kerítés "jog"


fomec # 2020.01.28. 16:27

Tisztelt Drbjozsef!

Elégséges egy sajátkezűleg írt tértivevényes levél, vagy forduljanak ügyvédhez?

drbjozsef # 2020.01.28. 15:00

fomec,

Felszólíthatják a kerítés (és garázs) tulajdonosát, hogy bontsa el azokat, és ha erre önként nem hajlandó pert indíthatnak bíróságon.

fomec # 2020.01.28. 13:53

Tisztelt Fórumozók!
A menyem örökölt 1/6 rész belterületi ingatlant 2011-ben. A tavalyi év folyamán a megvásárolta az ingatlan fennmaradó részét. 3/6 az édesapjáé, valamint 1/6 -1/6 részt a két testvérétől. A területet egy helyi vállalkozó használta lomtárnak. Miután a baloldali telekszomszéd építkezni szeretett volna, kihívott egy földmérőt. A menyeméket is odahívták a kitűzéshez, a későbbi viták elkerülése végett. Ekkor derült ki, hogy a jobboldali szomszéd az utcafront felől 2,5méter, hátul pedig 4,7 méter szélességben egy 2 méter magas beton kerítést épített a telkükre. A hab a tortán, hogy egy garázst is épült így a telkükre cca 50%-ban.
(Később kiderült, hogy az utcafrontból is lekerített 4,5 métert. Így a közterületből is mintegy 200 m2 bitorol.)
A menyemék telke papíron 482m2, de így a valóságban 399m2. A legnagyobb gond ezzel az, hogy így nem éri el az adott környékre érvényes minimális 400m2 területet. A kerítést maximum 11éve építhette rá, mert a szomszédos telek akkor került a birtokába. Megvásárolni az egészet nem hajlandó, legalábbis nem piaci áron. A 83m2-t pedig a menyemék nem akarják eladni, mert akkor már a maradék sem építési telek.
Mit tehetnek, hogy eltűnjön a kerítés és a garázs a rajta lévő napelemekkel együtt. (A garázsra nincs építési engedélye, mert elméletileg mobil lenne.)
Üdvözlettel: Németh Sándor

HxFF # 2019.12.11. 18:27

Köszönöm a választ.
Meg tudnád írni esetleg a jogszabályt, ami alátámasztja, hogy nem bonthatja el? Vagy mi alapján írod ezt?
Ha jogilag nem bonthatja el, de a valóságban mégis megteszi, akkor mit tudok tenni?
Pont a kérdésed miatt kérdezem én is.

drbjozsef # 2019.12.11. 05:39

Érdekes a kérdés.

Úgy érted, jogilag? Nem, jogilag nem bonthatja el.

De hát mit érsz ezzel a válasszal, ha arra mész haza, hogy elbontotta?

HxFF # 2019.12.10. 18:34

Sziasztok!

Kérlek, segítsetek javaslattal/tanácscsal egy kérdésben.
A szomszéd 2018-ban elkezdett kerítést építeni,de a 30 éve birtokolt és általam karban tartott (+ telekadót is én fizetem utána) területemre építkezett és elvett 80 cm-t belőle (az övé több hektárnyi terület). A kiméretésre engem nem hívott meg, nem adott át semmilyen értesítést. Birtokvédelem iránti kérelem be lett adva a helyi jegyzőhöz kétszer, de mindkét esetben elutasította, mivel telekhatár-vitáról van szó, így birósághoz kellett fordulnom. Ez meg is történt és a telekhatár-vita idején húzta fel a betonkerítést, amivel 80 cm-t elkerített az én területemből is.
A vonatkozó törvény szerint tilos telekhatár-vita esetén kerítést építeni, majd ha a bírósági ügy lezárult volna, csak az után építkezhetett volna. Beadtuk a bíróságon a birtokvédelmi keresetet, de azt a bíróság elutasította, mivel én azt nem mérettem ki. (A szomszéd kb. 20-30.000,- forintot fizethetett a nem hivatalos kimérésért. Nekem a hivatalos kiméretés 150.000-be került volna.) Jelenleg a telkem egy betonoszlop + drótkerítés kombóval van körbekerítve, amit még az előző tulajdonos építtetett kb. 30 évvel ezelőtt (én már így, ebben a lekerített állapotban vettem meg tőle 1998-ban).
Kérdésem: a jelenlegi kerítésemet lebonthatja csak úgy a szomszéd? Mert ez a terve, hogy lebontja és egy teljesen zárt betonkerítést húz fel helyette, amit már megkezdett azon a területen, amit feljebb vázoltam.
Azt a részt, amivel 80 cm-t lekerített a területemből is akkor építtette, amikor nem voltam otthon és nem tudtam megvédeni a területemet a jogtalan kerítés építéstől. Gondolom a meglévő kerítésemet is így tervezi lebontani és nem szeretnék arra hazaérkezni, hogy bármi módon hozzányúlt a kerítéshez, vagy le/megbontotta azt.

