Lakásvásárlás


Habraham # 2018.11.16. 12:54

Tisztelt Szerkesztők!

Nemrég vásároltunk egy ingatlant, melyet korábban béreltünk, így a birtokbaadás egy korábbi időpontban megtörtént. Az eladó az ingatlanban hagyott pár bútort és egy elkülönített helyiségben jónéhány ingóságát (könyveket, csetreszeket, ruhákat, és rengeteg lim-lomot). A szerződés kötéskor leltárt nem készítettünk.
Az adásvételi szerződésben viszont rögzítettünk egy időpontot, melyre vonatkozóan a korábban hátrahagyott ingóságait el kell szállítania. Ezen időpont (30 nap) pár nap múlva lejár. A napokban telefonon jeleztek felém, hogy a rögzített időponthoz nem tudják tartani magukat, és előre azt sem tudják megmondani, mikor tudnák elszállítani a dolgaikat. Lehet, hogy csak 2 hónap múlva kapnak szabadságot, stb....
A helységeket viszont tatarozni, majd később használni illetve bérbe szeretném adni.
Nekem nincs szükségem az itt hagyott ingóságokra, és azokat a fentiek miatt nem szeretném a szerződésben meghatározott időpontnál tovább tárolni.
Mit tehetek, hogy helyesen járjak el?
Ha felszólítom őket írásban arról, hogy az időpontot követően nem tárolom tovább ingóságaikat, kitehetem azokat az utcára? Fogadhatok konténert?

Várom megtisztelő válaszukat!

napsugar79 # 2011.07.21. 09:13

Köszönöm szépen a válaszokat, a segítséget. Felbontottuk a szerződést, fele-fele arányban kifizettük az ügyvédi költséget az eladó nagy felháborodására... De végeztünk!

Zoltanuss # 2011.07.16. 15:21

Az adásvételi szerződésben az van, hogy a teljes vételár kifizetése után (ami legkésőbb 2011. jún. 30.) 7 nappal kapjuk meg a kulcsokat.

Írta
napsugar79.
És miért nem lehet azt azonnal ??
Mi kb. 4 hete vettünk egy lakást - a pénz leperkála után azonnal birtokba kerültünk !!

ObudaFan # 2011.07.15. 09:59

Látni kellene a szerződést, de főszabály szerint az eladó akkor mondhatja fel a szerződést, ha írásban közölt felszólításban foglalt póthatáridőben sem teljesítetek. Ha ezt jogszerűen teszi, akkor nála marad a foglaló.

napsugar79 # 2011.07.14. 18:05

Várjon az eladó? Ha a szerződésben foglaltak nem teljesülnek időre, akkor mi megtehetjük ezt, hogy nem írjuk alá a felbontást? Ilyenkor igazolni kell, hogy nem a mi hibánkból késlekedünk? Ügyvéddel még nem beszéltünk ez ügyben, mert azt mondja az ismerősünk, hogy heteken belül ad egy nagyobb összeget. Vagy elég ilyenkor a kölcsönadási nyilatkozat is? Csak azzal mi azt nem tudjuk igazolni, hogy nem adta át a pénzt... És hogyha az eladó mondja fel a szerződést a késedelem miatt, akkor is nála marad a foglaló összege? Kártérítés mi lehet? Ő már átköltözött a másik lakásába és a céget is átíratta oda. Esetleg ennek a költsége? Az adásvételi szerződésben az van, hogy a teljes vételár kifizetése után (ami legkésőbb 2011. jún. 30.) 7 nappal kapjuk meg a kulcsokat. Tehát neki nem lett volna szükséges idő előtt átköltöznie...

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.14. 17:52

Akkor várjon az az eladó. Vagy ha a szerződésben lehetővé tettétek neki, akkor mondja fel a szerződést a késedelem miatt. De utóbbi esetben csak akkor kell kártérítést fizetnetek, ha a foglaló összegénél nagyobb kár éri.

napsugar79 # 2011.07.14. 17:47

Egy ismerősünknek adtuk kölcsön (papír is van róla), mindent megígért, hogy biztosan visszafizeti legkésőbb jún. 20-ig. 18-án telefonált, hogy ellopták a pénzt... ez egy másik gyönyörű történet. Állítása szerint mindent megtesz azért, hogy minél előbb visszaadja a pénzünket, de ebben csak bízni tudunk. Tehát fogalmunk sincs, hogy a későbbiekben ki tudnánk-e fizetni... lehet, hogy egy hónapon belül kapunk egy nagyobb összeget, de ez csak akkor lesz biztos, ha nálunk lesz a pénz. Ígéret van rá. De hogy ebből mi lesz, azt nem lehet tudni...

