osztatlan közös tulajdon


Mallinalli # 2010.02.19. 13:40

Azt mondd meg nekem, hogy mire megy a szomszédom azzal, hogy a Ptk. szerint a cirkóm az övé is, ha nem birtokolhatja, nem használhatja, nem fűthet vele és nem adhatja el?

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 12:54

Mondtam én, hogy a társasház a netovább?
De azt állítom, hogy neked is jobb lenne, ha az, ami most osztatlan közös, jogilag társasház lenne. Mert amíg nem az, addig a cirkót a tulajdonostársadnak is építed, a jakuzzit szintén, de még a beépített mosogatógépnek is tulajdonosa lesz ő is.

Mallinalli # 2010.02.19. 12:40

"Én már csak ilyen konzervatív vagyok. (Ha úgy tetszik: fafejű.) Úgy szeretem, ha az enyém, ami az enyém."

Na, erre válaszoltam, erre elszállt. Röviden még egyszer:
A tulajdonjog tartalma nem a tudat, hogy valami a Ptk. szerint minden atomjában a tiéd, hanem a birtoklás, a használat, a hasznok szedése és a rendelkezés, éspedig kizárólagosan; ez egyenlő a tulajdonjog lényegével.
Ebből esetemben egy szenved csorbát: a rendelkezés, ti. a szomszédomnak elővásárlási joga van.
Azért erre nem mondanám azt, hogy hülye, aki megveszi, vagy nem érti.

Mallinalli # 2010.02.19. 12:25

"Abban, hogy közös tulajdon. Minden négyzetcentimétere."

Különben érdemes belegondolni - ha már szőrözünk -, hogy egy társasházi lakásból mi is az, ami tényleg a te tulajdonod. Visszagondolva a saját előző ingatlanomra, volt 4 válaszfalam, 50 nm parkettám, 10 nm járólapom, némi csempém, egy konyhabútorom, egy wc-m, egy kádam, és egy mosdókagylóm úgy 6 beltéri ajtóval. A többi, értsd főfal, kémény, csövezés, homlokzat meg miegyéb mind társasházi közös tulajdon volt. Amikor cirkót akartam, járhattam végig az egész lépcsőházat, hogy beköthessek a kéménybe. A homlokzathoz nem nyúlhattam hozzá, hótkomolyan kénytelen voltam végighallgatni, hogy egy 3 lépcsős feljáró felújítása több, mint egy millió forint, hiába magyaráztam, hogy lépcsőházanként egy kuka szerintem kevés, az egyik falhoz, ami történetesen tartófal, csak a társasház beleegyezésével nyúlhattam hozzá és stb.
Ehhez képest most a veszélyes osztatlan közös tulajdonomban senkivel nem kellett a fűtésemről egyezkedni, a homlokzat olyan, amilyennek nekem tetszik, nem fizetek milliókat piszlicsáré felújításokért, annyi kukát rendelek, amennyi nekem tetszik és senki nem teszi tele sittel másnapra, és stb.
Borzasztó; magam is úgy vélem, hogy a társasházi lakás sokkal magasabb életforma és emlékszem is, hogy nyugodtabban tértem nyugovóra esténként, amikor még tudtam, hogy a 123456/0/A/45 hrsz-nak csak és kizárólag én vagyok a tulajdonosa, senki más. Minden négyzetcentiméterének.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 12:23

Én már csak ilyen konzervatív vagyok. (Ha úgy tetszik: fafejű.) Úgy szeretem, ha az enyém, ami az enyém.
Az megvan, amikor Madáchnál Ádámnak első dolga a Paradicsomból való kiűzetés után, hogy saját tulajdonként bekerítsen egy darab földet? Miközben ketten voltak az egész világon...

