Önkormányzati lakás "eladása"


Henriette # 2008.10.11. 22:35

Kedves Monalisa1! Köszönöm a konstruktív tanácsodat, ismét bizonyítottad, hogy sokakkal ellentétben Te tényleg értelmezed is azt, amit a kérdezők kérdeznek.

Henriette # 2008.10.11. 22:45

Kedves Pjotr! Már ne haragudj meg, de nem hiszem, hogy együtt legeltettük a marháinkat, hogy ilyen hangnemet üss meg velem, vagy bárkivel, aki segítséget kér itt a fórumon. Sajátságos stílusotok van, ezt el kell ismernem, mégis talán előbb olvasd el figyelmesen a kérdést, mielőtt válaszolnál... Én egy szóval sem írtam, hogy meg akarok gazdagodni ezen a lakáson. Sokakkal ellentétben inkább eltűnnék innen nagyon gyorsan és ha már kölcsönt veszek fel, a sajátomra venném fel. Én 41 évesen gyakorlatilag egy kommunában élek immár 20 éve azért, hogy egyszer majd ez a lakás megvásárolható lesz és akkor majd milyen jó lesz. Sajnos nem olyan könnyű ennyi embernek egy lakásban élni (közös konyha, közös fürdőszoba stb.), hogy csak a legfontosabbakat említsem és most tartok ott, hogy meguntam a dolgot. Tudom, hihetetlenül nagyképűnek hangzik, de szeretném a saját életemet élni, mégsem tehetem, mert, ha innen elmegyek, akkor az öcsémékre hárul minden teher és ők egyedül nem bírnák. Családi összetartásból maradtam hát majd' 20 évig. Most, hogy kiderült, még öt évig kénytelen vagyok maradni, kicsit elkeserített. Pusztán emberi indokok vezéreltek a kérdés feltevésben, nem anyagiak. De Te ezt nem értheted, hiszen a sokmillió forintos ajándék nem az én számból hangzott el! Ha kapzsi lennék, fel sem merült volna bennem ez a kérdés.

Henriette # 2008.10.11. 22:46

Kedves Matthiasi!
Kösz az építő jellegű kritikát! Komoly hozzászólás volt, még el is gondolkodtam rajta! Tudod mire jutottam? A nemességet két s-sel írjuk!

matthiasi # 2008.10.12. 06:45

Na ja a helyeírásból mindig gyenge voltam.
De , hogy építő jellegű is legyen a dolog :
meg kell venni azt a lakást és leválasztani.
Az a 215 m2 nem olyan kicsi, sőt hatalmas. Ebből kettő vigan kitelik, de akár 3 is.
Én is csináltam ilyent anno.
Előbb a műszaki megosztás - térben szétválasztani olyan arányban ami racionális. Nyilván a két különbejárat az alapvető, majd a mellékhelyiségek + kialakítása és végül a közművek szétválasztása, és ha ez megvan jöhet a jogi is.
MI.

monalisa1 # 2008.10.12. 07:11

Ez a leválasztás nem is rossz ötlet, csínáltak már másik is hasonlót. Kell egy jó mérnök, egy jó kivitelező, és némi (...) bankhitel, de hosszú távon bizonyára mindenki jól jár - együtt de mégis végre külön.

Tehát megvenni a lakást, azt követően az engedélyeztetések stb. - a rumli 2 hónap alatt megvan.

Pjotr # 2008.10.12. 07:28

Ki akadályoz meg, hogy elköltözz és vegyél egy saját lakást?
Szerintem senki.... csak ingyen akarod a dolgot...
Ha 200.000-el számolom a nm árat, akkor is kapsz ajándékba 20.000.000Ft-ot...
A két kezedet össze kéne tenned, hogy van ilyen lehetőséged, mit gondolsz hány ezer ember lenne szivesen a helyedben?
Én alapvetően ellenzem és börtönbe zárnám azt aki az önkormányzat vagyonát így elherdálja, neked meg azt kéne felfogni, hogy van egy kivételes lehetőséged ami az emberek nagyrészének nincs, ezt megköszönni és nem pedig háborogni meg követelőzni....

