kerítés "jog"


kotzo # 2020.05.01. 13:34

Kis segítséget szeretnék kérni;
A szüleimtől nemrég megörökölt telek kerítéséről van szó, ami miatt szüleim évekkel ezelőtt pereskedtek a szomszéddal,aki azt a mi telkünkre építette.A pert a szüleim megnyerték,de a kerítés nem lett áthelyezve, mert a közterületi csatlakozása korrekciója nélkül az áthelyezés kivitelezhetetlen volt és a közterületi kerítés áthelyezését a bíróság a tulajdonos önkormányzattal szemben nem "rendelte el". Röviden a meghozott ítélet a gyakorlatban kivitelezhetetlennek bizonyult, a két kerítés helyzete és a terepviszonyok miatt.Mindkét részen 1,5-2 méteres eltérésről van szó,azaz a szomszéd a mi telkünkből és az utcából is elkerített ennyit. A perben beavatkozóként szerepelt önkormányzat képviselője egyébként azt nyilatkozta a perben,hogy a hivatal hatósági eljárásban fel fog lépni a közterületre építkező szomszéd ellen,amint a per lezárul.Az,mint említettem, több mint tíz éve lezárult,de nem léptek semmit.A szüleim meg belefáradtak.Időközben -sajnos -én lettem a tulajdonos és szeretném megtudni,hogy a jogerős végrehajtatlan ítélet,amely szerint 30 napon belül a térképi határra kell helyezni a kerítést,ítélt dolognak számít-e, vagy elbirtokolhatja-e a szomszéd az elkerített sávot 15 év után? Az elbirtoklást megszakítandó úgy olvasom, pert kellene indítanom, de ilyen per ugye már volt.
Bocsánat,ha buta a kérdés, jó lenne egy megnyugtató válasz. Köszönöm.

drbjozsef # 2020.04.27. 05:27

SNMarcsi,

Ezt azért így nem mondanám, a jegyző nem tudakozó szolgálat. Ha jófej, akár tanácsolgathat is, ha nem, akkor meg elhajt.

SNMarcsi # 2020.04.26. 17:39

drbjozsef, alfateam,

Köszönöm a linket, ezek szerint a szomszéd után a jegyzőt kell felkeresnem és neki tehetem fel a felmerülő kérdéseimet.

Köszönöm!

drbjozsef # 2020.04.23. 07:17

SNMarcsi,

Szerintem alfateam neked (is?) linkelte a rendeletet.

Birtokvédelem a jegyzőnél.

drbjozsef # 2020.04.23. 07:15

Beni123gg,

Ez a tipikus esete a "nem teheti mégis megtette"-nek.

Nem akart pereskedni, inkább önkényeskedett, hogy perelj te.

Megpróbálhatod a birtokvédelmet, a felszólítást (javításra vagy kártalanításra), fizetési meghagyást, de ha nincs megegyezés, akkor csak a per marad.

alfateam # 2020.04.23. 05:14
Beni123gg # 2020.04.22. 21:36

Sziasztok,

Folytatodik a sztorim. A szomszedom onkenyesen levéste az uj kerites labazatabol egy jelentős reszt... szerinte az már az ő oldalan volt. Mikor mondtam hogy megyek a jegyzőhoz birtokvédelem miatt, kiderült hogy ő a jegyző referense és a jegyző mondta neki hogy ezt megteheti! Mi a f”sz?

Még ha igaza is lenne, ennek van egy folyamata hivatalos dokumentumokkal meg minden, nem? Ez nem hivatali visszaélés?

Mit lehet ilyenkor tenni?

SNMarcsi # 2020.04.21. 20:02

Kedves József!

Szomszéd kerítés vita kérdésem lenne.

A szomszédunk felhúzott az Övé és a mi telkünk közé egy 3d táblás kerítést (velünk nem egyeztetett a részletekkel kapcsolatban), de a probléma azzal van, hogy a kerítés oszlopa (tudom nem sok, de a telkünk sem nagy, így ez a kis túllógás is hasznos területet érintene) de 8 cm-el átlóg a mi telkünkre (oszloppal, de még ott a tartó elem része és a többi, tehát kb 10 cm). Első kérdésem az lenne, hogy ez szabályos-e vagy nem és ha nem akkor kihez tudnék ez ügyben fordulni a szomszédom felkeresése után?

A második kérdésem az lenne, hogy megkérdeztem a szomszédot, de nem mutat semmi hajlandóságot az ügy érdekében, hogy a későbbiekben az Ö általa épített kerítést lebontsuk és helyette a saját költségünkön felhúzzunk egy betonkerítést amin nem láthat át. Mivel nem egyezett bele, így gondolom az a lehetőségünk maradt, hogy az ő 3d táblás kerítése mellé felhúzzunk egy betonkerítést, de mivel az oszlop átlóg, így azt előbb gondolom el kell intéznem vele. Viszont ha nem tudom elintézni, akkor az átlógó 8 cm-es oszloprészt beépíthetem-e a betonkerítésünkbe? Mert ugye annak is lesz egy vastagsága és -8 cm-el indítani nem a legjobb megoldás. (Bár a dupla kerítés sem...)

