Mi az értesítés jogi értelmezése?


capisca # 2015.04.15. 15:45

a (XII. 22.) mit jelent?

december 22. napját.

OlléLászló # 2015.04.15. 13:46

TF!
Biztos én vagyok tudatlan:
277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet
a (XII. 22.) mit jelent?

Pici78 # 2015.03.31. 09:23

Nem a bíró küldi ki, de ő mondja meg, hogy hova küldjék szerintem, de ezt nem tudom, de nem is érdekel. Én nem kaptam szabályszerű idézést, tehát nincs mire reagáljak. Simán küldött levelekkel nem áll módomban foglalkozni. A bíróság sem tolerálja a tévedéseket. Volt már olyan perem, amely azért szűnt meg, mert rossz dárumot néztem és nem jelentem meg. (bűntető,én voltam a feljelentő, egy év telt el a két tárgyalás között, és nem érdekelte a bírót, hogy tévedtem, és a tavalyi papír szerinti időpontot néztem, a hónap és a nap kb stimmelt. Én akkor nagyon sírtam, hogy emiatt nem vonták felelősségre azt a patkány cigányt, mely évek óta megkeseríti az életemet, de hát a törvény az törvény.) A mostani köötbéres peremnek meg az volt az előzménye, hogy a felperes a kereseti kérelmét rossz irányítószámra küldte el, ezért kicsúszott a határidőből, a pert jogerősen megszűntették. Hiába magyarázkodott utána, a bíróság nem fogadta el, írhatott újabb fizetési meghagyást. Szóval ők sem tolerálják a tévedéseket, én sem fogom. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Dr.Attika # 2015.03.31. 08:18

"A törvény az törvény." Ezt mondta a tanácselnök anyósa is.
Hazamegy a tanácselnök és nagyon szomorú képet vág. Kérdezi az anyósa, hogy "mi a baj fiam?" Jaj anyuka, hoztak egy törvényt, hogy a tanácselnököknek minden hónapban egyszer az anyósukkal kell hálni. Erre az anyós. A törvény az törvény.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.03.31. 05:00

Én is és a volt ügyvédem is jogkövető emberek vagyunk,
A jogkövető emberek önként teljesítik a kötelességeiket; továbbá nem hazudnak a kézhez vett írásbeli felszólításokról; item a perbéli cselekményeiket - beleértve az idézés kézhez vételét - szükségtelen halogatás nélkül elvégzik.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.03.31. 04:58

Mert szerinted az idézéseket személyesen az eljáró bíró küldi ki?

Pici78 # 2015.03.30. 22:25

KBS
Már nincs ügyvédem jan 1 óta... De tényleg ő mondta, hogy ne foglalkozzak vele, mármint a sima levéllel, majd ha küldenek FMH-t na majd akkor kell ellentmondani, ami meg is történt. Na azért annyira nem volt penge...

Rexor
Megkaptam, de nem foglalkoztam vele, mért is tettem volna? Nevetséges az egész és ugyanakkor tragikus is.
Számomra elég nagy a pertárgy értéke, ezért minden szalmaszálba bele fogok kapaszkodni, az ellenérdekű fél meg bizonyítson.... Persze az ellenkereseti kérelmembe beleírtam, hogy nem kaptam meg, meg hogy a felperes mellékletéből szereztem róluk tudomást. A valóság meg az, hogy nem szoktam kidobni a borítékokat, ezért mindig tudom, hogy hogyan és mikor adták fel.
Egyébként áprl 10-re tűzték ki a következő tárgyalást, mely idézést a volt ügyvédemnek küldték ki, holott sem irásbeli meghatalmazás nem volt csatolva, illetve az ellenkereseti kérelmemben is leírtam, hogy személyesen járok el... szerintetek? és ez a bíró fog majd dönteni. Majd ha szabályszerű idézést kapok, akkor reagálok rá. A törvény az törvény. Még ha el is küldik áprl 10 előtt az idézést, akkor is utolsó nap fogom átvenni, márpedig 10 munkanap alatt a 10. munkanapon veszem át, csakazértis. Tényleg, a szabályszerű idézés, a tárgyalási napot megelőző 15 nappal korábban át kell venni?

Én is és a volt ügyvédem is jogkövető emberek vagyunk, ezt ki merem jelenteni. Az ő nevében is.

Rexor # 2015.03.06. 14:16

Pici: most akkor megkaptad a levelet vagy sem? Bár ha nem kaptad meg volna, gondolom nem tudnál róla. Ha nem tudnál róla akkor nem lenne kérdésed sem :). Szeretem az ilyen ügyvédeket, akik lángoló fáklyaként mutatják az utat, hogyan kell jogkövető módon eljárni.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.03.06. 11:58

Már hogyne lenne joghatályos?