Azt irod, hogy el akarsz költözni és a sajátodra akarsz fizetni inkább.
Miért nem teszed?
Vegyél egy hirdetési újságot és keres egy lakást....
Vagy pontosan milyen segítséget vársz? Adjuk össze rá a pénzt?
Mégis mit szeretnél?
Adja ode ingyen neked az önkormányzat a lakást, mert neked az jár, majd azt eladod és veszel belőle másik kettőt?

Henriette # 2008.10.12. 08:42

Kedves Fórumozók!
Köszönöm a hozzászólásokat.

Kedves Pjotr! Ha javasolhatom, akkor ítélkezzél, ha megismerted az embert. Te ugyanazt szajkózod már két hozzászólás óta és míg a többiek nagyjából felfogták a probléma lényegét, addíg Te csak mocskolódsz. Nem fogok szabadkozni, főképpen nem ilyen korlátolt embereknek...
További szép napot mindőtöknek.

matthiasi # 2008.10.12. 17:06

Folytatnám a szétválasztás témát.
Valamikor un. számlálóbiztos voltam - népszámlálás 2001. Volt alkalmam nagyon sok bp. lakásban 'lábatalankodnom a királyu. végig jártam. Ott láttam sok mindent. Pl. egy csomó leválasztott lakást. Általában jó 10 m2 feletti régi un. polgári lakásokat szabtak szét - néha már akaár torzul is.
Volt olyan est is amikor nem a folyósóra nyiltak a lakások - hanem volt egy un. belső elő -elő szoba. aztán még a lakásoknak mégegy már szuverén csak az övék. Megoldás mindenre van. Csak fantázia, türewlem és sok sok pénz kell.
Idsézet Ml-től
a rumli 2 hónap alatt megvan.

hát ez túl optimista felfogás,de talán nagyon jó szervezéssel megoldható.
Más : szükebb és tágabb környezetemben is volt aki megvette a korábban önkormányzati lakását / mellesleg ezek a lakások, hogy finoman fogalmazzak rabolt jószágok voltak- ja a finom fogalamazás arra - szarért húgyért vették meg. a z forg érték 15 25 % áért.
Volt egy kollégán akai heteket azon sopánkodott, hogy ő milyen szerencsétlen. Volt ez még a 90-es évek elején . egy belbudai jobbidőket látott bérházban laktak. A többség tanácsi tulaj volt, azok vitték a szajrér az érték 15 % -áér, az ővé meg egy un. kényszer bérlet volt, azaz egy magánszemélyé. Na az illető ennyiért nem adta . Ő ragaszkodott az 50 % -hoz. Végül a kolléga megvette ezért az összegért (azt elfelejtette , hogy előtte majd 40 évig (51 - 90) között ők laktak szarért húgyért. Na mindegy megvette az akkori forgalmiár feléért, de frusztrált volt, hogy a többiek házban még potyábban jutottak a lakáshoz. Ja , a maradék másik 50 % nagyrésze meg kamatmentes munkáltatói hitelből jőtt össze.
Jó kis kégli volt - belbuda és 89 m2.
A tisztánlátás végett !

matthiasi # 2008.10.12. 17:08

Általában jó 10 m2”, azaz 100 m2 felettiek

Pjotr # 2008.10.13. 06:38

Mocskolódok?
Nem hiszem....
Ide jöttél jogi tanácsért, hogy a szemét önkormányzat 20 millát akar csak adni nekem , de én 40et akarok.
Tanácsot nem kértél, konkrét problémád ezen kívül nincs.
Halvány lila sejtelmem sincs, hogy igazából mi is a kérdésed....

A nagymamád nevén van a bérlet, ő veheti meg a lakást, vegye meg ossza ketté majd öt év múlva irassa át rátok.
Ha nem tetszik ez a megoldás, akkor vegyél magadnak máshol egy másikat.
Ennyi, nincs itt semmi probléma, egyszerű a dolog, mint a faék.