Kovács_Béla_Sándor # 2011.07.14. 14:12

Azt mondod, nem tudjátok kifizetni a vételárat határidőre. Késve ki tudjátok?

napsugar79 # 2011.07.14. 13:21

Tisztelt Szakértő!
Ingatlan adás-vételi szerződést írtunk alá 2011. április 12-én 300.000Ft foglaló és 100.000Ft ügyvédi ktg. megfizetésével. Sajnos az anyagi helyzetünk nem jól alakult, nem tudtuk kifizetni a vételárat a szerződésben leírt időpontig (2011.06.30.). Holnapra vagyunk behívva az ügyvédhez, hogy felbontsa a szerződést. Ennek a díja 10.000Ft. Jeleztem a tulajdonosnak, hogy mi nem tudjuk ezt az összeget kifizetni, maximum a felét. Elkezdett velem kiabálni a telefonba, hogy igenis nekünk kell, mert mi vagyunk a hibásak. Mi a következménye annak, ha nem tudunk fizetni többet? Mit tanácsolna nekünk? Úgy tudom, hogy 6 hónap alatt el is évül a széljegyzet a tulajdoni lapon...? Válaszát előre is köszönöm, üdvözlettel: napsugár

zozo1333 # 2011.04.13. 17:12

T.Jogi Fórum.A panaszom a következő.A volt nejemmel 2008-ban új lakást szerettünk volna vásárolni.mi 2009márciusában 2170000Ft foglalót tettünk le az eladónak.A lakás úgy volt,hogy 2009 szeptember végén át lesz adva.Mi visszaléptünk a vásárlástól mert még a mái napig sem történt meg a lakás befejezése.Pedig már azóta eltelt másfél év.Nem tudjuk mi tévők legyünk.A nejem lett volna a vevő és széljegyzeten 2013-ig széljegyzetben az ingatlanon szerepel a vásárlási szándék nyilatkozata.Ilyen esetben mit tehetünk.Felvettük az építő cég ügyvezetőjével a kapcsolatot.Ő ügyvéd által küldött levelet,hogy nyilatkozzunk a vételi szándékunkról.Ez tavaj történt.Mi mondtuk,hogy nem akarjuk megvenni a lakást,mert még most sincs kész .Szerintem mi jogosan álltunk el a vételtől mivel az ígért 2009-es átadás nem történt meg.Szerintem nekünk ebben az esetben visszajár a foglaló, sőt a duplája.A cég is vett fel hitelt a lakások építésére és állítólag a mi foglalónk a bankban van egy elkülönített számlán,ami zárolva van.Van-e rá lehetőség a banktól visszakérni a foglalónkat?Válaszukat előre is köszönöm:Aranyi Zoltán.

Csitabogár # 2010.11.03. 19:16

Segítséget szeretnék kérni végrehajtás alatt álló ingatlan megvásárlása ügyében. Mi a menete az adásvételnek, ha az ingatlan végrehajtás alatt áll hitel nem fizetés miatt. Plusz még szolgáltatók felé is van tartozás? Elvileg én simán meg tudom venni az ingatlant, még akkor is ha másik banktól szeretnék hitelt felvenni, mint amelyik banknál a végrehajtás van?Illetve hogyan tudom megoldani azt, hogy a szolgáltatókat kifizesse az eladó, mert ő arra a pénzre vár amit én adok. Viszont én addig nem adok pénzt, amíg nem hoz nullás igazolást.EZ egy ördögi kör.Vagy van ennek valami bevált módja? Hallottam olyat, hogy el kell mennem a tulajdonossal a bankjához ahol a végrehajtás van, és ott tudom elkezdeni intézni a dolgot a végrehajtóval. Ezt az egész folyamatot egy ügyvéd elintézi helyettem, vagy Nekem kell mindenfelé mennem, és szemfülesnek lennem, nehogy átverjenek?
Köszönöm a segítséget!

