#építöközösség #kémény #birtokvédelem


ZSÉMBOR # 2018.08.13. 19:52

Tisztelt Fórumozók!

Segítséget, tanácsot szeretnék kérni.
Egy építőközösségben vettünk egy felújítandó lakást. A felújítás érinti a cirkó rendszer kiépítését is, mivel a lakásban korábban konvektoros (már nem működő) rendszer volt, mely már nem korszerű. A házban mindenkinek ki van építve a cirkó rendszer, és van egy senki által nem használt gyűjtőkémény, amely alkalmas lenne arra, hogy a kazánt belekössük. Mivel oszatatlan közös tulajdon a ház, összehívtunk egy tulajdonosi közgyűlést, hogy a kémény kibéleléséhez és az abba való bekötés lehetőségéhez való hozzájárulást kérjük a tulajdonostársaktól. Ezt a jelenlévők (az összes tulajdonos többsége) megszavazta nekünk. 3 lakás érintett az ügyben közvetlenül, és az alsó szomszéd azonban kitalálta, hogy mi van, ha egyszer valami változás folytán neki is bele kell kötni a kéménybe és nem lesz lehetősége, mert mi belekötöttünk! Ezért nem járult hozzá, hogy mi belekössünk. A kéményes szakemberek szerint a gyűjtőkéménybe 2 kazán is beleköthető külön, így megnyugodtunk, és ehhez hozzájárult ő, én és a harmadik érintett felső szomszéd is közvetlenül. Azonban a nyilatkozatokhoz kellett a közös képviselő hozzájárulása is,amelynek beszerzését ez az alsó szomszéd vállalta. Elfogadtuk. Ez 3 hónapja történt, azóta nem adja ki a nyilatkozatokat és a kéményes nem tudja megcsinálni a kéménybélelést, mert a Főkétüsz a nyilatkozat nélkül nem veszi át. Elzárkózik minden megkereséstől, nem érdekli, hogy a mi lakásunkban nincs melegvíz és nem lesz fűtés sem. Az ő lakásában megoldott a cirkó rendszer. De velünk mi lesz?
Mi a megoldás? Hogyan tudom kikényszeríteni, hogy megcsináltassa a kéménybélelést és kiadja a nyilatkozatot??? Vagy hogy a mi lakásunkban megoldott legyen a cirkó kazán bekötése?
Nem akarom az egész házat beperelni és pereskedni, csak szeretnék beköltözni, fürdeni, fűteni. Van esélyem birtokvédelmet kérni? Vagy mi a megoldás? Jelenleg a lakás így lakhatatlan.
Köszönöm a segítséget!