Ravenna # 2008.10.13. 13:59

Üdv!

Nekem csak egy kérdésem lenne. Hány év után lehet eladni úgy egy ex-önkormányzati, önkormányzattól megvett lakást, hogy ne kelljen a különbözetet visszafizetni az önkormányzatnak?

Ismerőseim új lakásba szeretnének költözni, amelyikben most laknak, már nagyon szűk nekik, szükségmegoldás volt. Pontos dátumot nem tudnak még, 4-5 éve vették meg a lakást, még egy kis teher még mindig van rajta, sajnos. Segítséget kérnék, hogy hogyan tudnak mégis költözni, ha nincs más önerejük, csak ez a lakás!

Üdvözlettel: Agatha Ravenna Moon

Pjotr # 2008.10.13. 20:08

5 év, általában,de az önkormányzatnál megmondják pontosan.

monalisa1 # 2008.10.13. 20:21

A moratórium lejártáig "adják bérbe" a lakást - megfelelő jogi garanciával. Így akár "holnap" kiköltözhetnek már.

(Csak írásban gondolkodok: határidős elővételi adásvételi szerződés - ügyvédet kell megkérdezni.)

Monalisa
laikus hozzászóló

Renus # 2008.10.14. 16:01

Üdv mindenkinek!

Nem kérdezek semmit, csak véleményt "mondok".
Ez egy Fórum, bár olvasva az előzőeket nem biztos hogy ez mindenki számára világos.. Ide azért írnak az emberek, hogy feltegyék kérdéseiket, válaszra várva..nem pedig azért, hogy "lehordják", mert mertek kérdezni. Azért mert valaki feltesz egy kérdést, hogy mit lehet csinálni az önkormányzati, vagy saját lakással, nem azt a választ szeretné hallani, hogy kapzsi, és nem elég neki annyi amije van. Felháborító, hogy emberekben mennyi... van. Ez Fórum, ha van valami kérdése az embernek felteszi, és jó indulattal várja, hogy normális választ is kap rá.
Akinek nem inge....

Pjotr # 2008.10.15. 19:51

Jóindulatú kérdésre jóindulatú választ is kap az ember.
De akit csak akpzsiság vezérel, mert neki az jár, az olyan válaszokra is számítson.

Hármas Lakáscsere # 2008.11.07. 12:28

Üdvözlet, Kedves Fórumozók!

Érdeklődni szeretnék arról, hogy lenne egy hármas önkormányzati lakáscsere. Kell hozzá ügyvéd jelenléte?
Úgy tudom, hogy csak saját tulajdonú lakás esetén kell ügyvéd.

monalisa1 # 2008.11.11. 17:33

Mível a lakások tulajdonosa az önkormányzat, a tervezett csereszerződéshez az ő(k) jóváhagyása szükséges - egyben bizonyára elegendő is. (A jogászuk majd ellenjegyzi.) A megfelelő formanyomtatvány vélhetően beszerezhető az ügyfélirodán.

Ha az egyes lakások közt un. értékkölönbözet van, azt a cserepartnerek külön írásba foglalják és az aláírásukat tanúkkal igazoltatják. (Olyasmi mint amikor xy egy bizonyos összeggel tartozik valakinek, és annak jogosságát-, a fizetés idejét- és magát az átvételt nyugtázzák.)

Monalisa
laikus hozzászóló

annami # 2008.11.30. 10:00

Jónapot!!!
Érdeklödni szeretnék, hogy az önkormányzati lakást ha megvásárolom az önkorményzattól akkor kell-e lakásszerzési illetéket fizetnem????Ha igen akkor mit néznek amenyiért vásároltam vagy amenyire felértékelték???
Köszönöm válaszukat!!!

vattacukor # 2008.12.03. 19:31

Tisztelt Hozzáértők!

