Általános iskolai kötelező néptánc?


Egyjogász # 2016.10.07. 10:34

Mi folyik itt kérem szépen?

Innen kell megtudnom, hogy a gyereket labdarúgás, football és foci helyett mindenféle hülye ugrabugrára oktatják?

Néptánc? És a 2024-es budapesti labdarúgó VB döntőjében (igen, azon, amelyet együtt rendezünk az Olimpiával, már kiadtam Helikopteres Tóninak, hogy azt is el kell nyerni) ki fogja a magyar csapat győztes gólját így berúgni, ha a gyerekek csak a combukat csapkodják és ugrálnak, mint a bakkecske?

Ezért építtetek harmincmilliárdért csodastadiont Alsóbivalysárfalva-pusztára is?

Jó, a múltkor is három néző volt a stadionban, de csak azért, mert a meccs előtt a fél falu (10-en) bebaszott a kocsmába a meccs előtt, mint állat.

Úgyhogy Jani, a mindenügyi miniszter már írja a kormányrendeletet, hogy vasárnap a kocsmáknak tilos kinyitni! Lesz itt néző, ha foci nincs is!

Kérem a neveket, hogy ezt a népiestáncot vagy mit ki találta ki, ezért nincsenek itt új Puskások!

Netuddki

limma # 2016.10.07. 07:53

Még egyszer és utoljára (legalábbis azt szeretném).

Két malomban őrölünk, már képtelen vagyok elmondani jobban, hogy mi a gond, nem a néptáncoktatással és az érte fizetendő valóban csekély összeggel.

Alapból szerintem ott van gond, hogy anno kötelező egy napos oktatás és előadás sorozat volt a pedagógusoknak ilyen célból, hogy néptánchoz értő pedagógusaink legyenek. Pedig az csak kb. arra volt elég, hogy az illető elmondhatja, hallott már a magyar néptáncról. Aztán az egynapos oktatás után egy-két iskola úgy gondolta, hogy azzal a tudással már taníthat is a pedagógus...hát pedig én egészen biztosan nem engedném ezt. Nagyon-nagyon kevés a jó tánctanár még napjainkban is szerintem.

Remélem, nem ilyen tanárok tartják:
http://farkassara.blogspot.hu/…pi-tanc.html

Én szólottam, UFF

Szomorú örökös # 2016.10.07. 05:31

limma

Akkor még egyszer és utoljára próbáld meg elfogadni, hogy ha egy iskola úgy dönt, hogy a heti két tesi óra helyett más lesz, akkor nem a szülők dolga eldönteni, hogy ez jó-e így, hanem az iskoláé. Te írtad, hogy ez a legnagyobb gond. Az iskola szabad választása, hogy 5 tesit tart egy héten, vagy 3-at és a maradék 2 helyett mást. Ha te egészen karácsonyig lovagolsz, hogy márpedig kötelező mind az ötöt megtartania, akkor legfeljebb teljesen megőszülsz vagy infarktust kapsz, de változni nem fog.

Nyilván egy iskolában nem kifejezetten szülői demokrácia van, még akkor sem, amikor a finanszírozás miatt esetleg az egyház egy iskolát átvesz. Ha az egyház bejelentette az igényét, azt pedig a korábbi fenntartó elfogadja és átveszi az egyház az iskolát, akkor nyilván nem a szülők véleményét fogják ezzel kapcsolatban kikérni, próbálj megbékélni ezzel. Az oktatási intézmények fenntartásának kérdése sohasem a szülők gondja és döntési lehetősége lesz a jövőben sem.

És ha a fenntartó nem finanszírozza teljes egészében a kiváltott órákat, akkor nyilván azt az iskola megpróbálja úgy megoldani, hogy veszteségbe ne fusson bele. Kb. pont ilyenre elég a félévi 5700 Ft, mert hogy a heti két óra tanítói díját nem fedezi a néptáncoktatónak, az egészen biztos.