nanemaaa # 2010.02.19. 12:22

Azt hiszem, én megvakultam. :(

Mallinalli # 2010.02.19. 12:12

Az a gond, hogy leakadtál annál az alapvető evidenciánál, hogy minden négyzetmilliméter közös tulajdon. Ez egy jogelméleti fejtegetésben rendben van, de a való életben magasról tojok arra, hogy a kertemben lévő fűszálak mindegyikének fele részben a szomszédom a tulajdonosa, ha egyszer nincs legális jogcíme arra, hogy akár csak az ujja hegyének a végét is átdugja a kerítésen, ami elválaszt tőle.
Ugyanígy, egy átlagos társasházi lakás tulajdonosát sem szokta frusztrálni a gondolat, hogy a lépcsőnek, amin felbattyog a lakásához, 12/12000 arányú tulajdonosa csak, hasonlóképp az sem, hogy a lakásának a tartófalból álló részei, a homlokzat meg egyebek sem az ő tulajdona. Mert alappal bízhat benne, hogy magára csukja az ajtót és senki nem zargatja akkor sem, ha egyébként 13/4567-ed tulajdonosa a homlokzatnak. Na, épp ez a helyzet a használatot szerződésben rendező tulajdonostársak között is. Avagy mivel ő sem akar velem fürdeni, alappal bízik benne, hogy én sem vele.
Minden gond ott kezdődik, ha vita és veszekedés van. De ott és akkor sem jobb egyik forma a másiknál, avagy anyám kénytelen volt a szélső társasházi lakásában horribilis összegeket fizetni a fűtésért azért, mert 16 másik lakó olyan elszámolási rendszert szavazott meg, ami neki hátrányos. Én meg úgy, azt és akkor fűtök, amire csak engedélyt kapok a gázművektől, legkevésbé az egy szem tulajdonostársamnak van ebbe beleszólása.
Ez persze egy kiragadott példa volt, de arra jó, hogy szemléltesse, mennyire nem fél senki a tuti társasháztól, de mennyire tart az osztatlan közös tulajdontól.

Gyakorlati érveket meg továbbra sem mondtál.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 11:40

Abban, hogy közös tulajdon. Minden négyzetcentimétere. Azok a négyzetcentiméterek is, amelyeket te használsz. Ezzel szemben a társasházi lakás a kizárólagos tulajdonom (vagy az asszonnyal közös, de az más).

Mallinalli # 2010.02.19. 10:02

Látom, azért valaki érti, mire gondoltam a társasházas hasonlattal :-)

Mallinalli # 2010.02.19. 10:00

Rendben. Közös lónak túros a háta. Innen induljunk.
Van egy telek. Felénél húzódik egy kerítés, amelynek két oldalán két, műszakilag teljesen elkülönülő, ám egymásnak épített ház áll. Külön tűzfal, tető, közművek, stb. Tulajdonosok szerződésben rendezik, hogy x az egyik telekfelet használhatja a felépítménnyel, y meg a másikat. Egyetlen négyzetcentiméter sincs, amit közösen használnának. Egy sem. Nincs többlethasználat, sem közös sufni a kert végében.

Most van rajtad a sor, hogy megmondd, ez miben rosszabb, mint mondjuk egy társasház. De konkrétan. Nem a rómaiakra meg a túros hátra hivatkozva, hanem konkrétan.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.19. 09:58

Nem dacára. Egy feles közös tulajdonú természetben külön álló családi házas ingatlanban a használati megállapodással sokkal inkább elkerített vagy, mint egy olyan nagyszámú társasházban, ahol még a lakásod felújításában is a társtulajdonosok döntenek.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 09:46

Aha. Tehát a társasházban, ahol csak egyes helyiségek és épületrészek állnak közös tulajdonban, érvényesül a közös lónak túros a háta elv, de az osztatlan közös tulajdonú ingatlanban, ahol minden közös (dacára a használati megállapodásnak), nem?

Megjegyzem, mintha az általad citált népi bölcsesség is a rómaiak nézeteit tükrözné.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.19. 09:45

Rendben.

