Felmondott jelzáloghitel leendő társasházon


genti93 # 2018.05.22. 18:00

Tisztelt Fórumozók!

Adott egy ingatlan amelyen a beruházó elkezdett felhúzni egy 100 lakásos társasházat, hitelből. A jelzálogjog a teljes ingatlanra be van jegyezve, ám a hitelező "bank"-kal közben valamilyen oknál fogva megbomlott a hitelszerződése a kivitelezőnek (állítólag nem kapták meg a teljes hitel összeget, de nem árulnak el részleteket). Az adás-vételi szerződésen fel van tüntetve, hogy az eladó csak a hitelezőnek elutalt összeget fogadja el vételárként, ez az első 60% esetében így is történt, ám most, hogy a projekt a végéhez közelít az eladó - és egyben kivitelező - cég egy új szerződést akar alá íratni velem amelyben neki kell utalnom a maradék vételárrészt. Ebben az új szerződésben van egy kitétel amely szerint vállaljék, hogy a társasház alapítását követően 30 napon belül elintézik az akkor már albetétesített lakásról a jelzálog törlését.
A kérdésem az lenne, hogy ez így mennyire állja meg a helyét ingatlanjogász szemmel? Ebben az esetben a jelzálogjog hogy kerül felosztásra albetétesítés esetén? Az így az én lakásomra jutó jelzálog miatt a hitelező elveheti a lakásom attól függetlenül, hogy azt a hitelt a kivitelező vette fel és én neki megfizettem a vételár maradékát?