Alapból szerintem ott van gond, hogy anno kötelező egy napos oktatás és előadás sorozat volt a pedagógusoknak ilyen célból, hogy néptánchoz értő pedagógusaink legyenek. Pedig az csak kb. arra volt elég, hogy az illető elmondhatja, hallott már a magyar néptáncról. Aztán az egynapos oktatás után egy-két iskola úgy gondolta, hogy azzal a tudással már taníthat is a pedagógus...hát pedig én egészen biztosan nem engedném ezt. Nagyon-nagyon kevés a jó tánctanár még napjainkban is szerintem.

Mellesleg nagyjából sejtem, hogy melyik település és melyik iskola ez, egészen itt van a közelemben. És én nagyon örülök, hogy ebben az iskolában néptáncot oktatnak, mert sokkal többet ér vele a gyerek később, mint ha megtanulja a szekrényugrást vagy esetleg 10 másodpercen belül futja esetleg le a 100 métert. :-) Sok-sok éve az egyház tulajdonában van. Simán megoldhatná a szülő, hogy a szomszéd településre járatná a gyerekét nem egyházi iskolába - ami nincs is messze - de ehelyett lázong, hogy márpedig abban az iskolában mik történnek, ahová az ő gyereke jár. Lázongani persze lehet, csak éppen változni nem fog semmi. :-)

limma # 2016.10.06. 06:42

Kedves Örökös, ne haragudj, de szerintem teljesen el vagy tévedve.

Az Egyház egy csomó iskolát átvett, anélkül, hogy a szülőkkel egyeztetett volna, ill. egy ilyen kis településen még mód sincs másik iskolába járatni a gyereket.
Ha fizetős az iskola, akkor el kell fogadniuk a szülőknek az oktatási koncepciót, nyilván pont azért íratják oda.
Ha nem fizetős, úgy bizony állami feladatot végez.

A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet az egyházi oktatás ingyenességéről

37. § (1)Az egyházi és a magánintézmény szolgáltatásainak igénybevételét az Nkt. 31. § (1) bekezdés c) pontja szerinti fizetési kötelezettséghez kötheti, kivéve, ha az egyházi intézmény közoktatási megállapodás, köznevelési szerződés vagy egyoldalú nyilatkozat alapján részt vesz a köznevelési közszolgálati feladatok ellátásában.
· Ebben az esetben az oktatás ingyenességére, a térítési díj, tandíj kérdéseiben a Kormányrendelet 33-36. §-ban foglaltakat kell alkalmazni.

Tehát ők is kötelesek biztosítani a heti öt tesiórát.

Ez a két óra kiváltható egyéb sporttal dolog szerintem egyértelműen a diák szempontjából releváns, nem az iskoláéból, tehát ha az iskola váltja ki, az extra óra.

„Nem tartanám korrektnek, ha pénzt kérnénk az államilag finanszírozott testnevelésórákért – fogalmazott Flachné Vidéki Katalin, a Tabán Általános Iskola igazgatója.”

Azaz az állam is finanszírozza ugyanazon órákat, meg a szülő is - dupla finanszírozás esete forog fenn, ez általában tilos.

„Egyébként nincs rendes tornaterem, az önkormányzatnak 50 év alatt nem sikerült építeni, vagy a művelődési ház nagytermében, vagy a folyosókon tornáznak ha kint nem lehet.”

Erre:

...és meg tudtuk oldani. Mozogni ugyanis nem csak teremben lehet. ”

„A néptáncot is ugyanabban a teremeben tartják, szerintem semmivel nem jobb, mintha tesit tartanának.”

Vagyis lehetne tesi is, nem a terem a gond.

CSak az iskola úgy döntött, hogy mégis inkább a fizetős néptánc mint az ingyenes tesi. A szülők megkérdezése nélkül és kvázi rákényszerítésével. Ez a gond, nem az a nyomorult 5700 Ft, ne ezen lovagolj.

Szomorú örökös # 2016.10.05. 18:41

limma

És még egy fontos rész, amire érdekes módon senki nem figyelt:

Egyébként nincs rendes tornaterem, az önkormányzatnak 50 év alatt nem sikerült építeni, vagy a művelődési ház nagytermében, vagy a folyosókon tornáznak ha kint nem lehet.