Helyszín: a lakásom fürdőszobája

Időpont: 19.30-8.15-ig fürdök

Párbajsegédeim: a társtulajdonos és az özvegyi haszonélvező

Kéretik pontosan megjelenni. Aki ott lesz ott lesz, aki meg nem, az lemarad.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.19. 09:44

*

Mallinalli # 2010.02.19. 09:38

Ó, hát nyilván az van, hogy önigazolok. Természetesen az teljesen kizárt, hogy végigvettem a lehetséges problémákat, ezeket mind rendeztem egy szerződésben, van kerítésem, külön víz-, gáz-, villanyórám, csatornám és még műszakilag is teljesen önálló a házam (kettőnk között tűzfallal), és tényleg úgy gondolom, hogy ennek így nem nagyobb a kockázata, mint egy normál önálló családi háznak. Hogy egy társasházi lakásról ne is beszéljünk, ahol a közös lónak túros a háta érvényesül a homlokzat, a kert (ha van), a fűtési rendszer, a lift, a lépcsőház, a tető és még sorolhatnám, mi minden vonatkozásában. (Nem is értem, hogy mer valaki társasházi lakást venni.)
Te se felejtsd el, hogy én sem vagyok laikus. Tehát nem fogom visszhangozni, hogy az osztatlan közös tulajdon biztosan az ördögtől való, csak mert eljárod az esőtáncot és szuggerálod érvek nélkül.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 09:29

Úgyhogy hidd el nekem, a gyakorlatban nulla a különbség
Nem hihetem el, mert tudom, hogy nem igaz. Ne felejts el: én nem vagyok laikus.
(Azt nem tudtam, hogy te is ilyenben laksz, így már értem. Pszichológusért kiállt az eset: az önigazolás kényszere, az énkép védelme.)

Mallinalli # 2010.02.19. 09:21

Szerintem meg az a laikus félrevezetése, hogy félünk tőle, mint a tűztől, de megmondani nem tudjuk, miért.

Én is ilyenben lakom különben, semmi hátrányát nem érzem. Az, ha valami rendezetlen (lsd. itt a lejjebb hozzászóló problémája), pont ekkora probléma egy önálló ingatlan esetében (lsd. még a rakás topikot, ami tele van szomszédjogi problémával). Nekem mindenfele normális kerítésem van és normális, a használatot rendező szerződésem, így aztán a tulajdonostársam pont akkora eséllyel akarhatna nálam fürdőzni, mint a szomszédom. Építkeztem is, pont ugyanazokat kellett aláíratni a szomszédokkal, mint a tulajdonostárssal. Úgyhogy hidd el nekem, a gyakorlatban nulla a különbség - az elővásárlási jogot leszámítva, de ennek én inkább örülök. Ha vita van, veszekedés, harag, és főleg közösen használt részek vagy rendezetlen használatú részek, akkor valóban rossz. Miként az önálló ingatlan esetében is, ha vita van azon, hogy a kerítésnek nem 20 cm-rel odébb kéne-e lennie. Tehát lakjunk mindannyian Southfork Ranch-eken. Ja de nem jó, ott meg elás a szomszéd, oszt észre se veszi senki. Akkor nem tudom.

Kovács_Béla_Sándor # 2010.02.19. 08:55

OFF
A P betűddel meg te kezdjél valamit.
Ezer örömmel, Drága! Nevezd meg a helyszínt, az időpontot és a segédeidet. Ja nem; segédek nem kellenek.
ON

Malinalli, már a rómaiak - méghozzá épp a remekjogászaik - is vallották, hogy a közös tulajdon csak viszályok szülője. És berzendkedtek tőle ezerrel.
De hatályos jogunk is így viszonyul hozzá. Mit gondolsz, miért született az a rendelkezés, hogy a bíróságnak bármely tulajdonostárs kérésére megszünteti a közös tulajdont. Nem megszüntetheti - meg kell szüntetnie.

Ha a használatot rendezed egy szerződésben, akkor a tulajdonostársad annyival több a szimpla szomszédnál, hogy elővásárlási joga van.
Egy ilyen állítás pedig a laikus félrevezetése.

szuperka # 2010.02.19. 07:54

Nagyon köszönöm a hozzászólásokat

  • igen egy régebben itt lakó szomszéd mondta el, hogy ehhez a tulajdoni hányadhoz tartozott még egy lakrész, amit az én eladóm eladott a tulajdonos társnak.Ehhez tudnotok kell, hogy a a 215 m2 tulajdoni hányad helyett most 98 m2-t használunk.Régen itt család lakott külön lakrészekben, igy öröklések folytán tartozott ide a másik lakás.
  • sajnos a Földhivatalhoz hiába megyek,csak az illetékes meghatalmazásával, vagy birósági kikérés utján juthat tudomásomra az előző adás-vételi szerződés tartalma /már 3x jártam ott/, adatvédelmi okok miatt.
  • a fürdést illetően még nem merte megtenni, de többször mondta, hogy az is közös, tehát bármikor használhatja - ez egyébként tényleg vicc.

