül jött. 2008 februárban megkapta és vissza ment Tunéziába és azóta nem láttam, nem nézett a gyerekére sem nem hívott nem is írt. Nem válaszolt nekem soha, egyszer azért válaszolt mert mondtam neki, hogy szégyenheti magát arab muzulmán részére, hogy így bánik a saját gyerekével és egyáltalán nem kíváncsi rá, erre azt a válasza, hogy vagy is mindennek lehordott gondolom tudják miről beszélek....
Igazából a lányom születése óta egyedül nevelem mert nem kaptam pénzt a férjemtől, családi pótlékból éltem meg gyesből miközben ő utazta a világot és mivel feketén dolgozott igen sokat keresett.
2008 szeptemberben bíróságra fordultam a gyermek elhelyezésről és akkor mondta a bírónő, hogy akkor a válópert is lehetne indítani. Akkor amikor elmeséltem a bírónőnek a problémámat nem igazán figyelt rám és amikor azt is mondtam neki, hogy a férjem feketén dolgozik és igazából keress az asszisztense nem írta fel ezt amit mondtam és így csak havi 12.000-Ft követelt a gyerektartásra, sajnos papíron nem tudom igazolni, hogy mennyit keress a férjem de nagyon sokat, van amikor havi 300.000-Ft vagy több.
A lényeg az, hogy ez még semmi mert mindig kaptam levelet a bíróságtól, hogy ez kell meg amaz kell, 2009 november 28-ra lett volna a válópert, utána kaptam egy levelet, hogy a fordítás miatt mivel Tunéziai a férjem és kint tartózkodik ezért egy évben fog tartani a fordítás és, hogy csak 2010-ben lenne a válópert és, hogy 60.000Ft ban lenne a fordítás. Most megint kaptam egy levelet, hogy csak 2011-re halasztották megint a fordítás miatt. Én nem hiszem el, hogy 2 oldalas fordítás 3 évben kell telnie. Egyszerűen nincs életem semmit nem tudok csinálni mert még mindig férjél vagyok, a férjem ő az aki elakart válni mindent szépen kitervelt és mindent rám hagyott, nem elég, hogy semmim nincsen sokat szenvedtem mert nem volt pénzem a lányomra. Gondolom, hogy a bíróság azt várja, hogy én fizessem ki a fordítást.
Mit kellene most tennem? Hogyan érjem el azt, hogy több gyerek tartást kapjak a gyermekem apjától?
A másik problémám az, hogy nagyon félek attól, hogy egyszer csak egy napon rá jön, hogy igen van egy gyereke és akkor elveszi tőlem, amikor születése óta nem is érdekelte a lánya soha nem fizetett semmit, megteheti?
Kérem segítsenek!

Tisztelettel:
Emiemi

emiemi # 2009.07.14. 07:19

emiemi # 2009.07.14. 06:15

próba

_Wasp_ # 2009.07.13. 13:44

hallgasd meg Andrást, és fogadd meg azon ügyvéded tanácsát, akiben megbízol...

Vagy bízd meg őt ;)

De a lényeg, itt a fórumon általában csak tájékozódni lehet, soha nem fog senki felelősséggel tanácsot adni, inkább csak a jogszabályokról tájékoztatnak majd.

Varázsló: az a baj, hogy a polgárjogban minden nyereséged valaki kárára megy, szóval nem biztos, hogy jó lenne, ha lenne ilyen "ügyvédvarázsló" :)

üdv,

W.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

EeeeeG # 2009.07.13. 13:38

Tisztelt _Wasp_

Természetesen emberek vagyunk, tévedünk. Én azon ügyködöm, hogy az adott helyzetet próbálom minden szemszögből megvizsgálni és megvizsgáltatni, hogy megfelelő információval tudjam ellátni képviselőemt.

Bár tudom, hogy tökéletes döntést nem lehet hozni pont az információk szűkössége miatt, de törekszem arra, és ezért tettem fel kérdésemet ezen a fórumon is.