MajorDomus # 2010.10.08. 21:52

Termeszetesen szerzodessel

Tomasz # 2010.10.08. 03:30

Tisztelt Fórum!
Ha egy ingatlan forgalmazó céggetöl veszek lakást akkor kell nekem áfás számlát kapnom? vagy ugyanúgy mintha magénembertöl venném elég egy adás-vételi szerződés?

bandusenko # 2010.10.06. 10:40

Üdvözlet!
Kérem aki tud SOS válaszoljon a kérdésemre! Előre is nagyon köszönöm!
Férjemmel ketten vásároltunk egy építési telekket, melyre szerettünk volna építkezni. Egyéb ügylet miatt BAR listára kerültünk, így a beépítésnek nem tudunk eleget tenni. A volt tulajdonos családja viszont (mint utóbb kiderült) szívesen építene rá. Visszavásárlás nem jöhet szóba, mivel az mindkét részről illeték köteles lenne (nekünk még nem kellett fizetni, mivel 4 éves beépítést vállaltunk). Első kérésem az lenne, hogy van-e lehetőség az eredeti állapot visszaállításával (vissza)rendezni a tulajdoni viszonyokat?
Ma kértem le egy friss tullapot és látom, hogy egy tartozás miatt VH került erre az ingatlanra? Másik kérdésem az lenne, hogy amennyiben az eredeti állapot visszaállítása működőképes, az ebben az esetben is funkcionál? Nagyon várom válaszukat!

MajorDomus # 2010.10.05. 06:51

Ismetlem.
a 7/8-ad részt megteheted de a társ tulajdonosnak le kell mondania az elővételi jogáról. Ha ezt nem teszi meg nem lesz üzlet. Ha nem akarsz vele találkozni vagy fizetni neki akkor helyezd ügyvédi letétbe. Onnan felveheti. De az eladásba minden tulajdonosnak bele kell egyeznie.

Tomasz # 2010.10.05. 02:31

Tisztelt MajorDomus!
Köszönöm a választ.Tehát akkor ezt úgy kell értenem,hogy ha az akinek az 1/8 részét nem szeretném kifizetni nem egyezik bele akkor a többi tulajdonostol sem vehetem meg a részét?
Köszönettel?Tomasz

MajorDomus # 2010.10.04. 19:08

Mindenkinek bele kell egyeznie akinek az ingatlanon bejegyzett joga van.
az 1/8-ad tulajdonosnak minimum le kell mondania az eloveteli jogarol. Termeszetesen lehetsz 7/8-ad reszben is tulajdonos, nem igazan ertem mi ertelme van ugyan, de ez nem valtoztat azon hogy a tulajdonostarsad marad, s minden a lakással kapcsolatos döntéshez ki kell kérned a beleegyezését.

Tomasz # 2010.10.04. 11:08

Tisztelt Jogi Fórum!
Szeretnék megvenni egy lakást és ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem.A lakásnak 7 tulajdonosa van.6 tulajdonos 1/8 részben tulajdonos 1 tulajdonos 2/8 részben birtokosa a lakásnak.Szeretném megvenni a lakást de csak a hat tulajdonos 7/8 részét.....az egyik tulajdonost 1/8 részét külömbözö okok miatt nem szeretném kifizetni.Lehetek így 7/8 részben tulajdonosa a lakásnak? vagy az 1/8 részt birtokló tulajdonosnak is bele kell egyeznie az adásvételbe?
Köszönettel:Tomasz

MajorDomus # 2010.05.12. 20:21

A közös költséget a birtokbaadástól kell fizetned.
Ha az eladó tulajdonfenntartással adta el az ingatlant ( ami valószinü) akkor azon a napon gyakorolhatod a tulajdonosi jogokat,amikor a teljes vételárat kifizetted. Vagyis május 3-tól. A k.k helyesen döntött.

A későbbiekben te egyedűl nem, de a tujlajdonosok 10 %-a kérheti a közgyülés összehivását az általuk megjelölt napirendi ponttal.

László66 # 2010.05.12. 20:01

Tisztelt Jogi fórum!