Tehát nincs rendes tornaterme az iskolának, feltehetően bérleti díjat is fizetnek éves szinten a művelődési ház nagyterméért, hogy azt használják. A fenntartó egy bizonyos részig tudja téríteni úgy, hogy ne kelljen fizetni érte. Lehet ezért vállalták azt a heti két néptáncórát önköltségesen, bár ha kevés gyerek van eleve, akkor kétlem, hogy olyan hatalmas pénz folyna be ebből a félévi 5700 Ft-ból.

És itt van még egy másik mondat is:

A néptáncot is ugyanabban a teremeben tartják, szerintem semmivel nem jobb, mintha tesit tartanának.

Itt megint nem a téma a lényeg, hanem az, hogy egy szülő felül akarja bírálni, mire is tanítsák meg az ő gyerekét az iskolában. Nem is értem, miért nem megy el pedagógusnak az ilyen szülő? Vagy lehet, hogy eleve az is, csak eddig titkolta? :-D

Szomorú örökös # 2016.10.05. 18:32

limma
Ha jól olvasom, a legtöbb suliban nem kérnek pénzt az extra órákért

Szó nincs extra órákról, ezek pont azok a heti két órák, amelyeket nem testneveléssel töltenek. Ahol az iskola meg tudja oldani, ott nem is kötelező ezeket választani:

Bizonyos iskolákban nem kötelező a külső foglalkozás, aki akar, maradhat a suliban

És azért olvasd el ezt a mondatot is:

Nem tartanám korrektnek, ha pénzt kérnénk az államilag finanszírozott testnevelésórákért – fogalmazott Flachné Vidéki Katalin, a Tabán Általános Iskola igazgatója.

Tehát nem tartaná korrektnek, de érdekes módon ő sem említi, hogy törvényszegés lenne. ;-)

És ha eddig elkerülte volna a figyelmeteket egy mondat, akkor most ideje elgondolkodni rajta. Ezt éppen Zsóka írta:

Egy kis településen lakom, ahol az általános iskola fenntartója a Katolikus Egyház.

Tehát ez az iskola nem egy állami fenntartású iskola, ami a KLIK hatáskörébe tartozik, hanem a fenntartója az egyház, tehát egyfajta magániskola, amely állami oktatást végez. Én úgy gondolom, hogy ezt összemosni olyan iskolákkal, amelyeknek a KLIK a fenntartója, eléggé tudatlan dolog.

És nem egy nagyvárosi iskola, amely esetleg jó kis pályázatokkal vagy előnyös szerződésekkel meg tudja oldani, hogy ingyenes legyen az a heti két órás néptánc, amiért én azt a félévre vonatkozó 5700 Ft-ot egyáltalán nem tartom soknak. Ha egy vendégegyütteshez az a néptáncoktató elmegy próbát tartani, koreográfiát tanítani, akkor ennél jóval többet is kereshet. Én inkább ezért tisztelem őt így látatlanul is.

limma # 2016.10.05. 06:54

Ha jól olvasom, a legtöbb suliban nem kérnek pénzt az extra órákért, illetve ahol igen, ott meg nem kötelező járni rájuk, mert a diák választhatja az iskolai tesiórát.
A többi pedig igen, törvényt szeg.

Ahogy az egyik tanár fogalmazott:
Mandl Gábor testnevelő tanár szerint azonban ilyen feltételek nélkül is meg lehet tartani heti öt testnevelésórát – ha akarják.

  • Annak idején a tanárom azt mondta, lócitromok között is lehet atletizálni. Mi is évtizedekig tartottunk a testnevelés tagozaton mindennapos testnevelést az iskolában, és meg tudtuk oldani. Mozogni ugyanis nem csak teremben lehet.

Az iskola kutya kötelessége biztosítani saját keretén belül a heti öt ingyenes órát.
Ha a szülő nem tudja/nem akarja különsportra járatni a gyerekét, nehogy már őt kapják el.

Szomorú örökös # 2016.10.05. 05:56

Ez a cikk pont erről a témáról szól.
Bocsi, de kétlem, hogy ennyi iskola lazán törvényt sértene.

http://www.delmagyar.hu/…les/2491946/

limma # 2016.10.03. 06:42

Igen, akkor dupla törvényszegés.