Köszönöm

drbjozsef # 2019.11.24. 16:36

Dora1,

Pert indíthatsz bíróságon.
De még ott se biztos, hogy sikerrel jársz.
Mindenesetre az ügyvéd fogadása tanácsos.
A kerítést azt ne döntsd ki, nem jó ötlet.

Ezt úgy kellett volna, hogy amikor úgy gondoltátok, hogy ezt megvennétek, AKKOR felméretitek földérővel, és ha nem stimmel, nem veszitek meg. Utólag okosnak lenni annyi, mint előre... nem.

Dora1 # 2019.11.24. 13:17

Jónapot,sziasztok!

Olyan helyzettel állunk szemben,hogy vettünk egy telket a földmérés során kiderült a kerítések mindkét oldalon rossz helyen vannak mindkét telekszomszéddal beszéltünk sajnos mindketten elzárkóztak a telekviszonyok rendezése elöl. Sajnos a ház így nincs megfelelö távolsâgra a kerítéstöl.A kérdésem hogy ilyen esetben hogy járhatok el?
Ügyvédet kell e fogadnom vagy a helyszini mérés alapján fogom és kidöntöm a kerítést?

A segítségeket elöre is köszönöm!!!!!

János38 # 2019.11.01. 08:03

Köszönöm szépen hozzászólásod!
Szerintem elindult per alatt álló terület kapcsán elbirtoklási eljárás/per nem indítható... Feltételezem, az ügyvédünk (alperesek ügyvédei közül bármelyik) ezt a lapot kijátszotta volna már ha lehetne... A felperes ingatlanának másik vége a "fő" mellett van, onnan van a kiépített bejárata (kerítés, kapu). Az ezen a részen szomszédos ingatlanoknak mindnek onnan van a bejárata. (Feltételezhetően befektetési céllal vásárolta ezt az ingatlan az új tulajdonos/felperes és szeretné megosztani a nagy területet és ezért szeretne fenti részről is bejáratot az ingatlanra. Abból következtetünk erre, mert van hogy negyed évig nem is látni, akkor jön és mindent csak kiírt, termőfákat, szőlőst, a házhoz meg hozzá sem nyúlt, talán nem is járt benne...)

Immaculata # 2019.10.31. 22:35

Az alapvető problémát kellene kezelni, ha jogos a szomszéd kérése, miszerint közvetlen közúti érintkezést akar, akkor megoldást kellene találni, ha a közutat máshonnan is el tudja érni, akkor elbirtoklás miatt érdemes lenne azonnal pert indítani.

János38 # 2019.10.31. 14:58

Tisztelt Fórum Tagok!

Tanácsra lenne szükségem, könnyen lehet hogy valakinél ott az információ ami nekünk irányt mutathat.