A következő problémámmal fordulok Önökhöz:

2010. április 9-én adás-vételi szerződést kötöttem egy társasházi lakásra, amelynek egy részét hitelből kívántam fedezni. (A tulajdoni lapon ún. széljegy került bejegyzésre.)
A hitelt végül május 3-án folyósították, így teljes egészében ekkor fizettem ki a lakás vétel árát.

Közben a társasházban április 26-án közgyűlés volt a következő szezon fűtéselszámolására vonatkozóan. Ezen a gyűlésen a közös képviselő szerint nem vehettem részt szavazati joggal, mert nem én voltam még a tulajdonos.
Itt szoros szavazati aránnyal számomra kedvezőtlen döntés született a fűtéskorrekcióra vonatkozóan. (Az én szavazatommal más döntés születhetett volna.)

A lakás átírása még jelenleg is folyamatban van, így a tulajdoni lapon még nem én szerepelek tulajdonosként.

Szeretném kérdezni, hogy ebben az átmeneti időszakban kinek kell fizetnie a közösköltséget?
Jogszerűen járt-e el a közös képviselő? Továbbá azt, hogy ha hivatalosan is én leszek a tulajdonos, akkor a fenti ügy miatt (fűtéskorrekció) kérhetem-e új közgyűlés összehívását és újraszavazást?

Köszönettel:
Hajni

Jamina # 2010.05.10. 15:17

Ordune,

A válaszom röviden: SOHA nem fogod visszakapni a pénzed. sajnos.

Millió egyszer elhangzott, és rengetegen vannak (velem együtt), akik már beleszaladtak ebbe a csapdába.

Új építésű lakást csakis készen, használatba vételi engedéllyel együtt szabad megvenni. Kivétel NINCS.

Onnentól kezdve, hogy bármit is kifizettél, az éppíttetővel/kivitelezővel soha nem fogsz tudni érdemben kommunikálni.

Én "csak" 150 ezret buktam. Nem foglalóként, regisztrációs díj cémén. Óvatos voltam, de még ezt is elbuktam. Egy kész lakáson, amiről kiderült per alatt van.

Bármit ígérnek, bármit leírnak soha nem fogod visszakapni a pénzed. Ha bepereled őket, 5x meg fog szűnni a cég, mire végrehajtható lenne, már nem fogják tudni kin végrehajtani. Az építtető /kivitelező meg szépen alapít 2 hónap múlva egy új céget. Addig amíg lesz olyan balek hogy besétál, és fizet, ezeken bulikan egyedül ők járnak csak jól.

monalisa1 # 2010.05.09. 16:52

Fordulj ügyvédhez, átnézi az eddig keletkezett összes papírt és a hogyan továbbról javaslatot tesz. Valószínűleg per lesz a dologból. (Szerencsés ha a per végén még meglesz a cég akit kártérítésre kötelezhetnek, mert máskülönben...)

Külön írva: amikor annyi a vevőre váró új lakás mint csillag az égen - engedményekkel, nem lett volna szabad "tervrajzról" lakást venni.

"Lisa"
laikus hozzászóló

Ordune # 2010.05.09. 07:46

Tisztelt Jogi Fórum!

A problémám a következő:

Adás-vételi előszerződést kötöttem egy épülő ingatlanra, melyre 10% vételárelőleget fizettem be a finanszírozó bank zárolt számlájára. Az előszerződésben meghatározott átadási határidő több, mint 6 hónapja lejárt, amire hivatkozással a szerződés egyik pontja alapján egyoldalúan elállhatok.
Ezt írásban meg is tettem, azonban annak ellenére az építtető mégsem fizeti vissza a nekem visszajáró összeget. Gyakorlatilag válaszra sem méltat.

Mit tehetek?
Érdeklődjek a banknál? Indítsak felszámolást? Pereljek?

Mindezek felett a késői teljesítés miatt kikötött kötbérre így is jogosult vagyok?

Segítségüket előre is köszönöm!

Üdvözlettel,
Tamás

MajorDomus # 2010.01.26. 22:02

Na akkor bevallom az anyahajómat.

MajorDomus # 2010.01.26. 22:02

Na akkor bevallom az anyahajómat.