Trehány futár


gerbera317 # 2018.09.24. 08:42

Én a megrendelés szabadszöveges részébe bele szoktam írni sok-sok felkiáltójellel, hogy ha a futárnak a legkisebb gondja is akad a kézbesítés helyével, azonnal hívjon fel, és megoldjuk. Ezzel már többször éltek is, és nem volt gond.

Oct_18 # 2018.09.24. 08:36

Üdv!
Vannak azért fura futárszolgálatok.
Augusztusban csomagom érkezett (volna), munkahelyre rendeltem, ahol 0-24 portaszolgálat van.
Első nap reggel mail: futárnak átadtuk, délután újabb: cím nem beazonosítható / címzett nem található, még egyszer megkíséreljük. Szabin voltam azon a héten, kicsit lettem ideges (előre fizetett cucc), próbáltam hívni őket, esélytelen, úgyhogy mailt írtam, hogy munkahelyi cím és nem jóskapista bt., ami akárhol lehet, szóval tessenek már beazonosítani azt a címet (korábban is direkt beírtam a munkahelyem megnevezését). Másnap a futárt is felhívtam a megadott mobilon, aki közölte, hogy aznap szabin van, bocs, akkor az ő hülyesége volt és majd a kollégája tuti megtalálja.
Rövidre fogva: egész héten nem sikerült megtalálni az épületet, minden reggel mailt kaptam, hogy futárnak adták át, majd délután jött, hogy az én kérésemre elhalasztva a kézbesítést. Közben e-maileztünk már a könyvelésükkel is (telefont nem vették fel), a futár egyszer sem hívott, pedig szabi alatt felhangosított mobillal járkáltam emiatt. Pénteken ráírtam a feladó cégre is, hogy elég gáz futárt választottak.
Ők is odaszólhattak, mert hétfőn utolsó pillanatban megérkezett a csomag. A portás vette át, elmondása szerint a futár jóval messzebb állt meg, és gyalog hozta be a csomagot, mert továbbra sem talált ide.
Túl nehéz lett volna felhívnia, hogy itt vagyok, de nem tudom hol kell behajtani, esetleg útbaigazítanám? Elgondolkodtam, hogy legközelebb térképet is mellékelek, hacsak nem valamelyik nagy céget jelölik meg...
(A hárombetűsök és a kajaszállítók valahogy sikeresen ide szoktak találni.)

wers # 2018.09.21. 08:13

Mindenki tévedhet. Na meg én tuti nem mennék el futárnak.

gerbera317 # 2018.09.21. 08:10

Ja, nem vitának szántam.
Az elírás igenis benne van a pakliban. Én is rendeltem már helyetelenül megadott szállítási címre. Máig sem értem, hogyan írhattam el a házszámot (csak azt), illetve miért nem vettem észre. (Annak persze más lett a kimenetele, meg nem is tucatnevem van, de az, hogy elírtam a szállítási címet, tény, és valószínűleg nem egyedülálló dolog.)

wers # 2018.09.21. 08:01

:) dehogy veled akarok vitázni (vagyis bár veled kellene más ügyben)

gerbera317 # 2018.09.21. 07:58

Nem tudjuk a részleteket, mert hallgat a kérdező. De ha a megrendelőn véletlenül elírta a címet, ahol aztán éppen lakott egy ugyanolyan nevű fazon, akkor simán visszamehetett a küldemény azzal, hogy "visszautasította".

wers # 2018.09.21. 05:10

Nekem sem kerek. A futár elsősorban címre visz, nem névre. A címet a rendelő adja meg, ha az nem jó, nem a futár hibája. Szerintem.

gerbera317 # 2018.09.20. 15:30

Onnan tudja, hogy a címzett visszautasította a küldeményt. És határozottan emlékszik, hogy ő ilyet nem tett, tehát máshol és másvalakinek akarták a cuccot kézbesíteni, és az a másvalaki pedig tiltakozott.
Derricknek valószínűleg olyan polgári neve van, amiből tizenkettő éppen egy tucat, és még az is szorozható tízezerrel, és pechjére kézbesítés megkísérlése helyén is éppen találtatott egy ilyen egy ilyen mókus, ezért így járt szegény.

Rexor # 2018.09.20. 08:02

Valami nem kerek itt. Ha nem voltál otthon, akkor gondolom nem kaphattad volna meg küldeményt még akkor sem ha nem tévesztik el a címet. Illetve honnan tudod, hogy eltévesztették a címet?

Derrick # 2018.09.19. 14:50

Bár elég kis összegről van szó, de dühítő a dolog és a trehányságuk.
Még aznap írtam az ügyfélszolgálatnak 15 órakor, hogy ne küldjék vissza a széket, de bár 18 óráig van ügyfélszolgálat, csak másnap reggel válaszoltak.
Azt írták, hogy beszéljem meg a feladóval.
Ők hibáztak, erre hárítják a felelősséget.

Derrick # 2018.09.19. 14:47

Sziasztok!

Rendeltem két széket egy ismert futárcéggel, a szállítás 2180 ft volt.
Valamiért nem találták meg a címemet, így visszaküldték a feladónak. Meg volt adva a számom, de nem is kerestek.
Állítólag a címzett visszautasította a küldeményt, de én otthon sem voltam abban az időpontban.
Egyértelmű, hogy rossz címre vitték ki a csomagot és azért utasította vissza az illető, mert nem ő rendelte.

Mivel ők hibáztak és nem én, kaphatok-e kártérítést vagy kérhetem-e, hogy hozzák el ingyen a székeket legközelebb?
Köszönöm a választ.