Pici78, ha ilyen penge ügyvéded van, aki vágja, mint Sallai a szappant, akkor minek kérdezősködsz a Fórumon?

Dr.Attika # 2015.03.06. 11:56

Jól mondta az ügyvéd. A sima levél nem joghatályos. Én több ezer forintot költök évente ajánlott levélre. Lefűzöm stb. Aki joghatást akar fűzni a leveléhez az szintén áldozzon rá.

Pici78 # 2015.03.06. 10:53

És ha megérkezett, akkor mi van? Az ügyvédem azt mondta. hogy a simán küldött levelekkel nem kell foglalkozni. Bizonyítsa be az ellenérdekű fél, hogy meg is kaptam.

Kovács_Béla_Sándor # 2015.02.23. 15:39

Tehát ha simán adták fel, az ellenérdekű fél nagy valószínűséggel nem fogja megkapni.
Szerintem ennyire nem rossz a posta szolgáltatása.

Pici78 # 2015.02.23. 14:12

Az én kérdésem az, hogy ha simán adtak fel 2012-ben egy kötbérterheló levelet, akkor az ott látható esedékkesség napja lehet-e az elévülés kezdőidőpontja, hiszen meg sem kaptam? Ilyenkor, ha ez nincs bizonyítva (hogy megkaptam), mi az elévülés kezdőidőpontja?

Pici78 # 2015.02.23. 14:07

Bármilyen formában is történjék az írásbeli felszólítás, ahhoz az elévülést megszakító joghatály csak akkor fűződik, ha az az ellenérdekű félhez meg is érkezik.

Tehát ha simán adták fel, az ellenérdekű fél nagy valószínűséggel nem fogja megkapni. Szerintem.

N0Rbert # 2009.10.05. 10:32

Küldött nekem privát üzenetet valaki erre a fórumtémára válaszolva, de visszapattan a válaszom a címéről. Segítene egy másik e-Mail cím.

N0Rbert # 2009.09.25. 10:09

Két állásfoglalást hámoztam ki, de sajnos nem vág egybe:

"ha ajánlva adták fel akkor az már elégséges lehet a bíróság előtt."
Ez az "elégséges lehet" nem túl konkrét.

"A posta által lepecsételt postakönyv elég jó okirat."
O.K. De milyen levél legyen a postakönyvben? Sima levéllel talán még trükközni is tudnak, de az ajánlott az elkallódni sem nagyon tud.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.25. 09:55

Az eredeti kérdésed régesrég meg lett válaszolva. Legfeljebb nem akarod tudomásul venni, mert nem tetszik.

N0Rbert # 2009.09.25. 09:39

OFF
Én sem vagyok notórius bliccelő, bár velem sajnos már előfodult, hogy fizettem pótdíjat, de ettől azért nem érzem magam kevesebbnek. Élj boldogan és bálványozd magad nyugodtan továbbra is, ha időm engedné térdre is borulnék és hamut szórnék a fejemre vétkeimért vezekelve, csakhogy a pokol tüzét elkerülhessem...
ON

Olvass vissza, 2. pont, de a 4. is játszhat.
Ennyi idő után már azt sem tudom, hogy kit kérdezzek. Tudjuk, hogy szarnak-bajnak nincs gazdája.

Azért titkon még remélem, hogy meg lesz válaszolva az eredeti kérdés is. A rejtvény nehézségére való tekintettel esetleg egy totó? :)
1 - sima levél
2 - ajánlott levél
x - tértivevényes levél

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.25. 08:59

OFF
Nincs szándékomban. Kifejezetten jól érzem magam ezzel az erkölcsi alapú jogfölfogással. S még segít is. Mert bár én is vezetek, soha nem bírságoltak meg sem tilosban parkolásért, sem a parkolási díj meg nem fizetéséért. Talán azért, mert nem parkoltam tilosban, és megfizettem a parkolási díjat.
Azon viszont igyekszem, hogy akinek én kölcsönadom az autót - momentán senkinek - az ugyanúgy ne parkoljon tilosban, és fizesse meg a parkolási díjat. Ha tévednék, és az illető bizalmamal visszaélve szabályt szegne, akkor csalódottan bár, de fizetnék.
ON

A legegyszerűbben úgy győződhetnél meg a bírság jogosságáról, hogy megkérdezed azt a bizonyos illetőt, aki használja az autódat, hogy parkolt-e szabálytalanul.

N0Rbert # 2009.09.25. 08:50

Kedves Kovács_Béla_Sándor!
Köszönöm a mellébeszélést és a kioktatást is, bár nem ezt reméltem idelátogatva.