"Minden tégla közös" alapon, a hozzájárulásunk nélkül épült tetőtér, területbeépités,stb. Ha a tulajdoni hányadok szerinti használat lerendeződik, aktuális lesz a társasházzá alakulás, ahol minden tulajdonos-társ tulajdona külön tulajdoni lapra kerülhet. Köszönöm szépen válaszaitokat./Remélem egyébként mások hasonló problémáiban tudtam segiteni a leirtakkal./ Üdvözöllek Benneteket !

MajorDomus # 2010.02.18. 21:36

Mikor fűrdesz ?
Megyek én is !

Egyébként ez komoly ?

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.18. 15:49

Jaj, tehát 3 lakásos, természetben különálló lakásokról van szó és a telek használatában nem egyeztek.

Akkor azt kell kérni a bíróságtól, hogy a telekrészek kizárólagos használatáról döntsön.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.18. 15:36

Időközben tudomásomra jutott, hogy az eladó tulajdoni részéhez tartozott egy szoba-konyhás kertes rész is, amit minden papir és egyéb nélkül eladott a másik tulajdonos társnak”.

Hogyhogy tartozott? El ne hidd.
A földhivatalban neked, mint tulajdonostársnak kötelességük kiadni a papírokat, és azokról másolatokat kérni.
Írj egy hivatalos megkeresés a földhivatalba.

Amikor bírósághoz fordulsz, akkor azt kérd a bíróságtól, hogy a közös tulajdoni részek használatát ossza meg közöttetek.

szuperka # 2010.02.18. 15:21

Igaz az állitás, ne vegyünk ilyen ingatlanban tulajdoni hányadot, ha más megoldást nem találtunk és már megvettük adódnak a problémák, amit meg kell oldani és meg is lehet. Szerintem, aki megvásárol egy osztatlan közös tulajdoni hányadot, amiben a Földhivatali bejegyzés szerint tulajdonos az egyértelmű. A vonatkozó törvényeket áttanulmányoztam, mint laikus, ezért kértem segitséget a fórumon, hátha valakinek van már a leirt gondjaimban tapasztalata. A tulajdonos társak tulajdoni hányaduk arányában osztják fel az ingatlant. Aki ténylegesen a tulajdoni hányadánál többet használ, az köteles a többi tulajdonos társnak többlet használati dijat fizetni./Ptk.139 §./ A tulajdonos a tulajdonát bármikor visszaveheti.Továbbá, azon kivül, hogy bármelyik tulajdonosnak elővásárlási joga van, még bármilyen az épületet érintő tatarozáshoz, épitkezéshez a hozzájáruló nyilatkozatok is szükségesek.Bármilyen vonatkozó témában a Ptk.143.§ szerint birósághoz kell fordulnunk.
Megjegyzem, az én tulajdonos társam ugy értelmezi az osztatlan közös tulajdon fogalmát, hogy bejön a fürdőszobámba fürdeni. Ha az alant leirt gondomban tudnának tanácsot adni azt, megköszönöm.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2010.02.18. 10:11

Igazad van, én is alapos megfontolás után döntöttem így, ráadásul remélem, hogy lesz lehetőségem a másik tulajdonostárs kivásárlására, csak egyszerre nem megy.

Mallinalli # 2010.02.18. 09:43

"Nem értik a népek az osztatlan közös működését; ha értenék, nem vennének ilyet."

Ha a használatot rendezed egy szerződésben, akkor a tulajdonostársad annyival több a szimpla szomszédnál, hogy elővásárlási joga van. Borzasztó, valóban. Érthető, hogy még egy jogász is berzenkedik tőle.