Közbeszerzés


Norbi50 # 2014.11.18. 11:51

Bocsánat, lehet, hogy túl triviális lesz a kérdésem, de szükségem volna egy áttekinthető válaszra.

Önkormányzati gazdálkodás - közbeszerzés a témakör.

Az Önkormányzat testülete úgy dönt, hogy egy bizonyos szolgáltatást a 3 árajánal közül a legkedvezőbbet benyújtóval kíván megkötni. A testületi döntés megszületik. A szerződés azonban a szolgáltatásra nem konkrét összeget határoz meg, hanem azt mondja, hogy a szolgáltató minden hónapban az önkormányzat írásbeli megrendelései alapján teljesít. Így telnek-múlnak a hetek/hónapok, majd lassan eléri az önkormányzat a szolgáltató felé kifizetett 8 millió forintos közbeszerzési értékhatárt.
Bár, év elején az még nem volt látható, hogy a várható költségek átlépik ezt a határt. Kellett volna közbeszerzést kiírni, avagy sem ?!

Második jogeset:
Minisztérium kiír egy pályázatot köznevelési intézmény energetikai korszerűsítésére. A pályázat beadásának feltétele, hogy minden megrendelt szolgáltatásra (így pl. ablakrendelés, fűtéskorszerásítés) nyújtson be a pályázó önkormányzat árajánlatot. Tekintettel arra, hogy a pályázat egy rendeletben jelent meg a Magyar Közlönyben, majd ezt követően 5 nap volt a pályázat benyújtására, így mindenki kapkodott, mi is.
A beérkezett árajánlatokkal pályázott az önkormányzat és elnyert 19 M támogatást. Ebből 6 M Ft ment az ablakcserére és 13 M a fűtéskorszerűsítésre (mind a két szolgáltatást két különböző vállalat csinálta).
A minisztériumnak meg lettek küldve a beszámolók, nem jeleztek róla, hogy bármi probléma lett volna vele. Kellett volna közbeszerzést kiírni, avagy sem figyelembe véve a fenti összegeket?

Köszönöm a válaszokat!

VFJ72 # 2014.05.22. 12:18

Ha az ajánlattételek értékelésekor egyérteművé vált, hogy az adott ajánlattétel érvénytelen (az ajánlat a részletes ajánlat szerint hiányos (10 dolgot vennénk csomagban, de a részletezésben csak 9 dolog szerepel)-ezáltal az ajánlati ár nem tartalmazza a teljes beszerzendő áru(k) árát), ebben az esetben a hiánypótlási felhívást (többi ajánlattevő által hiánypótlandókról, illetve az adott ajánlattevő hiánypótolható tételeiről) el kell-e küldeni az adott ajánlattevőnek?

piamaat # 2013.11.16. 12:44

Kedves Mindenki,

Szeretnénk segítséget kérni egy egyszerűnek tűnő kérdésben, ami a Kbt. többszöri átolvasása után egyre inkább tűnik bonyolultnak számomra.
Az alvállalkozó és a kapacitást biztosító szervezet elhatárolásáról lenne szó. Jól értelmezem, hogy kapacitást biztosító szervezetet nem kell feltétlenül megjelölni alvállalkozóként is?
Konkrétan korábbi szállításra (szoftverfejlesztésre) vonatkozó referenciát, mint alkalmassági kritériumot biztosítana a másik gazdasági szereplő. Jól értelmezem, hogy ebben az esetben elég egy nyilatkozat, hogy miként fogjuk felhasználni az ők korábbi tapasztalatait? Pl. Elég lehet, ha szakmai konzultációk, megbeszélések keretein belül átadják a szükséges tapasztalatokat?
Segítségét és válaszát előre is nagyon köszönöm!

döniz # 2013.08.13. 09:50

Kedves Mindenki,

köszönöm a választ!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.13. 09:06

Wers, ha nem érted a választ, akkor használj értelmező szótárt.

wers # 2013.08.13. 08:55

Te érted a kérdést?

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.08.13. 08:50

Meg kell támadni a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt.
Ha több pályázó van, valaki úgyis megtámadja.

Sherlock # 2013.08.13. 08:29

Magyar ember találékony... :D Zseniális ötlet, de nem ajánlom.

döniz # 2013.08.13. 08:16

Tisztelt Szakértők!

Lehet-e már elvégzett munkát közbeszerzési pályázatban kiírni?
Részt veszünk egy pályázaton, amelynek egyik feladata egy elvégzendő munka, amire ajánlatot kellene adnunk. A valóságban azonban ezt a munkát (bizonyíthatóan) már elvégezték.
Mi a teendőnk?

Köszönöm a választ!

danielf # 2013.01.19. 01:50

Üdvözlet minden kedves fórumolvasónak!

2006 óta immáron hatodik alkalommal kezdődik meg a hazai közbeszerzési szabályozással és kultúrával kapcsolatos online kérdőíves kutatásunk.

A kérdőív célja, hogy minél hatékonyabb, versenyképesebb, a hazai közbeszerzési piac szereplői számára kulturált közbeszerzési piaci körülményeket biztosító, fenntartható környezetet teremtsünk.

A kutatás eredményeként javaslatokat fogalmazunk meg a döntéshozók és jogalkalmazók számára. A kérdőív a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (új Kbt.) rendelkezéseinek figyelembe vételével készült.

A kérdőív személyes adatokra vonatkozó része opcionális, feldolgozása során az adatok kezelése anonim módon történik, azok semmilyen módon nem kerülnek nyilvánosságra.

Minden korábbi kutatási eredmény és a kérdőívhez vezető link itt található:
http://www.kozbeszkut.hu

Köszönjük, ha rászán 30 percet a kitöltésre!