1.
Nem lehet kötelezni senkit arra, hogy művészeti képzésre járjon.

2. Az iskola nem tesz eleget kötelezettségeinek, mert nem tartja meg a heti öt testnevelésórát.
A művészeti iskolai képzés nem az általános iskolai alapképzés része.

zsoka78 # 2016.10.03. 04:25

Most jöttem rá, hogy egy lényeges dolgot eddig nem írtam, mert nekem egyértelmű, de kívül állóknak nem az. Az összes gyereknek KÖTELEZŐ beíratkozni a zeneiskola néptánc tagozatára. A művészeti képzésért fizetni kell, tehát így akkor jogos, hogy pénzt szednek, szükség esetén csak azt vitathatom, hogy nem kötelezhetik erre a gyerekeket, ugye? Ki van ez találva. A zenét tanulók meg előbb-utóbb pórul járnak, mivel egy művészeti képzés támogatott. Mindenkinek köszönöm a hozzászólást, a kritikát is.

limma # 2016.10.02. 18:33

Itt arról van szó, hogy normál iskolai óráért külön pénzt kérnek. Pont.

Jó, Zsókát nemcsak a pénz zavarja, a fia utálja a néptáncot, de lehet, hogy tornaórán meg a szekrényugrást is utálja, lehet ezt ragozni tovább.

A heti öt órából legfeljebb heti két óra
.......
versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel váltható ki.”

Ez meg valójában azoknak szól, akik az iskolai tesire nem akarnak bejárni, mert egyébként is sportolnak - azaz a tanulóknak. Nem arról, hogy az iskola váltja ki saját maga a tesiórákat, pláne fizetősre.

drbjozsef # 2016.10.02. 18:14

szomoru orokos,

szerintem efi a "nem is lehetne maskeppet" ugy ertette, hogy HA kotelezo akkor termeszetesen ingyenes KELL legyen.

Megjegyzem, egyaltalan nem biztos peldaul, hogy ez a kotelezo uszas ora az altalad emlitett ket ora keretebe tartozik. Lehet, hogy van ket normal tornatermi ora (atlagos iskolakban osszevonas nelkul egyszeruen nem is fer el tobb), egy uszas, es meg ketto ami kivalthato akarmivel. Tehat de, kotelezo, de akkor szoba sem kerulhet, hogy fizessek ki.

Szomorú örökös # 2016.10.02. 06:09

efi99
Képzeld, nálunk heti 1 óra az úszás.
Természetesen kötelező és természetesen ingyenes. Nem is lehet másképp.

De, lehet másképp, hiszen a törvény is egyértelműen fogalmaz, kár, hogy csak azt olvasod el, ami téged érdekel belőle:

A heti öt órából legfeljebb heti két óra
.......

  1. versenyszerűen sporttevékenységet folytató igazolt, egyesületi tagsággal rendelkező vagy amatőr sportolói sportszerződés alapján sportoló tanuló kérelme alapján a tanévre érvényes versenyengedélye és a sportszervezete által kiállított igazolás birtokában a sportszervezet keretei között szervezett edzéssel váltható ki.

Ha a gyereked ilyen egyesülethez járna úszni, vagy bármilyen más sporttevékenységet folytatna, akkor nem tehetnék számára kötelezővé az iskolai úszás-órát a törvény szerint. De hát aki mindent bekajál, amit az iskolában mondanak neki, az így jár, mint te. ;-)

Szomorú örökös # 2016.10.02. 06:01

limma

Zsókát igenis az zavarja, hogy a néptáncért pénzt kérnek. Ha nem kérnének, nem érdekelné, ugrabugráljon csak a gyerek.

Akkor javaslom, hogy olvasd el figyelmesebben Zsóka 2016.10.01. 11:09-kor írt hozzászólását. Csak a lényeget hagytam itt belőle:

A gyerekem utálja a néptáncot...A bajom pont az, hogy nehogy már a hegedűért kelljen fizetnem csillagászati összeget mert kötelező a néptánc...sok gyereknek sem tetszik a néptánc, nem csak a szülőknek...ha a gyerek akarna járni, járatnám és kifizetném. Ha én akarnám járatni, lehet, hogy ráerőltetném a gyerekre és kifizetném...hagy döntse már el a gyerek, hogy mi érdekli, vagy esetleg a szülő, hogy mivel akarja megalapozni a gyereke jövőjét, ne a tanárok...lássuk be, hogy a matek hozzá tartozik az alap műveltséghez és gyakorlatilag minimális matek ismeret nélkül nem lehet élni, ugyan ez vonatkozik a többi közismereti tárgyra is, a néptáncra viszont nem, anélkül lehet élni.