Annak pedig én örülnék a legjobban, ha egy varázsló jönne a segítségemre, mert akkor minden gyorsan és rugalmasan egy suhintásra megoldódna.

A továbbiakban nem szeretném elvenni a lehetőséget, a segítséget kérő emberektől (eddig is eléggé OFF lett ez az utolsó két hozzászólásom) ezért átengedem a helyet az Ő kérdésüknek.

Köszönettel

Grád András # 2009.07.13. 13:36

Kedves EeeeeG!

Magam is úgy vélem, hogy ha van ügyvédje (aki történtetesen ért is a családjogi ügyekhez), akkor neki ezekre a kérdésekre csípőből tudnia kell a választ. Magam sem gondolom magamat okosabbnak látatlanban senkinél, de mivel történetesen családjoig bíró voltam sok évig, nem fizetem ki ilyen olcsón.

A lényeg: Az Ön által vázolt helyzetben ha nem tudnak peren kívül megállapodni, és egyikük sem tudja az ingatlant magához váltani (ami a leírtak alapján elképzelhető), akkor a bíróságnak nem marad más, mint az árverés útján történő értéekesítés elrendelése. Ezzel járnak a legrosszabbul, el fog menni bagóért, semmit se kapnak belőle, viszont még évekig fizethetik a banknak a tartozás fennmaradó részét. A foglalót ha a szüleitől közösen kapták, az közös vagyonná vált. Ha a perben tanúskodnak, hogy kizárólag Önnek adták ajándékba, van esély rá, hogy a bíróság ennek hitelt ad. Ha nem, nekik kellene ajándék visszakövetelése iránt pert indítani, elég macerás, nem biztos, hogy 250.000 forint ér ennyit. Az ingóságokat természetben kell megosztani.A hitelkártya bizonyítási kérdés lesz, nem láthatók előre a peradatok. Ezek a kérdések mellesleg ujjgakorlatok, annyira semmiképp sem bonyolult, hogy 6 ügyvéd ne jusson vele dűlőre. Üdv:

dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu

_Wasp_ # 2009.07.13. 13:17

Tisztel Eeeeg.

milyen következtetést vonna le abból, hogy a ki tudja milyen végzettségű, gyakorlatú fórumozók az egyik vagy a másik csoporthoz csatlakoznának a hiányos tényállás alapján?

(Vagy még rosszabb: egy teljesen más véleménnyel állnának elő mint a megkérdezett ügyvédek?)

ha nekünk hinne a megkérdezett ügyvédek helyett, akkor önnek nem ügyvéd kell, hanem varázsló.

_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

EeeeeG # 2009.07.13. 13:13

Tisztelt KBS.

Nekem csak az a bajom az ügyvédekkel, hogy már 6-al beszéltem, és ebből 3 ilyet mondott, 3 pedig teljesen az ellenkezőjét ?????

Na most akkor mi van? Jogerős bírói döntés pedig csak egy lesz és punktum.

Én se mondhatom a banknak, hogy ebben az évben a válságra való tekintettel egyezzen meg a törlesztő részlet felével, és a többit tekintse semmisnek, vagy 0 Ft-ét vállalja át a házat.

Nyilván azért fordultam ide, mert tájékozódni szeretnék, ki hogy látja az ügyet. Vagyis több szem többet lát.

Tudtommal ez a fórum lényege is, már ha rendesen működik, és nem olyan választ adnak pl. hogy ott az üzletszabályzat, vagy a Ptk. esetleg BH-k olvasd el, netán nem nyilatkozom az eljárás befejezéséig – ez nagyon népszerű mert előre sose lehet tudni, hogy a teljes igazságból mennyit valljon be az ember. Az irodalmi részén a dolognak, pedig már túl vagyok önerőből, sőt a haveri sörös megbeszélés is megtörtént.