A harmadik kérdésem pedig az lenne, hogy amíg nem építjük meg a betonkerítést a most meglévő 3d táblás kerítésére tehetünk-e fel belátásgátló fóliát (minimális magánszféra érzet miatt)? És ezt megtilthatja-e vagy joga van megtiltani, mondván, az az Ö kerítése? És ha azt a belátásgátló fóliát a mi telkünkre belógó 8 cm-es oszlopra erősítem, ami az ő oszlopa, de a mi telkünkön van...rongálásnak számít ebben az esetben?

Az utolsó kérdésem a kamera? Tudomásom szerint a szomszéd kamerája nem veheti a mi telkünket, mi van akkor ha látom, hogy a kamera egyenesen a mi teraszunkra van irányítva? Ilyenkor mi a teendő a személyiségi jogokkal?

Köszönöm szépen és bocsánat, hogy egyszerre zúdítom a kérdéseket, de hosszas böngészés árán sem találtam ezekre a konkrét dolgokra a választ.
További szép estét!

drbjozsef # 2020.04.21. 17:40

kokosys72,

Főszabály szerint kerítést nem kell építeni. Még a telek köré sem általában, (de osztatlan közös telek külön használatú részei közé pláne nem).

Ezért aki épít kerítést, az az ő tulajdona, és akkor bontja el, amikor csak akarja.

Neked ha jól értelek a "kimérés" szóból, nem közös tulajdonod van, hanem egy saját telked. Annak a telekhatárain belül, ha máshogy nem szabályozza a HÉSZ ott helyileg, építhetsz magadnak kerítést. Azt nem bonthatja el senki.

Ha az a kerítés esetleg a tied volt, mert a te telkeden állt, és a te jogelődöd (akitől örököltél) építette, akkor nem bonthatták volna el. Ha ezt bizonyítani is tudod (ami az öröklés miatt eléggé esélytelennek tűnik), akkor pert indíthatsz, hogy a bíróság kötelezze őket a kerítés helyreállítására.

A gyakorlatban tartok tőle marad az, hogy ha kerítést akarsz, akkor építesz magadnak egyet, ami csak a tied lesz.

kokosys72 # 2020.04.21. 17:27

drbjozsef# Jelentem!2020.04.19. 13:33
kokosys72,

Te építetted azt a kerítést?

Nem nem én építettem, hanem megörökölt terület köröl volt. többen használjuk a területet és ezért nem értem milyen jogon bontották el.

drbjozsef # 2020.04.21. 15:35

A te általad épített, saját tulajdonú kerítésre nem szerelhet fel semmit a beleegyezésed nélkül.

alfateam # 2020.04.21. 12:32

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

A 7.sz melléklet tartalmazza a hibahatárokat.

Beni123gg # 2020.04.21. 11:58

Üdvözlök Mindenkit,

A segitsegeteket kérném abban hogy a bolond szomszédom kitalalta hogy az új zsaluteglas labazattal rendelkező oldalkeritesem beton alapjából 5 cm az ő ingatlanán van. Maga a felszín feletti résszel nincs baja csak a lábazattal... Nem normalis, de hápog már napok óta.

Én igy tudom kb 30 cm eleve a foldmeres hibahatara , de labazati beton átlógásról még nem olvastam sztorit.

Mellesleg ugyanez a szomszed az én uj keritesenhez rogziti a kobos tartalyokat amibe esovizet gyujt... ez gondolom nem korrekt... eleve lehet az hogy 10 cm-re pakol olyan kobos tartalyokat amiben elozoleg halalfejes vegSzer volt?

Kerlek irjatok meg a velemenyeteket hogy frappansra vegleg letudjam pattintani.

Lagopagosz # 2020.04.21. 08:33

Épületeitől messzevan, kocsibejárót létesített, max a kocsiját félti.

Én eddigis is beengedtem volna, sőt a kerítés sem magas, onnan, át is éri, de Ő azt akarja én menjek át megcsinálni hogy neki tetsszen.

Tehát ha nem foglalkozom vele, szabadkezet adok neki akkor nem tud szétperelni úgy hogy nyerjen is ezmiatt?

Mondtam neki ha nem tetszik a magassága akkor vágja le, ha nem tetszik ami átlóg akkor vágja le.

De én menjek át levágni...

De ma ahogy levágtam észrevettem hogy már megelőzött, lefújta gyomírtóval. Ez megint olyan dolog hogyha nincs rajtakapás bizonyítani sem tudom...