efi99 # 2016.10.01. 20:57

Szomorú örökös
Képzeld, nálunk heti 1 óra az úszás.
Természetesen kötelező és természetesen ingyenes. Nem is lehet másképp. A 30 ezres példámat meg nem akartad megértei, holott tudod te, hogy miről van szó: ha 5700-at el lehet kérni, akkor végül is akármennyit is el lehetne. Kötelezően.

limma # 2016.10.01. 17:54

Szomorú örökös: Zsókát igenis az zavarja, hogy a néptáncért pénzt kérnek. Ha nem kérnének, nem érdekelné, ugrabugráljon csak a gyerek. Ha már kérnek, akkor - és csakis akkor - ő szeretné megválasztani, hogy miért fizet.
Szerintem ez annyira nem érthetetlen.

limma # 2016.10.01. 17:54

Szomorú örökös: Zsókát igenis az zavarja, hogy a néptáncért pénzt kérnek. Ha nem kérnének, nem érdekelné, ugrabugráljon csak a gyerek. Ha már kérnek, akkor - és csakis akkor - ő szeretné megválasztani, hogy miért fizet.
Szerintem ez annyira nem érthetetlen.

Lyonee # 2016.10.01. 17:27

Én a jogi részére reagáltam, Zsóka is csak erre volt kíváncsi, de egyesek mintha ezt nem vennék tudomásul. Ha a gyereke úszni szeretne, az eddigi hozzászólása alapján el tudom képzelni, hogy nem fogja rá a pénzt sajnálni, megoldja. Egyébként úszásra is járhatnának a tanulók testnevelés óra keretében, és még csak úszásoktatót sem kellene alkalmaznia az iskolának.
Részemről befejeztem, a kérdező elfogadta a válaszom.

Szomorú örökös # 2016.10.01. 16:24

Lyonee
Zsóka saját maga írta, hogy jobban örülne úszásoktatásnak:

Bezzeg azt nem tudják elintézni, hogy úszni járjanak, azért szívesen fizetnék.

Azt szeretné, hogy ne néptáncot oktassanak a gyereknek, hanem úszást, és szerinte a többi szülő sem ért ezzel az oktatással egyet. Rendben, ahogy olvastam, a törvény lehetőséget ad neki, hogy ne néptáncra, hanem külső helyen egy egyesülethez úszásra járjon a gyerek, de azért nyilván fizetni kell, viszont ebből azt is kiolvasom, hogy talán még ezzel se lenne gondja. Innen kezdve igazából nem is értem Zsókát. ;-)

Mint írtam, a néptáncoktatás fizetős részért már nem firtatom, elfogadom, hogy jogtalan. Ha lehet, ne ragadj le itt!

Lyonee # 2016.10.01. 15:41

Még mindig nem érted. Zsóka gondja az, hogy az ingyenes, kötelező oktatásért jogtalanul pénzt kérnek. Az csak hab a tortán, hogy a gyerek nem is szereti.
Nem közakarat kérdése, hogy nem kérhet érte pénzt az iskola, hanem a kötelező oktatás ingyenessége miatt van. Hidd el, ez nagyon súlyos jogsértés.
Nehogy azt hidd, hogy ezzel a jogsértéssel a tanárok egyetértenek. 95% biztos nem. Egyébként nem az állami oktatásnál fordul elő a legtöbb jogsértés, hanem egyházi, alapítványi iskoláknál. Legtöbbször a tanárok szenvedik el.