  1. Nem csak én használom az autót, viszont helytállnom nekem kell.
  2. Ha időben megkapom az értesítést /60 nap/ akkor könnyebben visszakereshető lett volna, hogy kit terhel a felelősség. Védekezni is könnyebb, mert még talán nincs kidobva a parkolójegy, viszont több mint egy év távlatában ez már esélytelen.
  3. Korrekt eljárásban csak az esetlegesen jogos pótdíjat kellett volna fizetni, így viszont tripla az összeg.
  4. Ha csak a fele igaz azoknak gazemberségeknek, amiket a prkolótársaságok ténykedéseiről olvastam az eset bogozása során, akkor is esélyes, hogy nem is járt az autó az adott keületben a megjelölt napon.
  5. Attól, hogy erkölcsileg emelkedett vagyok, még elvárhatom a másik féltől, hogy előírásszerűen járjon el, pláne, hogy az én terhemre hibázik.

Most mondjam, hogy igyekezz? :D

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.25. 06:32

nálunk a sima levél nincs a postakönyvbe iktatva csak az ajánlott és a tértis.
Nálunk se. Mert nem megy ki nem ajánlott levél. De elvileg a postakönyvbe be lehet - sőt kell - vezetni a nem ajánlott levelet is. Már ha lenne.

A kérdés egyébként valóban akadémikus. Ha ugyanis tilosban parkolt a kérdező, akkor fizesse meg a bírságot, és ne kapaszkodjon eljárásjogi kifogásokba.
Tudom, tudom, túlzottan erkölcsi alapú, konzervatív jogfelfogásom van. De én már így halok meg.

N0Rbert # 2009.09.24. 23:06

Nem a szabálytalan parkolás vitatásáról szól a történet, mert a büntetés akár jogos is lehet. Nem egyedül használom az autót, tehát ez követhetetlen.

Viszont legalább már közeledünk az indító hozzászólásom utolsó bekezdéséhez:
"Ha a bíróság elfogadja bizonyítéknak, hogy pl. a saját postakönyvük szerint fel van adva az értesítő, akkor nyilván nem érdemes arra hivatkoznom, hogy nem kaptam meg az értesítést, így nem is érdemes ellentmondani a most érkezett fizetési meghagyásnak.
Mi az esetleges bírói gyakorlat?"

A jogszabályi megfogalmazás feladást ír, aminek önmagában semmi értelme, szerintem nem ez lehetett a jogalkotói szándék. Annál is inkább elvárható a tértivevény, mert a postaköltséget is bevasalják a felszólítotton, tehát nem a cégnek teher.

Ez tényleg ilyen akadémikus kérdés lenne? A bíró a feladás, vagy az átvétel bizonyítását várja el a parkolótársaságtól?

Dr.BlackStone # 2009.09.24. 21:32

ha esetleg kegyeskednél a beírónak vmi tanácsot adni akkor nem pofáznék bele. mellesleg erre való a fórum, kollega, nem pedig arra,hogy a segíteni szándékozókat ilyen stílusban kioktassuk, még akkor sem ha történetesen igazad van. mellesleg nálunk a sima levél nincs a postakönyvbe iktatva csak az ajánlott és a tértis.ezért nem értettem miről beszélsz és gondoltam azt, hogy a postai nyilvántartásra gondolsz...

az ilyen parkolási perekben egyébként tudtommal a bírósági gyakorlat nem egységes, ha van fénykép akkor necces. az említett jogszab pedig nem fogalmaz egyértelműen,szerintem itt a bíró dönti el,a postára adást elég-e bizonyítani vagy esetleg az átvételt is.

Kovács_Béla_Sándor # 2009.09.24. 20:38

a postától be tudják szerezni a postakönyvet?
Azt se tudod, miről beszélsz, de azért beleszólsz. A postakönyv nem a postán van, hanem a feladónál.

N0Rbert # 2009.09.24. 18:39

Dr.BlackStone!

Pont azt nem tudom, hogy kell-e egyáltalán az átvételt bizonyítsák, hiszen a rendelet szövege postára adásról beszél.

Az adatlap szerint készült 6 fénykép. (Egy parkolási eseményről van szó, 2008. májusban.)
A fotókat nem láttam, ha elévült a követelés, akkor nagyon nem is izgat.

"egyébként hogyan tudna fizetni, ha nem is tudja, hogy tartozik?"
Amit eddig olvastam a parkolótársaságok hozzáállásáról, abból az derült ki, hogy anyagi érdekük fűződik ahhoz, hogy minél később értesüljünk a befizetnivalóról, mert idővel emelkedik az összeg.