Társasházzá nem alakult "társasház". tehát osztatlan közös.

drbjozsef # 2020.04.21. 04:27

Egyébként : országos hatályú rendelet nincs, a HÉSZ-ben kell megnézni, ezt minden település jogosult maga előírni. Ha nincs ilyen szabályozás, akkor a Ptk. szomszédjogok fejezete az irányadó : a szomszédot ingatlanának használatában nem zavarhatja, nem lóghat át, nem árnyékolhatja jelentősen, ágai, gyökerei nem veszélyeztethetik az épületét.

Levágnod neked kell, de ha nem akarod, köteles vagy beengedni, hogy elvégezze a szükséges (!) munkát. Ha ős se akarja, akkor így járt.

drbjozsef # 2020.04.21. 04:21

Adott egy társasházi kerítés két társasház között, két osztatlan közös tulajdont kerít el.

Két társasházhoz hogyan jön az osztatlan közös tulajdon?
Vagy egyik, vagy másik.

Lagopagosz # 2020.04.20. 19:12

Adott egy társasházi kerítés két társasház között, két osztatlan közös tulajdont kerít el.
A kerítés mellett van egy bokor ( az én oldalamon), a szomszéd kötelezni akar hogy a kerítésnél ne nőjön nagyobbra.
Én mondtam, bennevagyok de csak akkor ha Ő nyírja le. Így már nem jó neki.

A kérdés: közvetlen kerítés mellett lévő bokor/fa stb -re mit ír elő a törvény, illetve kinek a kötelessége felsöpörni a falevelet, vagy levágni az ágat ami a szomszédba megy?

Én a lakásba úgy költöztem hogy a kerítés és a bokor is ottvolt. De az új szomszédnak nem tetszik.. pedig Ő is úgy vette hogy azok már ottvoltak.

drbjozsef # 2020.04.19. 11:33

kokosys72,

Te építetted azt a kerítést?

kokosys72 # 2020.04.19. 09:26

Üdv mindenkinek

Kérdésem lenne, adott egy nagyméretű terület ahol gyümölcsös volt feloszlot a TSZ és kimérték a részjegyesek között, ezt megörököltem.
A terület elkerített aránylag védett volt, most tavasszal a mellettem lévő gazdák úgy döntöttek nem folytatják tovább a gyümölcs termesztést, megszüntették az ültetvényt. De sajnos a kerítést is elbontották így a gyümölcsösöm védtelen lett. Kérdésem, volt joguk erre ? Vagy csak kitúrni akarnak így ?
Kötelezhetem őket a kerítés helyreállítására ? vagy esetleg a területem külön kerítésének a költségeit rájuk terhelhetem ?

drbjozsef # 2020.03.18. 10:47

Mallarme,

Ha ezzel a kérdésre akartál egy igennel válaszolni, akkor ott is vannak a lehetőségeid.

Mallarme # 2020.03.18. 07:51

Kedves drbjozsef!

Erről lenne szó: http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?…
Jobb oldalon lehet látni azt a beugró kerítést( mögötte gaztengerrel...)
A térkép pedig: http://www.kepfeltoltes.eu/view.php?…
Köszönöm szépen!

drbjozsef # 2020.03.18. 05:47

Mallarme,

Hívhatsz földmérőt, de ő nem hatóság, nem fogja visszaállítani a kerítésedet. De legalább megmondja, hogy a földhivatal szerinti telekhatár hol húzódik.

Hogy érted ezt a "lekerített" részt? Hogy ez a rész most a szomszéd telkéhez tartozik, a telekhatár szerinti helyen NINCS kerítés ott?

Mert ez esetben csak azt teheted, hogy megpróbálsz beszélni a szomszéddal, és megegyezni vele. Ha hozzájárul, hogy a térkép szerinti helyre helyezzétek át a kerítést, akkor el is van rendezve az ügy.

De ha nem járul hozzá, akkor önhatalmúlag nem veheted el azt a részt, pert kell indítanod ellene.

Mallarme # 2020.03.17. 23:27

Üdvözletem!
Egy olyan problémám lenne, hogy az amúgy sem túl nagy telkemen(168m2) van egy 1*kb 6 méteres kerítéssel leválasztott rész, így a szomszéd kb a kertem közepéig be tud sétálni azon az elkerített részen. A térképmásolaton is látszik, hogy a telekhatár a lakó- és melléképülettel párhuzamosan fut minimális távolságra. Ez az L alakú kerítés viszont körölbelül 1 méterrel beljebb van a térkép szerinti telekhatártól. Mit tudok ebben az esetben tenni? Hívjak földmérőt az ügy tisztázása érdekében? Előre is köszönöm!

fomec # 2020.01.28. 19:25

nagyon szépen köszönöm!

drbjozsef # 2020.01.28. 16:55

Mindegy.
Elég a saját levél, tértis ajánlott, határidő tűzésével.
Ide MÉG szerintem nem kell ügyvéd.
De pereskedés előtt azért erősen javallott.