2 éve szüleim melletti ingatlant eladták, az új tulajdonos pedig kimérette a határokat majd pert indított szüleimmel és egy másik szomszéddal szemben, miszerint birtokháborítás az ahogy a 30-35 éve épített kerítések jelenleg vannak (mert így ő a telek egy szakaszán az ott lévő közterülettől el van zárva). A kérdéses rész a 3 ingatlan közös találkozási pontjánál van, a két kerítés (alpereseké, felperesnek nincs kerítése sehol) itt összezár, de a mi olvasatunkban a másik alperes kerítés szakasza ami gyakorlatilag lekerítette a közterületet ezzel elzárva a felperes ingatlanát ezen az oldalon (előző tulajdonos az utca felől használta az ingatlant, ez a kis út a többi hátsó telekhez lévő névvel nem is rendelkező út amit szüleim gondoznak, hordatnak rá murvát, stb).
Volt már egy tárgyalás, bíró 4 hónapra felfüggesztette a pert és mondta hogy menjünk ki együtt a helyszínre (mármint a felperes és az alperesek az ügyvédekkel) és próbáljuk közös megegyezéssel rendezni az ügyet, mivel a másik szomszédunk is felméretett közben (természetesen szüleim egyik felmérésről sem kaptak értesítést), és az ő álláspontja is az hogy sok minden nincs a helyén a most készült rajzok szerint, de ő addig nem bont amíg mi sem. Idő közben végre előkerült egy 1983-as dokumentum, ezen egy M1:1000-hez méretarányú rajz található. Ezt az akkori illetékes Járási Hivatal pecsételte mint xxxx számú jogerős határozat, ezen szerepel szüleim adatai és az ingatlan adatai. Ez akkor készült, amikor ők a vásárolt üres telekre terveztették a házat, és a ház terve van ezen az A3-as lapon illetve M1:1000 méretben az érintett telkek és ezen minden méretezve van pont attól a kérdéses (peres) ponttól, tehát a ház kijelölését az ingatlanon belül. Mi ezt a távolságot megmértük többször is, 13m-es távon mondjuk 50cm differencia van a ház és a kerítés távolságában a rajzhoz képest. Mi értjük azt, hogy a mostani mérések pontosabbak ergo mást tudnak mutatni és a digitalizált térképek világa más, de a mi ingatlanunkon a ház és a kerítés kérdéses része az 1983-as fent részletezett dokumentumnak a mi álláspontunk szerint megfelel. Ennek megfelelően mi nem igazán szeretnénk sem kerítést, sem a kerítés melletti beton alapzatú könnyűszerkezetes melléképületet elbontani, továbbá anno minden szomszéd így egyezett meg, de persze erről írásos dokumentum nincs. Méressük mi is fel? Eddig 100000Ft ment el ügyvédre és most még ez is hozzájönne a ktg-ként, de nem igazán látjuk a fényt az alagút végén hogy mi lesz ebből így…. Nagyon szívesen fogadnék bármilyen tanácsot/véleményt.

Köszönöm!

nanemaaa # 2019.10.22. 05:51

Szjani67

  1. Igen.
  2. Nem.

A kérdésed így is feltehetted volna: Átalakíthatod-e és átfestheted-e a szomszéd autóját, mert az a jelenlegi formájában nem felel meg az ízlésednek?

alfateam # 2019.10.21. 15:17

Itt előbb ki kéne méretni a telekhatárt és utána lehet kerítést építeni a saját telekre. A kutyatartást helyi rendelet szabályozza ha az megengedi lehet kutyát tartani.
Ha a viszonyok ilyen "zavarosak" érdemes kamerával védeni a területet.