Viszont itt egy laikus embernek is lehetnek jó rálátásai a dolgokra, egy több évet tanult jogásznak vagy jogász „palántának” meg még több kellene, hogy legyen, és ha netán segíteni is hajlandó, akkor az felettébb csodálatos lenne. Én pedig ha semmitmondó vagy esetleg félrevezető, bizonytalan választ tudok akkor inkább nem adok, mivel: bölcsebb maradtál volna, ha csendben maradtál volna elvet vallom.

Én kérek elnézést, hogy az etikai szabályzatot nem tanulmányoztam át tüzetesen és butaságokat kérdeztem, legközelebb igyekszem körültekintőbb lenni.

Ennek ellenére természetesen köszönöm a válaszát és további jó fórumozást kívánok.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.07.13. 12:40

Van ügyvéded. Mi sem vagyunk okosabbak. (Vagy ha igen, annak kimondását tiltja az etikai szabályzat.)

EeeeeG # 2009.07.13. 12:02

Tisztelt Ügyvéd Úr!

Kicsit hosszú leszek de ez elengedhetetlen a tényállás megértéséhez.

Barátnőmmel 4 év szolgálati lakásban való élettársi együttélés után vettünk egy ingatlant nyomott áron 12,5 MFt-ért, amihez szüleitől kézbe kaptunk 500.000,- Ft foglalót, a többit hitelre, így 100% leterheltség mellett a földhivatali bejegyzés szerint 1/2 – 1/2-ed tulajdonarányunk van. A foglaló átadásakor a papíron, mint átadó az én nevem szerepelt.

Két év további együttélés, során az új „kertes” háztartás trehány vezetése miatt kapcsolatunk megromlott, mire ő félrelépett, majd albérletbe költözött, én maradtam az ingatlanban. Az ingatlanon értéknövelő beruházást nem végeztünk, csupán a konyhába vettünk 500.000,- eFt értékű gépeket. 2008. szeptemberében visszahívtam a vásárláskori értékbecsüst, aki kijelentette, hogy az ingatlan forgalmi értéke 14,- MFt.

A megromlott gazdasági helyzet miatt a svájci frank hitelünk az égbe szökött és a tartozás mértéke a felvett 12 MFt-ról felugrott (jelenleg 181 FT / CHF áron) 13,2 MFt-ra + a járulékos (szerződésmódosító) költségek. Persze a banknak eddig 2 MFt-ot törlesztettünk.

Kezdetben, ügyvéd megkeresése előtt szóban felajánlottam neki 600.000,- eFt-ot + konyha szettet, amit nem fogadott el 800.000,- Ft-ot (amiben benne van a foglaló is) valamint az ingóságok felét követeli (gépjármű nincs).

Véleményem szerint mivel az ingatlan jelenlegi válságbeli forgalmi értéke jóval kevesebb, mint a meglévő 13,6 MFt-os hitel ezért gyakorlatilag neki nem járna semmi, mindazonáltal együttlétünk alatt felhalmozott 100.000,- Ft rezsitartozást úgy, hogy a két év alatt a lakástörlesztést az én fizetésemből vonták, neki csak a rezsit kellett volna fizetnie – szóbeli megállapodás alapján – egyébként közös háztartást vezettünk.

Ezt követően ügyvéd által felszólítottam, hogy:
1 – mondjon le az ingatlanról 0,- Ft-ért,
2 – átengedem az ingatlant részére szintén 0,- Ft-ért
3 – értékesítsük az ingatlant a mindenkori hitelösszegért + járulékokért (kb. 13,6 MFt), és az eladásig most már közösen 50-50%-ban fizessük a törlesztő részletet.

Ő válaszként továbbra is 800.000,- Ft-ot kér, vagy adjuk el az ingatlant, aminek minimum ára 15,8 MFt ennél olcsóbban nem írja alá az adásvételi szerződést, és a részéről a hirdetést meg is teszi. Időközben se a lakást nem hirdette meg, se a havi törlesztő részleteket nem fizeti, amit nekem, muszáj mivel egyetemleges hitelről van szó, és pikk-pakk KHR listára vágnak.