VFJ72 # 2012.09.12. 18:59

Köszönöm a válaszát!

Kovács_Béla_Sándor # 2012.09.11. 12:29

VFJ, gondolom, az önkormányzat nem közbeszerzési eljárás alapján szerződött ezzel a céggel. Akkor viszont a cég is közbeszerzési ajánlatkérővé vált.

www.beszerzesi.info # 2012.09.11. 11:52

Kedves Péter!

Önkormányzatként nálatok rendszeres az ÁSZ ellenőrzés. Itt arra a kellemetlen kérdésre kell majd válaszolnod, hogy ha

  1. a Kbt. rögzíti a becsült érték meghatározásának szabályait (általában kért legmagasabb ellenszolgáltatás), és
  2. rendelkezésre állnak a piacfelmérés adatai, amely mutatja, hogy a legmagasabb meghaladja az értékhatárt;
  • > akkor miért nem volt közbeszerzés?

Ezt még érdemes megnézni:
"13. közbeszerzési eljárás előkészítése: az adott közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges cselekmények elvégzése, így különösen az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet- és piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése..."

A jó hír, hogy ebben az értékben különösebb indokolás nélkül lehet tartani hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást (122/7).

Üdv:
Szűcs Róbert
www.beszerzesi.info

VFJ72 # 2012.09.01. 11:08

Egy 100 %-ban önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet a közbeszerzési értékhatárt meghaladó értékű beszerzést tervez. A beszerzés folyamatos, alkalmanként nem, de az egybeszámítás szabálya miatt több hónap alatt eléri az értékhatárt. A beszerzendő árut kizárólag az önkormányzat részére történő továbbértékesítés céljából vásárolja. A szükséges fedezetet a fenti értékesítésből származó bevételből kívánja biztosítani. Nem támogatásból!

Kötelező ebben az esetben közbeszerzési eljárás lefolytatása a gazdálkodó szervezetnél, vagy csupán önkéntes?
Köszönettel!

Kovács_Béla_Sándor # 2012.08.30. 15:46

Amíg nem fogadnak el olyan ajánlatot, amely meghaladja a közbeszerzési értéket, addig nem sértették meg a közbeszerzési törvényt. Más kérdés, hogy az ajánlattevőknek is tudniuk kellene, hogy a közbeszerzési értékhatárt meghaladó ajánlat értelmetlen, az Önök nem fogadhatják el.

OFF
A háló általános a tegeződés, szervusz!
ON

Cans1 # 2012.08.30. 11:51

A Kbt. 11.§ (1) bekezdés zavar engem. "A közbeszerzés értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért általában kért vagy kínált - áfa nélkül számított ... legmagasabb összegű tejes ellenszolgáltatást kell érteni."

A kínált 15 millió Ft feletti volt a legmagasabb.

Engem ez zavar nem picit, hanem nagyon.

Bár meglátásom szerint a közbeszerzés megkezdésekor fordulat nem áll fenn, mivel a beszerzési szabályzatunk szerint jártunk el.

Segítségét újra és ebben a kérdésben remélhetőleg utoljára is nagyon szépen megköszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.08.29. 15:28

Jogszabályhelyet arra, hogy valamit nem kell megtenni? Hivatkozzon jogszabályra, aki az ellenkezőjét állítja.

Cans1 # 2012.08.29. 14:33

Köszönöm a válaszát.

Esetleg egy jogszabály helyet tudna nekem mondani ügyvéd Úr?

Ugyanazt a három céget meg lehet hívni? Vagy keressünk inkább új cégeket?

Segítő közreműködését előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Lipták Péter

Kovács_Béla_Sándor # 2012.08.29. 14:13

Akkor nem kötelező. Viszont találni kellene valakit, aki hajlandó szerződést kötni az értékhatár alatt.

Cans1 # 2012.08.29. 13:59

A pályázat kiírója nem rendelkezett az eljárás tekintetében. Ennek fényében hogyan látja? (MVH-s pályázat)

Kovács_Béla_Sándor # 2012.08.29. 13:31

Az ilyen pályázatoknál gyakran a kiíró írja elő, hogy közbeszerzési eljárást kell lefolytatni a támogatással megvalósuló fejlesztésre.

Cans1 # 2012.08.29. 13:27

Önkormányzatunk pályázati pénzhez jutott cca. 10 millió forint értékben sportpálya kialakítása céljából. Az építés beruházás értékhatárt nem léptük át, ezért a beszerzési szabályzatunk alapján meghívtunk három céget.

Az egyik 11 milliót, a másik 12 milliót, míg a harmadik 15 milliót adott ajánlat gyanánt. Mivel a átlépték a kereteinket, forráshiányra hivatkozással visszadobtuk az ajánlatokat.

Régen volt egy olyan jogszabályi rendelkezés, ha bármely ajánlat (még ha nem is legjobb) átlépi a közbeszerzési értékhatárt, le kell folytatni a közbeszerzési eljárást.

Tudna valaki segíteni? (esetleg jogszabályhely megjelöléssel)

Köszönettel:

Péter

Kovács_Béla_Sándor # 2012.04.18. 16:36

Az alapítvány kibocsátó - ahogyan azt az Szja. tv. rendeli.

kukucs # 2012.04.18. 13:43

A Kft. az alapítvány "cége"

kukucs # 2012.04.18. 13:42

"Meg néztem egyet. Nem a kft. bocsátja ki."

Én még nem láttam közelről. Akkor ki a kibocsátó? Tőlük lehet rendelni!