Miran # 2019.10.21. 14:00

Tisztelt szakértők! Kerítés ügyben kérném az Önök segítségét! Új házunk saját udvarát megosztottuk egy kerítéssel, ami a szomszéd ház falára nézve merőlegest alkot. Nem érünk a kerítéssel a falához. Ezt a kerítést azért csináltuk, hogy hobbi kutyánkat ott szabadon tarthassuk. A kerítés félkész állapotban van, szeretnénk még az ő falával párhuzamosan folytatni az építést, hogy a kutyánk az ő házfalát véletlenül se érinthesse. Ők máris mindenfélének elhordtak minket, ami igazából az ügy tekintetében jelentéktelen. A kérdésem az volna, jogtalanságot követtünk-e el, és egyáltalán befejezhetjük-e a kerítést? Valójában maga a telekhatár sem biztos (hajlamosak voltak a mezsgyére építeni régen az emberek), csak az ő állításuk áll, én nem kérdőjelezem meg, de azt hangoztatja az egész család, 2 méteren belül semmit nem építhetünk oda. Ez mennyire igaz, mert szerintem egyáltalán nem. Miért adnék én neki a saját telkemből 2 métert? A kerítés anyaga drótháló, tehát átlátszó, minimális alappal, szegélytéglába betonba ágyazva, oszlopok is így vannak erősítve. Jelenleg ott tartunk, hogy megfenyegetett a család fiatalabbik fia, hogy gondoskodik arról, hogy ne sokáig legyen kutyánk. Félek, megmérgezi, vagy más módon árt neki. Bementem a helyi önkormányzathoz tanácsot kérni, de jelenleg, 2 hétig ezzel sajnos nem tudnak foglalkozni egyéb elfoglaltságok miatt. Ha lehetséges, kérem írják meg, mit tehetek, vagy egyáltalán van-e jogom a saját telkemen ehhez a kutyaudvar kialakításhoz egyáltalán. Válaszukat előre köszönöm!

alfateam # 2019.09.27. 09:52

Nem!

Szjani67 # 2019.09.27. 09:27

Üdvözlöm!

A közös kerítésünket (40m) a szomszéd építette meg annak rendje és módja szerint. Betonalapon három sor zsalukő, a zsalukövekbe zártszelvény oszlopok és azon drótháló.

Két kérdésem van:

  1. A dróthálóra takaró hálót erősítettem műanyag gyors kötözőkkel. Természetesen valamennyire át kellett nyúlkálnom, hogy a gyors kötözőket vissza tudjam hajlítgatni. A szomszéd felszólíthat-e a leszerelésére, főleg, hogy azt csak átnyúlkálással tudtam megoldani.
  2. A kerítés lábazatára szeretnék néhány furatba tiplibe hajtott csavarral erősíteni konzolokat. A kerítés állagát ez nem veszélyezteti, de tény és való a kerítés az ő tulajdona. Ezt megtehetem, vagy sem?

Köszönettel:
János

Edömér # 2019.09.27. 07:12

Szép napot!
Nem tudom, mennyire kerítés téma... telkünk végében, a telekhatáron áll egy fa. Nemrégiben kiszáradt, egy komolyabb vihar pedig megreccsentette (komoly sérülés látszik a törzsén, közel a talajhoz). Ágak is törtek már le róla, nem is kicsik. A fa a telekhatáron áll, olyan szinten, hogy az elválasztó kerítés (ami a szomszéd társasházhoz tartozik, ők is építették és tartják karban) meg is van szakítva a fa két oldalán.
Kérdés: van-e szabály arra, ki a felelős ezért a fáért? Ha szükséges, kivágatom én saját költségemre, elvégre az én házamra, családomra is veszélyes lehet, ha kidől, de jogilag ennek mi a menete? A közös képviselőnk megpróbálta felvenni a kapcsolatot a szomszédéval, de az nem reagált. Arra gondoltam, hogy hívatok egy szakértőt, ha megállapítja, hogy veszélyes, jelzem az önkormányzatnál (nem tudom, kell-e, de biztos ami biztos), aztán alpintechnikával kivágatom, az a legkevésbé veszélyes. Vagy esetleg más menete lenne?

drbjozsef # 2019.08.15. 09:13

Tibor_F,

Szerintem nem is kérdés. Az nem felel meg.
Drótháló, vagy valami ahhoz hasonló legfeljebb.

Tibor_F # 2019.08.15. 09:04

Tisztelt József!

és jól gondolom, hogy az általam jelzett kerítés-elem tömör kerítésnek számít, igaz?

Köszönöm!

Tibor

drbjozsef # 2019.08.15. 08:57

Tibor_F

Van:

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
...
44.§ (14) A telken belül az egyes külön használatú telekrészeket csak nem tömör kerítéssel vagy élősövénnyel szabad elválasztani.