Önkormányzati tul. ingatlant bérlek jelenleg már csak egyedül mert édesanyám elhunyt. Ez egy 58nm-es lakás. Anyagilag most sikerült helyrerázódnom, volt munkanélküliség meg minden. A lakbérrel el vagyok maradva, de egyedül nem is fogom tudni fizetni rezsivel együtt kb 60.000 ft. Van arra mód, hogy kissebb lakást adjon az önkormányzat aminek kifizethető a rezsije? Hol lehet ezt kérni? Biztos vannak olyan családok akik jobban rászorulnának erre a nagy lakásra. Magán úton neki állhatok cserepartnert keresni így hogy hátralék van rajta? Nem akarok nyerészkedni csak egyszerűen egyenesbe jönni végre és nem az utcán kikötni.

kriszti112 # 2008.12.19. 14:11

Tisztelt Ügyintéző!

Érdeklődni szertnék, hogy mi a teendő ha az önkormányzati lakásom penészedik már vagy 20 éve...és nem tudok ellene semmit tenni, mert a kűlső falunk szinte olyan, mint a homok, ami magába szívja a nedvességet.Ebből kifolyólag van- e lehetőségem arra,hogy egy jobb lakásra cseréljem? Korábban próbáltuk édesapámmal megvenni, hogy aztán így tudjunk tovább lépni, de akkor azt mondták, hogy nincs,mert hamarosan bontani fogják.Ez volt tíz éve, emiatt nem kötettük be például a gázt se a főzéshez.
Lehet kérni egy másik lakást az önkormányzattól, amit mondjuk pár év múlva meg is tudnék vásárolni, mert hiába is gondolja bárki is azt, hogy esetleg megcsináltatja az önkormányzat, nem fogja hiszen "20 éve már bármelyik pillanatban bonthatják".Én meg nem tudok és nem is szertnék rákőlteni egy olyan lakásra, amit bármikor bontani fognak.........

Válaszát várva,

K.

monalisa1 # 2008.12.19. 14:56

(Tüdőgyógyász szak)orvostól kellene igazolás hogy az ottlakó családtagok közül valaki asztmás és/vagy allergiás beteg az állandó penészedés okán, és az egészségi okra hívatkozva kérni a lakáscserét az önkormányzattól.

Mert egy előbb-utóbb lebontásra kerülő épületre önmaguktól fillér annyit nem költenek már., erre- mármint műszakilag az életveszélyre (= mindjárt összedől) hívatkozva kérni a cserét hosszú és bizonytalan eredményű pereskedés lenne.

Bár legfeljebb az aládúcolás történik majd meg, de attól a nyírkosság még megmarad.

ObudaFan # 2008.12.19. 16:29

A helyi önkormányzat rendeletében biztosíthat ilyen lehetőségeket, önmagában a törvényből nem következik. Ezért a polgármesteri hivatalban kellene érdeklődni.

kriszti112 # 2008.12.19. 18:43

Kedves Monalisa!

Köszönöm a gyors válaszodat,és a hasznos tanácsokat.
Megpróbálok ebben az irányban elindulni.

Köszönettel:
K.

kriszti112 # 2008.12.19. 18:48

És az Ügyvéd Úrnak is köszönöm.

monalisa1 # 2008.12.19. 18:55

Ahogy ObudaFan javasolta: érdeklőni a polgármesteri hivatalban.

Mível a ház állaga olyan amilyan, valamint amúgy is előbb-utóbb lebontásra kerül, az önkormányzat cserelakást mindenképpen köteles lesz majd felajánlani., próbáld kijárni hogy MIELŐBB és ne majd egyszer csak. (Ti a 20 évi dohosságot, penészességet megszenvedtétek már.)

Azt azonban tudni kell, hogy "a" felajánlandó cserelakás dolgában nagyon válogatni nem lehet., mutatnak majd 2-3 lakást és nagyjából ennyi. (Van az ügyintézőnek rajtatok kívül bizonyára "száz" más hasonló esete, ezzel szemben a cserelakások száma korlátozott.)

Tudnám javasolni, hogy mindjárt az osztályvezetőnél próbálkozz, de talán még jobb ha az illetékes polgármester-helyettes félfogadására jelentkezel be.

Minden jót!