Szomorú örökös # 2016.10.01. 14:31

Lyonee
Alávetem magam a közakaratnak, hogy a fizetés nem jogos érte. Viszont - limma nekem is van egy szomorú hírem - én a "nem kötelező" jelző alatt viszont azt értettem - és ezt szerintem korábban is ugyanígy fogalmaztam meg - hogy amennyiben a szülőnek nem tetszik a néptánc oktatása, lám kiderült, hogy a gyereknek sem, akkor elviheti máshová sportolni, amiről az adott egyesület igazolást fog neki adni, az viszont már nem lesz ingyenes, de szabadon választható. Ez csakis a szülő döntésén alapul. Nagy valószínűséggel a hegedű-oktatás nem tartozik ezen tevékenységi körbe, amit elfogadnak igazolás gyanánt, tehát valami mást kell kitalálnia, amennyiben a néptánc nem felel meg neki.

Itt a Zsóka gondja az, hogy nem mást tanítanak a gyerekének ebben a heti két órában ingyen. Azonban tudomásul kell vennie, hogy ez a része már nem kívánságműsor, ezt az iskola dönti el bizonyos határokon belül - és nyilván a néptánc benne volt a pedagógiai tervben - mindezt Lyonee fogalmazta meg nagyon szépen. Ugyanis ez kb. olyan lenne, mint ha közvélemény kutatást végezne egy iskola a tanév előtt, hogy melyik tankönyvet válasszák egy-egy adott tárgyhoz. Na azt hiszem, hogy ezen esetben a tanév végéig se dőlne el a kérdés. :-)

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.01. 12:31

Konzervatívak

Attila111111 (törölt felhasználó) # 2016.10.01. 12:29

Zsóka,

Ha gyermeket vállaltál akkor erkölcsi kötelességed mindent megadni neki, ami az egészséges, kiegyensúlyozott fejlődéséhez szükséges! Reagálásomban pontosan az ő oldaláról válaszoltam, hogy miattad ne kerüljön kellemetlen helyzetbe. Szíved joga úgy cselekedni ahogyan jónak látod. Jövő zenéje, hogy a tanári kar miképpen díjazza törekvésed. Katolikus iskolák eléggé konzervatívvak, nagyon nem szeretik ha beleszólnak döntéseikbe.
Hajrá

zsoka78 # 2016.10.01. 10:30

Lyonee köszönöm.

Attila111111
Pont a jogi része érdekelt. Csak hogy teljesen képben legyél:
Annyira nem törődöm a gyerek fejlődésével és ismereteinek bővítésével: szerintem az egész iskolából az én gyerekem az egyetlen, akinek nem az a szórakozás, hogy McDnaldsba megyünk hétvégén, hanem volt már a Természettudományi Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, a Csodák Palotájában, látta a Parlamentet, volt a Szent István Bazilikában, utazott vonaton, metrón, trolin, villamoson, hajón, volt a Vidámparkban, mielőtt bezárták, volt a Margit-szigeten, látta a Budai Várat, volt a Tropicariumban, végigsétált a Duna-korzón, látta a Karácsonyi Vásárt a Váci utcában, volt a Nyíregyházi Állatparkban, látta a Földalatti Vasútmúzeumot, jégkorcsolyázott már többször igazi normális jégpályán, volt Sporttáborban a Balaton mellett, kempingezett már többször sátorral, volt már igazi komolyzenei koncerten, mindezt Budapesttől 200 km-re élve, sok pénzt, időt, energiát ráfordítva. Megfizetem azt, hogy hegedülni tanuljon, mert szeretne, támogatom abban, hogy fellépjen előadáson.
Szóval nem hiszem, hogy korlátolt vagyok azért, mert nem fizetek egy ráerőltetett foglalkozásért, amit utál.

Lyonee # 2016.10.01. 09:32

(Lemaradt néhány betű.)
Helyesen
"Utolsó próbálkozásom:"

Annyit még kiegészítésképpen hozzátennék, hogy a kérdező éppen a gyermeke iskolájában ilyen módon szervezett néptáncoktatás jogi hátterére volt kíváncsi, és nem a néptáncoktatás mások által vélt hasznosságára.
Ha az iskola úgy dönt, és a pedagógiai programjában is benne van, akkor tarthat 2 óra néptáncot, még akkor is, ha nem mindegyik szülőnek tetszik. Az oktatás viszont ingyenes, és a tanárnak is megfelelő végzettséggel kell rendelkeznie. Az első törvényességi ellenőrzésnél kibukik a törvényellenes működés, ami ilyen súlyos esetben akár az igazgató büntetését is eredményezheti.