Tibor_F # 2019.08.15. 08:39

Üdv,

Osztatlan közös tulajdonú ingatlanon lakunk egy kvázi ikerházban egy szomszéddal. A saját használatban lévő részt oldalt a teraszunk mellett eddig egy fényáteresztő, klasszikus drótkerítés választotta el. Most ő kitalálta, hogy tömör kerítést szeretne letenni (Lucas kerítéselem; 180 cm magas, de ő még hosszabbítaná 30 cm-rel, így a teljes magasság 210 cm lenne - Google-ban rá lehet keresni, ez nálam kimeríti a nem fényáteresztő fogalmát). Ez számunkra azt jelentené, hogy teljesen beárnyékolná a kerítéstől 30 cm-re lévő teraszunkat, amit nem szeretnénk.

Kérdésem, hogy van-e olyan jogszabály, ami szabályozza, hogy osztatlan közös tulajdon esetén az egyes saját használatban lévő telekrészek közé milyen kerítés húzható fel?

Gyors segítségüket előre is köszönöm.

F. Tibor

drbjozsef # 2019.08.06. 05:14

Nem teheted fel.

Ha ő építette, akkor az az ő tulajdona. Függetlenül attól, hogy ott kinek kell építenie a helyi szabályok szerint a kerítést. Ha akarsz, építhetsz te is kerítést, amelynek teljes egészében a saját telkeden kell állnia, és az olyan lehet, és azt raksz rá, amit csak akarsz (a helyi rendeleten belül persze, a magasságot, és gyakran az átláthatóságot is szabályozzák).

KNelli # 2019.08.04. 18:07

Üdvözlet,

A szomszédommal támadt egy konfliktusunk. A telke merőleges a miénkre, az ő hátsó telekhatára a mi telkünk jobb oldalán húzódik. Anno ők építettek kerítést. A telke rettenetesen néz ki, a kerítés sima drót, átlátható. Lamellás kerítést szeretnénk ráerősíteni a meglevő oszlopokra -amiket ő állított, betonozott alá-, de nem egyezik bele. Ha ő betonozott, betonozzunk mi is.... Viszont a betonozás nagy macera lenne nekünk, egyébként meg teljesen értelmetlen, mert a végeredmény ugyanaz, nem látunk át egymáshoz.

Kérdés, hogy ha felteszem a lamellás elemeket, leveheti-e? Ha nem, mire hivatkozhatok, miért kell otthagynia?

Köszönettel,
KNelli

Krisz101 # 2019.08.01. 21:33

Köszi, ezt átnézem, de azért fura amit írsz, mert többen azt mondták akik mostanában építkeztek hogy autókijáratot engedélyeztetni kell, sőt még vazlattervet is be kell nyújtani, hogy hogy kapcsolódik az utcai részhez, burkolathoz stb. És feltételezem minden ketszarnyu kapu amin kifér egy autó az autókijáratnak számít mert mi más lenne...?
Viszont most te azt mondod hogy még annak se kéne engedély...?

Ha jól értem a kerület lenne a mérvadó, és hiába nem rendelkezik törvény róla ők simán megszivathatnak valami körülményes engedélyezési eljárással semmiextra ajtóért a keritesemen?

Elképesztő hogy ebben az országban még ez sincs normálisan szabályozva miközben több építési bumm is volt az elmúlt 15 évben. Azt hittem ezeket már rég kristálytisztán szabályozták...

Azért köszi a választ. K

drbjozsef # 2019.08.01. 16:41

Krisz101,

A helyzet az, hogy főszabály szerint egyáltalán nem kötelező még a kerítés építése sem. Ha nem akarsz, nem is kell. Nincs országos kötelesség. Település szinten van rendezve, ott, ahol akarják, hogy legyenek kerítések, ott előírják. Az, hogy Budapest 3. kerületében kell, az szinte biztos.

Kapukról csak ennyi van :

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
[...]
44. §
[...]
(4) A kerítés kapuja a közterületre (kifelé) nem nyílhat.

(megjegyzem, a mi kertes házas környékünkön, ami még nem automata csúszókapu, az szinte mind kifele nyílik. Mögötte az autó áll, nem is lehetne befele nyitni. A mienk is)

Szerintem oda nyitsz kaput, ahova akarsz. Nagyot is, kicsit is.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…