Kérdéseim:

Vagyonmegosztási per esetén – az ügyvédem által felajánlott 3 verziót továbbra is fenntartva – mik lehetnek az esélyeim?

A fenti vázlat szerint az ingatlanból neki mekkora összeg járna, ha egyáltalán járna neki, az ingóságok megosztása a valódi szerzés arányában enyém : övé 2/3 : 1/3 megállja-e a helyét, vagy inkább maradjak a neki méltányosabb 1/2 - 1/2-ed aránynál? A bíróság ezt figyelembe veszi-e? Az ügyvédi levélben nagyvonalúan (fele-fele arányban) kétszer is felszólítottuk az ingóságok megosztására, de egyszerűen mintha nem is írtunk volna semmit, pontosabban megfontolás tárgyává teszi, hogy visszaköltözik, mert anyagi nehézségei vannak?! Ebben az esetben én a szüleimhez költözök mert nem vagyok hajlandó vele egy fedél alatt lenni + viszem az ingóságok 2/3-át, ezt hogy nézné a bíróság?

A szerzés összegébe beletartozik-e a szülői támogatás? Az ő szülei távolabb laknak és folyószámlára utaltak támogatást – bizonyítható a pénzmozgás – ami rezsire, tüzelőre, benzinre stb. ment, míg az én szüleimet sűrűbben látogattuk így tőlük kb. ugyanakkora értékben, de készpénzt kaptunk.

A bírósági tárgyaláson figyelembe veszik-e hogy a foglaló papírján kinek a neve szerepel, elvileg az a foglaló származhatott az én szüleim akkori támogatásából is?

Jogosan követeli-e vissza a házba befizetett foglaló összegét, ugyanis ha eladjuk a házat 3. személynek a foglaló is „elúszott”?

Mivel maradtam a házban kell-e részére fizetnem havonta lakáshasználati díjat, annak ellenére, hogy zárat nem cseréltem és a saját 1/2-ed arányomat lakom (igaz szoba nincs külön részére fenntartva, mivel nem kérte) és az ingatlanba bármikor bejöhet, ahogy ezt már többször meg is tette?

A közös életünk során használt hitelkártyát a testvéremtől kapott pénzből egyenlítettem ki, amiről mivel családtag nem írtunk papírt, de a banki befizetési bizonylat megvan. Ez a tárgyaláson számít-e valamit?

Válaszát előre is köszönöm.

ObudaFan # 2009.07.13. 09:00

Ha a tag az üzletrészét házastársi közös vagyonból szerezte, akkor a bíróság a házassági vagyonjogi perben a nem tag házastársnak - kérelmére - az üzletrész adásvételi szerződésen kívüli jogcímen történő átruházására vonatkozó szabályok szerint juttathat társasági részesedést.
A házastársi vagyonközösséghez tartozó üzletrész házastársak közötti megosztására - a házastársak közötti szerződés vagy a bíróság jogerős ítélete alapján - az üzletrész értékesítése útján is sor kerülhet.
Nincs szükség a taggyűlés hozzájárulására a házastársi közös vagyon megosztása esetén történő üzletrész-felosztáshoz, azonban ilyenkor a tagokat, a társaságot vagy a taggyűlés által kijelölt személyt - ebben a sorrendben elővásárlási jog illeti meg.

Annie_L # 2009.07.13. 08:54

Kedves kisokos,

Köszönöm a gyors válaszát.

Annie

kisokos # 2009.07.13. 07:03

Annie,

A férj tulajdonrésze. ha a házasság alatt szerzete, akkor közös vagyon és így alapszabályként annak fele illeti a feleséget. Ha 100% a tulajdonrész, akkor 50%, ha csak 60%, akkor annak a fele, vagyis 30%.